Ilyen volt a helyzet az első világháború előtt is. Észérvek sora szólt a háború ellen, aztán addig feszítették az érintettek a húrt, míg egyszer csak kitört a háború. Pedig ezt olyan nagyon senki sem akarta. Most szintén mesterségesen felfokozott a hangulat, az erőviszonyok is átalakulóban vannak, s ilyen helyzetben könnyen elpattanhat a húr. Még akkor is, ha igazából egyetlen komoly játékosnak sem igazán érdeke a háború. Azért reménykedjünk, hogy az emberiség mindig tanul azért valamit a múltból.

Egymás után szólítják fel a nyugati országok Ukrajna elhagyására az állampolgáraikat. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Kanada már sokadszor, és nyomukban már hű csatlósaik, Dél Korea, Japán, Hollandia és Norvégia is. Ezen már meg sem lepődünk, hiszen nem először fordulna elő, hogy az államok alapvetően egyfajta kommunikációs stratégiát követve addig sulykolnak valamit, amíg azt maguk is elhiszik. De evakuálja a polgárait Ukrajnából Izrael is, ami már kicsit gyanús. Ők ugyanis általában szoktak tudni valamit. Vagy ha nem is, jól érzik a dolgokat. S ha ehhez még hozzávesszük, hogy elhalasztja az izraeli útját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, és a kijevi orosz nagykövetség működését is minimalizálják, akkor azért elgondolkozhatunk.

„Erre szokták mondani, hogy valami van a levegőben, a pesszimistább alapállásúak pedig rávágják, hogy azért már ne nagyon vegyünk tartós tejet”

Ezt az érzést erősíti Antony Blinken amerikai külügyminiszter friss nyilatkozata is, miszerint bármelyik pillanatban megkezdődhet az orosz támadás. Hiába beszélt arról néhány napja még a Pentagon egyik vezetője is, hogy nincs közvetlen támadásra utaló jel, Jack Sullivan már azt is tudja, hogy légi csapásokkal indul az agresszió, mégpedig még a Téli Olimpia befejeződése előtt. Persze, erre is legyinthetnénk, hogy egyeseknek nagyon beragadt Peking, és azt hiszik, ha a kínai főváros olimpiát rendez, akkor a posztszovjet térségben elkerülhetetlen a háború. De hát mégis csak az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójáról van szó, és ő azért komoly ember. Vagy mégsem?

„Az amerikai sajtó minden esetre – természetesen titkosszolgálati információkra hivatkozva – már részleteket is közöl. Szörnyű és véres háborút prognosztizál, amelynek során két napos légi és rádiótechnikai előkészítés után indulnak meg az orosz erők. A Bloomberg azt is tudja, hogy a támadás 15-én kezdődik. Joe Biden 16-át emlegetett a NATO tagországainak vezetőivel beszélgetve, akik kétkedéssel fogadták ezt a bejelentést”

Azon így már meg sem lepődhetünk, hogy a NATO gyors reagálású erőket akar átdobni a keleti szárny megerősítésére, Jens Stoltenberg főtitkár pedig a kijevi hatalom megdöntésétől tart. Aztán a híreket olvasva kicsit mégis csak fellélegzünk, mikor azt olvassuk, hogy Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Kijev nevében 48 órát ad Moszkvának a katonai tevékenységei magyarázatára. Ezt ugyanis mégsem lehet nevetés nélkül megállni! Aztán megint izgulhatunk a kárpátaljai fórumok bejegyzéseit látva, hiszen már az ott élőket is el-elragadja a félelem. Nem csoda, hiszen a médiából dől a háborús hisztéria.

„Azzal itt már senki sem törődik, hogy Moszkva naponta bizonygatja, nem fog támadni. Sőt, inkább tárgyalni szeretne a biztonsági garanciákról, azaz a békéről. Azzal sem nagyon törődik a média, hogy mit is kezdene az orosz hadsereg azzal, ha elfoglalná Kijevet és fél Ukrajnát”

Mert akkor aztán Moszkva nemcsak szankció hegeket kapna a nyakába, hanem a szájába rengeteg fegyvert, rakétákat, és még csak azt sem kérdezhetné meg, hogy miért. Mi pedig, akik észérvekkel próbáltuk igazolni, hogy egy ilyen háború a Kremlnek egyáltalán nem érdeke, csak annyit mondhatnánk széttárt kezekkel, hogy Oroszországban is megbolondult már mindenki. Egyelőre azonban bízzunk abban, hogy ez nem így van. Már csak azért is, mert Moszkva aligha akarhatja lehúzni a WC-n a megkezdett tárgyalásokat, vagy éppen a minszki megállapodást. De a sort még folytathatnánk. Például azzal, hogy Joe Biden tapsolva dobná hátra magát a fotelban, ha sikerülne belehúzni Moszkvát egy meggondolatlan kalandba.

„A mostani háborús hisztériát látva persze azt is megértem, ha most ezeket a sorokon olvasva sokan csak a fejüket csóválják, és azt mormolják maguk elé, hogy ennyi ésszel már felfoghatná ez az újságíró is, hogy Moszkva agresszor, holnap pedig háború lesz. Azért kíváncsi leszek, mit fognak írni, ha nem lesz semmi”

Nem is győzködök tovább senkit, mert azért kicsit már én is elbizonytalanodtam. A hógolyó effektus ugyanis látványosan beindult, és egyre többeket sodor magával. Na, jó, azért teszek még egy kísérletet! Gondolják el, hogy az Egyesült Államokon kívül melyik állam nyerhetne igazán ezen a háborún. Megsúgom, nem Oroszország. Sokkal inkább Ukrajna, amelynek már nincs sok veszteni valója. A hisztéria már lepadlóztatta a gazdasága maradékát is. Igaz, zuhan a rubel is. Ezzel szemben rengeteg forrófejű nacionalista, a sufniban elrejtett fegyverrel már régóta a horvátországi Vihar hadművelet lemásolásáról, és a Donbassz visszaszerzéséről álmodozik. Ez persze csak úgy lehetséges, ha az ukrán haderőt szinte teljes egészében Kelet-Ukrajnában összpontosítják.

„S ha ebbe a forgatókönyvbe belegondolnak, máris logikusnak tűnhet az ukrán határok körüli felfokozott orosz katonai mozgás. Amelynek éppen nem a támadás, hanem annak elkerülése a célja. Lekötni az ukrán hadsereget, hogy ne vonhassa össze az erőit a Donbassz körül. Mert ha ott megindulnak az ukrán erők, azt Moszkva nem nézheti tétlenül. Egy közvetlen háborút pedig aligha akarhat a Kreml”

Lelki szemeimmel látom, hogy a Financial Timest és a Washington Postot lobogtatva sokan még mindig a fejüket csóválják. Nekik csak azt mondom, azért még ne rohanjanak a boltba lisztért, cukorért, sóért. Most még ne! Amíg ugyanis a politikusok tárgyalnak, addig nem dörögnek a fegyverek. A diplomácia pedig jobban pörög, mint bármikor. Egymásnak adják a kilincset Moszkvában és Kijevben az európai vezetők. De azért azt is megkérdezem csendesen, vajon honnan tudják Washingtonban oly pontosan a dátumot? Csak nem valami provokáció készül a Donbasszban? Mert ugye, ezt se hagyjuk ki a számításból.

„S hogy azért komolyan vegyenek, nem akarom válasz nélkül hagyni a címben feltett kérdést sem. Igen a világ a háború felé halad”

Mert egyetlen szuperhatalom sem adta fel enélkül a befolyását. Egy új világrend általában feszültségek közepette alakul. Ebben pedig benne van a háború. S hogy holnap tör-e ez a háború? Attól függ, mit értünk a holnapon. Nem gondolnám, hogy a Téli Olimpia vége előtt jönne el ez a nap. Mint ahogy abban sem vagyok biztos, hogy ez a háború a Donbasszban tör ki.