„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Michael von der Schulenburg írása
„Most újra bevezetik a hadköteles férfiak nyilvántartását. Egyelőre önkéntes, de szükség esetén a védelmi miniszter szerint a sorkatonai szolgálatot újraaktiválják. Emellett a hidakat és utakat gyorsított eljárásban megerősítik, hogy a nehéz tankok és háborús eszközök akadálytalanul haladhassanak kelet felé. A diákokat szorgalmasan háborús szolgálatra nevelik. A kórházakat is átalakítják, hogy felkészüljenek egy esetleges háborúra. A megfelelő hangulat megteremtése érdekében pedig a kancellár és a védelmi miniszter teljes harci felszerelésben mutatkozik tankokon, hadihajókon és vadászgépeken”
Fotó:EUROPRESS/Ina FASSBENDER/AFP
Németország 1914. augusztus 1-jén üzent hadat Oroszországnak, két nappal később pedig Franciaországnak, amivel egy helyi balkáni konfliktus az első világháborúba torkollott. A második világháború pedig 1945. május 8-án ért véget Európában a náci Németország feltétel nélküli kapitulációjával. Németország szerepét akkor a nagyhatalmi ambíciók és az a meggyőződés jellemezte, hogy a háborúkat megnyerheti. Az ebből fakadó túlzott önbizalom egy gyilkos faji őrületbe torkollott, amelynek több millió ártatlan civil esett áldozatául – zsidók, lengyelek, oroszok, belaruszok, ukránok, romák és más, állítólag alsóbbrendűnek tartott embercsoportok. Az ENSZ Alapokmánya azt a célt tűzte ki, hogy a jövőben megelőzze az ehhez hasonló pokol elszabadulását.
„A német kormányoknak – a mostaninak is – ezért különös mértékben kellene elköteleződniük az ENSZ Alapokmányának békeparancsa mellett”
Ez azonban nem így tűnik. Ha az aktuális német kormány nyilatkozatait hallgatjuk, az az érzésünk támad, hogy Berlin ismét a háború útjára lép. A légkört valóságos háborús hisztéria és Oroszország elleni gyűlölet tölti meg. Újra az „ősi ellenség” benyomása keletkezik. „Oroszország mindig is az ellenségünk lesz” – mondta a német külügyminiszter, a kancellár pedig „korunk legfőbb háborús bűnösének” nevezte Putyint.
Ezzel semmi esetre sem akarunk párhuzamot vonni a náci rezsimmel – a mai Németország teljesen más. Viszont a német kormány cselekedeteiben annyi a párhuzam a két világháborúval, hogy fel kell tennünk a kérdést, vajon a német politikusok miért tanultak oly keveset a történelmünkből. Nincsenek tudatában ezeknek a párhuzamoknak? Valóban meg vannak győződve arról, hogy nincs más alternatíva, mint Oroszországgal háborúba sodródni?
„A német kormány érveléséből úgy tűnik, a háborút ismét a konfliktusok legitim megoldásának tekintik. Ezzel szemben a diplomácia csupán engedékenység lenne. Az a tény, hogy Németország ezzel megsérti az Alaptörvény és az ENSZ Alapokmányának békeparancsát, egyszerűen kimarad a német vitából”
A berlini kormány és a fősodrú média szinte naponta felkészít bennünket egy Oroszországgal vívott háborúra. Ebben a háborúban ismét Ukrajnáról lenne szó – ahogyan az első és a második világháborúban is. Vajon nem lehetett volna legalább harmadik nekirugaszkodáskor tárgyalások útján rendezni az ukrajnai konfliktust az ENSZ Alapokmányával összhangban? Nem ez lenne az ukránok érdeke is, akik a vérükkel fizetnek a politikánkért? Nem, Putyinnal csak erővel lehet szembeszállni – ez a jelszó –, még ha ez a háború kiterjedését is jelentheti Németországra. A német politikai elit körében vajon megint a háború és a veszélyes túlzott önbizalom jelei mutatkoznak?
Így látunk egy kancellárt, aki most a legfőbb prioritást a háborús előkészületeknek adja. Bár „békediplomáciával” dicsekszik, valójában háborús diplomáciát folytat, mivel más EU-s államok kollégáival, a brit miniszterelnökkel, az ukrán elnökkel és a NATO főtitkárával kizárólag arról tanácskozik, hogyan lehetne mégis megnyerni az ukrajnai háborút. Békés tárgyalásokra vonatkozó javaslata nincs – Oroszországgal pedig, amit egy igazi békediplomácia megkövetelne, még csak nem is beszél.
„A német védelmi miniszter még időpontot is megadott – 2029 -, azaz négy év múlva fog eszerint a háború elkezdődni”
Addig, ismétli többször is, Németországnak harcképesnek kell lennie. Ezek nem üres szavak. Hatalmas fegyverkezési programot fogadtak el, és intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy ezt a lehető leggyorsabban, különösebb bürokratikus akadályok nélkül végre lehessen hajtani. Németország folyamatos deindusztrializálását még lehetőségként is látják arra, hogy a felszabaduló kapacitásokkal tankokat és más háborús eszközöket lehessen gyártani a küszöbön álló háborúhoz.
A terv szerint a védelmi kiadások a kitűzött háború kezdetéig, 2029-ig megháromszorozódnak – 153 milliárd euróra (összehasonlításképpen Oroszország védelmi kiadásai ebben az évben becslések szerint 121 milliárd euró.) Németországnak ismét Európa legerősebb hadseregével kell rendelkeznie; ez már kétszer is megtörtént – és nem sült el jól.
„Most újra bevezetik a hadköteles férfiak nyilvántartását. Egyelőre önkéntes, de szükség esetén a védelmi miniszter szerint a sorkatonai szolgálatot újraaktiválják. Emellett a hidakat és utakat gyorsított eljárásban megerősítik, hogy a nehéz tankok és háborús eszközök akadálytalanul haladhassanak kelet felé. A diákokat szorgalmasan háborús szolgálatra nevelik. A kórházakat is átalakítják, hogy felkészüljenek egy esetleges háborúra. A megfelelő hangulat megteremtése érdekében pedig a kancellár és a védelmi miniszter teljes harci felszerelésben mutatkozik tankokon, hadihajókon és vadászgépeken”
Mindezek finanszírozására az új szövetségi kormány ismét több százmillió euró hitelt vett fel – hajlamos az ember háborús kölcsönökről beszélni. A parlamenti többség biztosítására a már leköszönt parlamentet ismét összehívták. A CDU/CSU, az SPD, a Zöldek és az FDP támogatta a javaslatot, és a Die Linke viselkedése egyáltalán lehetővé tette a lépést. Nem volt-e már korábban is ilyen pártokat átfogó szolidaritás a háború előkészítésére?
Különösen nyugtalanítóak a kancellár ismételt állításai, miszerint Oroszország már háborút visel ellenünk. Ez gyanúsan hangzik, mint ürügy egy német ellencsapás igazolására. A kancellár megelőző háborút tervez? Nem hasonló érvekkel álltak elő 1941 júniusában, amikor a német Wehrmacht megtámadta a Szovjetuniót – egy meglévő megnemtámadási egyezmény ellenére? Ráadásul úgy tűnik, Németország már lopakodva részt vesz a NATO csapatok ukrajnai állomásoztatásában.
„Az is elgondolkodtató, hogy 2029-et jelölik meg a lehetséges háború kezdetének, mivel abban az évben januárban érne véget Donald Trump elnöksége. Vajon egy új amerikai elnökre akarnak várni – abban a reményben, hogy az támogatja az európai NATO-államok háborús terveit?”
Eközben elhallgatják, hogy az Oroszországgal vívott háború nagyon nagy valószínűséggel nukleáris konfliktusba torkollna, aminek a végén az összes fegyverkezési intézkedés és háborús előkészület értelmetlenné válna – mert minden már néhány órán belül véget érhet. Az, hogy Merz nem fél egy atomháborútól, inkább a kancellár veszélyes valóságvesztésére utal.
Vajon nem kellene-e egy felelősségteljes német kormánynak mindent megtennie a háború elkerülése érdekében, ahelyett, hogy háborús előkészületekkel provokálná azt? Erre az Alaptörvény és az ENSZ Alapokmánya is kötelezi.
„Hogyan egyeztethetők össze mindezek a háborús előkészületek az ENSZ Alapokmányával és a nemzetközi joggal? Mi lett Németország egykor tanúsított katonai visszafogottságából? Vajon az újraegyesített Németország most ismét globális nagyságra és katonai hatalomra törekszik?”
Feltehetőleg nem véletlen, hogy éppen a valószínűleg legismertebb német diplomata és a Müncheni Biztonsági Konferencia akkori vezetője, Wolfgang Ischinger, közvetlenül Donald Trump első megválasztása után a következő provokatív szavakat ejtette ki: „Ha meg akarjuk őrizni a Nyugatot, ahogyan ismerjük, akkor be kell látnunk, a Nyugat most már mi vagyunk!” (Interjú a Die Weltben, 2016.11.26.). Más szóval, Trump megválasztása által okozott bizonytalanságok tükrében az USA-ban most Európának – különösen Németországnak – kellene átvennie az úgynevezett „szabad világ” vezetését. Innen már csak egy kis lépés volt Friedrich Merz nyilatkozata, miszerint Németországnak Európa legerősebb katonai hatalmává kell válnia.
Ezen az úton az első áldozat az 1990-es, Németország újraegyesítéséről szóló „kettő plusz négy szerződés” volt. Ebben a szerződésben a két német állam nemzetközi jogilag kötelező érvénnyel vállalta, hogy az újraegyesülés esetén „fegyvereit soha nem veti be, kivéve az alkotmányával és az ENSZ Alapokmányával összhangban” (2. cikk). Mindössze kilenc év telt el, amikor 199usz9-ben Németország részt vett az egykori Jugoszlávia elleni, a nemzetközi jogot sértő NATO-háborúban, és ezzel kirívó módon megszegte a szerződést.
„A katonailag kikényszerítették Koszovó elszakadását – azaz olyan területi elszakításról van szó, amelyet Merz kancellár ma vehemensen elítél Ukrajnával kapcsolatban”
A német kormány 2016-ban megjelent Fehér Könyvében, amely Németország biztonsági stratégiájáról és a Bundeswehr jövőbeli szerepéről szól, a „kettő plusz négy szerződést” egyetlen egyszer sem említik – bár a dokumentum elsősorban a Bundeswehr jövőbeli szerepével foglalkozik. Ez azért lehet, mert ebben a Fehér Könyvben Oroszországot már a fő ellenfélként tartják számon. Ez azonban nem mentesíti Németországot a szerződésben foglalt kötelezettségek alól.
Ezen kötelezettségek egyike az „atom-, biológiai és vegyi fegyverek gyártásáról, birtoklásáról és felettük való rendelkezésről való lemondás” (3. cikk). A „nukleáris részvétel” programja keretében azonban – ahogy a NATO nevezi – mintegy 20 amerikai atombomba (mindegyik a hirosimai bomba robbanóerejének 13-szorosával) van raktáron Büchelben, a Rajna-vidék-Pfalz tartományban található német légibázison. Vészhelyzet esetén német vadászgépeknek kellene ezeket oroszországi célpontokra dobniuk. Közben egyre több hang követeli, hogy Németországnak saját atombombát kellene fejlesztenie.
Az Alaptörvény egyértelműen kimondja: „A nemzetközi jogi szabályok, mint az ENSZ Alapokmányának erőszak tilalma, közvetlenül érvényesek a német jogban” (25. cikk GG). A 2016-os Fehér Könyvben azonban erre nincs utalás. Bár említik, hogy a Bundeswehrnek többek között az ENSZ-szel kellene együttműködnie, az a tény, hogy az ENSZ Alapokmányának erőszak tilalma alapvetően a Bundeswehr bevetéseire is vonatkozik, kimarad az említésből.
„Napjainkban Németország – minden nemzetközi jogi aggály ellenére – a fegyverszállító szerepét játssza a jelen két legveszélyesebb háborújában”
Ukrajna esetében Németország az USA kivonulása után a legnagyobb fegyverszállítóvá válhat. Izrael esetében pedig Németország a második legnagyobb fegyverszállító. Ez nemcsak kétséges üzleti magatartásként értelmezhető, hanem annak a Németországnak a megnyilvánulásaként is, amely globális jelentőségre törekszik, és azt hiszi, hogy ezt elsősorban katonai úton kell elérnie. Ezt a törekvést pedig már többször láthattuk a történelmünk során.
„Háborús politikájával Németország veszélyes tévúton jár”
Ez olyan politika, amellyel az ország a jövőjét játssza el. Nemzetközi jelentősége egyre csökken – gazdaságilag, technológiailag és diplomáciailag. Ukrajna szétzúzása milliárd euróba kerülne Németországnak, egy Oroszországgal vívott háborút – még egy hidegháborút sem – engedhetne meg magának, ez Németország gazdasági hanyatlását jelenthetné.
„A Kínával szembeni gőgös viselkedés a meggondolatlan túlzott önbizalom megnyilvánulása. Nem kellene nagyhatalomként viselkednünk, mert nem vagyunk azok – és nem is leszünk azok”
Nem hivatkozhatunk arra sem, hogy egy Macron Franciaországban és egy Starmer az Egyesült Királyságban hasonló dolgokat tesz. Más dolog, ha Németország megpróbálja utánozni ezeket az egykori nagyhatalmakat – vagy akár vezető szerepet követelni. Hamarosan magunkra maradhatunk a háborús politikánkkal, mivel Franciaország és Nagy-Britannia a gazdasági és politikai összeomlás küszöbén áll, ami Németországra nézve is beláthatatlan következményekkel járhat.
„Azt, hogy a háborús politika nem kifizetődő, nekünk, németeknek a történelmünk alapján jobban kellene tudnunk, mint bárki másnak”
Különösen ezekben a geopolitikai feszültségekkel teli időkben, az ENSZ Alapokmánya és a rá épülő nemzetközi jog által vezérelt politika valós politikai alternatívát jelent – és segíthet Németországnak visszatalálni a békepolitikához.
(Ez a cikk egy részlet a nemrég megjelent, „Soha többé háborút – az ENSZ Alapokmánya” című zsebkönyvből, amelyet az Elefanten Press adott ki a napokban Berlinben. Köszönjük a szerzőnek az írás felajánlását, amelyet magyarra Péli Éva fordított.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Ugyan a német politikusok felelőssége tagadhatatlan a mostani háborús pszichózis gerjesztésében, ugyanakkor korábban sem volt olyan egyszerű a képlet, hogy a németek fejjel mennek a falnak, mert háborút akarnak. A briteknél és az angolszász világban, illetve ottani bankár körökben nagyon is voltak olyanok, akik Németországot és a német elitet ez irányba ösztökélték, csöndben és alattomosan támogatták, és nem is olyan csöndben pénzelték a háborúk kirobbantása érdekében.
Mert az lehet, hogy az első világháborúban a németek küldték a hadüzeneteket, minthogy Ukrajnát is Oroszország támadta meg, de hogy milyen provokációk zajlottak előtte, és a háttérben milyen erők mozgatták a háborúkat azt a történetírás és a mainstream politika elhazudja, hisz a történelmet mindig a győztesek írják a saját ízlésük, érdekeik és ideológiájuk szerint, amiben hófehérre festik le magukat rendszerint.
Merthogy a második világháború se úgy kezdődött, hogy a nácik hirtelen gondoltak egyet, és lerohanták Lengyelországot, hanem hogy mindössze hat év alatt (!) a Versailles-ban rájuk pakolt terhek súlya alatt, illetve annak összes pontját felrúgva az ipari termelésüket megtöbbszörözték és világverő hadsereget állítottak fel a nyugati hatalmak teljes egyetértésével, de főleg finanszírozásával, mert ilyen csodák nincsenek még Németországban sem.
Az angolszász globalista elitek most is azon vannak, hogy összeugrasszák a Németországot az oroszokkal, és ők legyenek a nevető harmadikok, a győztesek. Csakhogy az már korábban se jött be teljes egészében, habár a nagy monarchiákat és szultánságokat sikerült legyalulniuk az első világháborúban a szabad terjeszkedésük biztosítása érdekében, a másodikban pedig azt a brit birodalmat, ami a globalista célok érvényesülését és az amerikai hegemónia felemelkedését akkor már akadályozta, viszont a brit helyett kaptak a nyakukba szovjetet.
Persze ehhez a német kultúra is kellett, amelyik mindent az abszurditásig hajt, ha ők valamibe beleállnak, abba bele van állva. Először a nácizmusba, aztán a kommunizmusba, most pedig a liberalizmusnak hazudott diktatúrát tolják addig, amíg a fejükre nem omlik.