A háború kitörése óta felmerültek találgatások azzal kapcsolatban, hogy az oroszok céljai között szerepelhet egy Moszkvához húzó bábkormány felállítása Ukrajna egészének, vagy egy részének élén. Pár nappal ezelőtt Viktor Janukovics, a Majdanon megbuktatott volt elnök is képbe került, ugyanakkor az orosz nyilatkozatok ebben a kérdésben ellentmondásosak. Az alábbiakban annak próbálunk utánajárni, szerepel-e egy oroszbarát ellenkormány a Kreml tervei között. Ha igen, kik lehetnének a tagjai, és elfogadtathatná-e magát Ukrajnában és a Nyugaton? Ez azonban csak az egész Ukrajnára vonatkozó találgatás, és nem foglalkozik az esetleges „népköztársaságok” létrehozásának kérdésével.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

Vlagyimir Putyin orosz elnök a háború kitörése utáni egyik első nyilatkozatában arra szólította fel az ukrán hadsereget, hogy döntsék meg az ország élén álló, „drogosokból és nácikból” álló „bandát”, és vegyék kezükbe az országuk sorsát. Az ukrán fegyveres erők azonban kitartottak főparancsnokuk mellett, a háború pedig eddig nemhogy nem rendítette meg Volodimir Zelenszkij hatalmát, de egyenesen népszerűségének növekedéséhez vezetett. Vélhetően ennek is volt köszönhető, hogy a Kreml retorikája változni kezdett, és Szergej Lavrov külügyminiszter, Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő és Marija Zaharova külügyi szóvivő is elmondta,

„Zelenszkijt elismerik az ország legitim vezetőjének, a háború végeztével pedig nem terveznek választásokat szervezni Ukrajna területén, azt az ukránokra bízzák…”

Ugyanakkor a „bábkormány” témája nem került le teljesen a napirendről. Több ismert orosz politikus is támadja Zelenszkij személyét. Vjacseszlav Vologyin, a duma házelnöke szerint például az ukrán elnök külföldre távozott, Ramzan Kadirov csecsen vezető pedig arra szólította fel, hogy adja át hatalmát Viktor Janukovicsnak, a 2014-ben orosz álláspont szerint törvénytelenül elmozdított volt elnöknek, cserébe nem esik bántódása. Ráadásul maga Janukovics is színre lépett, egy nyílt levelet intézve Zelenszkijhez, amelyben saját példájára hivatkozva arra kérte a regnáló elnököt, tegye félre személyes ambícióit, és „állítsa meg a vérontást” – azaz engedjen az orosz béke feltételeknek.

„De akkor akarnak kormányt váltani az oroszok vagy sem?”

Oroszországnak vélhetően nem lenne ellenére Zelenszkij bukása, hiszen a legitim államfő eltávolítása megrendíthetné az ukrán államgépezet egységét, a lojalitás megingása pedig alkalmat teremthetne egy oroszbarát vezetés felállítására is. Mint ahogy abban az esetben is valószínűleg szívesen cserélnék egy lojálisabb vezetőre, ha a háború végeztével Zelenszkijjel jutnának valamilyen megállapodásra. Mindezek a tervek azonban jórészt a katonai helyzettől függnek, és attól is, mekkora területet tudnak akár tartósan megszállás alatt tartani az oroszok (Zelenszkij kilátásairól bővebben itt írtunk).

„Zelenszkij bukása, erőszakos megbuktatása, vagy külföldi emigrációba kényszerülése, illetve az ország egy részének tartós orosz megszállása azonban csak az ellenkormánnyal vagy bábkormánnyal kapcsolatos tervek egyik oldala lehet”

A másik kérdést az jelenti, ki lenne hajlandó abban részt venni, és azt hajlandó lenne-e legalább az ukrán lakosság egy része támogatni.

Az elmúlt években az éppen regnáló kijevi kormányzat gyakran vádolta oroszbarátsággal aktuális ellenfeleit, a Majdan előtti kormánypárt, a Régiók Pártja romjain létrejött csoportosulások pedig állandó jelleggel „kiérdemelték” ezt a jelzőt.

„A helyzet azonban korántsem olyan egyértelmű, hogy egy orosz katonai siker esetén ezek a csoportosulások azonnal az oroszok szolgálatába állnának”

Az ukrán elit jelentős része, beleértve annak oroszbarátsággal vádolt felét is, már 2014-ben is kiállt az ukrán államiság mellett. Többek között ennek is volt köszönhető, hogy Donyeck és Luhanszk kivételével a szakadár kísérletek sikertelenek voltak. Ráadásul a Régiók Pártja egy heterogén érdekcsoportokat tömörítő gyűjtőpárt volt, amelyet a hatalom elvesztése után csak rövid időre tudott konszolidálni a Majdan-párti erők által jelentett fenyegetés, és azóta számtalan szakadáson és újraegyesülésen ment keresztül ez a tábor.

„Egyes képviselői még az orosz szankciós listákra is felkerültek”

Így járt például Jevhenyij Murajev is, akit a brit külügy egy korábbi közlése szerint az oroszok kiszemeltek a jövendő bábkormány élére. Murajev persze tagadta a vádakat, éppen az ellene kivetett orosz szankciókra hivatkozva. Az ukrán vezetés sem vette túl komolyan őket, mivel Murajevvel szemben – sok más ellenzéki politikussal ellentétben – nem indult eljárás. Ugyanakkor nem sokkal később a tulajdonában lévő NAS tévécsatornát szankciókkal sújtotta az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács, ami lényegében annak bezárását jelentette. Murajev pártjának népszerűsége azonban a parlamenti bejutási küszöb körül mozog, 2019-ben nem is sikerült megugrania azt. Bár saját televíziója biztosította számára az országos ismertséget, még az úgynevezett oroszbarát tábor jelentős részével is konfliktusban van, így kétséges, hogy – még ha szóba került is – alkalmas lenne egy ilyen szerepre.

„Az említett brit állítások szerint Moszkva olyan volt ukrán vezetőkkel is tartja a kapcsolatot, akik 2014-ben hagyták el az országot”

Ezek közé tartozik Mikola Azarov volt miniszterelnök, akinek szakmai reputációja az oroszbarátnak tartott körökben ugyan magas, és aki máig rendszeresen kommentálja az ukrajnai történéseket YouTube-csatornáján, az ukrán társadalom egészére nézve azonban a 2014-ben elmenekült többi vezetővel együtt vélhetően magas elutasítottsággal bír.

Különösen igaz ez Viktor Janukovicsra, akit nemcsak Kadirov, de több orosz sajtótermék is Ukrajna utolsó legitim elnökének nevezett az elmúlt időszakban. Őt nem csak a Majdan hívei gyűlölik vagy vetik meg, de „saját” egykori tábora is árulóként tekint rá. Jellemző erre Nesztor Sufrics, ungvári származású ellenzéki képviselő közleménye Janukovics nyílt levelére reagálva. Sufrics szerint Janukovics is nagyban felelős a mai háborúért, azáltal, hogy elárulta szavazóit, akik az elmúlt években is kitartóan harcoltak a jogaikért Ukrajnában. Így Janukovicsnak nincs keresnivalója ma az országban, véli a képviselő.

„Ezzel nincs egyedül, a Majdan utáni irányvonal kritikusai közül is sokan hasonló szellemben nyilatkoztak az ex-elnök felbukkanásakor”

Még inkább fantasztikusként hatnak azok a „kiszivárgott titkosszolgálati jelentések”, amelyek szerint Oleg Carjov egykori ukrán parlamenti képviselő állhatna majd az ukrán bábkormány, vagy valamiféle Ukrajna területén létesítendő bábállam élére. A felvetést Carjov is viccesnek találta, mondván, olyannyira nem tartják fontosnak, hogy még az orosz állami televízióba sem hívják meg, jelenleg pedig egy szanatóriumot vezet Jaltában. Valóban, Carjov nevével tulajdonképpen utoljára 2014-ben találkozhattunk, amikor a luhanszki és donyecki szakadárok közötti rövid életű „konföderáció”, Novorosszija parlamentjének házelnöke lett.

Így ha ezeket a szereplőket valóban meg is próbálná hatalomra juttatni Kijevben – vagy valamelyik más, nagyobb városban – a Kreml, a legitimitás hiánya mellett még a saját támogató bázis teljes hiányával is szembe kellene nézniük.

„Az oroszbarátnak tekintett erők közül legnagyobb támogatottsággal az Ellenzéki Platform – Az Életért (OPZZS) párt bírt az elmúlt években, ennek tagjai – mint az említett Sufrics – jelenleg kitartanak az ukrán kormányzat mellett”

Igaz, kisebb atrocitások azért érték őket a háború kezdete óta. Sufricsot egy időre letartóztatták a Porosenko-párt tagjaiból verbuvált területvédelmisek, és a párt egyik vezetőjének, Jurij Bojkónak az autóját is megállították.

Ennek a pártnak az egyik vezető alakja a hazaárulás gyanújával házi őrizetben lévő Viktor Medvedcsuk, akit csak „Putyin komájaként” emlegetnek kritikusai, mivel lányának keresztapja az orosz államfő. Medvedcsuk a háború kitörése után elhagyta lakóhelyét, azóta nem tudni hollétéről. Felröppentek olyan hírek is, miszerint átszökött az oroszokhoz, ahogy arról is kerültek fel képek, hogy nacionalisták átkutatják a házát. Medvedcsuk saját táborán belül nagy tekintélynek, a Majdan hívei között pedig talán még nagyobb ellenszenvnek örvendett, gyakorlatilag az ukrajnai oroszbarát politikusok mintaképének tekintették ellenfelei.

„Információk hiányában csak találgatni tudunk azzal kapcsolatban, milyen kapcsolatban van Medvedcsuk az oroszokkal, és a Kremlnek vannak-e tervei vele, pártján belüli pozíciói azonban már megrendültek”

Helyét az OPZZS politikai tanácsának élén Jurij Bojko vette át (nem mellesleg az ő neve is felmerült lehetséges oroszbarát miniszterelnök jelöltként).

Érdekesség, hogy a párt egy másik – jelenleg már csak egykori – tagja, Ilja Kiva még a háború előtt elhagyta az országot, azóta pedig az orosz és belarusz médiában bírálja a kijevi vezetést, őket okolva a háborúért. Kivát a háború kezdete után nem sokkal kizárták az OPZZS-ből, és bár az orosz politikai talkshow-k népszerű vendége lett, extravagáns személyisége, és gyakran cenzúrázatlan, agresszív megnyilvánulásai vélhetően kevéssé teszi alkalmassá arra, hogy túlzottan magas, felelős pozíciót bízzanak rá. Arról nem is beszélve, hogy Kiva eleve kakukktojásnak számított még a táborán belül is, hiszen korábban a Jobb Szektor nevű nacionalista szervezet egyik vezetője volt.

„Egy oroszbarát ellenkormánynak tehát komoly kádergondjai lehetnek, a legitimációs problémákról nem is beszélve”

Egyrészt, egy ilyen formáció Nyugat általi elismerése szinte kizárt. Másrészt, és ez még súlyosabb problémát jelentene orosz szempontból, az ukrán lakosság támogatását és együttműködését is nehéz lenne elérni, még akkor is, ha később egy relatíve szabad választás során próbálnák megerősíteni egy ilyen hatalom legitimitását. Jelenleg ukrán felmérések szerint a lakosság 42 százaléka elképzelhetetlennek tartja a baráti kapcsolatokat a két ország között, az orosz–ukrán barátság helyreállítását lehetségesnek tartó 52 százalék jelentős része is csak évtizedes távlatokban lát arra esélyt. Igaz, a legtöbben éppen a harcok dúlta területeken látnak esélyt a kapcsolatok rendezésére, ami azt mutatja, hosszabb távon, a harcok csillapodásával javulhatnak az oroszok befolyásolási esélyei is.

„A Kreml tehát valószínűleg kivár majd az ellenkormány megalakításával, akár abban is bízva, hogy az állandó katonai nyomástól belülről roppan meg az ukrán hatalmi hierarchia”

Az így keletkezett résekbe betüremkedve könnyebben el tudja majd fogadtatni saját kiszemeltjeit, és át tud csábítani magához olyanokat, akik jelenleg lojálisak Kijevhez. Addig is a katonáké és a két ország diplomatáié lehet a főszerep.

(A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója)