//Kreml, a moszkvai történelem ékköve
„A Kreml az orosz főváros közepének fallal körülvett történelmi épületegyüttese, Oroszország kulturális és hatalmi központja, uralkodóinak és döntéshozóinak székhelye” #moszkvater

Kreml, a moszkvai történelem ékköve

MEGOSZTÁS

Sokan egyértelműen a moszkvai Vörös téren látható, fallal körülvett városrészt ismerik csak, mint Kreml. Cikksorozatunk első részében bemutattuk azokat a fellegvárakat – ez a kreml szó eredeti jelentése –, melyek a mai napig fennmaradtak. A második részben pedig következik Moszkva.

„A Kreml az orosz főváros közepének fallal körülvett történelmi épületegyüttese, Oroszország kulturális és hatalmi központja, uralkodóinak és döntéshozóinak székhelye” #moszkvater
„A Kreml az orosz főváros közepének fallal körülvett történelmi épületegyüttese, Oroszország kulturális és hatalmi központja, uralkodóinak és döntéshozóinak székhelye”
Fotó:EUROPRESS/Anton Denisov/Sputnik

Azt már az előző cikkben letisztáztuk, hogy maga a kreml szó eredetileg olyan fellegvárat, citadellát jelölt, melyet az ősi orosz városokban építettek. Olyan megerősített városrészek voltak, amelyek kőből épültek, erődítményként szolgáltak, és azon régi orosz városok fallal kerített központjai voltak, melyek a középkori orosz történelemben fontos szerepet játszottak a bennük megtalálható templomokkal és főúri palotákkal együtt. Ezekből a legfontosabb kétségkívül a moszkvai.

„A Kreml az orosz főváros közepének fallal körülvett történelmi épületegyüttese, Oroszország kulturális és hatalmi központja, uralkodóinak és döntéshozóinak székhelye”

A várossal azonos nevű folyó partja fölé, a Borovickij dombra épült, és a szomszédos Vörös térrel együtt 1990-ben az első oroszországi kulturális helyszínek között vették fel az UNESCO Világörökség-listájára.

Noha maga a terület már Kr. e. 2. évezredben lakott volt a történészek szerint, magáról Moszkváról először 1147-ben jelent meg írásos emlék az Ipatyij-évkönyvben. Az önálló Moszkvai fejedelemség székhelyeként a 14. század közepére jelentős várossá fejlődött és megerősítette vezető helyét északkeleti Rusz városai között. Magát a Kremlt az évkönyvek 1331-ben említették meg, mint az ide átköltözött orosz metropolita székhelyét. Az ekkor épült kőtemplomok, valamint a fából épített cölöpökkel megerősített falak mára nem maradtak meg.

„Az első kőfalat és bástyákat 1367-ben terméskőből emelték, ami 1382-ben ellenállt a tatárok első rohamának. Ezek voltak az úgynevezett fehér falak”

A fiatal Dmitrij Donszkoj nagyfejedelem a bojárokkal folytatott tanácskozás után rendelte el a kőfalak építését, és a munkálatokhoz összesen 112 ezer tonna mészkövet használtak fel, amit egy 50 kilométerre fekvő kőbányából szállították a fővárosba a Moszkva folyón, télen szánok segítségével. A fal kiállta az 1455-ös földrengést is, anyaga, a puha mészkő azonban fokozatosan romlott, és a szükséges javításokat fa betoldásával végezték el.

Maga Moszkva a 15. század végére vált az egységesülő orosz állam központjává, melyet uralkodói Bizánc és Róma örökösének tekintettek. A Kreml nagyszabású átalakításához III. Iván nagyfejedelem neves itáliai építőmestereket – Anton Frjazin, Marco Ruffo, Pietro Antonio Solari, Aristotele Fioravanti – hívott udvarába. Irányításukkal épült ki a híres Katedrális tér a három székesegyházzal, a harangtoronnyal és a Granovitaja-palotával. Jelentősen megerősítették a védműveket is, a korábbinál magasabb és erősebb falakat, védőbástyákat alakítottak ki és vörös téglaburkolattal látták el azokat. A jól kiégetett vörös téglák hossza körülbelül 30, szélessége 15, vastagsága 8 centiméter, míg a súlyuk 8 kilogramm körül volt.

„Mire 1516-ban a munkák befejeződtek, a folyókkal és vizesárokkal körülvett, titkos járatokkal átszőtt Kreml bevehetetlen erődítménynek számított”

Az új fal teljes hossza 2235 méter lett, a magassága a domborzattól függően 5 és 19 méter között mozgott, vastagsága 3,5–6,5 méter, a falak tetején húzódó gyilokjáró szélessége 2–2,5 méter volt. A gyilokjáró külső oldalán ugyancsak téglából fogazatot alakítottak ki, közöttük lőrésekkel. Az egyes „fogak” 2–2,5 méter magasak és 65–70 centiméter vastagok. A lőréseket deszka palánkkal lehetett lezárni. A tornyok magassága 28 és 71 méter volt, bennük kettőtől tízig terjedt a kialakított emeletek száma. A Kreml – melynek összterülete 27,5 ha – ekkor nyerte el mai, nagyjából háromszögű alaprajzát. A 15. század végén épült fala és bástyái azóta csak kisebb változtatásokon estek át.

„A Romanovok trónra lépésétől kezdve a Kreml hadászati jelentősége fokozatosan csökkent, I. Péter korában az országos jelentősége is megcsappant”

Ugyanakkor a különböző korok fényűző palotái gazdagították, míg a védőbástyákat dekoratív sátortetőkkel látták el, a falak eredetileg négyszögletes “fogazatát” az ún. moszkvai vagy nariskini barokk stílus jegyében, „fecskefarkúra” alakították át. Mint ahogy azt a mai kor turistái is láthatják, holott 1812-ben a Moszkvát, és így a Kremlt is elfoglaló Napóleon katonái a paloták és a tornyok nagy részét felrobbantották.

A helyreállítás Osip Bove építész irányításával évekig tartott, és több bástyatornyot, falrészletet, harangtornyot építettek újjá. A szintén felrobbantott régi cári rezidencia helyén épült fel a 19. század közepén a Nagy Kreml-palota.

„Jelentőségét éppen a szovjet időkben nyerte vissza a Kreml, sőt, magának a rendszernek az egyik legfontosabb szimbólumává vált annak ellenére, hogy a bolsevik hatalom a rombolásban is az élen járt”

Az egyik legrégebbi templom, a Megváltó-székesegyház épületét 1933-ban lerombolták, és a régi korok kolostorait, palotáit bontották le, hogy helyükön felépülhessen 1961-ben a Kongresszusi palota, mai nevén Állami Kreml-palota.

A Kreml falán kívül már a középkorban temetkezési hely volt, csakúgy, mint számos más európai település határában, várfalain kívül. A bolsevik hatalomátvételt követően felélesztették ezt a hagyományt, és a moszkvai harcok elültével két 75 méter hosszú tömegsírba 238 elesett bolsevikot helyeztek itt el ünnepélyesen, a gyászbeszédet maga Lenin tartotta. Utána még temettek itt úgynevezett testvéri sírokba, és az egyik ilyenbe helyezték végső nyugalomra az 1920-ban Moszkvában elhunyt amerikai újságíró, John Reed is, aki „Tíz nap, amely megrengette a világot” címmel könyvet írt a bolsevik forradalomról. A közös sírokba temetés gyakorlatát 1928-ban szüntették meg a Vörös téren.

„Az orosz ortodox egyház tiltakozott az ellen, hogy polgári személyeket egyházi közreműködés nélkül a <nagy orosz szentek> mellé temessenek”

Semmit nem értek el, maximum annyit, hogy ettől kezdve a Kreml falánál kialakított temető a szovjet és a nemzetközi kommunista mozgalom vezetőinek, valamint más kiemelkedő személyiségeknek a nyughelyévé vált. Összesen több mint 400 ember nyugszik itt, köztük 50 külföldi, húsz különböző nemzet tagjai.

A panteon a Kreml északkeleti, a Vörös térre néző, a Lenin-mauzóleum mögötti falában és az előtte húzódó földsávon terül el a Szpasszkaja és a Nyikolszkaja bástyák közötti szakaszon. Magában a falban 114 urnafülkét alakítottak ki, és a fedő gránitlapokon az ott eltemetett személyek neve, valamint születésének és halálának a dátuma olvasható.

Az első egyéni modern kori sírt 1919-ben létesítették a Vörös téren Jakov Mihajlovics Szverdlov temetésekor, míg az első urnás temetésre 1926 végén került sor, amikor a Londonban elhunyt szovjet követ, Leonyid Boriszovics Kraszin hamvait helyezték el a Kreml falában. Az utolsó urnás temetésre 1984-ben került sor, amikor Dmitrij Fjodorovics Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter hamvait helyezték el, míg az utolsó sírhelybe Konsztantyin Uszyinovics Csernyenko főtitkár koporsója került 1985-ben.

MEGOSZTÁS