//A Finomkezű az idővel is harcol
Vlagyimir Szamszonov #moszkvater

A Finomkezű az idővel is harcol

A fehérorosz Vlagyimir Szamszonov 43 évesen is a huszadik az asztaliteniszezők világranglistáján, ám a hatszoros Európa-bajnoknak már ott motoszkál a fejében a visszavonulás gondolata

Vlagyimir Szamszonov #moszkvater
Vlagyimir Szamszonov
Fotó:EUROPRESS/PATRIK STOLLARZ/AFP

Vannak sportemberek, akik egyszerűen olyan tehetséggel és tudással vannak megáldva, hogy túl már a negyedik ikszen is képesek a saját sportágukban világklasszis teljesítményre. Az asztalitenisz rendkívül felgyorsult játékában pedig ezt nem könnyű elérni. Ám vannak kivételek. Mi magyarok büszkén mondhatnánk, hogy lám-lám, extraklasszisunk, Klampár Tibor 35 évesen hatalmas meglepetést okozva a szöuli olimpián 1988-ban negyedik helyet szerzett. Egy évre rá a dortmundi világbajnokságon a negyeddöntőben Waldnertől hatalmas csatában kapott ki, és sok szakember úgy vélte, ha ott Klampár diadalmaskodik – megvolt rá minden esélye –, akkor 36 évesen vélhetően egyéni vb-címet is szerzett volna. De túl a negyvenen még tagja volt az Európa-bajnoki ötödik helyezett csapatnak, az pedig páratlan a világ sportjában, hogy még 2012-ben, azaz 59 évesen is aktív játékosként az NB II. északkeleti csoportjában a Szerva ASE csapatát erősítette.

Nos, ugyan itt még nem tart a fehéroroszok világklasszisa, Vlagyimir Szamszonov, de

„az 1976-os születésű, azaz 43 éves asztaliteniszező a mai napig is ott van a férfiak világranglistájának 20. helyén, amiről nagyon sok ország sokkal fiatalabb játékosa csak álmodozik”

Szamszonov eredményeit felsorolni is elképesztően hosszú lenne, így egyszerűsítsük le a legfontosabbakra.

 A vélhetően több szobát megtöltő érmei és trófeái közül talán a két legértékesebb hiányzik, mégpedig az olimpiai és a világbajnoki cím, holott például Rióban 40 évesen kis híján felért a csúcsra, ám végül meg kellett elégednie a 4. hellyel (újabb hasonlóság Klampárhoz…), de emellett hatszoros Európa-bajnok – ebből három egyéni –, háromszoros Világkupa-győztes, tízszeres BL-győztes, valamint 27 alkalommal nyert Pro Tour-versenyt. A világbajnoki aranytól sem állt messze, de 1997-ben a manchesteri világbajnokság döntőjében a svédek zsenije, a nála 11 évvel idősebb Jan-Ove Waldner ekkor még megállította (már megint eszünkbe juthat Klampár…).

Szamszonov 1976-ban Minszkben látta meg a napvilágot, és hatévesen játszotta első „élet-halál” meccsét az édesapjával. Tehetségére szinte azonnal felfigyeltek, és annak ellenére már 11 évesen szovjet válogatott lett, hogy akkoriban a felsőbb vezetés nem nagyon erőltette a nem orosz születésű játékosok nemzeti csapatba kerülését. Ám beigazolódott, kár lett volna őt kihagyni, ugyanis mire kinőtte az utánpótlás éveket, éppen 13-szoros Európa-bajnoknak mondhatta magát.

Amikor berobbant a felnőttek közé, sokan benne látták az új európai reménységet, aki majd megállítja a kínaiak egyre nyomasztóbb fölényét. Ám ha ez nem is jött össze, azért a fenti eredménysor – amit azért egészítsünk ki három Európa TOP 12-es sikerrel – miatt egyáltalán nem kell szégyenkeznie.

Holott – a tehetségét maximálisan elismerve – sokan nem tartották igazi egyéniségnek, és azt állították, hogy a már kiöregedés felé haladó sztárokra, a belga Saive-re, a francia Gatienre, a német Rosskopfra, a svéd Perssonra és persze Waldnerre akkor is érdemes odafigyelni, ha éppen csak a nézőtéren ülnek, miközben Szamszonov néha még az asztalnál is elszürkül.

„A beceneve a Finomkezű, ami azért sok mindent elárul, és úgy mozgatja a 188 centire megnőtt testét, hogy szinte nem is lehett hallani, a labdamenetek között olyan óvatosan szökdécsel, mintha a lábai alatt tojások lettek volna”

Az ütőjével pedig annyira finoman ér a labdához, hogy kívülről érthetetlennek tűnik, ezt miként nem tudta visszaadni az ellenfél. Márpedig többnyire nem tudja. Ráadásul került minden balhét, és a sportágban elért nagy sikereinek egyik fő okát a családi háttérben kell keresni. Ugyanis a család mindent biztosított számára, hogy kizárólag az asztaliteniszre koncentráljon.

Szamszonov igazi példakép, hiszen nemcsak eredményes sportoló, hanem beszél öt nyelven – angolul, németül, oroszul, fehéroroszul és horvátul –, sportegyetemet végzett, rengeteget olvas, színházba és moziba jár, ugyanakkor mélyen vallásos, aki minden mérkőzése előtt imádkozik. Arról nem beszélve, hogy a sportszerűségét három alkalommal – 2003-ban, 2007-ben és 2013-ban – is Fair Play díjjal tüntették ki. 1996-ban, azaz 23 esztendővel ezelőtt került be a világranglistán a legjobb tízbe, 1997 és 1999 között világelső lett, de egészen 15 éven át volt a TOP 10 tagja, ami rajta kívül ilyen hosszú ideig csak Waldnernek sikerült. 2017-ben a 18., míg jelenleg is a 20. a világranglistán.

Három évvel ezelőtt felmerült benne, hogy abbahagyja az aktív játékot. Legalábbis, ami a nemzetközi versenyeket illeti.

– Abban biztos vagyok, hogy a pingpongot nem hagyom abba teljesen, de bevallom, motoszkál a fejemben, hogy nemzetközi versenyeken már ne induljak, és csak klubszinten folytassam a játékot. Minden előfordulhat, jelenleg nincs határozott tervem, sőt az ilyen döntések igazából nagyon gyorsan születnek meg. Eljön egy pont, amikor megérik egy-egy nagyobb elhatározás. Ebben a pillanatban nem érzem a helyes döntést, de azt hiszem, a következő hónapok kulcsfontosságúak lesznek, és választ adnak erre a kérdésre – mondta a Kossuth Rádió szerdai, Sportvilág című műsorában, ugyanakkor hozzátette, még mindig úgy élvezi a játékot, mint húsz évvel ezelőtt, de olyan is előfordul, hogy annyira már nem leli örömét benne. – Nyilván ebben mindig benne van az is, hogy éppen nyerek vagy veszítek, mert a kettő nagyon nem ugyanaz az érzés. És az sem mindegy, hogy adott esetben kitől kapok ki. Az ellenféltől, a helyzettől és a meccstől függ.

„Mint már fentebb említettük, Szamszonov páratlan eredménylistájáról a világbajnoki arany és az olimpiai érem hiányzik”

– Kicsit talán siratom ezeket, mert volt idő, amikor tényleg volt esélyem a megszerzésükre. Viszont ha így lett volna, akkor könnyen lehet, hogy ma már egyáltalán nem játszanék. Úgy is mondhatom, ezeknek az eredményeknek a hiánya folyamatosan motivált arra, hogy folytassam a versenyzést, az edzést, a küzdelmet az ellenfelekkel és magammal. Valószínűleg emiatt is vagyok még mindig itt – nyilatkozta.

És utóbbi mondatának tényleg csak örülhetünk.

MEGOSZTÁS