//Kifosztották, lerombolták, helyreállították…
„Mindennek ellenére a varsói Királyi Palotát és az azt övező, újjáépített Óvárost az UNESCO – feladva az 1931-es Athéni charta és az 1964-es Velencei charta elveit, amelyek elutasították a műemlékek teljes újjáépítését – 1980-ban a Világörökség részének nyilvánította” #moszkvater

Kifosztották, lerombolták, helyreállították…

MEGOSZTÁS

Amikor már mindenki azt hitte, örökre az enyészeté lett, ötven évvel ezelőtt azonban elkezdődött a varsói Királyi Palota újjáépítése. Az épület sorsa szinte mindenben megegyezett a lengyel népével. Többször kifosztották, lerombolták, elpusztították, de mára ismét a lengyel főváros egyik legfőbb nevezetessége.

„Mindennek ellenére a varsói Királyi Palotát és az azt övező, újjáépített Óvárost az UNESCO – feladva az 1931-es Athéni charta és az 1964-es Velencei charta elveit, amelyek elutasították a műemlékek teljes újjáépítését – 1980-ban a Világörökség részének nyilvánította” #moszkvater
„Mindennek ellenére a varsói Királyi Palotát és az azt övező, újjáépített Óvárost az UNESCO – feladva az 1931-es Athéni charta és az 1964-es Velencei charta elveit, amelyek elutasították a műemlékek teljes újjáépítését – 1980-ban a Világörökség részének nyilvánította”
Fotó:Tóth Tibor

Úgy tűnt, hogy a varsói királyi palota sorsa a II. világháborúban végleg megpecsételődött. Az épület kibírta azt is, hogy a lengyel-litván nemzetközösség uralkodói lakóhelyét a svédek és az oroszok többször kifosztották, ám a nácik majdnem végleg eltűntették a föld színéről. Amikor a német hadak elfoglalták Lengyelország nyugati felét és a fővárost, szinte egyetlen cél vezérelte őket, hogy az egész országot, a lengyeleket megsemmisítsék. Himmler szavai pontosan megmutatják, milyen jövőt szántak mindennek, ami lengyel.

„Varsó azt kapja, amit megérdemel: a teljes megsemmisülést”

– jelentette ki az SS parancsnoka. És kis híján teljesült is a nácik terve. Amikor ugyanis Hitler kinevezte Friedrich Pabst építészt a lengyel főváros főépítészévé, akkor egyben az általa képviselt elképzelést – a lengyel város lerombolása, egy német kisváros felépítése – emelte uralkodóvá. A főépítész az 1,3 millió lakosú Varsót egy 130 ezer ember számára otthont adó német kisvárossá akarta alakítani, egy a Visztula jobb partjára tervezett, 80 ezer lengyel kényszermunkás befogadására alkalmas koncentrációs táborral.

„És ebbe az új településbe abszolút nem fért volna bele a királyi palota, amely ráadásul 1926 és 1939 között a lengyel elnök rezidenciája volt”

Már a megszállás első napjait is azért élte túl a palota, mert a németek attól féltek, ha felrobbantják, a hatalmas detonáció a közelben lévő, stratégiailag fontos hidakban is kárt okoz. Pedig Pabst már látta a lelki szemei előtt a helyére építendő üvegtetejű Parteivolkshallét, azaz a kongresszusi palotát. Ám ekkor még meghagyták az épületet, amit aztán a gettólázadást, majd a varsói felkelést követően 1944 szeptemberében felrobbantottak, és a földdel tettek egyenlővé a nácik.

„A várost – amelynek több mint 85 százaléka, a 957 műemlékének 94 százaléka elpusztult – a világháború után újjáépítették, ám a Királyi Palotát csak az 1956-ban hatalomra jutott pártfőtitkár, Władysław Gomułka bukása után, 1971-ben kezdték helyreállítani”

Ennek most ötven éve… A munka lassan haladt, az épületben berendezett múzeumot 1984-ben nyitották meg – két eredeti Rembrandt kép is található itt számos lengyel festő alkotása mellett –, az egyik utolsó palotarész 2011-ben készült el, a kertek rekonstrukciója pedig talán sosem ér véget.

A dupla évfordulóra emlékezve – ötven éve kezdték, tíz éve fejezték be a felújítást – a Do Rzeczy magazin egy nagy összeállítást közölt a varsói Királyi Palota történetéről, melyet a XV. században építettek. A Mazóviai hercegi család székhelye volt, majd, mint a főváros éke, a király és közigazgatás otthona lett. Az 1569-es Lublini Unió létrejöttét követően – amikor a lengyel és a litván állam egyesült – pedig a II. Zsigmond által átalakíttatott palotában ülésezett az országgyűlés, és ez lett az első olyan épület Európában, melyet kizárólag parlamenti célokra használtak.

„A királyi rezidencia Krakkóból Varsóba történő végleges áthelyezésére III. Zsigmond uralkodása alatt került sor. Nem véletlen, hogy az uralkodó 22 méter magas szoboroszlopa díszíti azóta is a Királyi Palota melletti Várteret”

A kastélyt az utolsó lengyel-litván király és Stanislav August Poniatowski nagyherceg uralkodásáig többször átépítették és díszítették, ám amikor 1795-ben a közös Lengyel-Litván Állam megszűnt, a palotát a porosz és az orosz hatóságok elfoglalták. És innentől kezdve egészen 1971-ig a palota kálváriájának évszázadai játszódtak le.

A Do Rzeczy azt írja, hogy az újjáépült varsói Királyi Palota ma nem úgy néz ki, ahogyan 1939 szeptembere előtt vagy bármikor a története során. Előkerültek új elemek, átépítettek másokat, saroktornyokat tettek oda, ahol azelőtt nem voltak, tégla mellett betont is használtak, a rekonstruált drapérián kicserélték a bécsi kongresszus után odakerült orosz cári koronát az utolsó lengyel király autentikusnak ítélt koronájára. Ennek ellenére a lengyelek többsége a mai Királyi Palotát tekinti igazinak, holott a fentiekben már írtuk, mennyire fedi mindez a valóságot.

„Mindennek ellenére a varsói Királyi Palotát és az azt övező, újjáépített Óvárost az UNESCO – feladva az 1931-es Athéni charta és az 1964-es Velencei charta elveit, amelyek elutasították a műemlékek teljes újjáépítését – 1980-ban a Világörökség részének nyilvánította”

Ebben talán az is szerepet játszhatott, hogy az újjáépítés szinte egyesítette a teljes lengyel nemzetet, ugyanis a palota az állam szuverenitásának szimbólumaként él szinte mindenkiben.

Ám ha ennyire fontos a palota szerepe a lengyelek számára, vajon miért vártak egészen 1971-ig a felújításával? Főleg annak tükrében lehet ez érdekes, ha tudjuk, hogy a lengyel parlament már 1949-ben határozatot hozott az épület rekonstrukciójáról, és ennek végrehajtása érdekében 1954-ben pályázatot írtak ki a munkálatok elvégzésére. Két évvel később létrejött a Zamek Design Stúdió, amelynek a felújítás megtervezése lett volna a feladata. Ha csináltak is bármit ezzel kapcsolatban, ma már teljesen mindegy, hiszen a lengyel kommunista párt legfelsőbb vezetése 1961-ben felfüggesztette a palota rekonstrukcióját.

Majd elérkezett 1971, amikor eldőlt, mégis újjáépítik az épületet és az Óvárost, és ugyanebben az év szeptember 17-én jelképesen lerakták az első téglát a palota újjáépítendő falába.

MEGOSZTÁS