„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Fjodor Lukjanov, a Valdaj Klub tudományos igazgatója
Fotó:Valdai Discussion Club
A Kelet hajnala és a globális politikai berendezkedés a témája a Valdaj Klub idei, immár 16. éves konferenciájának. A Szocsiban zajló viták középpontjában az áll, hogy az úgynevezett Kelet milyen befolyással bír a világrendre, hogyan változik a világ, amelyben egyre nagyobb szerepet játszik Ázsia, és mindjobban előtérbe kerül a nyugati világnézettől eltérő megközelítés és berendezkedés.
„A témaválasztást magyarázza, hogy Oroszország megerősítette a pozícióit ebben a geopolitikai térben”
A Valdaj Klubban már évek óta szembetűnő, hogy az orosz külpolitikában egyre jobban erősödik a keleti vektor. Az orosz irány azonban egyáltalán nem nevezhető egyedinek, hiszen általános nézet szerint Ázsia lesz a nagy geopolitikai játszmák terepe. Ez a súlypontáttolódás látványosan megjelenik a résztvevők összetételében is. Egyre nagyobb a résztvevők között a világ keleti régióiból érkezettek aránya, és mind jobban szorulnak vissza az európaiak és az amerikaiak.
Oroszország keleti fordulata először 2013-ban fogalmazódott meg hangsúlyosan, amikor Vlagyimir Putyin a 21. század kiemelt nemzeti feladataként határozta meg a Távol-Kelet fejlesztését, és az orosz külpolitika pedig mind erőteljesebben nézett a növekvő Ázsia felé. Ezt követte 2015-ben Oroszország szerepvállalása a Közel-Keleten, így érthetően a szíriai rendezés is kiemelt szerepet kap a konferencia témái között.
„A világ átalakulását és az orosz külpolitika érdeklődését jól jelzik azok a viták, amelyek a Közel-Keletre, mint a világpolitika laboratóriumára, vagy éppen az Afrikában rejlő lehetőségekre és veszélyekre koncentrálnak, míg Ázsia kapcsán azt találgatják, hogy a kontinens a világgazdaság motorja lesz, avagy az ütközések terepe”
A Valdaj Klub, mint minden évben, „A felnőtté válás ideje, avagy az anarchia igazolása” címmel idén is elkészítette a világ helyzetét taglaló éves jelentését is, amely ezúttal a liberális elveken alapuló világrend utáni helyzetre fókuszál. A helyzetértékelés abból indul ki, hogy a 20. század második felében, és a 21. század elején uralkodó világrend nem szolgál modellként a jövőre nézve. Ez a hat-hét évtized ugyanis a szereplők jóakaratán alapuló kiszámíthatóságával és viszonylagos rendjével kivételes időszak a világtörténelemben. Ez a meglepően hosszú ideig tartó nyugalom és rend elképzelhetetlen lett volna a 20. század első felének vérzivataros évtizedei nélkül, amely a racionalitás és a mindenek előtt a konfliktusok kezelésében az együttműködés, a nemzetközi intézményrendszer kialakítása felé lökte a globális szereplőket.
„Ez a viszonylagos stabilitás a történelmi megközelítésben ritka erőegyensúlyon alapult, amely arra kényszerítette a hidegháború két pólusát, hogy szembenállásuknak intézményes jelleget adjanak”
A szereplők többsége számára ez a globális szabályozás komfortosnak, idővel természetesnek és visszafordíthatatlannak tűnt. Az irányíthatóság helyreállításának módjait keresve azonban ma ez a modell már nem követhető. Vannak, akik a közös kihívásokra választ adni képes intézmények, az egyenlőségen alapuló összefogás révén állítanák helyre a rendet, míg mások egy kemény vagy/és bölcs mag vezetésére építve szabályoznák a világot.
„A jelentés azonban arra figyelmeztet, hogy történelmi tapasztalatokból kiindulva a nemzetközi kapcsolatok természetes állapota az anarchia, és a 20. század második felének kiszámíthatósága csupán a dolgok különleges együttállásának volt köszönhető”
Az államok számára ma a túlélés jelenti a legfőbb kihívást, és ehhez a megfelelő viselkedési móódot kell kialakítani. A szuverenitás viszonylagosságát, amelyen a liberális rend alapult, felváltotta az erő kultusza. A jelentés írói az erőre alapozva nem látják biztosítottnak a globális stabilitást, ehelyett az államok önmaguk megőrzését, fenntartását célzó ösztöneire alapoznának. Úgy látják, hogy egy kialakult világrend helyett a szuverén államok demokráciájáé a jövő. A világ szerintük így demokratikusabb, mint ezt megelőzően volt, ugyanakkor nagyobb felelősséget követel minden szereplőjétől.
„Ám éppen ez a helyzet nyit hatalmas távlatokat az emberiség felnőtté válása, az államok, mint önálló közösségek kialakulása előtt”
Mint arra Fjodor Lukjanov, a Valdaj Klub tudományos igazgatója emlékeztetett, a klubban először 2014-ben tették fel úgy a kérdést, hogy léteznek-e még a világpolitikában a megszokott játékszabályok. Az elmúlt öt évben azonban világossá vált, hogy a „világrend” mint olyan, a múlté. A II. világháború utáni évtizedekben beszélhettünk erről igazán, majd a liberális berendezkedés kísérlete – amelyből éppen kivonul legfőbb kezdeményezője, az Egyesült Államok – után a nemzetközi kapcsolatok visszatérnek a maguk természetes, önszabályozó anarchiaként leírható állapotába.
„Lukjanov szerint azonban a szabályok eltűnése, az anarchia kiteljesedése nem okvetlenül vezet katasztrófához”
Az élet nem áll meg, és világpolitika egyik legfontosabb terepe ma például a széles értelemben vett Kelet, amely új nézőpontokkal, értékekkel egészíti ki az eddig az úgynevezett Nyugat dominálta világot. Ahogy az egyik indiai felszólaló fogalmazott, míg a Nyugat fekete-fehéren, addig a Kelet a szürke árnyalataiban látja a világot. S az élet igazolta, hogy ez a megközelítés sokkal praktikusabb.
„A világot ma a közös értékeken alapuló hagyományos szövetségi rendszerek eróziója jellemzi, és ezeket az alkalmi, szituatív összefogások váltják fel”
Jó példa erre Lukjanov szerint Törökország, amely a szíriai és iraki konfliktusban Amerika, Oroszország, Irán, sőt a helyzet alakulásától függően akár a kurdok szövetségeseként lép fel. A nemzeti érdekeit ugyanis kizárólag az Egyesült Államokra alapozva képtelen lenne hatékonyan érvényre juttatni. A szakértő úgy véli, az idő majd megmutatja, hogy mennyire lehet eredményes a minden pályán játszó török politika, ám egyik eleme már most mutatja, hogy milyen modell lehet képes az anarchia uralására. Az úgynevezett asztanai folyamatról van szó, amelynek keretében közös értékek deklarálása nélkül három állam – Oroszország, Törökország, Irán – formális szövetsége meglehetős hatékonysággal kezeli a szíriai problémát. A hatékonyság titka az elemző szerint az, hogy e háromszög mindegyik tagja tisztában van azzal, hogy csak a másik kettővel összefogva érhet el eredményt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
