//Kalandor, vagy a demokrácia bajnoka?
„Hamar eljut a Szabadság Rádió belarusz szerkesztőségébe, amelyet elmondása szerint a Donbasszból is tudósít. Azóta már kiderült, hogy bizony nem csak tudósított. A neonáci Azov zászlóalj aktív és kiképzett tagja” #moszkvater

Kalandor, vagy a demokrácia bajnoka?

MEGOSZTÁS

Hősként tekint a világ a Lukasenko rendszerével szembeszegült, és most letartóztatott bloggerrre, Roman Protaszevicsre. Ám, ha jól utána nézünk az eddigi életének, egyáltalán nem a demokrácia bajnokának, sokkal inkább egy kalandornak a portréja rajzolódik ki előttünk. Egy okos, de zavaros gondolkodású, bevállalós kádergyerek, aki valami újra vágyott, és a kalandorságát a mai geopolitikai kardcsörgetésben még meg is fizetik. S mi ebből a tanulság? Hát, nem először látjuk, hogy egy autoriter rendszer ellenfelei még nem okvetlenül hősök. Persze, ettől még nem lehet gépeket eltéríteni, mert olyan ember ül rajt, akit a hatalom nem szeret.

„Hamar eljut a Szabadság Rádió belarusz szerkesztőségébe, amelyet elmondása szerint a Donbasszból is tudósít. Azóta már kiderült, hogy bizony nem csak tudósított. A neonáci Azov zászlóalj aktív és kiképzett tagja” #moszkvater
„Hamar eljut a Szabadság Rádió belarusz szerkesztőségébe, amelyet elmondása szerint a Donbasszból is tudósít. Azóta már kiderült, hogy bizony nem csak tudósított. A neonáci Azov zászlóalj aktív és kiképzett tagja”

Úgy is mondhatnánk, hogy Roman Protaszevics a rendszer gyermeke. A család az átlagosnál kicsit jobban élt, Romant azonban ez már nem elégítette ki. Többre, szebbre, szabadságra, kalandokra vágyott, és korán elkóborolt a nyájtól. Hogy miért mondom ezt? Mert az ifjú blogger-aktivista nem egyszerűen katonatiszti családba született, hiszen apja az állomány ideológiai neveléséért felelt. Elismert előadó volt a katonai akadémia ideológiai képzéssel foglalkozó tanszékén.

„A fia ideológiai nevelése azonban valahol félresiklott. Finoman szólva sem abban a szellemben nevelkedett, amit az apja oktatott”

Még iskolás, amikor már tüntet Lukasenko rendszere ellen. Csupán 16 évesen letartóztatták az egyik tüntetésen, ezután pedig kicsapják a líceumból. Csak anyja könyörgésére fejezhette be a középiskolát. Az elit gimnázium helyett a helyileg legközelebbi tanintézményben. Feltételként azt is megszabták, hogy az anyja is menjen oda tanítani.

Protaszevicset azonban nem törik meg, és a következő évben már a közösségi médiában (VKontaktye) az egyik nagy ellenzéki csoport adminisztrátora. Aktívan blogol és tüntet, így aztán hamar „megtalálja” egy-egy több hónapos amerikai és cseh ösztöndíj is. Ezek után az sem igazán meglepő, hogy hamar kizárják a minszki állami egyetem újságíró szakáról. Szabadúszó újságíróként  több ellenzéki orgánumnál is megfordul, a fotós újságírásra szakosodik.

„Hamar eljut a Szabadság Rádió belarusz szerkesztőségébe, amelyet elmondása szerint a Donbasszból is tudósít. Azóta már kiderült, hogy bizony nem csak tudósított. A neonáci Azov zászlóalj aktív és kiképzett tagja”

A különböző munkáival párhuzamosan gyorsan rátalál az akkor 17 éves Sztyepan Pucilo által 2015-ben a YouTube-on zenei projektként elindított, majd 2018-tól a Telegramon is csatornaként futó, és egyre inkább információs csatornává fejlődő Nextára, amelyet ma már 2,5 millióan követnek. Mint már a neve is mutatja, a Nexta nemcsak markánsan ellenzéki, de igazi 21. századi projekt. A next szó a következő, a jövő generációjára utal, a belarusz не́хта (senki) szó pedig az anonimitást asszociálja.

„Rögtön jegyezzük meg, hogy még a BBC is kiemeli, hogy a Nexta nem a legpontosabb és főképp nem a legobjektívabb csatorna, a főképp önkéntes <tudósítókra> alapozó mini szerkesztőség gyakran publikált és publikál ellenőrizetlen anyagokat”

Így például arról, hogy a tavalyi tüntetések idején Belaruszban megjelentek az orosz különleges egységek. A csatorna soha nem titkolta a rendszerrel szembeni ellenszenvét, és a tüntetők iránti szimpátiáját. Az alapító Pucilo maga nyilatkozta a népszerű YouTuber вДудь nevű csatornájának, hogy válaszul a hatalom propagandájára ő ellenpropagandát gyárt. Ez a stílus azonban, hogy stílusosan fogalmazzunk, tavaly nyáron nagyon bejött a tiltakozóknak. A teljes mértékben decentralizált, az ország rengeteg pontjáról „szerkesztett” Nexta, és kiegészítője a NextaLive nézettsége 300 ezerről 1,8 millióra ugrott, a napokban blokkolt portál, a TUT.by a második legnépszerűbb ellenzéki csatornává vált, és a Lukasenko ellenes megmozdulások motorja és szervezője lett.

„A tavalyi tiltakozások Roman Protaszevicset már jó érzékkel Varsóban találják – úgy is fogalmazhatnánk, hogy szervezőt biztonságos helyen várja a döntőnek szánt csatát, a választásokat -, ahol még az év elején politikai menedékjogot kap. Az augusztusi tiltakozások idején már a Nexta főszerkesztője”

Nem véletlenül emlegetik a Nextát a Lukasenko rendszerének megdöntését célzó úgynevezett színes technológiák részeként. Az minden esetre árulkodó, hogy a középiskola elvégzése után már Lengyelországban tanuló Pucilót követve a választásokra már nemcsak Protaszevics van külföldön, hanem a családja is. Az apját – a május 9-diki felvonulások állandó résztvevőjét – ezután megfosztják katonai rendfokozatától. Egy belső konfliktus miatt aztán ősszel otthagyta a NEXTA csapatát, és októbertől a Belarusz golovnogo mozga nevű Telegram-csatornát viszi. Természetesen ez is élesen ellenzéki, és az alapítóját azóta már el is ítélték.

Közben ezt és a Nextát – de még a logóját, a fekete mezőben fehér N betűt is – szélsőségesnek nyilvánította belarusz legfelsőbb bíróság, a két „nextást” pedig a terrorizmussal összefüggésbe hozható személyek listájára helyezték, nemzetközi körözést adtak ki ellenük, majd idén februárban a kiadatásukat kérték Lengyelországtól.

„A két fiatal video bloggert és politikai aktivistát tömeges zavargások előkészítésével és szervezésével, társadalmi gyűlöletkeltéssel, a társadalmi béke megzavarását célzó szervezkedéssel vádolják, így a most lefogott Protaszevics akár 15 év börtönt is kaphat”

Ezért aztán Protaszevics gyakran változtatta a tartózkodási helyét, sötétedés után nem járt egyedül az utcán. Most azonban elhagyta a veszélyérzete. Még azután is felült az Athén-Vilnius járatra, hogy észrevette, követik. Ezt ki is twittelte, mint szinte minden lépését. Tavaly év végén egyébként Vilniusba költözött, és kiposztolta az egyik, meg nem nevezett kollégáitól kapott ajándékát is. Egy üveg alkoholt, a következő felirattal: „A szélsőségesek fiatal generációjától érkező terroristának”.

„E viccesnek szánt szlogen azonban nem, is olyan vicces. Egyrészt azért, mert most terroristaként ítélhetik el. Másrészt pedig azért, mert Protaszevics mintha tényleg vonzódna a szélsőségekhez. Ezt bizonyítják azok a felvételek, amelyek azt ábrázolják, miként is <tudósította> a Szabadság Rádiót a Donbasszból”

Azt, hogy kalandvágyó, és szereti a forró helyzeteket, nemcsak az bizonyítja, hogy nyíltan Lukasenko rendszerének a megdöntésére tört és szervezkedett. De ott volt már a Majdanon, majd Kelet-Ukrajnában is. Méghozzá a kétes megítélésű neonáci Azov zászlóalj soraiban. Abban az Azov zászlóaljban, amelynek egyébként 2018-ban már az amerikai kongresszus is megtiltotta a fegyverszállítást. Az ideológiailag megalapozott kalandvány tehát egészen a kelet-ukrajnai lövészárkokig hajtotta. Ezt a hírt ugyan elsőként a belorusz KGB szellőztette meg, ám mielőtt az egészet elintéznénk ennyivel, ne felejtsük el, hogy maguk az azovosok is megerősítették. Sőt, az ultraliberális orosz ellenzéki Novaja Gazeta is lehozta az Azov egyenruhájában pózoló Protaszevics képét, ami azért sokat sejtet.

„De a Kim fedőnéven a Donbasszban harcoló Protaszevics valójában önmagát leplezi le, mert nyilatkozni és fotózkodni nagyon szeret. Harci élményeiről, a kiképzéséről, zavaros motivációiról beszélt a Focusnak és a Nasa Nyivának is. Szó sincs ezekben az interjúkban arról, hogy ő tudósító lenne”

Részletesen beszél viszont a kiképzésről, arról, hogy úgy érezte, ott a helye Ukrajnában, hiszen mindkét nép közös ellensége Oroszország. Elmesélte, hogy egy hónapot töltött a Majdanon is, de beszélt a Kelet-Ukrajnában harcoló belarusz századról és a bevetések izgalmáról is. Aztán a motivációiról és a világnézetéről, amelyből kiderül, hogy elég nagy káosz uralkodik a fejében. Mérsékelt jobboldalinak, jó értelemben vett nacionalistának, a korlátozott demokrácia hívének nevezi magát. Mint fogalmaz, nincs semmi baja a homoszexuálisokkal, de nem támogatja, hogy gyereket fogadhassanak örökbe. Szigorítaná a migrációs törvényt, de a nemzeti kisebbségekkel szemben megengedő. „Nem vagyok a demokrácia ellen, de kizárnám ebből az abszurditásokat” – nyilatkozta. Beszél arról, hogy csörgedezik benne lengyel és ukrán vér is, Oroszország pedig az agresszióval a „kommunista vörös veszedelem” utódjává süllyedt, és „Putyin hordáját” mindenképp meg kell állítani, mert Ukrajna után Belaruszra csap le.

„De megemlíti azt is, hogy bosszút kell állnia a kommunizmus által megnyomorított családtagjain, ami kifejezetten furcsa annak a fényében, hogy az apja az ideológiai neveléssel foglalkozott a katonai főiskolán”

Mindezeket olvasva, a tragikus sorsú magyar-bolívia kalandor, Rózsa-Flores Eduardo juthat az eszünkbe. Roman Protaszevics a maga furcsa ideológiai csapongásaival inkább tűnik egy bevállalós kádergyereknek, semmint a demokrácia bajnokának, aki valami újra vágyott, és a kalandorságát az egyik oldalról még meg is fizetik. S persze, a másikon büntetik.

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.