Kijev lemondana területeiről a NATO-tagságért?

Kijev képviselői sokáig rendkívül merevek voltak eddig azzal kapcsolatban, hogyan képzelik el a háború lezárását. Olyannyira, hogy még a tárgyalások lehetőségét is kizárták minden, 1991-es határok szerinti ukrán terület visszaszerzése előtt. Ma már azonban az ukrán vezetők is egyre rugalmasabbnak tűnnek a tárgyalásokat, sőt a háború lezárását illetően is. Nem csupán az oroszokkal való tárgyalások lehetőségét tartják már elképzelhetőnek, de egyes kijelentések arra is utalhatnak, hogy a „területveszteség a NATO-csatlakozásért” képlet elfogadható lehet Kijev számára.

Kosztur András írása a #moszkvater.com számára

„A tényleges harcoló felek, valamint az Ukrajna mögött álló nyugati vezetők azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy céljaikat vagy legalábbis azok jelentős részét katonai úton elérhetik”
Fotó:EUROPRESS/Press service of the 24th Mechanized Brigade/AFP

Míg az oroszok a háború alatt tulajdonképpen végig azt állították, nyitottak a tárgyalásos rendezésre – más kérdés, hogy tudták, szavaikat jó eséllyel nem kell majd tettekkel bizonyítaniuk -, Ukrajna az isztambuli tárgyalások megszakadása óta mereven elzárkózott minden, a háború lezárására vonatkozó egyeztetésről Moszkvával, és csupán humanitárius kérdésekben – az elhunytak hazajuttatása, fogolycserék -, akkor is legtöbbször közvetítők bevonásával volt hajlandó tárgyalni az oroszokkal. Kijev 10 pontos „békeformulája” pedig nem csupán az orosz csapatok teljes kivonulását, de az oroszok jóvátételi kötelezettségét és a háborús bűnösök felelősségre vonását is elengedhetetlenként jelölte meg.

„Ehhez képest a svájci konferencia után maga Zelenszkij is megerősítette többször is, hogy a következő „globális békecsúcson” elképzelhetőnek tartja Oroszország részvételét is, és állítása szerint már az idei év folyamán kidolgoznának egy új, a béke megteremtésére irányuló tervet, amely ezek szerint – bár ezt nyíltan még nem mondták ki – felváltaná a 2022 végén, egészen más katonai és politikai helyzetben született 10 pontos ukrán békeformulát”

Friss sajtóértesülések pedig arról szólnak, hogy az ukránok már az amerikai elnökválasztás előtt megrendeznék ezt a második konferenciát Oroszország jelenléte mellett. Igaz, Moszkva Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes állítása szerint ezen nem kívánna részt venni.

Ráadásul, bár hivatalosan továbbra is ragaszkodik Kijev az 1991-es határok helyreállításához, ez egyre kevésbé hangsúlyos elem a győzelemmel kapcsolatos elvárásaiban. Nemrég a The Philadelphia Inquirernek adott interjújában például Zelenszkij elnök csupán az ukrán nemzet és állam megőrzését, valamint Ukrajna EU- és NATO-tagságát nevezte meg az ukrán győzelem ismérvei között, miközben az újságíró kifejezetten rákérdezett, hogy a területek visszaszerzése jelenti-e a valódi győzelmet Ukrajna számára. Bár később felhozta az 1991-es határok helyreállítását, mint az összes nyugati demokrácia számára fontos célt, a hangsúly akkor is az ukránok számára nyújtott, pontosabban meg nem határozott elégtételen, valamint az ország hosszú távú biztonságán, azaz az EU- és NATO-tagságon volt.

„Egy pár nappal ezután született interjújában pedig az ukrán elnök arra utalt, hogy amennyiben olyan ajánlatot kapna Kijev, hogy a területeiről lemondva az Európai Unió és NATO tagja lehet, az ukrán népnek kellene döntenie a kérdésben”

Az ukrán alkotmány szerint valóban csak országos népszavazás dönthet az esetleges területi változásokról. Ez az interjú ráadásul pont akkor jelent meg, amikor az European Council on Foreign Relations felmérése, amely szerint az ukránok 45 százaléka támogatna egy olyan forgatókönyvet, amely során Ukrajna a NATO és az EU tagjává válna, cserébe le kellene mondania bizonyos területeiről. Azt a lehetőséget, hogy Ukrajna visszakapja a területeit, de semlegessé kell válnia, az adatok szerint mindössze 26 százalék támogatja.

A tárgyalásokat illetően Zelenszkij az említett Inquirer-interjúban arról beszélt, hogy a gabonakereskedelmi megállapodáshoz hasonló megoldás elképzelhető a területi egység (!), az energetika és a szabad hajózás kérdésében is. Ez alatt arra gondolt az ukrán elnök, hogy a 2022-es egyezséghez hasonlóan Ukrajna és Oroszország is külön-külön kötne megállapodást az adott szerződést garantáló harmadik felekkel – a gabonaegyezménynél ez az ENSZ, illetve Törökország volt, most több kontinens államaira lenne szükség Zelenszkij szerint -, és nem közvetlenül állapodnának meg a felek. Ez akár arra is utalhat, hogy

„Ukrajna adott esetben több garanciavállaló állammal kötne megállapodást arról, hogy az aktuális frontvonalak mentén beszünteti a harcokat. Méghozzá ahelyett, hogy Oroszországgal kötne olyan szerződést, amelyben elismerné az ezen területekről való lemondását”

Igaz, erre a felvetésre Vlagyimir Putyin is reagált nem sokkal ezután, a Sanghaji Együttműködés Szervezetének asztanai csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Az orosz elnök ugyan üdvözölte, hogy közvetítők vegyenek részt a jövőbeli tárgyalásokon, azonban szerinte kétséges, hogy ezek fel lennének majd ruházva a végső dokumentumok aláírására vonatkozó jogosultságokkal, így szerepük csak korlátozott lehet.

Pedig közvetítésre többen is vállalkoznának. A humanitárius megállapodások rendre az Öböl-menti monarchiák, korábban pedig Törökország szerepvállalása révén jöttek létre, de Kína, India, Brazília, az afrikai államok és többek között Magyarország is igyekszik elősegíteni a lehetséges kompromisszumot, miközben ezek az államok egymás között is megpróbálják összehangolni álláspontjukat és erőfeszítéseiket. Gondoljunk csak a brazil-kínai közös nyilatkozatra, vagy éppen Orbán Viktor pekingi útjára.

„A tényleges harcoló felek, valamint az Ukrajna mögött álló nyugati vezetők azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy céljaikat vagy legalábbis azok jelentős részét katonai úton elérhetik”

Más kérdés, hogy az egyre kevésbé ambiciózus ukrán-nyugati elképzelések is mennyire lehetnek majd életképesek, hiszen Moszkva ragaszkodik ahhoz, hogy a háború nyomán a területi kérdések végleges rendezést kapjanak, és ami még fontosabb, Ukrajna semleges állam legyen. Ebbe nehezen illeszthető be Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár legújabb nyilatkozata, aki az észak-atlanti szervezet washingtoni csúcstalálkozóját követően beszélt arról, hogy Ukrajnának teljes biztonságot csak az 5. cikkely – a szervezet védelmi garanciavállalása – nyújthatna, arról nem is beszélve, hogy a csúcs zárónyilatkozata szerint Ukrajna euroatlanti integrációja, beleértve a NATO-tagságot, visszafordíthatatlan folyamat.

Érdekesség, és a fentebb írtakat erősíti, hogy Stoltenberg azt is mondta – a korábbi minszki egyezményekre utalva –, hogy amennyiben új fegyverszünet, új megállapodás születik, a Nyugatnak és Kijevnek biztosnak kell lennie abban, hogy a harcok ott véget érnek, függetlenül attól (!), hol fekszenek ezek a vonalak. Stoltenberg szavai is arra utalnak, hogy

„Kijev és a Nyugat is kész lehet a területekről való, hivatalosan ideiglenes lemondásra, Ukrajna semlegességének kérdésében azonban nem hajlandóak engedni”

Ezt Zelenszkij idézett szavai is részben megerősítik, amire nem csupán a területek visszaszerzésével kapcsolatos, a korábbiaknál kevésbé éles álláspontja utal, hanem az is, hogy állítása szerint a Nyugat vezetőinek szemében már az is győzelem, hogy nem hagyták Oroszországnak egész Ukrajnát megszállni. Zelenszkij igazát ebben a kérdésben pedig a New York Times támasztja alá, amely a napokban arról írt, hogy amerikai tisztségviselők szerint a háború ma már elsősorban Ukrajna NATO-val és EU-val való kapcsolatáról szól, mintsem területei visszaszerzéséről, és egyesek szerint Kijev akkor is győztesként kerülne ki a háborúból, ha nem szerezné vissza területeit, de közeledne a két szervezethez.

A mérséklődés és hangsúlyeltolódás ráadásul nemcsak a külföld irányában jelenik meg Kijev részéről, az Elnöki Irodához közeli médiában is megjelentek azok a hangok, amelyek szerint az ukrán államiság megőrzése és az EU- és NATO-tagság kivívása jelentheti a győzelmet Ukrajna számára. Ezzel egyidejűleg azonban egyes radikális körök már jelezték, hogy mindenfajta kompromisszumos békét árulásnak és elfogadhatatlannak tekintenek. Így, még ha Kijev hajlandó is lesz engedni, annak súlyos belpolitikai következményei lehetnek Ukrajnában.

Arról nem is beszélve, hogy Moszkva számára elfogadhatatlan Ukrajna csatlakozása  a NATO-hoz akkor is, ha Kijev de facto vagy akár de iure lemondana az oroszok által elfoglalt területeiről.

„Az oroszok ráadásul – harctéri fölényük tudatában – a tárgyalásokat illetően is elzárkózónak tűnnek, és a feltétel nélküli tárgyalási hajlandóságukat felváltotta annak követelése, hogy Ukrajna vonuljon ki az Oroszország által magáénak tartott területek általa ellenőrzött részéről, ami nyilvánvalóan nem fog megtörténni”

Így könnyen lehet, hogy a NATO-tagság fenyegetésével akarják tárgyalóasztalhoz ültetni Moszkvát a nyugati vezetők, abban bízva, hogy az oroszok Ukrajna mélyebb euroatlanti integrációjának megakadályozása érdekében hajlandóak lehetnek engedni bizonyos követeléseikből – például Ukrajna demilitarizációja kapcsán, amivel az ukrán-nyugati katonai együttműködés folytatásának Kijev esetleges semlegessé válása esetén is maradna némi tere. Ezzel szemben az oroszok arra próbálhatják rávenni Ukrajnát és a Nyugatot, hogy egyezzen bele a tényleges semlegességbe, cserébe megtartva a gazdasági együttműködést, mielőtt Kijev további területveszteségeket lenne kénytelen elkönyvelni, amit az oroszok elkerülhetetlennek látnak.

„A szembenálló felek álláspontja tehát a tárgyalások felé éppúgy utat nyithat, mint – amennyiben megmakacsolják magukat – a fokozódó eszkaláció irányába”

Hogy melyik forgatókönyv érvényesül majd, jelenleg lehetetlen megmondani, ahogy azt is, hogy melyik fél hajlandó hamarabb engedni feltételeiből, és meddig hajlandók elmenni céljaik elérése érdekében.

 (A szerző a XXI. Század Intézet vezető kutatója.)

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com