//„Majdnem” egység a Balkánon
Janes Janza szlovén kormányfő Kijevben március 16-án #moszkvater

„Majdnem” egység a Balkánon

MEGOSZTÁS

Az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió ritkán látott politikai egységet teremtett a Balkánon. Szerbia kivételével minden állam csatlakozott az Oroszországot célzó nyugati szankciós csomagokhoz, illetve Ukrajna megsegítéséhez, több esetben fegyverszállítmányokkal is támogatva a kijevi kormányzatot. Feltűnő, hogy ezennel a korábban komoly orosz befolyásolással küzdő államok is félretették fenntartásaikat, és félelmeiket, amely komoly politikai üzenet lehet a Balkánt még mindig sok esetben politikai céljaira és a Nyugat gyengítésére használó Moszkva számára.

Radvánszki András írása a #moszkvater.com számára

Janes Janza szlovén kormányfő Kijevben március 16-án #moszkvater
Janes Janza szlovén kormányfő Kijevben 2022. március 16-án
Fotó:EUROPRESS/Ukrainian Presidency/Handout/ANADOLU AGENCY/AFP

Február 24. az egész világ számára komoly fordulópontot jelentett. Ukrajna megtámadása, és a hamis és cinikus orosz magyarázaton alapuló fegyveres agresszió a korábbi hónapok hosszú és magas szintű nemzetközi politikai tárgyalásai ellenére, illetve a folyamatos orosz tagadás mellett egyszerre okozott megdöbbenést a legtöbb európai államban.

A főként az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által folyamatosan közétett, a támadást előre jelző, és meglehetősen pontos hírszerzési összefoglalók ellenére az orosz állammal a különböző és meglehetősen eltérő okok miatti békés egymás mellett élést, illetve kölcsönös előnyöket hangoztató mainstream, valamint az ezzel szemben álló, valós vagy vélt politikai-történelmi érték- vagy érdekközösségre hivatkozó illiberális, és szélsőséges politikusok soraiban egyaránt óriási zavarodottságot okozott Ukrajna megtámadása.

„Az elmúlt másfél évtizedben a liberális, jogállami berendezkedést támadó európai politikai szereplők egy része előszeretettel hangoztatta, magasztalta és hivatkozott a Putyin által megszemélyesített orosz autokrata állam sikereire”

A történelmi és az európai kulturális, szellemi életben betöltött orosz szerepet, a fellépést a tradicionális (ortodox) kereszténység védelmezőjeként, valamint a kollektív nyugat hanyatló, liberális világszemléletével szemben ellenpontként kiemelt, az átalakuló világrendben vélelmezett orosz nagyhatalmi szerep fontosságát hangsúlyozó, és Putyinnal büszkén pózoló politikusok egész sora kényszerült azonnali fordulatra, és elítélő nyilatkozatok megjelentetésére az orosz támadást követően.

A demokratikus berendezkedést és jogállami szerepet hangsúlyozó centrum államok vezető politikusai pedig az európai és nemzetközi gazdasági életben betöltött orosz szerep, az energiahordozók, ipari és mezőgazdasági nyersanyagok beszállítójaként megjelenő Oroszországgal történő békés együttélés és együttműködés érdekében, és a kölcsönös gazdasági előnyök miatt hagyták figyelmen kívül évtizedek óta az orosz rezsim nemzetközi rendet és normát sértő tevékenységeit.

Az Oroszország által 2008-ban Grúziában történő beavatkozás, és az orosz támogatással kikiáltott szakadár államok elismerése, majd az Oroszországi Föderációba integrálása, és az Ukrajna területi szuverenitásának és integritásának súlyos megsértését jelentő 2014-es krími megszállás, majd a donbaszi és luhanszki régiókban orosz segítséggel történt fegyveres konfliktusok teremtette szakadár államok támogatása ugyan sok európai államban az Oroszország és a Nyugat közötti kapcsolatok újragondolását sürgették, de valós fordulat nem történt.

„Az államközi kapcsolatok legmagasabb szinten tartása, és a Moszkva ellen bevezetett szankciós politika nem érte el azt a szintet, amely megakadályozhatta volna a 2022. február végén történt eseményeket, az Ukrajna ellen meghirdetett, és az orosz kormányzat által eufemisztikusan csak <speciális katonai műveletnek> nevezett háborút kitörését”

Ukrajna nyílt megtámadása, az ukrán kormány megdöntésének céljával bevonuló orosz hadsereg azonban alapjaiban változtatta meg az Egyesült Államok és szövetségesei, valamint a legtöbb európai állam kapcsolatát Oroszországgal. Ez a nemzetközi rendet súlyosan sértő, Ukrajna demokratikusan megválasztott vezetésével szemben meghirdetett háború a putyini államberendezkedést sokszor követni kívánó, az illiberális ideológiára fogékony balkáni politikai szereplők körében is a korábbi álláspontok átgondolásához vezetett. A balkáni államok kormányainak többségében a háború így azonnali Oroszországot elítélő  reakciókhoz vezetett.

A Balkán esetében mindig hangsúlyozott történelmi és kulturális, illetve sok esetben gazdasági befolyás, a szláv gyökerek és az ortodoxia mindig is óvatossá tették az államok többségét, és tartózkodtak  az Oroszországgal való szembenállás nyílt kifejezésétől. Ezen a téren azonban évek óta érzékelhető változás, amelynek egyik eleme például az orosz diplomaták folyamatos nemkívánatos személlyé nyilvánítása, és – hírszerzési tevékenység miatti – kiutasítása, amely az elmúlt években egyre növekvő számban fordult elő a térség államaiban.

A másik oldalról azonban ez azt is mutatja, hogy Moszkva nem mondott le az euroatlanti csatlakozás iránt többé-kevésbé elkötelezett nyugat-balkáni államokban történő befolyásának megtartásáról, és továbbra is igen aktív hírszerzési, illetve befolyásolási tevékenységet folytat saját politikai és gazdasági céljainak elérése, valamint a nyugat befolyásának csökkentése érdekében. Figyelembe véve a térség államai között fennálló sokszor évszázados történelmi, politikai, etnikai ellentéteket, ezek kiaknázása sok esetben nem jelent nehéz feladatot Oroszország számára.

„A néhol nyílt, máshol közvetett orosz jelenlét, és befolyás ellenére azonban példa nélküli egység alakult ki a térség államaiban a február 24-i eseményeket követően. A háború megindulását követően, az Európai Unió és az Egyesült Államok intézkedéseivel összhangban Szerbia kivételével az összes állam bevezette a nyugati szankciókat Oroszország, majd Belarusz ellen”

A mindössze két éve NATO tag Észak-Macedónia szinte elsőként ítélte el a háborús agressziót és Oroszországot, bevezette az orosz légitársaságokra vonatkozó repülési tilalmat, illetve a NATO szövetségesekhez hasonlóan katonai jellegű segítségnyújtásra is ígéretet tett, amelynek jellegéről azonban többet nem árult el a kormány. A háború kitörésének napján Dimitar Kovacsevszki miniszterelnök az országhoz intézett TV beszédben állt ki Ukrajna mellett, elítélte az orosz agressziót, és kiemelte a NATO tagság fontosságát, mint az ország biztonságának garanciáját.

„Az észak-macedón parlamenti pártok alapvetően mindannyian egyetértettek abban, hogy az agresszor ebben az esetben Oroszország, az áldozat pedig Ukrajna”

Ugyan néhány médium, amelyek finanszírozása mögött orosz támogatás is felsejlik, megpróbálta az orosz álláspontot érvényre juttatni, azonban ez nem befolyásolta érdemben a kormányzati, valamint az ismertebb politikai pártok álláspontját. Az orosz agresszió azonban felerősítette Észak-Macedónia EU csatlakozási tárgyalásainak megkezdésével kapcsolatos kérdést is. Több ismert politikai szereplő egész odáig ment, hogy párhuzamot vont az Ukrajnával és az ukrán identitással és néppel kapcsolatos orosz hivatalos álláspont, valamint a bolgár kormány macedón identitásra és etnikumra vonatkozó elképzelései közé is. Ezt a felvetést azonban mind bolgár mind pedig az EU oldalról gyorsan cáfoltak.

„Érdekes helyzet alakult ki a nagyon sok szálon Oroszországhoz még  mindig közel álló Bulgária esetében is. Függetlenül az ország NATO és EU tagságától az orosz politikai és gazdasági (energiaszektor, turizmus, ipar) befolyás még mindig igen erős”

Sok orosz politikus és ismert üzletember szerzett Bulgárián keresztül EU-s tartózkodási engedélyt az EU-ban sok helyen előforduló úgynevezett aranyvízum, vagy befektetési-letelepedési kötvény mechanizmuson keresztül, illetve az ország a történelmi-kulturális kötődések miatt még mindig kedvelt desztináció az orosz középosztály számára.

Az orosz kötődés egyik igen jellegzetes megnyilvánulás volt, hogy a tavaly megválasztott, és Kiril Petkov miniszterelnök által vezetett kormány hadügyminisztere Sztefan Janev, aki a Petkov-kormányt megelőző ügyvivő kormány vezetője is volt, nem volt hajlandó háborúnak nevezni Ukrajna Oroszország általi megtámadását, amely azonnali felmentéséhez vezetett. Janev, aki egyébként a szintén oroszbarátként ismert, már második ciklusát töltő Rumen Radev államfő bizalmasa, és hozzá hasonlóan egykori, tábornoki rendfokozatú katonatiszt, szoros kapcsolatot ápol a Kremllel. Ezt mutatja, hogy miniszteri posztja ellenére telefonon tudott értekezni Putyinnal az ukrán helyzetről a háború megindítását követően.

„Tekintve a bolgár kormánykoalíció törékenységét, és a volt hadügyminiszter politikai beágyazódottságát, leváltása nem volt veszélytelen a kormánykoalíció egészére nézve”

Ennek ellenére az államfő és az őt korábban támogató, a koalíció részét képző Bolgár Szocialista Párt is kiállt mögüle. A kormány a humanitárius segítségnyújtáson, a menekültek befogadásán kívül katonai-logisztikai segítséget is ígért Kijev számára. Ezen kívül Szlovákia és Lengyelország mellett az Ukrajna részére esetleg átadható MiG-ek donor államaként is felmerült Bulgária neve, azonban ezt az elvi szinten felmerült lehetőséget a kormány gyorsan elvetette.

A balkáni államok közül kissé kilógó Szlovénia már a háború kitörése előtt is segített Ukrajnának, főként olyan katonai eszközökkel, amelyek a katonák felszerelését, felruházását célozták, illetve egészségügyi felszerelésekkel. Ekkor a kormányzat még kizárta azt, hogy fegyvereket szállítsanak az ukrán haderő részére. Az orosz támadást követően azonban egyértelműen változás állt be a szlovén kormány hozzáállásában, és februárban a NATO keretein belül a szlovén hadsereg stratégiai tartalékának terhére  gépkarabélyokat, lőszert és védőfelszereléseket indítottak útnak, a mennyiséget azonban nem árulták el.

„Janes Janza kormányfő aktivitását mutatja, hogy március 15-én cseh és lengyel kollégájával közösen személyesen tett látogatást az ostrom alatt álló Kijevben, hogy megbeszéléseket folytasson Volodimir Zelenszkij elnökkel, illetve az ukrán kormánnyal”

Bulgáriához hasonlóan Horvátország sem volt mentes az Ukrajnával kapcsolatos botrányoktól. Már január végén, még a konfliktus kitörése előtt a figyelem központjába került, amikor Zoran Milanovic elnök élesen kikelt a „korrupt” Ukrajna ellen, amelynek véleménye szerint semmilyen segítséget nem kell adni sem az EU, illetve a NATO, sem pedig Horvátország részéről. Az elnök nem rejtve véka alá véleményét, és az Egyesült Államokat a konfliktus egyik fő okaként nevezte meg, Ukrajnát pedig Oroszország előszobájaként jellemezte. Kijelentései miatt a horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovic nyilvános bocsánatkérésre kényszerült, durvának és hamisnak nevezve az állításokat, illetve egy orosz állami tisztviselő kommunikációjához hasonlította az elnök kijelentéseit.

„A háború kitörése után Milanovic is elítélte az orosz agressziót, hitet tett a NATO szövetségi kötelezettségek teljesítése mellett, azonban továbbra is tartotta magát ahhoz, hogy egy új európai biztonsági struktúra kialakításához szükséges Oroszország érdekeinek a figyelembe vétele”

A kormány álláspontja azonban egyértelműen Ukrajna párti. Horvátország amellett, hogy csatlakozott a bevezetett szankciókhoz, 16,5 millió euró értékben fegyverrel, illetve sebesültek ellátásával, és menekültek befogadásával is támogatja Ukrajnát.

A horvát kormány aggodalmát és elköteleződését a március 13-án Zágrábba becsapódott szovjet gyártmányú, Ukrajna irányából érkezett drón is megerősítette. Függetlenül attól, hogy továbbra sem tisztázott, szándékos vagy eltévedt berepülésről, valamint felfegyverzett vagy fegyver nélküli drónról volt szó. Az incidens NATO szinten is feszültséget váltott ki, tekintve, hogy Horvátország a harmadik NATO tagország volt, amelynek légterébe úgy lépett be a repülőjármű, hogy arról még értesítést sem kapott.

Montenegró, amely hagyományos orosz gazdasági kapcsolatai és főként turizmusa miatt az egyik leginkább Oroszországtól függő állam a Balkánon, szintén teljes körűen bevezette a nyugati szankciókat Moszkva ellen. Egyben felszólította Vlagyimir Putyint, hogy az orosz hadsereg vonuljon ki Ukrajnából, és tartsa tiszteletben az ország szuverenitását, valamint állítsa vissza annak területi integritását is.

„Horvátországgal ellentétben Podgorica ugyan fegyvert nem szállít, de nem halált okozó katonai felszerelésekkel, főként lövedék, illetve repeszálló mellényekkel, valamint sisakok szállításával nyújt segítséget Ukrajna számára”

Ellentétben Montenegróval, a szomszédos Szerbia merőben más utat választott. A Moszkvával nyíltan is a legszorosabb kapcsolatot ápoló Szerbia a térség egyetlen renitens állama. Európai uniós tagjelölti státusza miatt az ország ugyan nagy nyomás alatt állt az EU részéről, azonban Alexander Vucsics döntése alapján – az ország békepártiságát, és az ország érdekeinek fontosságát hangsúlyozva – Szerbia Törökországhoz hasonlóan nem vezette be az EU-s szankciókat Oroszország ellen.

Emiatt több uniós tisztviselő, politikus az ország valamilyen módon történő megbüntetésének lehetőségét is felvetette. Az Európai Parlament képviselőinek egy része jelenleg is követeli az Európai Bizottságtól Szerbia tagjelölti státuszának azonnali felfüggesztését. Meg kell jegyezni, hogy Szerbia az ENSZ Közgyűlésen meghozott határozatban az Oroszországot és a háborús agressziót elítélő államok között szerepel, azonban ez összevetve az országon belül kommunikált üzenetekkel, inkább a politikai balett kategóriájába tartozik. Tekintve, hogy Szerbia nem zárta le a légterét az orosz gépek előtt, így a részben még mindig állami kézben lévő Air Serbia légitársaság gépei szabadon repülhetnek Oroszországba. Az óriási igény miatt a légitársaság már a háború megindítását követő héten megduplázta járatai számát, amelyek még így sem tudták kielégíteni a megnövekedett igényeket.

„Ezzel a lépéssel az Európába beutazni kívánó, és szankció alatt nem álló orosz állampolgárok széles rétegei számára hagyott Szerbia kiskaput az EU-ba, illetve a Nagy-Britanniába történő beutazáshoz, amely desztinációkra Belgrádból könnyedén tovább lehet utazni”

Fontos kérdés még az orosz felhívásra jelentkező, és a háborúban orosz oldalon a harcokban részt venni akaró önkéntesek ügye is, amelynek van hagyománya az országban. Az ukrán hadügyminisztérium szerbek toborzására vonatkozó információit a szerb hatóságok ugyan erélyesen visszautasították, a jelenség azonban nem ismeretlen, és már 2014 óta létezik. Igaz, hogy a szerb törvények a külföldi harcokban való részvételt szabadságvesztéssel büntetik, de valódi, letöltendő büntetést szinte senki nem kapott azok közül, akik orosz oldalon vettek részt a donbaszi és luhanszki szakadár köztársaságok mellett az ukrán haderők elleni harcokban.

Bosznia-Hercegovina esetében a Szerb Köztársaság (Republika Srpska – RS) vezetője Milorad Dodik került nehéz helyzetbe, mivel Oroszország és Putyin személyes támogatása – akivel Vucic elnök nem túl nagy örömére az elmúlt években rendszeresen tartottak találkozókat – politikai céljai megvalósításának egyik fontos elemét képezi. Dodik a bosnyák állam háromfős elnökségének tagjaként megpróbálta az államszövetséget a semlegesség irányába tolni annak érdekében, hogy Bosznia-Hercegovina ne ítélje el Oroszországot. Dodik szóhasználata és Ukrajnával kapcsolatos álláspontja azonban nagyjából megfelel a Moszkva elképzeléáseinek, ami a 2014-es krími eseményeket is elítélő Bosznia-Hercegovina horvát és bosnyák államalkotó eleme számára volt teljességgel elfogadhatatlan.

„Akkor – ahogy most is – az ország vezetése egyértelműen állást foglalt Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának tiszteletbe tartása mellett, amely az egységes bosnyák állam megőrzésének az eszméjét is szolgálja a kiválni akaró szerbekkel szemben”

Az államszövetség így Dodik tiltakozása ellenére is megszavazta Oroszország elítélését az ENSZ Közgyűlés vonatkozó határozatában, valamint elítélte az orosz agressziót az Európa Tanácsban, illetve biztosította az Európai Uniót is, hogy támogatja és követi a vonatkozó uniós politikákat. A szerb entitás vezetője pedig, mivel más eszköze nem maradt, az orosz képviseleten keresztül juttatta el a RS különvéleményét az ENSZ Közgyűlés számára, amellyel – ha mást nem is sikerült elérnie -, némi jó pontot azonban ismételten szerzett az orosz elnöknél. Az RS esetében szintén érdekes lehet az orosz oldalon harcba szálló önkéntesek, illetve a szláv testvériséget, elsősorban Oroszországot támogató sokszor szélsőséges csoportok kérdése. Nem zárható ki, hogy 2014-hez hasonlóan most is többen fognak részt venni szervezetten módon, illetve külön egységben az Ukrajna elleni háborúban.

A külföldi harcosok kapcsán orosz részről is merültek fel hasonló vádak Bosznia, Albánia és Koszovó kapcsán. Nem sokkal a háború kitörését megelőzően Szergej Lavrov orosz külügyminiszter állította, hogy Ukrajna támogatására önkéntesek mennek ezen államokból, azonban ezt bizonyítékokkal nem támasztotta alá. A három megvádolt állam külügyi vezetése tagadva az orosz külügyér állításait – a Balkánon igencsak elterjedt – orosz dezinformációs kampányról beszélt.

„Albánia számára – tekintve, hogy a NATO tagja, és célja a mihamarabbi EU-s csatlakozás, valamint nem szláv államként nincsen szoros kapcsolata Moszkvával – nem volt kérdés az uniós és amerikai szankciókhoz történő azonnali csatlakozás”

A szankciók bevezetése mellett katonai és egészségügyi segítséget is ajánlottak Ukrajna részére, valamint a szimbolizmus jegyében Tiranában az önkormányzat kezdeményezésére Szabad Ukrajna névre keresztelték azt az utcát, ahol az orosz nagykövetség épülete található.

Hasonló okokból Koszovó szintén kiállt az Oroszországgal szembeni uniós és amerikai szankciós politika mellett. Pristina esetében külön érdekes, hogy Moszkva Szerbia legfőbb támogatója a koszovói kérdésben, amelynek súlyt ad Oroszország ENSZ Biztonsági Tanácsban betöltött állandó tagsága. Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia hozzáállása az Ukrajna területén folyó háborúhoz, illetve a szankciók bevezetésének a hiánya szerb részről újabb akadályt jelenthet a két ország egyébként sem egyszerű kapcsolatában, valamint a brüsszeli segítséggel is döcögősen haladó Belgrád-Pristina dialógusban.

„Az Ukrajna elleni háború hatására – nem függetlenül a szerb-koszovói feszültségektől – Pristina hangosan kezdete követelni a NATO tagság megadását Koszovó részére, amelynek esélye azért is elenyésző, mert több tagállam a mai napig nem ismeri el önállóságát”

A fentiekből látható, hogy a térség kormányai Szerbia kivételével egységesen kiálltak Ukrajna mellett, és elítélték az indokolatlan orosz katonai agressziót, illetve háborút. Ez fontos üzenet és fejlemény, azonban a fenti országok közvéleménye nem ennyire egyértelműen ítéli el Oroszországot. Ebben nagy szerepe van a történelmi, kulturális és vallási kapcsolatok, illetve gazdasági befolyás mellett a jelenleg szinte mindenhol betiltott, az orosz dezinformáció fő közvetítőjeként számon tartott Russian Today és Sputnik hírcsatornáknak is.

A jövőt tekintve fontos kérdés, hogy a szankciók részeként betiltott, és jelenleg nem fogható csatornák helyét átveszi-e valamilyen másik, betiltással nem fenyegetett helyi, nemzeti csatorna, vagy más módon, egyéb információs csatornákon keresztül próbál ismételten utat találni a balkáni nézőkhöz Oroszország. Biztosra vehető az is, hogy a moszkvai befolyásnak jobban kitett országok esetében külső segítség nélkül hamarabb következhet be az egységes állásponttól való eltérés az orosz-ukrán háború, és a válaszként adott szankciók miatti negatív gazdasági hatások miatt. Emiatt elengedhetetlenül szükséges az Európai Unió hathatós és folyamatos politikai és gazdasági támogatása a térségben, amellyel akár ennek a majdnem teljesen egységes kiállásának a hosszabbtávú fenntartása is biztosítható maradhat.

MEGOSZTÁS