//Lahmadzsun – az örmény pizza

Lahmadzsun – az örmény pizza

MEGOSZTÁS

Örményország konyhájáról naphosszat lehetne mesélni. A különböző népek hatása fellelhető a konyhájukban, mint például a török, a perzsa, az arab, nagyban színesebbé  téve azt. A sokoldalú örmény konyha a helyi specialitások mellett leginkább a törököktől átvett konyha számos elemét hordozza magában, hiszen Törökország keleti vidékén sokáig éltek örmények, egészen 1915-ig, mikor is az oszmánok könyörtelenül leszámoltak velük. A két nép érthető okokból neheztel egymásra, de kulináris értelemben ez nem okoz problémát.

Az örmény konyha népszerűsítésében és megismertetésében nagy segítséget jelent – a már 11. századtól létező – örmény diaszpóra is. A jó kereskedő vénával rendelkező örmények napjainkban főleg diaszpórában élnek, a legtöbben Oroszországban, az Egyesül Államokban és Franciaországban, az ország határain kívül kétszer annyian, mint magán az anyaföldön. Kimondható, hogy a világ legerősebb diaszpórája az övék, ami tiszteletreméltó, hiszen tagjaik azonosságuk feladása nélkül voltak képesek alkalmazkodni külföldön is.
Az örmények sok nemzethez hasonlóan imádják a hasukat, szeretnek esténként a barátokkal, rokonokkal együtt étkezni, mulatni. A vendéglátást arrafelé nagyon is komolyan veszik, olyannyira, hogy Örményországban nem ritkaság, hogy egyesek készek még adósságba is verni magukat csak azért, hogy vendégük az ott tartózkodása ideje alatt semmiben se szenvedjen hiányt.

„Az örmény ünnepi étkezések általában öt fogásból állnak”

A vendégek először az előételek sokaságával találják szembe magukat, már ekkor roskadásig tele van az asztal az ínycsiklandó ételekkel. Vigyázzanak, nem könnyű ellenállni, hogy ne lakjanak jól már a lakoma elején. Az előételek királya megkérdőjelezhetetlenül a szárított marhafilé, a baszturma. A marhafilé külső rétege megkeményedett zöldségrétegből áll, ettől lesz igazi különlegesség.

„A levest, esetleg meleg előételek valamelyikét, csak ezután helyezik az asztalra. Ha van alkalmuk, kóstolják meg a has nevű marhahúsos pacal levest, amely két napon át készül”

A főételek esetében elmondható, hogy örmény ebéd nem létezhet húsból vagy halból készült saslik nélkül. A hegyekben bővelkedő ország legelőiről származó húsfélék közül a bárányhús a legkülönlegesebb, amelyet nagy szakértelemmel tudnak elkészíteni. Az örmény konyhában gyakran találkozhatunk húsok és gyümölcsök párosításával is, így akik szeretik az édeskésebb ételeket, bőséggel kóstolhatnak belőlük.

„Nagyon ízletes a garan misz ciranov egytálételük, amely mondanom sem kell, bárányból készül, annak is a lapockájából, sárgabarackkal, paradicsommal, hagymával összefőzve”

Egyszerű, de nagyszerű eledel. A savanykás ízek kedvelői is megtalálhatják számításaikat a töltött tekercsek (tolma), és a töltött paprika formájában. Halételeik édesvízi halakból, zömében pontyból és – a híres szeván tóból származó – pisztrángból készülnek. Ha van rá módjuk, a borban párolt pisztráng specialitásukat is kóstolják meg!

A desszertek tálalására akkor kerül sor, amikor valószínűleg már alig tudnak   felkelni az asztaltól. Az édességek között megtalálják – a hangzásuk alapján arab eredetű – pahlavat, gatat, hadaifot, vagy nsablit. És ha még mindig férne Önökbe valami, következhetnek a szárított aszalt gyümölcsök, melyeket csak úgy, egy kis nassolás végett sorakoztatnak fel az asztalon talált szabad helyekre zsúfolva. A nálunk is ismert aszalt barackon, aszalt szilván, aszalt fügén kívül érdemes megkóstolni az aszalt körtét is. Az étkezés végén teával, kávéval kínálják a vendégeket. A kávé a régióra jellemzően zaccos, mint a török kávé. És ha mindezzel végeztünk, nem marad más hátra, mint inni egy jó konyakot! Szerintem tudják is, melyek jöhetnek számításba, hiszen erről már olvashattak gasztronómia rovatunkban.

„Mivel az örmények számára a kenyér a legfontosabb élelmiszer, úgy gondolom, hogy az örmény konyhával való ismerkedést ildomos egy lisztből készült étellel kezdeni”

Ezért a lahmadzsunra eset a választásom, melynek neve sokak számára ismerős lehet hangzásra, hiszen – Örményországhoz hasonlóan – Törökországban is rendkívül népszerű ez az étel.

Lahmadzsun

Լահմադզսուն

Hozzávalók:

A tésztához: 25 dkg liszt, 2,5 dl víz, 1 csomag szárított élesztő, só
A feltéthez: 25 dkg darált marhahús, 2 db hegyes zöldpaprika, 2 csokor petrezselyem, 5 db újhagyma, 2-3 evőkanál olívaolaj, só, bors, paradicsom

A tésztát összegyúrjuk a hozzávalókkal úgy, hogy a vízmennyiség felét adjuk csak hozzá. Lezárva kelesztjük a masszát egy jó félóra hosszat, majd újra átgyúrjuk a tésztát és hozzáadjuk a maradék vízmennyiséget. Ismét pihenni hagyjuk a tésztát. Amíg a tészta kel, apróra vágjuk a zöldségeket, majd összekeverjük a hússal, olajjal, fűszerekkel. A vékonyra kinyújtott tésztára ráhelyezzük a feltétet és előmelegített sütőben, 270 fokon, 15 perc alatt készre sütjük.
Ez az étel valóban hasonlít a pizzára, de keleties elkészítése, talán leginkább a petrezselyem íze és illata egyedivé teszi azt. Próbálják ki! Jó étvágyat hozzá!

MEGOSZTÁS