Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin szobrai az oroszok által ellenőrzött ukrajnai területeken visszakerülnek a helyükre. Az orosz elnök, miután nem is olyan rég még kárhoztatta Lenin életművét, újabban, ha közvetve is, de idézett tőle beszédében. Örökségét újraértelmezve ugyan, de az orosz bel- és külpolitikában egyaránt felhasználhatják majd. Újjáéledni látszanak a „fehérek” és „vörösök” közötti viták is – igaz, még csak szűkebb intellektuális körökben. Úgy tűnik, Lenin visszatért.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog – hangzott a bolsevik forradalom és a Szovjetunió atyját éltető jelszó, és a szovjet időszakban mindent meg is tettek azért, hogy az iljicsi örökség valóban örök legyen. Arcképe ott volt minden középületben, nevét számtalan közterület viselte, szobrai minden településen felbukkantak. Volt róla elnevezett város, ifjúsági szervezet, érdemrend, és még számtalan kisebb-nagyobb intézmény vette fel Lenin nevét. Évfordulóiról megemlékeztek, és még a holttestét is megőrizték az utókornak az ország fővárosának központi terén felállított mauzóleumban.

„Ennek ellenére 1991-ben úgy tűnt, az összeomló Szovjetunió az ő emlékezetét is maga alá temeti, kultuszát pedig <jó> esetben az érdektelenség és feledés váltja, <rosszabb> esetben pedig a megvetés, amiért Oroszországot kibillentette fejlődési pályájáról, és egy másik, terrorral szegélyezett zsákutcának bizonyuló történelmi kísérletbe hajszolta. Végül azonban nem így lett, nem csupán Lenin mauzóleuma tartott ki mai napig, de az orosz lakosság jelentős része az ország történelmének legnagyobbjai között tartja számon”

A Levada Centr adatai szerint 1989-ben még a megkérdezettek 72 százaléka nevezte meg Lenint a világtörténelem legjelentősebb alakjai között, 1994-ben ez már csupán 34 százalék volt, azonban azóta sem esett jelentős mértékben, és még 2021-ben is 30 százalék maradt. Ezzel Lenin a második legtöbbször említett személy volt a listán – Sztálin mögött. Lenin népszerűségét az állami közvélemény-kutató, a VCIOM felmérése is alátámasztja, hiszen nyolc százalékkal holtversenyben negyedik lett azon felmérés során, amely az „Oroszország szimbólumaként” azonosítható történelmi személyeket kereste (a Levadánál 10, a VCIOM-nál 3 személyt lehetett megnevezni).

„Mindez persze együtt jár egy általános szovjet nosztalgiával, amelyet elsősorban a kilencvenes évek vadkapitalista valóságának sokkhatása, a máig kirívó vagyoni különbségek, és persze Oroszország nagyhatalmi pozícióinak romlása okozott”

Utóbbival összefüggésben még Vlagyimir Putyin orosz elnök is a 20. század geopolitikai katasztrófájaként beszélt a Szovjetunió összeomlásáról 2005-ben, holott a mai orosz elit viszonya a szovjet múlthoz és főképp Lenin személyéhez korántsem egyértelmű. Az orosz elnök többször is hangot adott azon álláspontjának, miszerint a bolsevik nemzetiségi politika vezetett végül a Szovjetunió széthullásához és az orosz lakosságú területek elszakadásához, „váltótársa”, Dmitrij Medvegyev pedig előszeretettel hasonlítja a mai háborúellenes orosz emigrációt a bolsevikokhoz, mondván, mindkét csoport hazája vereségét kívánta.

„Azonban az orosz vezetés sem tudja megkerülni Lenin személyét”

Egyrészt belpolitikai okokból, hiszen a Szovjetunióval az orosz lakosság többsége még mindig inkább pozitív fogalmakat kapcsol össze, és a szovjetbarátság különösen erős a radikálisan hazafias vagy birodalmi gondolkodású réteg egyes szegmenseiben, amelynek – ideológiai és gyakorlati – támogatására a Kremlnek az Ukrajnával folytatott háború és a Nyugattól való elhidegülés időszakában kiemelten szüksége van.

A bel- és külpolitika határmezsgyéjén helyezhetjük el a Lenin-szobrok helyreállításának kérdését az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területeken – annak ellenére, hogy Putyin „dekommunizációt” ígért Ukrajnának a háború előtt, arra utalva, hogy a mai Ukrajna csupán bolsevik konstrukció, az orosz vezetésnek ideológiai fronton sokkal jobb ötlete nem volt a helyi lakosság lojalitásának erősítésére, mint a szovjet múlthoz való visszanyúlás. Ez persze azért is kézenfekvő volt, mert a Lenin-szobrok ledöntése a Majdant követően az új ukrán politika egyik szimbólumává vált, a helyreállítás így pedig a Majdan utáni, nacionalista Ukrajnával való szakítást jelképezte.

„Lenin azonban szobrai helyreállításán keresztül is rámutat arra a dilemmára, amely Oroszország Ukrajnával való viszonyát jellemzi”

Előbbi se kiköpni, se lenyelni nem tudja az utóbbit, és jórészt ennek köszönhetően máig nem hangzott el világosan, hogy milyen célokat akar elérni Moszkva a „különleges hadművelettel”. A „lenini út” ezt a dilemmát úgy oldotta fel, hogy elismerte az ukrán nemzet létezését, és annak jogát az önálló államra – azt azonban Moszkva szigorú ellenőrzése alá vonta. Lenin mai pártolói ezt tartják egyik érdemének, Putyin azonban éppen azért kritizálta őt, mivel szerinte ezen „megoldás” első fele, a formális ukrán államiság elismerése aláaknázta a birodalom egységét és orosz lakosságú területek elvesztésével járt. „Jobb”, azaz effektívebb és életképesebb javaslattal azonban a mai Kreml sem tudott még előállni. Bár sokan ábrándoznak egész Ukrajna Oroszországhoz csatolásáról, ez ma nem tűnik reális forgatókönyvnek, és ha az 1991-es ukrán állam egy része tartósan Moszkva ellenőrzése alatt marad is, a megmaradt ország jó eséllyel ellenséges viszonyban lesz majd Oroszországgal.

„A bolsevik forradalom atyja azonban a jelenlegi orosz külpolitika kapcsán is felbukkant”

Maga Putyin idézte őt – név nélkül – a Valdajon elmondott beszédében október végén, amikor a nemzetközi politikában fennálló forradalmi helyzetről beszélt. A Szovjetunió történelmi szerepének megítélése a világ nagy részén más, mint régiónkban, hiszen Moszkva jelentős támogatást nyújtott a nyugati gyarmatosítók elleni küzdelemben Ázsia, Afrika és Latin-Amerika számos országában. Lenin így azért is aktuális, hiszen ő állította Oroszországot, illetve a Szovjetuniót egy olyan globális küzdelem élére, amely a Nyugat hegemóniája ellen folyt és az egész világot forradalomra hívta. A mai Oroszország szintén ebben a szerepben, a Nyugattal szemben függetlenségükért küzdő országok vezetőjeként kíván fellépni, így pedig, bár ideológiája teljesen más, mint a bolsevikoké, utóbbiakban mégis saját előképére bukkanhat, amely ráadásul ismerős, és sok esetben kedves is azoknak, akiket ma a maga oldalára állítana.

„Úgy fest tehát, Lenin korának kérdései ma is aktuálisak és az aktuálissá teheti az ő életművét is, akár politikai eredményeire, akár elméleti munkáira gondolunk”

A kapitalizmus ellentmondásai az elmúlt 100 évben sem tűntek el, sőt, a neoliberalizmus tovább élezte a vagyoni különbségeket, az amerikai demokráciaexport és globális hegemónia pedig a Nyugat és a Többiek dilemmának adott új színezetet a Szovjetunió eltűnése után. A szociális igazságtalanságok kérdése persze Oroszországon belül is fontos lehet a jövőben, nem véletlen, hogy az állam gondoskodó szerepének hangsúlyozása egyre inkább helyet kap a Kreml kommunikációjában, és most, a szankciók és a háború miatt szükséges intézkedések kapcsán az állam gazdasági szerepe is nőhet. Mindezek pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy Lenin öröksége ne tűnjön el, és ha – akár ideológiai ellenfelei által – átértelmezve is, de a 21. században is újra és újra hivatkozzanak rá.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)