Miért vonzódik egy kanadai illetőségű fiatal kutató Közép-Európához? Mit gondol a nagyhatalmak vetélkedésének a hátteréről és modern tengeri hadviselés technológiai fejlesztéseiről? Mennyire fontosak a modern eszközök a nemzetközi folyamatok megértésében? Exkluzív interjú Roger Hiltonnal, a magát atlantistaként meghatározó pozsonyi GLOBSEC védelem- és biztonságpolitikai szakértőjével.
Forrás:globsec.org
– Roger, áruld el, téged született kanadaiként mi vonzott az öreg kontinensre?
– Alapvetően két típusú kanadai ember van. Az egyik csak turistáskodni jön Európába, a másik, aki a bevándorolt szülei/nagyszülei miatt keresi a kapcsolatot az Óvilággal. Én egyik csoportba sem tartozok. Olyan tipikus kanadai családba születtem, akiknek az ősei több évszázada költöztek az Újvilágba. Egyébként az első tapasztalataimat Európáról Oroszországban szereztem, amikor még gimnazistaként nyári egyetemi képzést végeztem ott.
– Igen, az önéletrajzodban olvastam, hogy a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Állami Intézetében (MGIMO) is tanultál? Hogyan kerültél Moszkvába, és milyen élményeket szereztél az intézetben?
– Ez 2013-ban történt, akkor már orosz külpolitikai kurzusokat hallgattam viszont arra a nyárra nem volt semmilyen tervem. Aztán megláttam, MGIMO-nak egy hirdetményét egy angol nyelvű nyári egyetemi kurzusról. Nem haboztam sokat, mivel a tanulmányaimhoz passzolt, jelentkeztem, felvettek a többi már történelem. Ott találtam magam ebben nagy presztízsű intézményben, ahol a világon a legtöbb nyelvi kurzus közül lehet válogatni (szám szerint 53 nyelvet oktatnak, ami Guiness rekord). A nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó képző helyek között a MGIMO egyértelműen a „krémek krémje”, és itt hallottam először a bécsi diplomataképző akadémiáról is.
– Ami az életed következő fontos állomása lett. A MGIMO nyári kurzusa után közvetlenül jelentkeztél Bécsbe?
– Nem a kettő között volt egy év, amit otthon, Montrealban töltöttem. A diplomata akadémiára való jelentkezésemmel eldőlt, hogy amennyiben felvesznek, akkor Európába telepedek le. Szerencsére így alakult a sorsom. Mondhatom, életem legjobb döntése volt a Diplomata Akadémia. Egyrészt egyből beleszerettem Bécs közép-európai, multietnikus, és rendkívül sokrétű kultúrájába, építészetébe és a régió gasztronómiájába. Ez volt az az élmény, amely teljesen megváltoztatta a személyiségemet. A két éves képzés alatt beutazhattam egész Közép-Kelet Európát, valamint a posztszovjet térség több államát. Rengeteg személyes, és szakmai tapasztalattal lettem gazdagabb.
– Mikor lettél a GLOBSEC kutatója?
– 2019-ben, lassan három éve lesz, hogy bekerültem a pozsonyi agytröszt csapatába.
– A Globsecen belül többféle típusú munkát végzel. Egyrészt, te vagy házigazdája a GLOBSEC youtube csatornáján látható GLOBSEC Wire-nek, amely geopolitikai összefoglaló műsor. Emellett interjúkat készítesz biztonságpolitikai szakértőkkel Securtiy snapshot-ban szintén a neves videó megosztó portálon. Ezen kívül a hagyományos, írott formátumú elemzéseidet is olvashatjuk a különböző portálokon. Hogy függ össze ez az „influenszer típusú szakértő”, a kutatói munkáddal? Mi a célod az előbbivel?
– Nem lehet összehasonlítani a múlt és a jelen digitális világát. Bár bevallom, hogy nem használom napi szinten a közösségi médiát, mégis úgy tekintek rá, mint olyan platformra, amellyel sok embert sikeresen el lehet érni. Manapság egyre nagyobb harc folyik az emberek figyelmének felkeltéséért és megtartásáért, akik inkább rövid és tömör üzeneteket tudnak befogadni. Ráadásul a világunk még soha nem volt ennyire bonyolult. Ezért most fontosabb, mint valaha, hogy a lehető legvilágosabb üzeneteket közvetítsük. Úgy vélem, hogy az emberek többsége ma már nem olvas több száz oldalas elemzéseket arról, hogy mi történik a nemzetközi kapcsolatokban. Következésképpen a videó formátum a legjobb módja annak, hogy ezeket a gondolatokat közvetítsük és bevonjuk őket. Ebből származik az általad említett két program inspirációja. A Biztonsági pillanatképekben felvetek egy aktuális témát, és lehetővé teszem a szakértők számára, hogy elmagyarázzák annak jelentőségét, és kifejtsék véleményüket. A GLOBSEC Wire különlegessége a vizuális szempontok. Ott én vagyok a narrátor, és a mögöttem lévő felvételek mesélik el a történetet.
– S ha már felvetetted, hogy aktuális témákat tárgyalsz ki, mit gondolsz Európa és az Oroszország kapcsolatáról? Jelenleg nem felhőtlen ez a viszony, mégis előállhat olyan helyzet, amelynek a hatására Oroszország és Európai Unió stratégiai partnerekké, esetleg szövetségesekké válnak?
– Nem tudom elképzelni, hogy az EU és Oroszország közép- és hosszú távon riválisból szövetségesség váljon, ami aggasztó. Orosz részről ennek az oka, hogy náluk kétféle felfogás létezik. Az egyik a hatalom szintjén van jelen, ahol úgy érzik, hogy Oroszországnak a világ központjának kell lennie. Birodalomként, egyfajta harmadik Rómaként tekintenek az országukra.
– Szerinted ez a különlegesség érzet népszerű az egyszerű orosz emberek körében is?
– Nem, az oroszok általában nem így gondolkodnak. De van egy befolyásos csoport, a jelenlegi politikai, gazdasági vezetés, amely így vélekedik. Ez a birodalmi gondolkodás az, ami lehetetlenné teszi az együttműködést az Oroszországgal. Úgy értem, ha ők egy birodalom, nekik nem mondja meg a Nyugat vagy más, hogy mit tegyenek. Természetesen létezik egy másik csoportja a társadalomnak, amely ráébredt arra, hogy a globális világ jelenlegi működése, az összekapcsoltság és egymásrautaltság miatt nem lehet huzamosabb ideig fenntartani hazájuknak ezt az elszigeteltségét, és a birodalmi gondolat hajhászását. A jelenlegi orosz állam számára az is nagy probléma, hogy nem képes vagy nem akarja elismerni a Szovjetunió idején elkövetett múltbeli vétkeit. A németek ugyanakkor a második világháború alatt az országuk által elkövetett bűnöket beismerték, és továbbra is aktívak a vezeklésben. Szerintem ez minden hatalom számára az érettség jele. Egy másik fontos különbség, hogy Németország az Európai Unió kisebb tagországait is tisztelettel kezeli, és olyan erőforrásként tekint rájuk, amelyek révén a közösség gyarapodni tud.
– Úgy véled, Oroszország nem tiszteli eléggé a nála gyengébb államokat?
– Azt látom, hogy Oroszország még mindig úgy kezeli például Grúziát és Moldovát, mint gyarmatokat, de ugyanez a helyzet Ukrajna esetében is. Én egyébként mindig a párbeszéd mellett vagyok, amit fontos fenntartani olyan közös problémák miatt, mint az éghajlatváltozás, vagy a nukleáris fegyverek kérdése. De jelenleg nem látok semmilyen okot arra, ami arra utalna, hogy akár hosszú távon megjavulhatnak a dolgok az EU és Oroszország között.
– Hozzuk be ebbe a képbe Kínát, amely szintén birodalmi ambíciókat dédelget. Ennek érdekében elkezdett közeledni Oroszország felé. Szerinted reális veszély – legalábbis látunk erre jeleket -, hogy a két keleti birodalom stratégia szövetségre lép a Nyugat, főleg az Egyesült Államokkal szemben? Mennyire működőképes ez az együttműködés?
– A kínai-orosz közeledés szerintem csak érdekházasság. Továbbá azt gondolom, hogy ennek az érdekkapcsolatnak megvannak a maga határai. A gazdasági kényszer, amely Kína irányába orientálja őket. Az oroszoknak nincsenek Európában gazdasági, vagy stratégiai szövetségesei – kivéve néhány EU-tagállamot, amelyek egyfajta modus vivendit szeretnének Moszkvával szemben -, a szankciók is megakadályozzák a partnerséget a Nyugattal. Nyilvánvaló azonban, hogy az oroszok nagyon nehezen fogadják el azt a Kínával való együttműködésben, hogy most ő a gyengébbik szereplő, ami nem így nézett ki a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság szövetségében.
– Mi a helyzet a NATO-val? Gyengül vagy erősödik a transzatlanti viszony? Ahogy Ivan Korčok szlovák külügyminiszter is említette a GLOBSEC konferenciáján, Amerika mintha elengedné az EU kezét. Vagy említhetném az AUKUS megállapodást, Ausztrália, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok közötti háromoldalú védelmi és biztonsági partnerség létrehozását.
– Meg kell ismételnem, hogy ezt nem a GLOBSEC kutatójaként mondom, hanem személyes minőségemben. Úgy vélem, sokan elhamarkodottan kijelentik, hogy az euroatlanti együttműködésnek vége, vagy rossz irányba halad. Mindössze annyi történt, hogy Amerika szemében a hidegháború után Európa geopolitikai szempontból már nem a lgfontosabb partner. Európa békés, stabil, gazdaságilag önfenntartó régió, amelynek nincs szüksége az Egyesült Államok gyámságára, mint a második világháborút követően. Természetes, hogy az Egyesült Államok számára ma Ázsia élvez prioritást, ahol sokkal nagyobb és komolyabb fenyegetések vannak, és a geopolitikai tét soha nem volt nagyobb.
– Lehet, hogy az EU gazdasági téren kevésbé kitett, de a közösség nem képes ellátni a saját védelmét. Többek között hiányzik a közös kül- és biztonságpolitika stratégia, és közel harminc év óta nincs előrelépés a közös európai hadsereg felállításának ügyében. Miként vélekedsz ezekről?
– Az európai projekt – hiába több mint hetven éves – az európai történelmet nézve nagyon fiatal, és jelenleg is kialakulóban van. Természetes, ha vannak gyengeségei. Gondoljunk bele, nem egészen 100 évvel ezelőtt a kontinens államai egymás ellen harcoltak. Úgyhogy, egy kicsit lejjebb kell adnunk az elvárásainkat, türelmesebbnek lennünk. Ennek ellenére azt gondolom, hogy fontos politikai feladat az uniós szintű stratégiai autonómia elérése, és ehhez kapcsolódóan a közös hadsereg felállítása. A legfontosabb dolog az, hogy a NATO és az EU a védelmi politikát tekintve nem versenyeznek, hanem kiegészítik egymást. Meglátásom szerint az EU főleg a válságkezelési feladatokat illetően próbálja kibővíteni a katonai tevékenységi repertoárját. Míg a NATO feladata a kontinens elleni támadások elrettentése. A szövetség jelenleg a Baltikumot, és minden olyan tagállamát védi, amely fenyegetve érzi magát. Mivel az EU irányítási struktúrája eltér az Egyesült Államokétól, elismerem, hogy jogalkotási nehézségekbe ütközik az olyan messzemenő döntések végrehajtásához szükséges átfogó kompromisszum elérése, mint a közös hadsereg létrehozása. De azt is gondolom, hogy idővel ez, és más fontos politikai döntések is megvalósulnak.
– Egyértelmű jelei vannak annak – ilyen a rosszul sikerült afganisztáni kivonulás -, hogy az Egyesült Államok az ázsiai és a csendes-óceáni térség felé fordította a figyelmét, és a katonai erejét is ide összpontosítja. De így a régi szövetségesek jogosan érezhetik magukat elfelejtve, nem?
– Szerintem a nemzetközi kapcsolatok, és különösen a nemzetközi biztonság kérdéskörében minden a hitelességről szól. Ha az Egyesült Államok meg akarja tartani ezt a hatalmas szövetségi és partnerségi hálózatot, amit kiépített szerte a világon, akkor be kell tartania a megállapodásokat, és az azokban vállaltakat. Ahogy korábban említettem, bár Európa és vele együtt Oroszország már nem élvez prioritást az amerikai stratégiában, de attól igaz a mondás, hogy az Egyesült Államok egyszerre tud rágózni és járni (az angol nyelvben ez a frázis arra utal, hogy valaki/valami képes egyszerre több feladatot ellátni). Egyszerűen nem engedheti meg magának a világ első számú hatalma, hogy a szövetségesei szemében megbízhatatlanná váljon.
– Végül beszéljünk még a tengeri hadviselésről. Egy elemzésed is megjelent ezzel kapcsolatban. Szerinted miért értékelődött fel ez a hadászati forma? Mi áll ennek a hátterében? A jövő vízi háborúit hol és milyen eszközökkel fogják megvívni?
– Alapvetően azt mondanám, hogy a tengeri hadviselés ismét egyre fontosabbá válik. A 9/11 utáni korszakban a szárazföldi egységek szerepe, amelyeket a korábbi inváziók során használtak, egyre kevésbé fontos, és helyüket a hibrid- és a kiber hadviselés veszi át. Ha megfigyeljük a jelenlegi biztonsági trendeket, a hagyományos konfliktusok is a tengerek és óceánok felé tolódnak. A közelmúltban ilyen válsággócok alakultak ki az Északi-sarkvidéken, az Atlanti-óceánon, a Földközi-tengeren, a Fekete-tengeren, a Hormuzi-szorosban, és folyamatosan alakulnak ki az Indiai-óceánon és a Dél-kínai-tengeren. Az, hogy ki ellenőrzi ezeket a stratégiai fontosságú kereskedelmi útvonalakat, és mélytengeri ásványkincseket, nemcsak a katonai, hanem a polgári hatalom szempontjából is fontos. Ha az ellátási láncok nem tudnak zökkenőmentesen működni, az nagyon negatív hatással van a világgazdaságra. Ez a nemzetközi biztonságnak olyan tényezője, amelyet jelenleg alábecsülnek, de egyre nagyobb jelentőséggel bír. A tengeri hadviselés második neuralgikus pontja pedig az Atlanti-óceán északi részéhez kapcsolódik, ahol az Európát és Amerikát összekötő optikai kábelek milliói húzódnak. Az internet, illetve az információáramlás megzavarásának képessége nagyon komoly kérdés, amely komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent valamennyi NATO-szövetséges számára.
A haditengerészeti hadviselés korábban a repülőgép-hordozókra, és a különböző csapásmérő eszközök bevetésére összpontosított . Bár ezek a felszerelések továbbra is alapvető fontosságúak, a fejlesztések e területen gyors ütemben haladnak, mivel a Pentagon teszteli a pilóta nélküli automatizált rendszereket és járműveket, amelyek emberi irányítás nélkül képesek működni, azaz a haditengerészeti drónokat. A Pentagon Ghost Fleet (Szellemflotta) programjának, és más országok hasonló programjainak hátterében feltételezem, hogy hosszú távon több pilóta nélküli hajó fog cirkálni a világ tengerein, mint azok, amelyek fedélzetén legénység tartózkodik.
♦
