A nagy honvédő háború…  Hiába figyelmeztették magas rangú katonatisztek Hitlert arra, hogy óriási veszélyt jelenthet Németország számára, ha megtámadja a Szovjetuniót. A Führert nem lehetett megállítani.

Aligha van bárki is, aki ne hallott volna a világtörténelem legnagyszabásúbb offenzívájáról, a Barbarossa hadműveletről, melyben ugyan a náci Németország jelentős területeket foglalt el keleten, ám mégsem sikerült villámháborúban legyőznie a Szovjetuniót. Mi volt a hiba? Ki volt a felelős a német kudarcért? A történészek lassan nyolc évtizede kutatják ezeket a kérdéseket, amelyekről a legkülönbözőbb elméletek születtek.

„De mielőtt nyomába erednénk a német kudarc okainak, meg kell vizsgálnunk, milyen motivációk vezették arra Hitlert, hogy megtámadja a világ akkor még egyetlen szocialista országát”

Habár a legtöbben úgy gondolják, hogy Hitlert elsősorban az motiválta a Szovjetunió  megtámadására, hogy a németség számára életteret (Lebensraum) biztosítson keleten, és hogy legyőzze a vallás- és nemzetellenes bolsevik ideológiát, a valódi indítékok sokkal inkább gazdasági jellegűek voltak. Miután Németország kudarcot vallott az angol csatában, a nyersanyag- és munkaerőhiány miatt a gazdaság helyzete egyre kétségbeejtőbb lett.

Ami az előbbit illeti, Hitler elsősorban Ukrajnát tekintette a mezőgazdasági termékek reménybeli forrásának, a kőolajszükségletet pedig a kaukázusi lelőhelyekből pótolták volna. Később, a Nürnbergi perben Albert Speer fegyverkezési miniszter ez utóbbit nevezte meg a Barbarossa-terv fő indokának. A munkaerőhiány felszámolását Hitler szerint úgy lehetett volna megoldani, hogy a Szovjetunió legyőzésével leszerelték volna a német katonákat, a szovjet lakosságot pedig kényszermunkára kényszerítették volna. De távoli célként még mindig ott lebegett a német vezérkar előtt, hogy ha a Szovjetuniót térdre kényszerítenék, azzal Nagy-Britanniát is jobban el lehetne szigetelni.

„Jól látszik ebből, hogy a Wehrmacht már a kezdetektől alábecsülte a szovjet képességeket, ami nagyban volt köszönhető annak a (hibás) feltételezésnek, hogy a harmincas évek közepétől a nagy tisztogatás során Sztálin teljesen kivéreztette a szovjet hadsereget. De legalább ekkora hiba volt, hogy Hitlerék arra számítottak, hogy az elfoglalt területeken azonnal felkelés tör majd ki a bolsevik hatalom ellen, amely képtelen lesz tovább mozgósítani”

Ilyen motivációkkal és feltevésekkel láttak neki a német katonai vezetők elkészíteni a Barbarossa-tervet, ami előbb az Ottó nevet viselte volna (Nagy Ottó német király nyomán), de végül mégis Barbarossa Frigyes nevét kapta. A Barbarossa-terv végső katonai célja az úgynevezett A–A-vonal elérése volt, vagyis az Arhangelszk-Asztrahány tengely, amiből pontosan látszik, hogy a gazdasági erőforrások megszerzése Hitler számára rendkívül fontos volt.

Az első terveket a Szovjetunió megtámadásáról még 1940 nyarán készítették, ezeket szeptembertől egyesítették egy nagy támadássá (vagyis hibás az a nézet, hogy a Barbarossa-terv Hitler tervezőasztalán született). Miután Hitler tetszését elnyerte a Friedrich Paulus által felügyelt, de számos német katonai stratéga által készített terv, a Führer decemberben jóváhagyta azokat. Itt fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy bár a németek rendkívüli fegyelmezettséget követeltek a titoktartásra (ezért még a tervet is csak „elővigyázatossági intézkedésként” szabadott említeni a német tiszteknek), a szovjet katonai hírszerzés kitűnő munkát végzett.

„Így Sztálint már december végén értesítették a német támadási tervről, amit – mint ismert – a szovjet vezető nem vett kellően komolyan”

A terv végrehajtása azonban folyamatosan húzódott, aminek valószínűleg az volt az egyik oka, hogy időközben módosultak a célok. Míg korábban a németek fő célja az volt, hogy a Szovjetunió legyőzésével térdre kényszerítsék a briteket, addig 1941 elején már a Szovjetunió teljes megsemmisítése volt a célja, amit csak egy totális háborúval lehet elérni. További érv volt a halasztás mellett, hogy Németországnak időközben problémái akadtak a Balkánon. Köszönhetően annak, hogy a Benito Mussolini által vezetett Olaszország kudarcot kudarcra halmozott Görögország megszállásakor. A fasiszta vezért végül csak az mentette meg a kudarctól, hogy a német katonaság is besegített az olaszoknak. További erőket kötött le Jugoszlávia is, igaz csak rövid ideig, mert a jugoszláv monarchia hadserege szinte azonnal elvérzett a fronton. A német győzelmek azonban nem jelentették azt, hogy a figyelmüket már a Szovjetunióra összpontosíthatják Hitlerék. Egyre több információ érkezett ugyanis a vezetéshez a szövetségesek balkáni partraszállásának a terveiről. Ez óriási erőket kötött volna le a németek részéről, így Hitlerék egyelőre kivártak, mit lépnek a szövetségesek.

„De térjünk vissza a Barbarossa-tervhez! Ami a részleteket illeti, meglehetősen gyorsan megjelentek az ellentétek Hitler és a német katonai stratégák között”

A Wehrmacht vezetése ragaszkodott az eredeti tervekhez, mely szerint a prioritási sorrend az, hogy először Ukrajnát, a Donyec-medencét, illetve a bakui olajmezőket foglalják el, amelyek fontos erőforrásokat biztosítanának a többi fronton. A katonai vezetők szerint csak ezután következett volna a középső frontszakaszon Szmolenszk, majd Moszkva elfoglalása és a végére hagyták volna Leningrádot. Hitler viszont – aki katonai zseninek tartotta magát – kijelentette, hogy először Leningrádot kell elfoglalni, utána Donyecket, és csak azután kerülhet sor Moszkvára.

De a német hadsereg részéről már korábban is jelezték, hogy nem támogatják a támadás tervét. Már 1940 őszén jelezték magas rangú katonatisztek egy memorandumban, hogy a balti államok, Belorusszia és Ukrajna megszállása inkább csak gazdasági terheket jelentene Németországnak. Mások azzal érveltek, hogy a szovjetek a jelenlegi állapotukban nem jelentenek veszélyt Németország számára. De meg kell itt említeni Georg Thomas német tüzérségi tábornok nevét is, aki óva intett egy ilyen háborútól.

„Thomas – akinek a nevét inkább a szovjet lakosság kiéheztetési tervéről ismerheti a világ – részletes elemzést készített arról, hogy a Szovjetunió megszállása csak veszteségeket jelentene Németországnak, kivéve persze, ha mindent épségben sikerülne megszerezni”

Hitler azonban lesöpörte ezeket a kritikákat az asztalról, így a Barbarossa-terv alapján megkezdődött a hadművelet előkészítése. A szovjet hírszerzés ismét jól dolgozott, így meglehetősen gyorsan tájékoztatták az ország vezetőit a német csapatmozgásokról. A Vörös Hadsereget – sokadszori brit, illetve amerikai figyelmeztetés után – Sztálinék mégis csak mozgósították a határra, ami persze nem jelentett sokat katonai szempontból. Arra viszont a csapatmozgás kitűnő alapot adott a németeknek, hogy június 22-én agresszív szándékkal vádolják meg a Szovjetuniót, ami miatt megelőző csapást indítanak.

Érdekesség, hogy a világháború után éppen ez a szovjet katonai átcsoportosítás nyújtott alapot ahhoz, hogy egyes történészek előálljanak a szovjet első támadás elméletével. Eszerint a Szovjetunió készült Németország, majd Európa katonai lerohanására. Az erre vonatkozó bizonyítékok ugyanakkor nem voltak túl meggyőzőek. Az egyik ilyen bizonyíték Zsukov marsall egyik javaslata volt, amiben a Vörös Hadsereg titkos mozgósítását követelte a nyugati határ mentén. Mások viszont olyan feltételezésekkel álltak elő, hogy Sztálin célja az volt, hogy miután a náci Németország meggyengül a nyugati fronton, akkor induljon meg a Vörös Hadsereg nyugat felé, hogy ezzel megszállja Európa nagy részét.

„Ezeket a teóriákat persze a legjobban éppen a német támadás előtti napok eseményei cáfolják. A szovjet vezetés ugyanis rendkívül félvállról vette a sorra érkező figyelmeztetéseket”

A brit diplomácia június 10-én bekérette a londoni szovjet nagykövetet, akinek jelezték, hogy hatalmas német katonai szállítmányok indultak a szovjet határ felé. Emellett több, egymástól függetlenül dolgozó kém is jelezte, hogy június 22-én a németek megindítják a támadást a Szovjetunió ellen. Sztálin azonban mégsem akart lépni, mert arra számított, hogy elhúzódnak még a német előkészületek. Persze Sztálin hezitálásában nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy ő volt a leghangosabb szószólója a harmincas években annak, hogy ha háborúra kerülne sor, az a Szovjetunió határain kívül történne, így támadásra kell felkészíteni a hadsereget és nem védekezésre (az első szovjet támadás elméletét támogató történészek ezt is gyakran felhozzák érvként az állításuk igazolására).

„Ennek a szovjet magatartásnak lett a következménye az, hogy a német hadsereg elleni fellépésre csak órákkal később adott parancsot Sztálin, ekkorra viszont a német erők már több helyen mélyen benyomultak az ország területére”

A kezdetben rendkívül sikeres német támadás azonban nem mutatkozott tartósnak, amiben tagadhatatlan szerepe volt az eredeti Barbarossa-tervnek is. Mint azt korábban említettük, a német vezetés rendkívül alábecsülte a szovjetek katonai potenciálját, amire aztán Moszkva nagyon gyorsan rácáfolt, különösen a katonai mozgósítást illetően. Ugyan Hitlerék azt feltételezték, hogy a lakosság a német támadás után nem lesz többé lojális Moszkva felé, az események gyorsan megmutatták, hogy a szovjet hatalom a ’40-es évek elejére – minden visszásság, tisztogatás és terror ellenére – mégis csak elfogadtatta magát a lakosság nagyobbik részével. A Barbarossa-terv így nem számolt a lakosság egyre erősebb ellenállásával, különösen azzal nem, hogy a terv nyomán bevezetett német katonai közigazgatás óriási ellenszenvet váltott ki a megszállt területeken.

„Azonban a szovjet katonai erők alábecsülése csak az egyik oka volt a német kudarcnak”

Mint említettük, a Wehrmacht vezetői a Donyec-medencét és a bakui kőolajmezőket tartották az első és legfontosabb célnak, a Barbarossa-terv azonban felülírta a stratégák elképzeléseit. A német hadsereg ugyanis egyszerre próbálta elfoglalni a három stratégiai célt, aminek nem egyszer az lett a következménye, hogy a középső hadseregcsoportnak (vagyis amelyiknek Moszkva bevétele lett volna a célja) időnként ki kellett segítenie a déli és az északi szárnyat.

Végzetes hibának bizonyult az is, hogy a Barbarossa-terv nem számolt a hadművelet elhúzódásával. Túl azon, hogy külső körülmények miatt a német támadás eleve több hónapot késett, a hadsereget nem készítették fel arra az esetre, ha a villámháború meghiúsulna. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a németek nem biztosították megfelelően az utánpótlási vonalaikat, így fordulhatott elő, hogy nem egyszer fordult elő olyan eset, hogy üzemanyag-hiány miatt kényszerültek vesztegelni a német tankok a fronton, pedig nyitott volt előttük az út. Csak növeli a terv szerzőinek a felelősségét, hogy az utánpótlás fontosságára korábban rengetegen felhívták a figyelmet, azonban ők annyira hittek a villámháború sikerében, hogy nem törődtek ezzel. Az utánpótlás hiányosságai azonban csak később bosszulták meg magukat.

„És végül az is végzetesnek bizonyult, hogy a német felső vezetés már a kezdetektől sem volt egységes a tervet illetően. Míg kezdetben a fő ellentétek a Wehrmachton belül jelentkeztek, addig a terv előrehaladtával egyre inkább a katonai vezetés és a politikai vezetés között feszült az ellentét. Ezeket a konfliktusokat jellemzően az utóbbi nyerte meg, ami egyáltalán nem ígért sok jót a támadóknak”

Mindezek miatt a történészek többsége úgy látja, hogy a Barbarossa-tervbe már a kezdetektől kódolva volt a kudarc, ráadásul úgy, hogy a német katonai stratégák előre figyelmeztették a felső vezetést a hiányosságokról. Hitlerék viszont óriási magabiztossággal vágtak neki a terv végrehajtásához. 1941. június 22-én vasárnap, hajnali 3 óra 15 perckor megindult a német hadsereg, hogy térdre kényszerítse a Szovjetuniót.