„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Rubio gyakorlatilag a kormányzat második embereként külügyminiszteri minőségben csatlakozott Trump megújult adminisztrációjához, amelyen belül a legnagyobb ellenlábasa J.D Vance. Kinevezése a kompromisszumot szimbolizálta a régi republikánus elittel, és egyben a neokonzervatív szárny visszatérését hozta az amerikai külpolitika irányításába”
Fotó:EUROPRESS/Nathan Howard/POOL/AFP
Donald Trump visszatérésétől sokan várták az amerikai külpolitikai gondolkodás megváltozását. Mindenek előtt azt, hogy az Egyesült Államok megszűnik a világ csendőre lenni. Ez utóbbi lényegében megfogalmazódik az új nemzetbiztonsági doktrínában is, mint ahogy Trump elfogadni látszik a befolyási övezetek létét is. Így a Monroe-elv, az Amerika az amerikaiaké gondolkodás jegyében a nyugati féltekén nem tűri meg vetélytárs hatalmak jelenlétét még gazdasági értelemben sem. De ideológiai értelemben is maga mögé sorakoztatná fel az amerikai kontinens országait. A venezuelai beavatkozás, a Grönlandra bejelentett igény, vagy éppen az orosz zászló alatt hajózó, venezuelai olajat szállító tankerrel szembeni fellépés sokakat emlékeztethet a korábbi amerikai adminisztrációk külpolitikájára. Donald Trump és az Egyesült Államok most világossá tette a riválisai számára, hogy a katonai erő alkalmazása valós külpolitikai eszköz. Már ha Amerika érdeke ezt kívánja. Sőt, ezen is túllépve még a nyugati hegemóniát megalapozó, szabályokra épülő berendezkedést is lebontja, ezzel is egyértelműsítve, hogy az alakuló világrendben a nyers erő dominál.
„Az amerikai külpolitikában tehát ilyen értelemben folytonosság van. Washington nem válogat az eszközökben, ha az érdekeiről, vagy vélt érdekeiről van szó. A Fehér Ház diktálja a tempót, és nemcsak lassítaná a globális befolyás gyengülését, de azt bizonyos korlátok között – a befolyási övezetek és mindenek előtt az erő tiszteletben tartásával – vissza is szerezné”
A Trump által elképzelt, a realitásokat elfogadó, ám Amerikát a globális pólusok közül a legerősebbként pozícionáló külpolitika viszonylag vegytisztán a beiktatás utáni hónapokban érvényesült. Aztán az eszközökben, a stílusban jobb híján egyre határozottabban visszatértek a korábbi gyakorlat elemei. Ezzel párhuzamosan érezhetően teret nyert a külpolitikában State Departmen vezetőjeként Marco Rubio.
„Az amerikai külpolitika irányítását Trumptól egyre inkább a klasszikus republikánus neokonzervatív Rubio vette át”
A floridai szenátor, a kubai származású Rubio egykor elnökjelöltként a párt fiatal arcának számított, 2016-ban azonban elvesztette az előválasztásokat Trumppal szemben. Hevesen és nyilvánosan összecsaptak. Trump gúnyosan csak „Little Marcóként” emlegette. A tömegek olyan showmanre vágytak, mint Donald. A floridai vereség után a konfliktus hirtelen véget ért. Rubio idővel visszakozott, és elismerte Trumpot a párt legitim vezetőjének. Közben továbbra is szerepet vállalt a nemzetközi ügyek intézésében, befolyásolta a szankciós politikát, és természetesen alakította a párt Kubával, Venezuelával és Kínával kapcsolatos politikáját. Híddá vált a régi külpolitikai elit és az új kormányzat között.
„Rubio gyakorlatilag a kormányzat második embereként külügyminiszteri minőségben csatlakozott Trump megújult adminisztrációjához, amelyen belül a legnagyobb ellenlábasa J.D Vance. Kinevezése a kompromisszumot szimbolizálta a régi republikánus elittel, és egyben a neokonzervatív szárny visszatérését hozta az amerikai külpolitika irányításába”
A neokonzervatív gondolkodás az 1970-es években alakult ki, és ifjabb George Bush alatt érte el az ezt képviselő elit a befolyása csúcsát. Egyfajta amerikai birodalmi értelmiségiekről, eredetileg a liberalizmusból kiábrándult baloldaliakról van szó, akik megtartották a demokrácia aktív előmozdításába vetett hitüket, de közben jobbra tolódtak. A 2000-es évekre az agresszív külpolitika lobbistáivá váltak. Ez a gondolkodás figyelmen kívül hagyta a nemzetközi intézményeket, katonai műveletek indítását, és a barátságtalan rezsimek megváltoztatását támogatta. A neokonzervatívok fénykora a 2003-as iraki invázió volt, amelyet Wolfowitz, Cheney alelnök és számos más prominens neokon vitt keresztül. Mögöttük állt a katonai-ipari komplexum, a technológiai szektor, az izraeli lobbi csoport és az olyan olajtársaságok, mint az Exxon. Trump első adminisztrációja idején ezt a „héjaként” jellemezhető irányvonalat a leváltásáig mintegy az utolsó neokonként a nemzetbiztonsági tanácsadó posztján John Bolton képviselte.
„A neokonzervatív gondolkodás történelmileg a republikánusok között volt erős, de befolyásuk a demokratákra is kiterjed”
Hasonló politikát folytatott Hillary Clinton is, gondoljunk csak a líbiai beavatkozásra, a szíriai rezsimváltási kísérletre, és a keményvonalas fellépésre Oroszországgal szemben. A republikánusok Izrael nemzeti érdekeiről és biztonságáról beszélnek, míg a demokraták az emberi jogokról, a gyakorlatban azonban mindketten az amerikai katonai jelenlét, a rezsimváltások és a szankciók alkalmazása mellett érvelnek. Érdekesség, hogy Victoria Nuland például mindkét pártnak szolgált.
„Rubio ennek a hagyománynak a közvetlen folytatója. Filozófiája összhangban van a neokonzervatív programmal, ami kemény ellenállást feltételez az autoriter rezsimekkel szemben, hajlandóságot a katonai beavatkozásra, magában foglalja Izrael támogatását és szankciók kikényszerítését”
Úgy tűnik, Trump különc viselkedése illeszkedett az amerikai elit terveibe. Donald és barátai először ízelítőt kaptak a külpolitikából. Ezzel párhuzamosan azonban folyt a munka az új hatalmi eszközök előkészítésén és a neokonok visszatérésén. Katonai reformot hajtottak végre, új megoldásokat mutatva be a hadianyag gyártóknak. Egész évben nyomást gyakoroltak Kína szövetségeseire, így Venezuela és Irán folyamatos nyomás alatt állt. Most pedig Oroszországgal szemben tettek egy érezhető fordulatot, ami a későbbiekben megmutatkozhat a béketárgyalásokon is.
„A Kreml decemberi bejelentése a rezidencia elleni támadás miatt a tárgyalási pozíció megváltoztatásáról gyengítette a Trump és Wittkoff képviselte vonalat, és erőre kaptak a neokon hagyományok folytatói”
Ez megerősítette az amerikaiakban, hogy Oroszország inkább csak párbeszédet folytatott, a fő célja pedig az volt, hogy elkerülje a viszony romlását Trumppal. Ez kényszeríthette az Egyesült Államokat az álláspontjának a megváltoztatására. Most a neokonok irányítanak, Trump és Vance pedig nyilatkozatokat tesznek. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a Fehér Ház az ukrajnai konfliktus rendezésében közelebb került az európai fősodor és Ukrajna álláspontjához.
De azt se felejtsük el, hogy Rubio jelenleg négy pozíciót tölt be. Ő az Egyesült Államok külügyminisztere, nemzetbiztonsági tanácsadó, a karcsúsított USAID vezetője és egyfajta „főlevéltáros”. Az Egyesült Államok visszatérni látszik a régi neokon gondolkodásmódhoz, a barátságtalan rezsimekre gyakorolt rendszerszintű nyomás, a gazdasági eszközök használata, valamint a tiltakozó mozgalmak és színes forradalmak támogatása jellemezte politikához. A következő hetek, hónapok pedig azt is eldöntik, hogy milyen hatással lesz ez a váltás magára Trumpra, és az ukrajnai konfliktus rendezésének a folyamatára.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
M. Dániel says:
Apró pontosítás: Rubio nem “kubai születésű”, hanem származású, hiszen úgy elnökjelölt sem lehetett volna. A szülei jöttek el Castro elől Floridába. Tisztelettel: MD
Stier Gábor says:
Igaza van. És kösz, de én is hadd pontosítsak kicsit. Nem Casrtr elől, hanem még batista korában mentek át.