„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
A belarusz tüntetések első halálos áldozatára, Andrej Tarajkovszkira emlékeznek MInszk központjában a demonstrálók 2020. augusztus 15-én
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP
– A médiában rendkívül ellentmondásos hírek jelentek meg azokról az emberekről, akik most Minszk utcáin tüntetnek. Ön, mint a demonstrációk résztvevője, mit tapasztalt az elmúlt napokban?
– Nagyon büszke vagyok a nemzetemre, amely ugyan hosszú ideig bírta a szenvedést, a fenyegetéseket és azt, hogy félelemben tartották, most viszont betelt nála a pohár. A nép tulajdonképpen most nem is a szó klasszikus értelmében harcol a jogaiért. A tisztességes választások, az emberi jogok tiszteletben tartása és a humanizmus most a fő kérdés. Az itteni hírekkel ellentétben, a tiltakozók nem csinálnak problémákat a tüntetéseken, nem támadják a rendőrséget és a hadsereget, csakis békésen demonstrálnak egy szabad országért. Legalább ennyire fontos, hogy az emberek egységesek, az egyik segít a másiknak, most senkinek nem mindegy, mi történik.
– Elsősorban kik demonstrálnak most?
– Legfőképpen a hétköznapi emberek. Sok orvos, állami vállalati dolgozó, színész tüntet most, de fiatalabbak és idősebbek is vannak. Különböző emberek. Nem igaz, hogy a tüntetéseken alkoholisták, kábítószerfüggők és naplopók vesznek részt. Éppen ellentétesen, ezek mind rendes emberek.
– Mennyiben másak a mostani demonstrációk, mint a korábbiak?
– A mi országunkban egyáltalán nem gyakoriak a tüntetések. Nálunk az egyet nem értés minden nyilvános kifejezése azzal jár, hogy letartóztatják az embereket és börtönbe csukják. Az cseppet sem számít, hogy valaki csak arra sétált, vagy részt is vett a tüntetésen. A mostani tüntetéseken újdonság, hogy ilyen egységesség még sosem volt korábban. Ezekben a napokban rengetegszer bántak erőszakosan békés emberekkel, azonban ezúttal a nép egyáltalán nem fél, a kezük, a lábuk, a bordáik törésétől sem. A belaruszok ennek ellenére minden nap tüntetnek, egyre többen és többen.
– Hogyan látja, miért bátorodtak most hirtelen fel az emberek?
– Ez azért történt, mert megértették, hogy többé nem tolerálható a megaláztatás és a csalás. Nem a kormányunk ellen tiltakozunk, hanem az országunk szabadságáért harcolunk. Hogy ne legyen félelem, erőszak és kifejezhessük a véleményünket. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink egy békés országban éljenek, ami fejlődik. Az emberek bátorságát jelzi az is, hogy ezekben a napokban rengeteg ismert újságíró hagyott fel most a munkával, mert nem értenek egyet a hatalommal, és nem akarják azt mondani, hogy minden rendben van, miközben ez nincs így. A legkülönbözőbb szakmában dolgozó tüntetők most pontosan tudják, hogy letartóztathatják és bántalmazhatják őket, azonban többé ettől már senki nem fél.
– És a rendőrök? Közülük is vannak olyanok, akik most inkább megtagadják a szolgálatot?
– A rendőrök és a speciális egységek már a kezdetektől brutálisak voltak az emberekkel, ezek közül sokan ma is verik a tüntetőket. Viszont sok rendőr be akarta adni a felmondását, azonban most nem fogadják el tőlük. A speciális egységektől egyesek elhagyták a munkájukat, ők azok, akik az emberek oldalán állnak. Ma például egy katona letette a pajzsát ás átállt a tüntetőkhöz. Ám a fő probléma az, hogy Oroszországból is érkeztek katonák, akik az ottani speciális egységek tagjai. (ez eddig nem bizonyított. a szerk.)
– Biztos, hogy ezek orosz katonák voltak?
– Sajnos igen. Azért, hogy segítsenek fenntartani a rendet a szövetséges államban.
– Hogyan látja, a belaruszoknak nagyjából mekkora része akarja azt, hogy Lukasenka mondjon le?
– Úgy vélem, hogy legalább 81 százaléka azoknak, akik állítólag rá „szavaztak”. (szerk: a szavazatszámlálók szerint Lukasenkára a szavazók 81 százaléka voksolt)
– Van esélye annak, hogy a mostani események a tüntetők győzelmével végződjenek?
– A belaruszoknak többé nincs más választása, mint hogy a végsőkig harcoljanak. Hogy győzni fogunk-e, azt nem tudom. De legalább most megmutatjuk, hogy nem vagyunk birkák és megérdemeljük a tiszteletet.
– Mi jelenti most a fő nehézséget?
– A speciális egységek semmit nem tolerálnak. Őket nem érdekli, hogy békésen állsz vagy elsétáltálsz mellettük. Állandóan erőszakot alkalmaznak, megtámadják az embereket, gumibottal ütik a karjukat és lábukat. Az sem fontos nekik, hogy gyerekek, nők vagy idősek állnak velük szemben. A tüntetések második napján máris könnygázzal támadtak és gumilövedékekkel tüzeltek. Az egész városban hallatszott. A város központja le van zárva, hogy senki ne tudjon bejutni, ezért az emberek inkább távolabb gyülekeznek. Aztán a rendőrség elkezdett az emberekre a házak erkélyéről lőni azokra az emberekre is, akik csak álltak és nézték, mi történik. Azokon a napokon nagyjából 8 ezer embert tartóztattak le, majd kegyetlenül bántalmazták őket. Majd olyan cellákba vitték őket, amelyeket korábban ugyan legfeljebb 5-7 ember számára alakítottak ki, most viszont 50 főt tuszkoltak be ezekbe és csak az ajtó ablakát nyitották ki, hogy legalább ne fulladjanak meg. A férfiaknak arccal a padló, a nőknek a fal felé kellett fordulniuk és nem szólalhattak meg. Nem adtak nekik vizet, egyetlen kenyéren kellett osztozkodniuk. A bírósági tárgyalásokon egyesek büntetést kaptak, másokat arra próbáltak rávenni, hogy bevallják valamilyen bűncselekménynek az elkövetését. De milyen bűncselekményt? Ez szörnyű! Az orvosoknak nem engedték meg, hogy segítsenek a sérülteken. Ma sok letartóztatottat szabadon engedtek, a kórházak azonban így megteltek összevert és töréseket szenvedett emberekkel. Ezt ma a saját szememmel láttam. Emellett senkinek sincs joga ügyvédhez. A tüntetőktől elveszik a telefonjukat, úgy tartóztatják le őket, ami után a hozzátartozóik most a börtönöknél keresik őket.
– Mit gondol, ebben a helyzetben hogyan tudna segíteni a külföld, hogy megoldódjon a probléma?
– Őszintén szólva nem tudom, hogy egyáltalán tudnának-e nekünk segíteni. Valószínűleg Lengyelország és Lettország tudna segíteni, sőt ha jól tudom, az Európai Unió is tiltakozik a kialakult helyzet, illetve a belaruszok elleni erőszakos fellépés miatt.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
