„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A washingtoni zarándoklat legfőbb célja azonban az volt, hogy Európa ne maradjon ki teljesen a rendezési folyamatból”
Fotó:EUROPRESS/AFP/UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE
„Azt gondoltam, hogy mostanra már megoldjuk, de rengeteg ott a gyűlölet” – konstatálta kissé lemondóan Donald Trump, hogy az alaszkai majd a washingtoni csúcstalálkozó után ismét elkezdődött a szokásos játék. Az ukrán/európai és az orosz fél a másikat vádolja a rendezési folyamat lassításával. Egymásra mutogatva Kijev és Moszkva is mindenek előtt arra koncentrál, hogy megőrizze Donald Trump jóindulatát, és benntartsa Washingtont a békefolyamatban. Mindkét fél le szeretné már zárni ugyanis ezt a háborút, csak a saját feltételei mentén, és a kompromisszumoktól jobban jobban tart, mint a háború folytatásától. Donald Trump most azt ígéri, két héten belül dönt arról, hogy milyen irányban lép tovább az ukrajnai háború ügyében. „Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vámok, vagy mindkettő. Avagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok” – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy a döntése a két oldal hozzáállásán is múlik. „Meglátom majd, hogy kinek a hibája, és melyek az okok” – fejtegette Trump.
„Aztán annak a bizonyos két hét éppúgy letelt, mint az előző ultimátumok”
Fel sem merült az újabb csúcstalálkozó lehetősége, a harcok ellenben fokozódtak, míg az európaiak elvesztek a biztonsági garanciák részleteiben. Úgy tűnik azonban, hogy a Fehér Ház közben megtalálta a választ a „ki a hibás mindezért” kérdésre. Az általában jól értesült amerikai hírportál, az Axios az adminisztráció belső köreiből szerzett információkra alapozva arról írt, hogy a Trump-kormány elégedetlen az európai szövetségesek viselkedésével az ukrajnai béke megteremtésére irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban. Az alaszkai csúcstalálkozó után Putyin és Trump között nem történt előrelépés. A Kreml ura és Zelenszkij találkozója még messze van. Az úgy tudja, Trump munkatársai néhány európai kormányt okolnak ezért. Szerintük az európaiak elhúzzák a háborút, mert remélik, hogy Ukrajna további területeket fog visszahódítani, és arra várnak, hogy Oroszország hajlandó legyen területeket átadni. Ez utóbbit a Fehér Ház nyilvánvalóan irreálisnak tartja.
„Az amerikai elnök csalódottsága érthető, hiszen talán neki a legsürgetőbb az ukrajnai háború lezárása”
S nem csak azért, mert alkatilag sikerorientált, és még az üzleti életből magával hozottan gyors eredményekre kondicionált a gondolkodása. De még csak a nem is csupán az olyannyira vágyott Nobel-békedíj miatt. Donald Trump győzelmi kényszerben van, mert a téteket maga előtt is magasra téve e háború gyors lezárását ígérte, ám még inkább a feje fölött belpolitikai értelemben gyülekező viharfelhők, és a 2026-ban esedékes félidős választások miatt, amelyen egy látványos külpolitikai siker azért javítaná a republikánusok esélyeit. Az amerikai elnök közben azt sem engedheti meg magának, hogy Ukrajna összeomoljon, így a Nyugat látványos vereséget szenvedjen. S egyre valószínűbbnek tűnik, hogy minél tovább tart ez a háború, Kijev annál rosszabb békét kényszerül kötni.
„De az európai <tettrekészekkel> ellentétben a Fehér Ház gyakorlatiasan azt is látja, hogy ennek a háborúnak az eredeti céljait a Nyugat nem érheti el, Oroszországot gyengítheti, de le nem tudja győzni”
Közben amerikai szempontból vészesen közel került egymáshoz Moszkva és Peking, és nem csak Kína, de a „globális Dél” is megengedhetetlennek tartja Oroszország vereségét is ebben a háborúban. Arról már nem is beszélve, hogy az Egyesült Államok számára Ukrajnánál nagyobb prioritást élvez a Közel-Kelet és a csendes-óceáni térségben érlelődő konfliktus is. Sőt, potenciálisan az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálásában is több van, mint a szembenállás ilyen fokú fenntartásában. Tehát Washington úgy gondolkozik, hogy ebből a háborúból mind gazdasági, mind pedig geopolitikai értelemben kihozta, amit lehetett, így ezt a konfliktust el kell engedni, a további terheket Európára kell hárítani, és a lehető legjobb kompromisszumot elérve realizálni kell a hasznot.
„Ezt a háborút már Oroszország is lezárná – ilyen mértékben bele sem akart bonyolódni -, de csakis úgy, ha a célja nagy részét eléri, így győzelemként értelmezhető békét köt”
Már csak azért is, mert túlságosan is nagy áldozatot követelt már eddig is ez a konfliktus. Moszkva ráadásul kénytelen-kelletlen alkalmazkodott az elhúzódó háború jelentette kihívásokhoz, a felőrlő stratégia egyre több eredményt hoz, és megalapozottan érezheti úgy, hogy az idő a fronton neki dolgozik. A hátországra, mindenek előtt a gazdaságra nehezedő nyomás ugyanakkor a háború lezárása felé löki, és a jövőbeli globális pozícióit sem javítja, ha beleragad ebbe a konfliktusba. Arról már nem is beszélve, hogy Donald Trump visszatérése olyan esélyt jelent a háború lezárására és nagyhatalmi státus erősítésére, amelyet nem engedhet el. Így aztán a látszólagos időhúzás mögött az az elgondolás áll, hogy amennyiben a legfőbb céljait diplomáciai úton nem érheti el, úgy az Ukrajnával szembeni fölényét a terepen, a frontokon kell érvényesítenie, és a jelenleginél egyértelműbb helyzetet teremtve tárgyalásra kényszeríteni Kijevet. Ehhez pedig idő kell.
„Moszkva már csak azért sem tehet fel mindent Trumpra, mert egyrészről tisztában van a türelmetlensége mellett azzal is, hogy az Egyesült Államok továbbra sem Oroszország barátja, ráadásul az amerikai elnök hazai és nemzetközi mozgástere is óvatosságra inti”
Az orosz diplomácia ugyanakkor taktikusan használja ki Trump sietségét, és Alaszkán Putyinnak sikerült őt meggyőzni arról, hogy a konfliktus gyökereire, a tűzszünet helyett a békemegállapodásra koncentrálva és a katonai helyzet realitásainak elfogadásával lehet a leggyorsabban lezárni ezt a háborút. Ennek jegyében Moszkva felvetette a területcserét – a donyecki régió mintegy 7000 négyzetkilométerének feladásáért cserébe az oroszok kivonulnának a harkivi, szumi, dnyiprói régiókban a kezükön lévő nagyjából 1500 négyzetkilométerről -, Trump pedig megértette, hogy a Donbassz teljes megszerzése nélkül – ennek alapvetően politikai okai vannak – Oroszország nem állhat le. Mint ahogy azt is látja, hogy a háborút az abban jobban álló fél feltételeinek hangsúlyosabb elfogadásával lehet a leggyorsabban, és egyáltalán lezárni.
„Putyin közben már nem ragaszkodik a herszoni és zaporizzsjai régiók teljes területéhez, és a frontvonalak mentén húznák meg a demarkációs vonalat, és elfogadja azt is, hogy Ukrajna kapjon bizonyos biztonsági garanciákat”
Nincs már szó a teljes demilitarizációról sem, Moszkva ugyanakkor elfogadhatatlannak tartja, hogy a NATO tagországainak katonái jelenjenek meg Ukrajnában békefenntartókként. A Kreml csak azokat a garanciákat fogadná el, amiket az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és Oroszország, tehát az ENSZ BT állandó tagjai együtt dolgoznának ki Ukrajna számára. Ezek kívül szerinte az európaiakon kívül az Egyesült Államoknak és Kínának is egyenlő alapon kell részt vennie a biztonságos béke megteremtésében. Moszkva továbbra is ragaszkodik Ukrajna semlegességéhez, és mint Szergej Lavrov külügyminiszter fogalmazott, az Európai Unió azon erőfeszítései, hogy a NATO Alapokmányának 5. cikkéhez hasonló megállapodásokat kössenek az Egyesült Államokkal, sehová sem vezető út.
„Ukrajna nagyon ügyel arra, hogy megőrizze Trump elnök jóindulatát”
Ennek érdekében Volodimir Zelenszkij ezúttal még öltönyt is felvett, és az Ovális Irodában folytatott kétoldalú találkozó első négy percében 11-szer mondott köszönetet az amerikai államfőnek. Nem utasította el egyértelműen a területcserét sem – erről inkább hallgatott -, elfogadni látszott azt a közös orosz-amerikai álláspontot is, hogy a békeszerződés előtt nem lesz tűzszünet, és inkább a biztonsági garanciákra, ezen belül is az amerikai szerepvállalásra koncentrált. Ennek érdekében európai pénzből még egy 100 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagot és 50 milliárdos közös drón gyártási programot is bedobott „vesztegetésként”. Aztán ahogy Washingtonból hazaérve az európaiak is elkezdtek „ötletelni”, úgy Zelenszkij is egyre bátrabban kezdte el fellazítani a megállapodásnak a Fehér Házban kirajzolódni látszó kereteit.
„Mint azt már megszokhattuk, a legnagyobb ellenállást ezúttal is az európai <hajlandók> koalíciója tanúsítja Donald Trump elképzeléseivel szemben”
Ugyan a Fehér Házban alapvetően Trump hiúságára alapozva elsősorban a hízelgésre koncentráltak – Giorgia Meloni olasz kormányfő és Alexander Stubb finn elnök bevonásával még a delegációt is ezt figyelembe véve állították össze -, és még azt is mosolyogva tűrték, hogy az amerikai elnök a fogadásuktól a várakoztatáson át az ültetésig folyton azt éreztesse velük, hogy vazallusok és hol a helyük.
A nagy felvonulással azonban messze nem csak Zelenszkijt próbálták óvni az újabb hibák elkövetésétől. Mindent megtettek azért, hogy ellensúlyozzák az alaszkai találkozót, és a jelenlétükkel azt is igyekeztek nyomatékosítani, hogy nélkülük, az európai érdekek figyelembe vétele nélkül nem lehet gyorsan lezárni a háborút. Friedrich Merz kiszólva a bólogató kórusból még azt is megengedte magának, hogy ragaszkodjon az előbb a tűzszünet, aztán a békemegállapodás forgatókönyvhöz. Bőszen lobbiztak amellett is, hogy az Egyesült Államok is vállaljon valamilyen kötelezettséget a béke fenntartásában, Ukrajna jövőbeli területi integritásának biztosításában. Trump meg is lebegtetett egy nem részletezett légi támogatást, mint ahogy az is egyértelműsödött, hogy
„a biztonsági garanciáknak és Ukrajna fenntartásának a költségeit ugyan Európának kell vállalnia, Amerika azonban nem fordul el teljesen Ukrajnától”
Ursula von der Leyen megerősítette, Trump biztosította az európai vezetőket arról, hogy az amerikai részvétel része lesz a biztonsági ernyőnek. A Financial Times is úgy tudja, hogy ezeket a garanciákat az Egyesült Államok kötelezettségvállalásai teljes mértékben támogatni fogja. Az európai szerepvállalással kapcsolatban az Európai Bizottság elnöke már jóval óvatosabb volt. Mint fogalmazott, minden uniós tagállam saját maga dönti el, hogy küld-e csapatokat. Mindezt még azzal egészítette ki, hogy az EU-tagállamok „meglehetősen pontos terveken” dolgoznak az ukrán haderő esetleges bevetésére a háború utáni biztonsági garanciák részeként. E meglehetősen homályos és inkább tanácstalanságot tükröző mondatok mögött az lehet, amit a The Telegraph szellőztetett meg. A brit lap azt írja, hogy a Nyugat hangos ötlete, miszerint 30 ezer katonából álló „békefenntartó hadsereget” küldenek Ukrajnába, kudarcba fulladt. Most egy több ezer fős kontingens helyett csak egy az ország nyugati részére telepítendő kis oktatócsoport küldéséről tárgyalnak. Az elutasítás oka egyszerű – az erőforrások hiánya és a félelem Moszkva reakciójától. Ennek eredményeként az ambiciózus, egyre szerényebbnek tűnő tervekből csak beszéd marad. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Belgium, valamint a skandináv és a balti országok ugyan látszólag hajlandóságot mutatnak a részvételre, de eddig a dolgok nem jutottak túl a nyilatkozatokon, konkrét döntések nincsenek.
„A washingtoni zarándoklat legfőbb célja azonban az volt, hogy Európa ne maradjon ki teljesen a rendezési folyamatból”
A „tettrekészek” Zelenszkijt maguk előtt tolva próbálják elérni, ha a képzeletbeli asztal végén is – adott esetben az Ovális Irodában a megalázó oktatási alakzatban ültetve -, de benne legyen a béketeremtésben, globális értelemben ne marginalizálódjon teljesen. Ez az elit a saját jövőjéért, karrierjéért is küzd, mert tisztában van azzal, hogy egy új világban nekik már nem osztanak lapot. Bár az európai fősodor beleragadt a liberalizmus mítoszába, a ruszofóbia mocsarába és rendületlenül kergeti a nyugati felsőbbrendűség ábrándját, ebből következően az ukrajnai konfliktus foglya is, így hosszú távon vereségre ítéltetett, ám ragaszkodik a hatalmához, és csak lassan engedi el a pozícióit. Donald Trumpnak így most el kell fogadnia, hogy az európaiak annyira még nem gyengék, hogy ne tudják lassítani a rendezési folyamatot, így aztán bizonyos tekintetben az ő érdekeiket is figyelembe kell venni.
„A washingtoni tárgyalásokról hazatérve pedig még nyíltabban igyekeznek ezt éreztetni a Fehér Házzal, és Zelenszkijjel összefogva – ha kell a korrupcióval és a választásokkal sakkban tartva – türelmesen dolgoznak azon, hogy visszahúzzák az <orosz oldalról> az amerikai elnököt”
Trump türelmetlenségére építve ennek jegyében a területcsere kérdése egyre inkább elsiklik – Kijev és az Európai Unió kategorikusan visszautasítják területek feladását -, a biztonsági garanciák tekintetében pedig egyre inkább az olyan ötletek – európai békefenntartók, a NATO Alapokmányának 5. cikkéhez hasonló megállapodás, az ukrán hadsereg állig felfegyverzése – kerülnek előtérbe, amelyeket Moszkva csak elutasíthat. Mint ahogy azt is, hogy ilyen helyzetben, előkészítetlenül nem lehet két vagy háromoldalú – Putyin-Zelenszkij-(Trump) – csúcstalálkozót tartani.
Így ezzel párhuzamosan felpörgött a médiagépezet is, és a politikusok valamint a fősodor sajtó egymást erősítve igyekeznek bebizonyítani, hogy Putyin nem akarja befejezni a háborút. A „tettrekészek” és Kijev reményei szerint ez cselekvésre fogja ösztönözni az amerikai elnököt, és ismét előtérbe kerülnek Moszkvával szemben az olyan keményebb eszközök, mint a szankciók és a büntetővámok. Sokszor úgy tűnik, a sorjázó ötletek inkább csak a kommunikációs nyomásgyakorlás eszközei, hiszen a békefenntartók kérdésében eleve megosztott – az olaszoktól a spanyolokon át a románikig és a lengyelekig egy ilyen műveletben nem akarnak részt venni -, a képességei erősen korlátozottak, az 5-ös cikkhez hasonló megoldás ugyanebből az okból nem reális, az erős – J.D. Vance szerint 350-400 ezres – ukrán hadsereggel pedig az a gyakorlati probléma, hogy annak a fenntartását hosszú ideig nekik kellene finanszírozni.
„A cél most egyértelműen az, hogy Washington ne vonuljon ki a békefolyamatból, Kijevet pedig ne vádolja az előrelépés akadályozásával. Az európai vezetők stratégiája, hogy folyamatosan Trump kedvében járnak, közben pedig az egyre türelmetlenebb elnököt igyekeznek rávenni a Moszkvával szembeni keményebb keményebben fellépésre”
Közben – mint a Politico is elismerte – nem azért üdvözlik az amerikai békeközvetítői kezdeményezést, mert hisznek annak sikerében, hanem azért, mert azzal egyértelműen tesztelik az orosz szándékokat. A kidolgozandó biztonsági garanciák pedig a reményeik szerint hozzásegítik majd Ukrajnát ahhoz, hogy az erő pozíciójából tárgyaljon. Amit tehát a fronton nem sikerült elérni, azt a tárgyalóasztal mellett szeretnék kiharcolni, ennek logikus elutasítását pedig igyekeznek Moszkva ellen fordítani. Látni kell azonban, hogy ez a törekvés a csomagolása ellenére nem a békét, a háború gyors lezárását szolgálja, hanem annak az elhúzását. Úgy gondolják, hogy ezzel egyrészt elleplezhetik Európa égető problémáit, másrészt egy rossz biztonsági helyzetértékelésből kiindulva időt nyernek a felkészülésre egy feltételezett későbbi orosz támadáshoz.
„Azért nincs egyszerű dolguk, mert a Moszkvához hasonlóan rideg realista világnézetet képviselő Trump adminisztrációt abból a Putyinnal közös koordinátarendszerből kellene kimozdítaniuk, amely az értékekre, ideológiákra építő európai gondolkodással ellentétben a nemzeti és geopolitikai érdekeken és félelmeken alapul”
De hogy ez a taktika azért – rövid távon legalábbis – azért nem teljesen eredménytelen, azt nem csak az mutatja, hogy Washington után a nyugati sajtó szinte teljes egészében átvette ezt a narratívát, de maga Trump is elismerte, lehet, hogy Putyin nem jóhiszeműen tárgyal. Aztán persze odaszúrt egyet Zelenszkijnek is, és úgy tűnik, átlát a „tettrekészek” intrikáin is. Mindez szép, ebből azonban béke még nem lesz. Egyelőre legalábbis.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Tuco says:
“Putyin közben már nem ragaszkodik a herszoni és zaporizzsjai régiók teljes területéhez, és a frontvonalak mentén húznák meg a demarkációs vonalat”
Stier úr, Putyin ilyet sosem mondott. Kérem tegyen különbséget a sajtóban megjelent, meg nem nevezett forrásokra hivatkozó információk és az orosz kormány hivatalos álláspontja között. Ez utóbbi egyértelmű és a kezdetek óta változatlan: a négy, 2022-ben annektált ukrán megye teljes területére igényt tart.
Putyin eddig semmilyen engedményt nem tett. Ő egy dolgot ismétel következetesen kezdettől fogva: a különleges katonai művelet mindaddig folytatódik, amíg el nem éri kitűzött céljait. Mivel az ukránok számára a kapituláció és területeik harc nélkül való átadása nyilvánvaló okokból elfogadhatatlan (ugyan melyik ország tenne ilyet…?), és ezt az oroszok is pontosan tudják. Attól tartok, ez a háború (sajnos!) még sokáig folytatódni fog.
Stier Gábor says:
Adott esetben ez lehet kompromisszum.
brüsszelita says:
Jó a cikk, bár eddig én is azt hittem, hogy az EU, de legfőképp az USA részéről pusztán kármentés folyik, és azon ügyködnek, hogy az eddig elért pozícióikat, de főleg az arcukat hogyan menthetik meg anélkül, hogy az a politikusai és a kurzus bukásához vezetne.
Viszont már hajlok arra, hogy ezek az őrültek, de főleg a britek és németek tényleg neki akarnak menni Oroszországnak, vagy legalábbbis provokálják, hogy az újabb frontok nyitására kényszerüljön Moldovában és a Balti-tengeren minimális NATO területi érintettséggel. Pontosabban a provokációhoz az is kell, de csak mint húzd meg, ereszd meg a saját társadalmukat hergelve, és egy háborúhoz felkészítve.
Itt van például a bolgár légtérben GPS jel hiányában szenvedő repülőgép esete Ursulával a fedélzeten. Én nem mondom, hogy az orosz hadfiak nem lennének képesek erre, csupán az értelmét nem látom, mert nincs szükségük arra, hogy a nyugati közvéleményt teljesen maguk ellen fordítsák, hisz más eredménye úgyse lenne. Ursula is könnyebb ijedtséggel úszta meg az esetet, ha egyáltalán az orrára kötötték a történetet, bár nem hiszem, mert az utasokat nem szokták ijesztgetni a levegőben. Még jó hogy volt térképük a pilótáknak, mert először repültek Bulgáriába, ahova vadászni indultak, és nehogy az erdőben eltévedjenek, mert a mesékben úgy szokott előkerülni a vasorrú bába, ami további elektromágneses anomáliát okozhat.
Viszont a nyugati újságok szerint már többször előfordult ilyen a Balti-tengeren és Litvániában, érdekes módon éppen a kalinyingrádi orosz exklávé felé vezető irányban, szerintem az se véletlen. Már csak azért sem, mert erre a NATO vitézei is képesek, főleg ők, hisz ki üzemelteti a GPS-t, nem az USA?
Ugyanakkor a pilóták a GLONAS nevű orosz műholdas navigációs rendszerre is átkapcsolhattak volna, mert nem hiszem, hogy sok ezer kilométer magasan fehér zajt alkalmaztak volna, én meg tudom tenni a mobilomon mindenesetre, gyárilag fel van rá készítve. Persze lehet, hogy az oroszok bevinnének vele az erdőbe, bár nem hiszem, hogy ezen mesterkednének szabadidejükben.
Ugyanis mostanában arra irányul a nyugati propaganda, hogy az orosz agresszivitást a térségben ragozza, Putyin ilyen irányú szándékát ottani “szakértők” siserehada bizonygatja, de idehaza is találkozni hasonlóan lelkes propagandistákkal.
Én most úgy érzékelem, hogy egy újabb összeütközéstől az európai kormányok nagy részét semmi sem tántorítja el, sem a gazdasági nehézségek, sem az azzal járó szociális feszültségek, ők fegyverkezni akarnak, legalábbis szavakban, aztán meglátjuk sokat akar-e a szarka, de nem bírja a farka.
A válság mélyül mindenesetre a háborútól függetlenül is, de nemcsak Európában, hanem az USA-ban, és máshol a világban, amire Trump a vámjaival rádob még egy lapáttal. Lehet, hogy háborúval akarnak kikeveredni belőle, nem ez lenne az első eset a történelemben, de ahhoz még ügyeskedniük kell. Egy háborút ugyanis nemcsak befejezni nehéz, hanem elkezdeni is, vagy legalábbis hihető módon megmagyarázni, hogy a megszorításokat és áldozatokat el lehessen adni, és a nyugat válságát rá lehessen kenni.
HandaBandy says:
Időközben tudjuk, hogy a “megközelítés” és az utolsó fázis, a “leszállás” két különböző fogalom. A plovdivi reptér protokolljai nem tartalmazzák a GPS-t, vannak pontosabb megoldások (ILS stb). Nem volt arra utaló jel, hogy az oroszok mesterkednek valamiben. Meggondolatlanság is lett volna részükről mert elsősorban a bolgárokat hozták volna nehéz helyzetbe akikkel azért szegről-végről jó kapcsolatot ápolnak. A vdL. asszonyságért felvállalni egy nemzetközi balhét… Hogy is mondjam? Messze nem éri meg. A hölgy csak egy lokálmatador, egy nagy hatalmú sündisznócska, egy Möchtegern, akinek még elvileg sincs hatalma semmiben, csak úgy tesz.
Egyébiránt vdL. nem is mondott a GPS-t illetően semmit (talán le tudja írni ezt a három betűt és ennyi) hanem a liberált sajtófront kezdett bele a ködös kijelentésekbe, az oroszokba rúgni most sikk, ugyebár. Summa summárum, erős légmozgás az éjjeli edényben. Mint mindig.