Kezdőlap » Publicisztika » Mariupolnál támad az ukrán hadsereg?
Petro Porosenko egy Mariupol közeli településen katonai vezetők és a védelmi miniszter társaságában egy hadgyakorlaton 2018. október 12-én #moszkvater

Mariupolnál támad az ukrán hadsereg?

Porosenko folyamatos provokációkkal operálhat a kampányban, s ez a Kárpátalján is kiélezheti a helyzetet

Petro Porosenko egy Mariupol közeli településen katonai vezetők és a védelmi miniszter társaságában egy hadgyakorlaton 2018. október 12-én #moszkvater
Petro Porosenko egy Mariupol közeli településen katonai vezetők és a védelmi miniszter társaságában egy hadgyakorlaton 2018. október 12-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/ Mikhail Palinchak / Ukrainian Presidential Press Office

Függetlenné válik az ukrán ortodox egyház, a Moszkvához hű papokat házkutatásokkal félemlíti meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat, közben december 15-től a hadseregben leállították a szabadságokat. Egyre több hír jelenik meg arról, hogy ukrán támadás készül Mariupol környékén. Kijev ismét feszíti a húrt, eközben meghosszabbítják az Oroszország elleni szankciókat. Méghozzá arra hivatkozva, hogy nincs haladás az ukrán konfliktus rendezésében. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kercsi ukrán provokáció – amelyet csak tetézett az orosz határőrség aránytalan és durva reagálása – újabb alkalmat adott a Moszkvára gyakorolt nyomás növelésére.

Itt tartunk most, és még három és fél hónap van hátra az ukrán elnökválasztásig, amelyen a jelenlegi államfő csak úgy nyerhet, ha lényegesen javít a népszerűségi mutatóin. Ehhez pedig láthatóan a helyzet élezésének, ezen keresztül a nacionalista érzelmek felkorbácsolásának az útját választotta. S az eddigi tapasztalatok alapján lényegében tehet bármit, nyugati támogatóinak amerikai része lelkesen bólogat, míg a szitán azért egyre inkább átlátó európaiak a tudatosan kialakított helyzetben hallgatnak, és legfeljebb négyszemközt próbálják visszafogni, mérsékletre inteni Petro Porosenkót.

„Az amerikai és európai politikai érdekek és külpolitikai célok mind nyilvánvalóbb szembekerülése egyre inkább zsákutcába viszi a kezdetekben közös ukrán projektet”.

Az Egyesült Államok még a katonai szembenállás kiéleződését sem kizárva, alapvetően Porosenko radikalizálódásában érdekelt. Ennek érdekében európai szövetségeseiket – lezárva előttük az ukrán elit befolyásolásának csatornáit – ügyesen semlegesítik. Ezzel párhuzamosan Washington igyekszik minimalizálni a kijevi hatalom egyenirányításának költségeit. Ezt lényegében rátestálja az európaiakra.

Annak ellenére, hogy Európa, mindenek előtt Németország az ukrán gazdasági, szociális és politikai helyzet normalizálásában érdekelt. A háború kiújulásának forgatókönyveit Berlin határozottan elveti, ám sokszor csak tehetetlenül és kiszolgáltatottan vergődik. Németország mára a 2004-ben még oly lelkesen indított ukrán projekt túszává vált. A kercsi incidensre adott berlini reagálások világosan mutatják, hogy Németország mennyire másként képzeli el az ukrán válság rendezését, mint az Egyesült Államok.

A kialakult helyzetben a Napnál is világosabb, hogy az ukrán problémának jelenleg nincs megoldása. A jövő nyárig, az ukrán és az európai választások lezajlásáig legalábbis semmiképpen. Ezen idő alatt Porosenko borítékolhatóan megtesz majd mindent, szó szerint mindent hatalma megtartása érdekében. Ha kell, a demokrácia és a szabadságjogok visszaszorításával. Ennek a játszmának a nyitánya volt a hadiállapot kihirdetése. Ukrajna totalitárius fordulata azonban nem állhat sem Amerika, sem pedig Európa érdekében. Sőt!

„Porosenko bukása esélyt adna Európának arra, hogy kimozdítsa helyzetet a holtpontról, és konstruktív mederbe terelve a folyamatot, kölcsönös kompromisszumok útján érje el a konfliktus rendezését”

Ennek persze nem elégséges feltétele, hogy Porosenkót egy a megegyezésben és nem a konfliktus kiélezésében érdekelt politikus váltsa az elnöki székben. Ehhez arra is szükség van, hogy Európa végre önálló, a saját érdekei mentén kialakított külpolitikai irányvonalat vigyen. A kulcsszó ennek kapcsán az önállóság mellett a bátorság. A megújuló német vezetésnek nem szabad állandóan Amerikára figyelnie, mert az érdekek határozott és saját vonalvezetést követelnek. S ennek jegyében nem szabad, hogy Európa hagyja magát Kijev által manipulálni, s felüljön az ukrán provokációknak. Egyértelműen Kijev és ezzel párhuzamosan Moszkva tudomására kell hozni, hogy el kell végre kezdeni a minszki megállapodás teljesítését.

A kampányidőszakban a Kijevvel feszült viszonyba keveredett magyar kormánynak is fokozottan ügyelnie kell arra, hogy ne mérgesedjen tovább a helyzet. Mert látni kell, hogy Ukrajna a külpolitikai problémáit az utóbbi időben előszeretettel próbálja a vitapartner tudatos provokálásával megoldani. Ez történt a kercsi incidens esetében is, ahol az orosz fél rosszul értelmezett keménységet mutatva ennek felült. S a többi már ismerős. A nyugati, mindenek előtt az amerikai reagálások a provokált fél reagálását ítélik el hangosan, Kijev pedig nevet a markába.

„Ezeket a provokációkat kell elsősorban elkerülnie a magyar félnek, hiszen a beregszászi konzulátuson kiadott útlevelek kapcsán kitört botrány alighanem csak a kezdet”

A Kárpátaljára vezényelt katonai egység, a sorozások veszélye és az ukrán nacionalista szervezetek provokációjának egyvelege könnyen a magyar kisebbség elleni erőszakos akciókhoz vezethet a határ menti, többségében magyarok lakta járásokban. Egy ilyen konfliktust aztán az orosz vagy éppen a magyar titkosszolgálatoknak a helyzet élezését szolgáló provokációjaként lehet bemutatni, s ez a szcenárió alighanem vevőre is találna az Orbánnal szemben csak a nyomásgyakorlás növelésének lehetőségére váró nyugati körökben. S ha figyelemmel kísérjük az ukrán politikusok, és a sajtó Magyarországgal kapcsolatos megnyilvánulásait, akkor ez nem is olyan elképzelhetetlen forgatókönyv. Az információs térben ugyanis ukrán oldalról ezt már többször eljátszották.

Kijev ezen kívül a nemzetközi reakcióktól egyáltalán nem félve kész a legelképesztőbb lépésekre is. Ilyen volt, amikor elzárta a Krím vízellátását, s energetikai valamint kereskedelmi blokádot hirdetett. Különösen az első, emberiesség elleni bűnnek számítana, ha nem oroszok lennének a szenvedő fél. De Kijev a kercsi incidens után azt is gond nélkül meglépte, hogy megtiltotta az orosz férfiak beutazását az országba. Innen már csak egyetlen lépés, hogy kiutasítsák a kettős állampolgársággal rendelkező magyarokat is. Ne feledjük, hogy a rada honlapján nem is olyan régen már volt erre vonatkozó felhívás. A nyárig tehát mindenképpen a szokottnál is körültekintőbben kell alakítani a szomszédsági kapcsolatokat, ügyelve az érzékenységre és nem felülve az esetleges provokációknak. Tartok azonban attól, hogy még így is jöhetnek forró hetek a magyar-ukrán kapcsolatokban.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.