//Magyar-lengyel két jóbarát? II. rész
„Bár Lengyelország deklaráltan ukrán győzelemben érdekelt, gyakorlatilag a háború bármilyen kimenetele megerősíti, és már meg is erősítette Lengyelország régióbéli pozícióját” #moszkvater

Magyar-lengyel két jóbarát? II. rész

MEGOSZTÁS

Cikkünk első részében ismertettük azokat a tényezőket, amelyek magyarázatot adhatnak a magyar és a lengyel történelmi perspektíva különbözőségére az orosz-ukrán háborúban mutatott állásfoglalást illetően. Arra is rámutattunk, hogy ez nem csak az adott ország kormánya által képviselt politikára igaz, de széles társadalmi támogatottságra utal mindkét esetben. Dolgozatunk második részeként térjünk át azoknak a végkifejleteknek az elemzésére, amelyeket a lengyel és a magyar politika mérlegelhet. Spekuláljunk együtt!

Várkonyi Zsolt írása a #moszkvater.com számára

„Bár Lengyelország deklaráltan ukrán győzelemben érdekelt, gyakorlatilag a háború bármilyen kimenetele megerősíti, és már meg is erősítette Lengyelország régióbéli pozícióját” #moszkvater
„Bár Lengyelország deklaráltan ukrán győzelemben érdekelt, gyakorlatilag a háború bármilyen kimenetele megerősíti, és már meg is erősítette Lengyelország régióbéli pozícióját”
Fotó:EUROPRESS/Handout/UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE/AFP

A lengyelek, mint ahogy kimutattuk, történelmileg még ma is nemzetstratégiai érdekszférájuknak tekintik a térséget, beleérvet a balti államokat, Fehéroroszországot és Ukrajnát, mely államokban jelentős lengyel kisebbség él még ma is. A háború megindulása után sok helyről jöttek olyan értelmű spekulációk, hogy Lengyelország játékosnak tartja magát a konfliktusban, mégpedig olyannak, akinek határozott céljai vannak.

„Bár Lengyelország deklaráltan ukrán győzelemben érdekelt, gyakorlatilag a háború bármilyen kimenetele megerősíti, és már meg is erősítette Lengyelország régióbéli pozícióját”

Spekuláljunk tovább! Amennyiben Ukrajna veszítene, az minden bizonnyal hadserege leszerelésével, és a semleges státusz felvételével járna. Valószínűleg elveszítené területe jelentős részét az oroszok javára, a már elfoglalt Krímen és négy megyén túlmenően egészen a Dnyeperig, majd azon átkelve, a történelmileg orosz alapítású Odesszánál sem állnának meg egészen a román határig. Ugyanakkor az egész ország orosz okkupációjára jelenleg nem látunk esélyt.

Egy vesztes Ukrajna további feldarabolása, az oroszok által elfoglalt területeken kívül, első sorban a lengyelek számára tűnik nemcsak kívánatosnak, de elképzelhetőnek is, bár a világ közvéleménye nyilvánvalóan vehemensen tiltakozna a „hullarablás” ellen. Ugyanakkor a lengyelek a kelet-ukrajnai, egykori lengyel régiók megszállását, amelyek lakosságának jelentős része ma is lengyelül beszél, „eladhatóvá” tennék, ha az kvázi „Ukrajna védelmében, a további orosz terjeszkedés megállítása és biztonsági zóna kialakítása” címszóval történne. Ezzel szemben Ukrajna további feldarabolása, netán teljes megszűnése nem lehet sem orosz, sem amerikai érdek.  Ukrán vereség esetén mindenesetre Lengyelország NATO-béli szerepe ezerszeresen felértékelődne, mint közvetlen frontország, és minden bizonnyal jelentős amerikai támogatásra számíthatna a hadseregét és a gazdaságát megerősítendő.

Jelenleg fikció, de amennyiben Ukrajna valamilyen módon és formában győzne – illetve az oroszok nem nyernének -,  a lengyel-ukrán államszövetség szorosabbra fonása sem elképzelhetetlen. Esetleg kölcsönös kedvezmények formájában, (vámok, letelepedési- és munkaengedélyek, szociális és orvosi ellátás, kedvezményes cégalapítás és adózás, stb.), netán Litvánia bevonásával. Ráadásul egy ilyen fejlemény jelentősen megkönnyebbítené Ukrajna belépését az EU-ba, amit Oroszország kénytelen lenne lenyelni, míg egy NATO csatlakozást már biztosan nem. Ugye az oroszok ezt meggátolandó indították meg a háborút.

„Összegzésképpen kijelenthető, hogy a lengyelek azon kevés nemzet közé tartoznak, amelyek már rövid távon is nyertek az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásával, mint aktív játékos és résztvevő, az eseményeket saját stratégiai céljai szerint alakítani próbáló, érdekelt fél”

A magyar álláspont ezzel teljesen ellentétes. A Kárpátokon túli Ukrajna nem tartozott sem a történelmi Magyarországhoz, sem pedig az érdekszféránkba. Mi az orosz-ukrán háborúból kizárólag a hátrányokat látjuk.

Magyarországnak az orosz-ukrán háború megdrágult energiaköltségeket, milliós menekültáradatot, ránk tukmált ukrán gabonát és egyéb mezőgazdasági terményeket, nemzetközi elszigetelődést jelent. Mivel az EU pénztárcája sem feneketlen, nem elég, hogy Ukrajnának mennek azok az EU-s pénzek, amik minket illetnének, de már szó van minden tagállamot érintő extra adókról az ukránokat megsegélyezendő.

„A mi nemzeti érdekünk egyértelműen a térség nyersanyagaihoz és energiahordozóihoz való, folyamatos és biztonságos hozzájutás, elsősorban az orosz olaj- és gázszállítások formájábanamelyek nélkül a hazai ipar, így a betelepedett autógyártás versenyképtelenné válna”

És bár szükségünk lenne új és olcsó munkaerőre, az Ukrajnából érkező menekülthullám integrálásával jóval kisebb eséllyel számolhatunk, mint a lengyelek. Ugyanígy, mi a kárpátaljai magyar kisebbség sorsának megnyugtató és hosszútávú rendezésében vagyunk érdekeltek.

Játsszunk el tehát azzal a gondolattal, hogy az orosz-ukrán konfliktus milyen kimenetelei egyeznének meg a magyar nemzeti érdekekkel?

„Érdekünk-e Ukrajna győzelme?”

Egy győztes, nacionalista, velejéig korrupt, önbizalmában, agresszivitásában és arroganciájában megerősödött, állig felfegyverzett, velünk ellenséges Ukrajna egyértelmű győzelme a lehető legrosszabb végkifejlet Magyarország számára jelenlegi állás szerint. Ez gyakorlatilag az orosz energiaforrások azonnali elzárásával, vagy azok költségeinek jelentős megemelésével járna.

Ez esetben nem számíthatunk másra, mint hogy a diadalittas Ukrajna teljes államhatalmával a magyar kisebbség felszámolását, teljes asszimilálását vagy maradéktalan elűzését tűzi ki célul. Nem ígérnek barátságos kapcsolatokat az elmúlt években Magyarországot katonai megszállással fenyegető, magas helyekről érkező ukrán nyilatkozatok sem.

Spekulációs szinten, de meg kell említenünk, hogy Ukrajna esetleges győzelme közelebb hozná a már belebegtetett, és a történelemben ugye már létező Lengyel-Ukrán-Litván Államszövetség valamilyen formáját, és nem olyan biztos, hogy egy ekkora területű és lakosságú állam a szomszédságunkban megfelelne a magyar érdekeknek.

„Érdekünk-e Ukrajna EU tagsága?”

Ukrajna EU tagsága egyértelműen nem érdekünk, mert akadálytalanul tudná elárasztani az európai és így a magyar piacot olcsó mezőgazdasági termékeivel, ami a magyar gazdák csődjéhez vezetne. Az ukrán EU tagság lejjebb vinné az EU GDP átlagát, ami szinte automatikusan ahhoz vezetne, hogy Magyarország sokkal gyorsabban válna nettó befizetővé, mint ahogy eddig azzal kalkuláltunk. Még annyi EU támogatásra sem számíthatnánk, mint jelenleg, sőt, különadókkal is kell számolnunk Ukrajna megsegítésére.

„Érdekünk-e Ukrajna NATO tagsága?”

Ukrajna NATO tagsága jelenleg nem tűnik reális opciónak, mivel pont ennek megakadályozására indították el az oroszok e valóban korlátozott hadműveletet, hiszen, ha Ukrajna elfoglalása lett volna a céljuk, akkor nem kétszázezer emberrel támadtak volna. Egy ukrán NATO tagság ráadásul azt jelentené, hogy Oroszország vereséget szenvedett a hagyományos háborúban, és nem marad számára más megoldás annak megakadályozására, mint az atomháború. Ezt mindenképp el kell kerülni.

„Érdekünk-e Ukrajna feldarabolása?”

Ez a kérdés csupán spekuláció. Bár a hivatalos magyar politika természetesen hozza a kötelezőt Ukrajna területi épsége elvének a hangoztatásával, a valódi nemzetstratégiai érdekünk Kárpátalja magyar lakossága életkörülményeinek a végleges biztosítása, lakosságának a gyarapodása, jólétének a növelése, amire sajnálatosan csak egy biztos mód mutatkozik, mégpedig a régió magyar többségű területeinek a visszacsatolása az anyaországhoz az Ungvár-Nagydobrony-Beregszász-Nagyszőlős vonalon, ami mintegy kétszázezer embert jelentene. Tegyük hozzá, erre még Oroszország győzelme esetén sem látunk sok esélyt.

Mivel a hivatalos statisztika egybemossa a történelmi ruszin lakosságot az ukránnal, az előbbiek arányát nehéz lenne meghatározni, így Kárpátalja további, nem magyar lakta területeinek és vele egymillió ukránnak az átvétele és integrációja nem túlságosan sok jóval kecsegtető feladat.

Ugyanakkor, abban az esetben, ha – továbbra is megmaradva a fikciónál – Ukrajna a történelmi magállamon kívül, ami Kijevet és környékét jelenti, valóban feldarabolásra kerülne, ahol mi megkapnánk Kárpátalját, ez azt jelentené, hogy a lengyelek megkapják Nyugat-Ukrajnát és Lvovot, míg a románok Bukovinát. Kérdés azonban, hogy az így megerősödött Lengyel-Ukrán-(netán Litván) állam jó-e nekünk, mint egy 60-80 milliós középhatalom? És kérdés, hogy egy Bukovinával vérszemet kapott Románia megelégedne-e ennyivel, és nem ácsingózna Moldovára is, ami további konfliktusok melegágya lenne?

„Érdekünk-e Ukrajna megszűnése?”

Jelen állás szerint az ukrán állam megszűnésére semmi jel nem mutat. Ezzel együtt az ukrán állam teljes megszűnése nem érdekünk. Az érdekünk az, hogy legyen egy ütköző állam köztünk és Oroszország között, bármilyen nagyságú is az.

„Érdekünk-e Oroszország győzelme?”

Ha nem érdekünk Ukrajna győzelme, akkor nyilvánvalóan Oroszország győzelmében vagyunk érdekeltek, miért is?

Ezzel meggyengítené a Magyarországgal nyíltan ellenséges Ukrajnát. Továbbra is zökkenőmentesen biztosítaná a versenyképes árú energiahordozókat és nyersanyagokat. Mind több elemző beszél arról, hogy ez a háború valójában jóval több, mint egy korlátozott, regionális konfliktus, és tulajdonképpen az angolszászok dominálta Gyarmattartó Tengeri Hatalmak, vagyis a Globális Észak kontra Európa-Oroszország-Kína Eurázsiai Szárazföld és a Globális Dél világméretű harcáról szól. A mi szerencsétlenségünkre mi úgy vagyunk ennek a Globális Északnak a szövetségileg beágyazott tagja, hogy annak kevés, vagy semmi pozitívumát nem láttuk sem a történelmünkben, sem pedig ma. Egyúttal – az ideológiai hadszíntéren – két világrend, két értékrend és két emberi perspektíva összecsapása is zajlik, amelyben egyik oldalon – leegyszerűsítve – a jelenlegi globalista amerikai adminisztráció által erőltetett „woke” értékrend és ideológia, másik oldalon pedig a „hagyományos” értékrend áll szemben. Ugyanakkor egyre több jel utal arra, hogy – a petrodollár uralmának fokozatos hanyatlásával az USA gazdasága fenntartásához már nem elég a globális periféria államainak kizsákmányolása, és szüksége van Európa – elsősorban Németország – gyarmati sorba taszítására és annak erőforrásainak az Egyesült Államokba való átcsatornázására, amit máris számtalan példa támaszt alá.

„Összegezzük tehát azt, hogy mi lenne a jól felfogott magyar érdek szerint ennek a háborúnak a végkifejlete, – természetesen kizárólag spekuláció formájában”

  1. Oroszország egyértelmű katonai győzelme, amely egyúttal Ukrajna orosz anyanyelvű és identitású területeinek Oroszországhoz való csatolását jelentené keleten egész a Dnyeper vonaláig és délen Odessza elcsatolásával egészen a román határig;
  2. A magyar többségű Kárpátaljai sáv az anyaországhoz való csatolása;
  3. A leszerelt, katonailag meggyengített és semleges státuszú Ukrajna Kijev központtal és onnan nyugatra;
  4. A megmaradt Ukrajna távolmaradása mind az EU-tól, mind pedig a NATO-tól.

Erre a végkifejletre most a korábbiaknál jóval nagyobb esély nyílott a napokban berobbant izraeli-palesztin konfliktussal, amely, akárcsak mint 1956-ban, megint jó szolgálatot tesz az orosz törekvéseknek azzal, hogy elvonja a világ közvéleményének a figyelmét az – ezúttal – Ukrajnában folyó eseményekről, egyrészt, másrészt arra kényszeríti az Egyesült Államokat, hogy minden politikai és katonai figyelmét a Közel-Keletre összpontosítsa. Az oroszok már nyertesnek érezhetik magukat.

„Legeslegvégén, vegyük át, hogy mi várható a magyar-lengyel kapcsolatok alakulásában? Mikor lehetünk újra a legjobb két barát, egymás szövetségesei? Várhatóan kapcsolatunk a hibrid korszakba lép, ahol lesznek olyan kérdések, amelyekben egyetértünk, amelyekben nem, és amelyekről nem beszélünk”

  1. Sokan úgy vélik, hogy ezzel a háborúval Lengyelország végérvényesen az Egyesült Államok 51-ik államává vált (míg Ukrajna az 52.), és talán joggal is bíznak a lengyelek az amerikaiakban, miután az angolok és a franciák cserbenhagyták őket 1939-ben a németekkel és az oroszokkal szemben. Lengyelországnak tehát olyan szövetségese van a németekkel és a franciákkal, vagyis az EU-val szemben, ami nekünk nem adatott meg.
  2. A magyar-lengyel álláspont az orosz-ukrán konfliktust illetően valószínűleg sohasem lesz teljesen azonos. A legjobb, amit a felek tehetnek, hogy tudomásul veszik a másik eltérő véleményét, de olyan keveset beszélnek róla, amennyire az csak lehetséges.
  3. Ez a véleménykülönbség mindaddig meglévő lesz, amíg a háború folyik és annak vége nem szakad – akármilyen kimenettel. Azonban a jövőben, a harcok lezárása után, ennek jelentősége csökkenni fog.
  4. A két országnak szüksége van egymásra az EU ellenében. Az EU Lengyelországgal szemben jóval elnézőbb, mivel az maga mögött tudhatja az amerikaiakat. Ennél fogva továbbra is a lengyel-magyar szövetség folytatódása várható az EU viszonylatában, ahol nekünk csak a lengyelek a szövetségeseink, míg a lengyeleknek az amerikaiak is – rajtunk kívül.

Magyar-lengyel tehát két jó barát marad – amikor az mindkettőnk érdekének egyformán megfelel.

(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)

A cikk első része itt olvasható:

https://moszkvater.com/magyar-lengyel-ket-jobarat-i-resz/

MEGOSZTÁS