Kezdőlap » Kultúra » Permanens forradalom
©Igor Petrov: Majdan, fotó, 2014

Permanens forradalom

A Ludwig Múzeumnak köszönhetően először látható nagy ukrán képzőművészeti tárlat Magyarországon

Mi volt, mivé lett és mivé lehetett volna a Majdan? Kivívta-e magának az ukrán társadalom a méltó életkörülményeket, vagy csak a méltóságát védte meg? Az anarchista-kommunista, aktivista művész, David Csicskan a grafikáival sokak helyett feszegette ezt a kérdést múlt év februárjában egy kijevi galériában, amíg hagyták neki. A művészt és a kiállítás szervezőit először a közösségi oldalakon támadták szélsőjobboldaliak, majd fenyegetésüket valóra váltották: zárás előtt tucatnyian törtek be a Vizuális Kultúrakutatás Központjába, az őrt megverték, a képeket elvitték, illetve megsemmisítették. Mindezt egy biztonsági kamera rögzítette, így a Ludwig Múzeumban a Történt, ami történt, de nem az, amit mi akartunk című grafikájához fotó és videó is társul, amely dokumentálja az eredeti kiállítás programját és pogromját.

Permanens forradalom / Ludwig Múzeum, Budapest, 2018 Fotó: Rosta József
Permanens forradalom / Ludwig Múzeum, Budapest, 2018 fotó: Rosta József

A Permanens forradalom nemcsak a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum életében mérföldkő: Magyarországon még sosem volt ilyen jelentős ukrán képzőművészeti tárlat. Igaz, Alisza Lozskina kurátor válogatása nem vállalkozik a lehetetlenre, azaz egy átfogó kép bemutatására: a tárlat inkább a forradalmi tematikát követi, amelynek fejezetei a Szovjetunió széthullása, a narancsos forradalom és az Euromajdan, amelynek számos művész is aktív részese volt.

Marija Kulikovszka még a Majdanon zajló események előtt készítette testének lenyomataiból Homo Bulla szoborsorozatát, amelyet egy donyecki gyártelepen lévő kortárs galériában mutattak be 2014-ben. Arról ugyan videó, fotósorozat nem készült, hogy az orosz-ukrán konfliktus során hogyan lőtték szét e tárlatot is a gyárral együtt, arról azonban igen, hogy Kulikovszka 2015-ben mintegy válaszul a londoni Saatchi galériában anyaszült meztelenül veri szét szappanból készített aktszobrait. Anatolij Belov 2009-ben készítette Homofóbia ma – Holnap genocídium! című köztéri grafikáját, miután a témát vitaesten taglaló kijevi Ya Galériát megtámadták, majd felgyújtották – de azért sejthető, nem minden kiállítást, műalkotást vernek szét Ukrajnában.

Kiberpunk esztétika és a forradalmi események tragikus, karneváli légköre. Ekként jellemzik Igor Petrof világszerte ismertté vált 2014-es fotóját egy gázálarcos férfiról, aki a lángokból lép elő a Majdanon. Kevésbé festői, de nem kevésbé költői Jevhen Nyikiforov fotósorozata a 2015-ben kezdődött „Leninhullás” jelenségről: Ukrajnában ellentmondásos reakciókat váltott ki a szovjet múlt emlékműveinek elbontása. Igaz, Bugyonnij Első Lovashadseregének emlékműve Oleszko mellett a színesfémtolvajok zsákmánya lett. Korniss Péter látásmódját, szellemiségét idézi Alekszandr Csekmenyov fotósorozata. Ő a ’90-es évek közepén örökített meg a Donyec-medencében olyan magányos, rendkívül szegény körülmények között élő nyugdíjasokat, akik otthonukban készítettek magukról igazolványképet.

Roman Mihajlov olyan tehervagonok lemezeiből fűzött össze „könyvet”, amelyekben 1944-ben a krími tatárokat deportálták, míg Nyikita Salennij Hol a fivéred? című fotósorozata Káin testvérgyilkosságára utal, amelynek itt bemutatott képe Rembrandt Dr. Tulp anatómiája című festményének világát teremti újra a Berkut különleges rendőri egység tagjaival. Szerhij Petrik A megértés határa című videóinstallációja hatásos, már-már klasszikus: a földön fekvő, különböző testhelyzeteket idéző egyenruhákra vetített arcok beszélnek hozzánk. A felfoghatatlanság felfogásának határait feszegetik – de a megválaszolatlan kérdések száma együtt nő az erőszak áldozatainak számával.

A tárlatot bejárva hasonlóan ambivalens érzés lehet úrrá a látogatón. Minél többet lát, annál inkább érzi ukrán ismereteinek hiányát. Ennek egyik lehetséges okáról Szerhij Zsadan költő felmentően így ír a kiállítás katalógusában: „Ukrajna hatalmas fehér folt Európa közepén. Túl nagy ahhoz, hogy ne lehessen észrevenni, és túl fehér, hogy bármi is kivehető és érthető legyen ebben az áttetsző fehérségben. Nemcsak az a baj, hogy nem értenek bennünket. Legalább ekkora baj, hogy mi magunk sem tudunk beszélni magunkról. (…) Általában korrupcióról és jogsértésekről beszélünk, csempészetről, és bűnözésről, oligarchákról és sarlatánokról. Holott szívesebben beszélnénk kultúráról és művészetről, képzőművészekről és költőkről, zsúfolt termekről a költészeti fesztiválokon, meg új művészeti galériákról.”

A Permanens forradalom június 24-ig látható a Ludwigban, tárlatvezetést 17-én és 21-én tartanak, amelyen feltehetően arról is szó esik, miért hívják a kishivatalnokok világát penésznek, és milyen kapcsolat van a forradalmi mozgalmak és az ukrán vodka, a horilka, valamint a gyorstészta között.

©Igor Petrov: Majdan, fotó, 2014
©Igor Petrov: Majdan, fotó, 2014