„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Közeleg Putyin és Trump találkozója

2025. máj. 29.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Az orosz diplomácia taktikai sikereként értékelhető az isztambuli találkozó. Vlagyimir Putyin ezzel nemcsak keresztülhúzta a Moszkva diszkreditálását célzó ukrán-európai törekvéseket, de azzal, hogy átvette a kezdeményezést, minden eddiginél érdekeltebbé tette a Fehér Házat egy orosz-amerikai csúcstalálkozóban. Az pedig Kijev és a „tettrekészek” rémálma, ha a két nagyhatalom közvetlenül egyezik meg az ukrajnai konfliktus rendezésének kereteiről. A békétől ugyan még messze vagyunk, de mint az isztambuli közvetlen orosz-ukrán tárgyalások ténye is mutatja, közeledik az igazság pillanata. A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Az isztambuli találkozón végül a forgatókönyvek közül a harmadik körvonalazódott” #moszkvater

„Az isztambuli találkozón végül a forgatókönyvek közül a harmadik körvonalazódott”
Fotó:EUROPRESS/TURKISH FOREIGN MINISTRY/AFP

Áttörést ugyan nem hozott, az isztambuli orosz-ukrán egyeztetés azonban eredményesebb volt, mint azt várni lehetett. Eleve előrelépés a tűzszünethez, majd a békéhez vezető göröngyös úton, hogy több mint három év után Moszkva és Kijev közvetlenül tárgyalt egymással. A felek ráadásul nemcsak azt igazolták, hogy a hosszú ideje tartó vérontás ellenére is képesek egy asztalhoz ülni, de megegyeztek egy minden eddiginél nagyobb fogolycserében – 1000-1000 katona hazatéréséről van szó -, és ami talán még ennél is fontosabb, a tárgyalások folytatásában.

Mindez apró lépés a rendezésben, ám már csak azért is értékelendő, mert a Donald Trumphoz igazodás, és a békefolyamat lassúságáért a másik fél felelősségének kidomborítását célzó játszma fordulatait látva még a tárgyalást megelőző napokban sem úgy tűnt, hogy Moszkva és Kijev idáig eljutnak. Annak ellenére sem, hogy a háború lezárásának elkerülhetetlenségét már mindkét oldal elismerte.

„A béke feltételeinek tekintetében ugyan az álláspontok még nagyon távol állnak egymástól, ám úgy tűnik, hogy a Trump kegyeiért folyó játszma közepette akaratlanul is közelebb jutnak az érintettek a kibontakozáshoz”

Ennek a sakkjátszmának a részeként eleve nem egyszerűen alakultak el a fejlemények Isztambulig. Miután Trump meglebegtette, hogy Washington kilép a közvetítésből, Moszkva pedig háromnapos fegyvernyugvást jelentett be a Győzelem napjára, Zelenszkij és az európai „tettrekészek” egy 30 napos tűzszünetre vonatkozó ultimátummal igyekeztek átvenni a kezdeményezést. Borítékolható volt, hogy Moszkva ezt feltételek nélkül nem fogadja el, így az ukrán várakozások szerint a Fehér Ház növelte volna a nyomást a békét akadályozó Moszkvára. Ezt a lépést azonban a Kreml megkontrázta a még a háború elején, 2022-ben megszakadt isztambuli folyamat folytatására, a közvetlen tárgyalásokra vonatkozó javaslattal, amely mellé Donald Trump is odaállt.

Kijev ezzel kínos helyzetbe került, hiszen nem mondhatott nemet, ragaszkodva azonban az eredeti taktikához az új helyzetben az európaiakkal a háta mögött úgy próbálta becsapdázni Putyint, hogy emelve a téteket a két elnök találkozójáról kezdett el beszélni. Nagyon jól tudták ugyanis, minimális az esély arra, hogy Vlagyimir Putyin a rendezési folyamat jelenlegi állásában személyesen elutazzon Isztambulba. Zelenszkij tehát azt sulykolta, hogy csak Putyinnal kíván tárgyalni, és amennyiben az orosz elnök távol marad, az azt jelenti, hogy fél a közvetlen találkozástól, és valójában nem is akar békét. Csakhogy a Kreml megint megkontrázta az ukrán elképzeléseket, és ismét csak választás elé állítva Kijevet váratlan összetételű küldöttséget menesztett Isztambulba.

„Ebben a helyzetben három, egy kudarccal végződő, áttörést hozó vagy a rendezés új fejezetét megnyitó forgatókönyvvel számolhattunk”

Egyáltalán nem lehetett kizárni – ne felejtsük el, Zelenszkij milyen sokáig habozott is az ukrán küldöttség kijelölésével -, hogy a tárgyalások teljesen megszakadnak. Nem volt sok esélye, de Kijev célja mindenképpen az volt, hogy megállapodás szülessen a tűzszünetről. Ezt a szcenáriót igyekezett erősíteni az éppen a Közel-Keleten tárgyaló Trump is azzal a felvetéssel, hogy bizonyos esetben maga is átugrik Isztambulba. Aztán ott volt még annak a lehetősége, hogy az első tárgyalásokon nem hirdetnek ki tűzszünetet, de a felek megállapodnak abban, hogy párbeszédet kezdenek, amelynek eredménye idővel nemcsak tűzszünet, hanem szélesebb körű békemegállapodások is lehetnek. A megfigyelők – mindenek előtt a nyugati információs burokban élők – többsége az első forgatókönyv megvalósulását tartotta a legvalószínűbbnek már csak azért is, mert Kijev és az európaiak lényegében erre játszottak, és ezt a verziót látszott alátámasztani az a tény is, hogy az álláspontok meglehetősen távol állnak egymástól.

„Az európai fősodor narratívájának hatása alatt sokan elfelejtik, hogy Kijev kezdetben semmilyen tűzszünetről nem akart hallani, az ilyen elképzeléseket ugyanis kapitulációnak érezte”

A fronton kialakult helyzetet az ukrán vezetés nehéznek, de nem katasztrofálisnak ítélte, ezért a háború folytatása mellett tette le a voksát. Már csak azért is, mert az jelentős bónuszokat biztosított a jelenlegi hatalomnak. Így lehetőséget a katonai költségvetés gyakorlatilag kontroll nélküli elköltésére, ezen kívül megerősítve Zelenszkij hatalmát, megtisztította az ország politikai palettáját.

Zelenszkij azonban az Ovális Irodában Trumppal történt összetűzés, majd az ezt követő amerikai lépések után márciusban kénytelen volt váltani, és egy a „tettrekészekkel” együtt az éppen aktuális amerikai rendezési csomagból kiragadott 30 napos tűzszünetet támogatni. A taktikai feladat az amerikai segítségnyújtás folytatása, a stratégiai számítás pedig az volt, hogy Oroszország elutasítja a tűzszünetet, ami után Trump a legszigorúbb szankciókat szabja ki rá, és továbbra is szállít fegyvereket Ukrajnának. Ez a cél vezérelte azóta Zelenszkij és a nyugati „háborús párt” minden cselekedetét.

„Ennek jegyében arra törekednek, hogy minimalizálják annak valószínűségét, hogy Putyin beleegyezik a fegyverszünetbe”

Az európai média kampánnyal alátámasztva ezért javasolták Oroszországnak a tűzszünetet ultimátum formájában, és erről szólt Zelenszkij kampánya egy isztambuli találkozóért Putyinnal. Mint ahogy a „színlelt” orosz delegációról szóló kijelentései, valamint a tárgyalások megkezdésének késleltetése is.

Közben a fronton folyamatosan előre haladó Moszkva sem sietett a háború leállításával, ráadásul eleve nem egy ingatag tűzszünetben, hanem a stabil, hosszú távú rendezésben érdekelt. Oroszországnak a tárgyalásokkal kapcsolatos álláspontját lényegében az határozza meg, bízik-e a Kreml abban, hogy katonai eszközökkel elérheti a céljait, vagy sem. Ha Putyin úgy véli, hogy ez belátható időn belül megvalósulhat, akkor nincs szüksége 30 napos tűzszünetre, és a végsőkig ragaszkodni fog a feltételeinek teljesítéséhez. Bár ezt a helyzetet természetesen megpróbálja elkerülni, de ebben az esetben még az sem befolyásolja az álláspontját, ha Fehér Ház szankciókkal fenyegeti.

„Moszkva ennek ellenére megpróbálja elnyújtani a tárgyalásokat abban a reményben, hogy a fronthelyzet változásával Kijev és a Nyugat hozzáállása a Kreml által megfogalmazott feltételekhez igazodva kezd változni”

Ha azonban Putyin nem bízik a fronton bekövetkező áttörésben, és felméri azokat a kockázatokat, amelyeket egy felőrlő háború jelent Oroszország számára, akkor a tűzszünet esélye messze nem egyenlő a nullával. Persze, mivel az orosz hadsereg kezdeményez, ezért cserébe megpróbál bizonyos engedményeket kicsikarni az Egyesült Államoktól, sőt talán Ukrajnától is. A folyamat így még elhúzódhat egy kicsit, de Putyin és Trump személyes találkozója után például akár fel is gyorsulhat a konfliktus lezárása.

Az Egyesült Államok eddig nem egyértelműen reagált a törökországi tárgyalásokra. Egyrészről Rubio nehezményezte Putyin távolmaradását, miközben ezt Trump megértéssel fogadta. Az amerikai elnök környezetében sem teljes tehát az egység, ám a Fehér Ház a reakciókból ítélve – Washington még soha nem beszélt ilyen egyértelműen Trump és Putyin találkozójának szükségességéről – érezhetően arra az álláspontra jutott, hogy a kibontakozó párbeszéd megszakadásával fenyegető nyomásgyakorlás helyett a két elnök személyes találkozója hozhat valamiféle áttörést az ukrajnai béke megteremtésében. De Trump e konstruktív hozzáállással azt is el akarja kerülni, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti párbeszéd teljes megszűnésével még inkább egymásra nyomja Moszkvát és Pekinget.

„Annak a bizonyos áttörésnek azonban még egy csúcstalálkozó esetén is csak akkor van realitása, ha a Kreml elvileg beleegyezik a tűzszünetbe, és amennyiben az Egyesült Államok ezért a megállapodásért cserébe kész valami komoly ajánlattal előállni”

E téren még nagy a bizonytalanság, nincs egyetértés Trump körein belül sem, ezért ennek az elképzelésnek a sikere korát sem borítékolható, bár lehetséges. Ha nem sikerül áttörést elérni, akkor Trumpnak el kell döntenie, hogy fokozza a nyomást Oroszországra, a Kreml felé a párbeszéd csatornáit nyitva hagyva folytatja Ukrajna megsegítését, avagy egyszerűen kilép a folyamatból. Ez utóbbi a legérzékenyebben Kijevet érintené, de azért Moszkva sem érdekelt benne.

„Az isztambuli találkozón végül a forgatókönyvek közül a harmadik körvonalazódott”

Elindult a tárgyalási folyamat, a felek új találkozókban állapodtak meg, Putyin és Trump telefonos egyeztetése, majd egy közelgő csúcstalálkozó pedig újabb lökést adhat a rendezésnek. Kijev és a „tettrekészek” taktikáját keresztülhúzták a Kreml lépései, és Trump sem volt partner ebben az amerikai érdekeket alapjában figyelmen kívül hagyó európai játékban. A Kreml kezébe vette a kezdeményezést, és ez egyértelmű orosz diplomáciai siker, fontos taktikai győzelem.

Kijev továbbra is kénytelen részt venni a tárgyalási folyamatban, közben azonban abban reménykedik, hogy Oroszország végül elutasítja a tűzszüneti javaslatot, és ez a jelenlegi politikájának módosítására készteti Trumpot. Az amerikai belpolitikában esetlegesen beálló változások, Fehér Ház álláspontjának elbizonytalanodása, tisztázatlansága szintén lehetőséget adna Zelenszkijnek arra, hogy kilépjen a tárgyalási folyamatból. Az borítékolható, hogy Kijev és európai partnerei megpróbálnak majd a lehető leggyorsabban véget vetni ennek az enyhülésnek, és igyekeznek olyan helyzetet teremteni, amellyel Trumpot kemény fellépésre ösztönzik Oroszországgal szemben. Egyelőre azonban nem erről van szó.

„Mindkét fél igyekszik megmutatni Trumpnak a <tárgyalási képességét>, ezért félnek „becsapni az ajtót”, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a felek valóban elszánták magukat a megállapodásra”

A taktikai csata folytatódik, a küzdelem most a tárgyalási napirend körül zajlik. Putyin megpróbálja levetetni a feltétel nélküli 30 napos tűzszünet témáját, amelyet Zelenszkij és az európaiak ultimátumként népszerűsítenek. Putyin többet akar egy tűzszünetnél, és azt számos feltételhez köti, és erről megpróbálja meggyőzni Trumpot is, aki még nem mondta ki a végső szót. Egy személyes találkozó Vlagyimir Putyin és Donald Trump között minden esetre Ukrajna vereségét jelenthetné. Moszkva ugyanis Washingtonnal akar megegyezni a háború lezárásának kereteiben. S ha azt vesszük, hogy ez egy proxy háború, akkor ez az elképzelés logikus is.

Az a tény azonban, hogy a közvetlen tárgyalások megkezdődtek, és azokat a tűzszünet hiányában sem nyilvánították azonnal kudarcnak, mindenképpen bíztató. A tárgyalási folyamat megkezdése reményt ad arra, hogy Ukrajna és Oroszország előbb-utóbb tűzszünetre, sőt talán szélesebb körű békemegállapodásokra is jut. Feltéve persze, hogy a két ország elvileg kész kompromisszumot kötni.

„Ehhez azonban még idő kell, hiszen az álláspontok távol állnak egymástól”

Mivel az ukrán fegyveres erők 2023-as sikertelen offenzívája után világossá vált, hogy katonai eszközökkel nem lehet visszaadni az oroszok által elfoglalt ukrán területeket, Kijev megfelelő biztonsági garanciák mellett beletörődni látszik a háború leállításába a frontvonalak mentén. Ez azonban csupán a konfliktus „befagyasztását” jelenti, amelynek nyomán a kapcsolatok Oroszországgal ugyanúgy alakulnának, mint amilyenek például 1994 és 2020 között Örményország és Azerbajdzsán között voltak.

Moszkvának azonban más elképzelései vannak. Úgy látja, Ukrajnának belsőleg kell változnia, és rendeznie kell a kapcsolatait Oroszországgal, hiszen Kijev biztonságának egyetlen valódi garanciája csak Moszkva lehet. S amíg Ukrajna és az Oroszország nem állapodnak meg az együttélés alapelveiben, addig háború lesz, amelyet Kijev a kimerültség miatt előbb-utóbb el fog veszíteni. Ukrajnának pedig ebben az esetben senki sem fog segíteni, mert mindenki fél háborúba bocsátkozni az atomhatalom Oroszországgal. Ez a logika ellentétes a nyugati biztonsági garanciákra alapozó ukrán elképzelésekkel.

Lényegében ezt az orosz álláspontot fogalmazta meg az orosz küldöttség vezetője Vlagyimir Megyinszkij. „Nem akarunk háborút, de készen állunk harcolni még egy évig, kettőig, háromig – ameddig csak kell. 21 évig harcoltunk Svédországgal. Készen állunk harcolni örökké. És Önök meddig állnak készen harcolni?” – fogalmazott állítólag Megyinszkij.

„Oroszország valóban tovább bírhatja a jelenlegi helyzet fenntartását, mint Ukrajna, egy felőrlő háború azonban mindkét ország jövőjére nézve óriási kockázatokat és fenyegetéseket hordoz magában. Az egyik oldal összeomlásáig tartó háborúban ugyanis a győzelem ára egyenértékű lehet a vereséggel”

Ezt a realitást kell felmérni Oroszországnak, míg Ukrajnának azt a kegyetlen igazságot kell elfogadnia, hogy egy háborúban az erősebb fél hatékonyabban érvényesíti az akaratát a tárgyalásokon is, a harcok elhúzódásával pedig az erőviszonyok alapján csak rosszabb helyzetbe kerülhet. A realitások elfogadása lehet tehát az első lépés a békéhez vezető úton.

(A cikk rövidített változata eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. A logikailag hibátlan felvezetéssel bemutatott érdekek ütköztetése várható, de van még egy -ukrán nézőpontból megalázó- tény. A háborút a hazaáruló Zelenszkij külföldi érdekek képviseletében folytatta amikor Isztambulban 2022-ben otthagyta a megállapodást az asztalon, és nem fogadta el.
    Zelenszkijnek most szembe kell néznie azzal, hogy ő egy báb és a sok vállveregetés ellenére is a feje fölött döntenek. Ursula nyájassága sem őszinte, soha nem is volt az. Rajta kívül a két nagyhatalom Oroszország és az USA kizárólag a saját érdekét nézi, az egyre erőtlenebb Európai Unió teljesen alkalmatlan vezetése mindent megígér amiből semmit nem tud majd teljesíteni. Ukrajna ott áll a színen és minden ukrán azt érzi, hogy egy végtelenül gonosz hatalmi háborúban csak bábuk voltak a sakktáblán.
    Százezrével haltak meg az ukránok azért, hogy mások kipróbálják a legújabb fegyvereiket és a mellüket döngessék. Ráadásul Oroszország a jelek szerint a háborúból katonailag megerősödve kerül ki, a gazdasága sokoldalúbb lett a szankciók jóvoltából. Oroszország profitálni fog a háborúból, Ukrajna máris visszaesett és sokkal gyengébb lett minden szempontból.
    Szerintem jogosan fogja megkérdezni minden ukrán, hogy megérte-e az a háború az országnak amikor elkerülhető lett volna a folytatása már anno Isztambulban, ahol most újra tárgyalnak. Csak az a különbség, hogy az előző isztambuli tárgyalások jobb eredményt hoztak, és most rengeteg emberélet elveszítése után sokkal rosszabb helyzetbe kerültek.
    Zelenszkijnek ezért bíróság elé kellene állnia.

KAPCSOLODÓ CIKKEK

Ki tervezhetett gleiwitzi típusú provokációt Kalinyingrádban?

2026. nov. 22.
Ha feltételezzük, hogy Lengyelország valóban olyan hírszerzési információkhoz jutott, amelyek szerint ukránok beszivárgást terveztek Kalinyi...

Sencsen nem Jalta, de nem marad következmények nélkül

2026. nov. 21.
A sencseni hármas találkozónak szimbolikus jelentősége van. Egy olyan korszak végét jelzi, amikor a világnak csak egyetlen domináns hatalma ...

Sencsenben visszatért a nagyhatalmi diplomácia

2026. nov. 21.
A világ újrafelosztása elmaradt, nagy egyezmények sem születtek, ettől azonban Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin első hármas ...

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK

© 2018-2026 - #moszkvater