„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Michael Kane (fehérben) és Vedat Muriqi fejpárbaja a labdáért az Anglia – Koszovó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen 2019. szeptember 10-én
Fotó:EUROPRESS/Adrian Dennis/AFP
A Koszovói Labdarúgó-szövetség (Federata e Futbollit e Kosovës, FFK) tisztviselői 2016. szeptember 5-én, hat órával az ország válogatottjának első, Finnország elleni tétmeccsét megelőzően idegesen sétálgattak fel-alá a turkui hotelszobákban. Az ideges járkálást az okozta, hogy ekkor még nem volt tizenegy focistájuk, akiket jogszerűen kiállíthattak volna a meccsre. Ám egy órával később megérkezett a FIFA engedélye, miszerint pályára léphet megannyi játékos, akik korábban más országok válogatottjában fociztak.
„Az akkori szövetségi kapitány így a lehető legerősebb csapattal állhatott ki Finnország ellen és elkezdődhetett a parányi állam első vb-selejtezője”
Bár Finnország a 18. percben vezetést szerzett, a hatvanadik percben a korábbi norvég válogatott Valon Berisha büntetőt értékesített, így ő szerezte meg az ország első tétmeccsen szerzett gólját és pontját is. Ugyan a vb-selejtezők során ez volt Koszovó egyetlen pontja (az I-csoportban Izland, Horvátország, Ukrajna és Törökország volt még az ellenfelük), a mérkőzéssel egy varázslatos kaland vette kezdetét a Szerbiától 2008-ban elszakadt állam számára.
Nehéz múlt
Ám mielőtt még a jelen sikereiről ejtenénk szót, érdemes arról is megemlékezni, honnan is indult a koszovói futball. Xhavit Kajtazi veterán koszovói sportújságíró 2012-ben írt könyvet Koszovói futball – a rabszolgaságtól a szabadságig (1991-1999) címmel, amelyben egyebek között szerepel egy fénykép, amelyen a helyi focisták a meccsüket követően a közeli folyóban fürdenek zuhanyzó híján. Akkoriban egyáltalán nem létezett infrastruktúra, profi bajnokság, vagy hasonló úri huncutságok.
„Koszovó mindig is tehetséges futballistákkal rendelkezett, ám ők nem játszhattak saját színekben”
Olyan környező államalakulatok nemzeti válogatottjaiban léptek pályára, mint például Szerbia, Montenegró, Macedónia, vagy Albánia. A későbbiekben más országok válogatottjaiban is felbukkantak koszovói tehetségek, gondoljunk csak például a svájci nemzeti tizenegyre.
Budapest szerepe
Aztán az ország 2008-ban kikiáltotta a függetlenségét, és pár hónappal később be is nyújtották a kérelmüket az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA), hogy ismerjék el az FFK önállóságát és indulhassanak válogatottjaik a selejtező sorozatokban.
„Ám Szerbia és más államok (köztük Oroszország és Kína) nyomására e kérvényt elutasították, és megindult a koszovói harc az elismerésért”
A Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, amelynek nyomására a FIFA 2012 májusában engedélyezte, hogy Koszovó barátságos mérkőzéseket játszhasson. Szerbia nyomására napokkal később lényegében visszavonták a döntést. Ennek hatására koszovói származású labdarúgók (Lorik Cana, Xherdan Shaqiri, Valon Behrami és mások) aláírtak egy állásfoglalást, amelyben nyomást gyakoroltak a FIFA-ra a helyzet rendezése érdekében.
Végül a FIFA egy teljesen lehetetlen helyzetet alakított ki azzal, hogy úgy határozott, Koszovó csak abban az esetben játszhat barátságos meccseket, ha azokat a szerb szövetség is jóváhagyja, valamint nem játszhatják le a koszovói himnuszt és nemzeti jelképek sem lehetnek a helyszínen. 2013 januárjában végül Sepp Blatter akkori FIFA-elnök dobott mentőövet Koszovónak, eltörölték a szerb jóváhagyás szükségességét. A koszovóiak persze nem éltek a lehetőséggel, a 2014. márciusi, Haiti elleni 0-0-lal végződött első barátságos meccsükön szerb zászlót égettek.
Mindezek ellenére tovább játszhattak barátságos meccseket, az UEFA 2016 májusában, Budapesten rendezett kongresszusán pedig titkos szavazással elfogadták Koszovó felvételi kérelmét, (Gibraltár után néhány órával) így az 55. versenyző lett a kontinensen. Az UEFA- és FIFA jóváhagyás azért volt kulcsfontosságú, mert így saját bajnokságot szervezhettek, részt vehetnek a nemzetközi sorozatokban, eladhatják a meccseik tv-közvetítési jogait, valamint forráshoz is jutnak a két szövetségtől – mesélte Eroll Salihu, az FFK főtitkára az UEFA honlapjának nyilatkozva idén márciusban.
Sikeres csapat
Így játszhatta le alig másfél évvel később a finnországi mérkőzést a koszovói nemzeti tizenegy. Bár csupán egy pontot szereztek, jól játszottak. Aztán a Nemzetek Ligájában vesztett meccs nélkül nyerték meg a csoportjukat Azerbajdzsánnal, a Feröer-szigetekkel és Máltával szemben, majd az Eb-selejtezők A-csoportjában is vitézkedtek.
Márciusban ikszeltek Bulgáriával, majd júniusban Montenegróval is. A Bulgária elleni, júniusi visszavágó tetézte be az ország felszabadulásának 20. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeket, Szófiában ugyanis 3-2-re nyerni tudtak. Ennél is nagyobb siker volt, hogy szeptember 7-én hazai pályán legyőzték a szebb napokat látott cseh válogatottat 2-1-re.
„Koszovó 15 meccses veretlenségi sorozattal a háta mögött utazott szeptember 10-én Southamptonba”
Angliától is csak egy végletekig kiélezett, remek iramú meccsen kaptak ki 5-3-ra. A futballvilág pedig ezzel meccsel vette tudomásul igazán, hogy Koszovóval számolni kell a jövőben, a meccset követően pedig több angol PL-csapattal is hírbe hozták Vedat Muriqit, a török Fenerbahçe 25 éves támadóját. Koszovó jelenleg a csoportja 3. helyén áll, egy ponttal a csehek mögött, s abban bíznak, hogy ha közvetlenül nem is, de pótselejtezővel kijuthatnak az Európa bajnokságra.
Mi áll a sikerek mögött?
A legfontosabb és legkomplexebb kérdés, hogy mi miatt lehet ennyire sikeres egy mindössze 1,8 millió lakosú, tétmeccseket mindössze három éve játszó válogatott.
Az első, és legfontosabb összetevő, hogy
„a válogatottban főként olyan játékosok kapnak szerepet, akik nem Koszovóban születtek, illetve nem itt váltak profi és elismert labdarúgókká”
A svájci Bernard Challandes (a jelenlegi szövetségi kapitány) elődje, Albert Bunjaki munkájának gyümölcseit aratja le – legalábbis a korábban idézett Kajtazi szerint. Amint a Balkan Insight-nak elmondta, Bunjaki bejárta a világot, hogy találkozzon a diaszpóra játékosaival és azok szüleivel. A célja az volt, hogy meggyőzze őket arról, válasszák a koszovói nemzeti tizenegyet, és sokuknál sikerrel is járt. Igaz, akadnak olyan focisták is, akik továbbra is abban a válogatottban szerepelnek, amelyben Koszovó tagfelvétele előtt is játszottak – például Adnan Januzaj Belgiumban, vagy a svájci válogatott különítménye. Az FFK jelenleg ca. 180 koszovói származású, potenciális válogatott focistáról tud, akik szinte kivétel nélkül nyugati ligákban pallérozódnak (főként Svájcban, ahol a klubok tele vannak koszovóiakkal).
Bunjaki meghagyta a listát utódjának, Challandes pedig azóta is hívja be az újabbnál újabb játékosokat. Akik ráadásul többnyire nagyon fiatalok (ráadásul a jelenlegi kezdő átlagéletkora is 25 év körüli szokott lenni). Legutóbb a szerb korosztályos válogatott belgrádi születésű egykori csapatkapitányát, a francia Lille-ben játszó Arton Zekajt sikerült Koszovóba csábítani. Ugyanígy pályára léphet a jövőben Koszovó színeiben a svédországi születésű, de montenegrói albán felmenőkkel rendelkező 22 éves Ibrahim Dresevic, a holland Heerenveen védője.
A válogatottban szereplő focisták nemcsak haknizni járnak Koszovóba, hanem nagyon is komolyan veszik a címeres mezt. A korábban említett Muriqi ezzel kapcsolatban így fogalmazott:
„Én, a csapattársaim és a stáb tagjai készek vagyunk arra, hogy meghaljunk a pályán. Próbálunk 1000 százalékos teljesítményt nyújtani a mezért és az országért.”
Agim Ademi, az FFK elnöke is kiemelte egy nyilatkozatában, hogy bár nem Koszovóban született a játékosok 90 százaléka, hazafias kötelességüknek érzik, hogy jól játsszanak. „Koszovó a felmenőik szülőhazája, a csapatba pedig komolyságot és patritizmust hoztak. Koszovót a saját hazájuknak tartják, és készen állnak mindent feláldozni érte” – fogalmazott a TV Dukagjininek júniusban. Challandes ki is használja játékosai hazaszeretetét. Mint elismerte, a diadalmas szófiai mérkőzés előtt a koszovói történelem fájdalmas momentumaival tüzelte fel a futballistáit. „Csodálatosak voltak. Tényleg Koszovóért játszottak” – fogalmazott akkor.
A sikerek okaként érdemes még megemlíteni azt is, hogy
„Koszovó eleinte nem játszhatott hazai pályán, mert nem volt a sztenderdeknek megfelelő stadionja”
A pristinai, 13 ezer férőhelyes Fadil-Vokrri stadion 2017-es felújításáig kénytelenek voltak az albániai Shkodër (Shkodra) városában játszani a hazai találkozóikat. Ám mióta otthon fociznak, rengetegen járnak a meccseikre. „ A Feröer-szigetek elleni mérkőzésre órák alatt elfogytak a jegyek. Annyian voltak a stadion jegypénztáránál, hogy úgy tűnt, mintha valamilyen tüntetés folyna éppen” – mondta az UEFA honlapjának Diturie Hoxha, az FFK kommunikációs igazgatója márciusban.
Fényes-e a jövő?
A diaszpórában megannyi tehetséges focista lehet még, így a rövid távú fejlődésre jó esély mutatkozik.
„Koszovóban megvan a potenciál, a tudás és a minőség ahhoz, hogy a jövőben is sikeres legyen”
– jelentette ki a koszovói sportújságíró Xhavit Kajtazi a Balkan Insightnak. Samir Ujkani, a válogatott jelenleg második számú kapusa is arról beszélt korábban, tovább tart az álmodozásuk, tovább szeretnének fejlődni és szép jövőt szeretnének nyújtani az ország számára.
Ám a középtávú jövőt tekintve már nem ennyire rózsás a helyzet. A legnagyobb problémát az infrastruktúra hiánya okozza. A koszovói bajnokcsapatnak nincsen normális stadionja és edzőközpontja. Sokáig az első osztályú alakulatoknak mindössze egy pályájuk volt az összes korosztályos csapatuknak. Láthattuk, hogy még nemzetközi meccsek megrendezésére alkalmas stadionja sem volt az országnak a 2017-es felújításig. A (koszovói időközi választáson a múlt hétvégén elbukott) kormányzat ugyanakkor felismerte, hogy a fociban rejlik potenciál, ezért bejelentették, hogy egy új, 30 ezres nemzeti arénát építenek a fővárostól, Pristinától húsz (más források szerint harminc) kilométerre északnyugatra. Ez a tervek szerint két-három év alatt készül majd el. Az FFK rákezdett az edzőpálya-építésre is, 2018-ban hat műfüves pályát adtak át, hat idén készül el és további pályákat terveznek kialakítani a jövőben. Az, hogy a politika is rámozdul a futballra, rejt azonban kockázatot is.
„A túlpörgetett stadionépítés és a korrupció kapcsolatáról a tágabban vett térség más államainak lakói is mesélhetnének…”
Ugyanakkor nemcsak a pályákból, hanem képzett szakemberekből is komoly hiány mutatkozik Koszovóban, miközben az ifjúsági csapatok játékoskeretei évről-évre növekednek. Az FFK technikai igazgatója, Michael Nees a német külügyminisztérium nemzetközi sportfejlesztési programja keretében érkezett Koszovóba (korábban dolgozott például a Seychelles-szigeteken és Ruandában is). Az UEFA honlapjának nyilatkozva elárulta, fenntartható edzőképzés kialakításán dolgoznak, hogy szakemberek felügyelhessék a fiatalok fejlődését. „Nagyon sok területen le voltunk maradva, nem volt például erőnlétiedző-képzés az országban, és máig nincsenek elemzőink, miközben a nagy válogatottaknál kettő-három is dolgozik. De lépésről-lépésre haladunk, és ma már képzünk technikai stábtagokat is. Mert az edzők kulcsfontosságúak” – fogalmazott a német szakember. Kidolgozott egy menetrendet, amelynek célja, hogy Koszovó C, majd B, végül A-licenszes edzőket képezhessen a jövőben. A jelenlegi 120 fős edzői összlétszámot 500-ra növelné 2021-re.
Sanije Krasniqi – az ország első női játékvezetője, aki első osztályú férfi bajnokit vezetett – ma az akadémiákért felel az FFK-ban. Mint mondta, rengeteg tehetséges játékosuk van, de az ő fejlődésük megtörhet, ha 14 éves koruk felett nem szakértők dolgoznak velük. Tény, hogy a koszovói utánpótlás-válogatottak is értek már el remek eredményeket, az U-21-esek például ikszelni tudtak Németországgal. Hozzátette: „Ha jól végezzük a munkánkat, a jövőnk, roppant fényes jövő állhat előttünk”. Xhavit Kajtazi újságíró is hasonlóan látja: sok munka áll még Koszovó előtt. A Balkan Insightnak ezt mondta:
„Amíg más államok 100 km/h-val száguldanak, nekünk 300-ra kell gyorsítani, különben lemaradunk”.
A koszovói labdarúgó-válogatott következő tétmérkőzése október 14-én, 20.45-kor kezdődik. Hazai pályán fogadják Montenegrót az Eb-selejtezők A-csoportjában.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
