1942. június 10-én a németek lerombolták a csehországi Lidice községet, és lemészárolták a teljes férfilakosságot. Mindezt azért, mert cseh partizánok megölték a birodalmi helytartó helyettest, Reinhard Heydrichet, a cseh részek valódi urát. Az azóta újjáépített falu a náci gaztettek örök mementójaként él az emberiség tudatában.
Lidice lett a meghatározó élmény, a második világháborús csehszlovák történelem nagy, hősies jelképe. A kis falu tragikus története sosem múló fájdalom a csehek lelkében, akik mindig is azt hangsúlyozták, hogy Csehszlovákia volt a náci agresszió első igazi áldozata, amit 1938-39-ben néhány politikai döntéssel egyszerűen eltüntettek a térképről. Ám amíg valóban voltak áldozatok, addig azt sem szabad elfelejteni, hogy a csehek egy része – sok más néphez hasonlóan – azért belesimult a hitleri mindennapokba. Gondoljunk csak bele, mennyire lehet kollaborációval vádolni a Skoda Művek dolgozóit, vagy éppen mennyire nevezhetjük felelősnek az SS-nek mindenben segítő cseh köztisztviselőket és a rendőrséget a cseh zsidóság szinte teljes kiirtásában.
„Természetesen mindez nem feledtetheti el azok áldozatait, akik ártatlanul lettek a halálba küldve”
Egy biztos, a cseh ellenállás számára a birodalmi helytartó helyettes Reinhard Heydrich, a cseh részek valódi ura, ideális célpontnak bizonyult, hogy a likvidálásával olyan tettet hajtsanak végre, amire a világ felfigyel. Ám arra ők sem számíthattak, hogy a német megtorlás összességében 1500 áldozatot követel majd, és Lidicében elrettentésül agyonlőnek 198 férfit, míg 195 asszonyt és 98 gyereket elhurcolnak koncentrációs táborokba, akik közül szinte senki sem érte meg a háború végét.
„Ráadásul Lidice politikai öngyilkosságnak bizonyult a németek számára, mert megpecsételte hárommillió szudétanémet háború utáni sorsát”
De miért pont ezt a települést szemelték ki a nácik? Nos, a falucska lakóinak számonkérése eredetileg
Horst Böhmétől, a Kladno ipari városában székelő cseh- és morvaországi SD vezetőjétől származott – 1945-ben Karl-Hermann Frankot végezték ki az áldozatok családtagjainak jelenlétében, mint aki elrendelte a mészárlást –, aki meg volt arról győződve, hogy a merénylőkhöz igenis köze van Lidicének. Holott a lakosság abszolút nem foglalkozott a politikával, a világban zajló eseményekkel, csak élte mindennapi életét. Ráadásul a legtöbbjük azt sem tudta, ki az a Reinhard Heydrich. Sőt, arról sem volt tudomásuk, hogy az SS-Obergruppenführer elleni merénylet végrehajtói, Jan Kubiš és Jozef Gabčík kicsodák egyáltalán.
„A Heydrich elleni merényletet a brit titkosszolgálat kezdte el megszervezni. A végrehajtásra kiválasztott emigráns cseh és szlovák ellenállókat alapos kiképzés után, 1941 decemberében dobták le ejtőernyővel Prága környékén”
A hossza előkészítést követően a cseh partizánok 1942. május 27-én egy hajtűkanyarban nyitottak tüzet a Prága környéki szállásáról irodájába tartó Heydrich nyitott kocsijára, majd kézigránátot dobtak rá. A támadás következtében a birodalmi helytartó június 4-én belehalt sérüléseibe.
Hitler dührohamot kapott Heydrich halálhírétől, és azonnal elrendelte, hogy aki segít a tetteseknek a szökésben, vagy csak valamilyen tudomása van a kilétükről, és mindezt nem jelenti, azt a családjával együtt agyon kell lőni. Még a merénylet napján a legsúlyosabb megtorlásra utasított, első dühében tízezer „megbízhatatlan” cseh likvidálását akarta elrendelni. Erről aztán letett, de a következőket foglalta parancsba: „Aki a tetteseknek bármilyen segítséget nyújt, vagy a tartózkodási helyüket ismeri, és ezt nem jelenti a rendőrségnek, azt egész családjával együtt agyon kell lőni.”
„A németek példát akartak statuálni, és a németek választása Lidicére esett”
Már a merénylet másnapján, 1942. május 28-án a fekete egyenruhás SS- és Gestapo ügynökök géppel írt névlistákat lobogtatva, kordonnal körülvették a falut, és megkezdték a házkutatást, majd kis idő múltán letartóztattak nyolc férfit és hét nőt a Stribny és a Horak családokból, akiket később senki nem látott viszont. Ekkor úgy tűnt, a nácik bosszúhadjáratának vége. Hatalmasat tévedtek, ugyanis az egyik merényletben részt vevő partizán egy napig a faluban bujkált, és ez Böhme tudomására jutott.
És ez lett a falu halálos ítélete, ugyanis Hitlertől megérkezett a parancs, miszerint minden falubeli férfit ki kell végezni, a nőket koncentrációs táborokba vinni, míg a gyermekeket átnevelés céljából német családokhoz kell elhelyezni. Június 9-én – Heydrich berlini állami temetésének napján – este egy osztagnyi biztonsági rendőr Max Rostock SS-Haupsturmführer vezetésével visszatért. A kis település lakóit arra utasították, hogy irataikkal, ruhákkal és háromnapi élelemmel felszerelkezve gyülekezzenek a főtéren, majd szétválasztották a férfiakat, a nőket és a gyerekeket.
„Másnap pedig végrehajtották a Führer parancsát, gondosan ügyelve arra, hogy senki se menekülhessen el. Lidicét földig lerombolták és teljesen felégették”
A nácik még az emlékét is el akarták törölni a falunak, így a következő napokban a telekkönyvi kivonatból a község nevét is eltávolították. Az utókorra maradt dokumentumokból kiderült, hogy Lidicében minden tizenötödik életévét betöltött férfi lakost a helyszínen agyonlőtték – szám szerint 199-et –, 184 nőt a mecklenburgi Ravensbrück koncentrációs táborba, 7 nőt rendőri fogdába, 4 terhes nőt egy prágai kórházba hurcoltak. KIlencven gyereket a Gneisenau-i lágerbe vittek, nyolcat adoptáltak a Lebensborn programban.
A merénylet miatt a német rögtönítélő bíróságok 1357 cseh férfit és nőt ítéltek halálra. Ugyanakkor a Heydrichet meggyilkoló partizánokat június 18-án egy prágai templomban sikerült sarokba szorítani, és a kirobbant tűzharc során meghaltak. Hogy a németek lőtték le őket, vagy öngyilkosságot követtek el, nem tudjuk megmondani, ugyanis mindkét oldal másként állítja be a partizánok halálát.
„Mindenesetre a mészárlásnak volt utóélete is. Egyrészt 1946-ban a falut újból felépítették, és a település azóta is a náci rémtettek jelképe”
Másrészt a háború után 17 gyermeket találtak meg különböző német családoknál, és őket visszajuttatták a rokonaikhoz. Harmadrészt kiderült, hogy Lidice egyetlen férfi lakója életben maradt, de ő is csak azért, mert azon a bizonyos, június 10-i napon éppen börtönbüntetését töltötte. A mészárlás után fél évvel szabadult, ekkor tudta meg, már nincs hova és nincs kihez hazamennie…
Kár, hogy a Délvidéki MAGYARÍRTÁSOKRA “nem emlékszik” B.Molnár László, csak Lidicére!!! Pedig lenne mit írjon azokról, ha magyar szív dobogna benne…
Majd ha az az évfoduló lesz, akkor arra is.
Ez bizony szomorú, de nem egyedülálló a történelemben.
Mint tudjuk, a történelmet a győztesek írják, így azt emelik ki, vagy azt hallgatják el, ami éppen az érdekük.
A régmúlt idők történelmével nem akarok foglalkozni, így is éppen elég jut a XIX – XX -ik századra. Hogy csak néhányat említsek kronológia nélkül, az aradi 13-ak, a párizsi kommün, az I-ső világháborús francia gáztámadás, na és persze az 1917. évvel kezdődő kommunista rémtettek Szovjet-Oroszországban, vagy a magyar kommün halálvonata, amik mind elrettentőek.
De megemlíthetném az USA népirtását Hirosimában, Vietnamban, vagy a szerbiai népirtást is. Ide kívánkozik Drezda békés lakosságának a szövetséges légierő általi kíméletlen terrorbombázása szintén.
Lidice csak egy megálló a népirtások vonulatában, amivel persze a bűn bűn marad.