„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Hol rontották el a Barbarossa-tervet?

MEGOSZTÁS

A nagy honvédő háború…  Hiába figyelmeztették magas rangú katonatisztek Hitlert arra, hogy óriási veszélyt jelenthet Németország számára, ha megtámadja a Szovjetuniót. A Führert nem lehetett megállítani.

„Azonban a szovjet katonai erők alábecsülése csak az egyik oka volt a német kudarcnak” #moszkvater

„Azonban a szovjet katonai erők alábecsülése csak az egyik oka volt a német kudarcnak”
Fotó:NARA/U.S. Department of Defense

Aligha van bárki is, aki ne hallott volna a világtörténelem legnagyszabásúbb offenzívájáról, a Barbarossa hadműveletről, melyben ugyan a náci Németország jelentős területeket foglalt el keleten, ám mégsem sikerült villámháborúban legyőznie a Szovjetuniót. Mi volt a hiba? Ki volt a felelős a német kudarcért? A történészek lassan nyolc évtizede kutatják ezeket a kérdéseket, amelyekről a legkülönbözőbb elméletek születtek.

„De mielőtt nyomába erednénk a német kudarc okainak, meg kell vizsgálnunk, milyen motivációk vezették arra Hitlert, hogy megtámadja a világ akkor még egyetlen szocialista országát”

Habár a legtöbben úgy gondolják, hogy Hitlert elsősorban az motiválta a Szovjetunió  megtámadására, hogy a németség számára életteret (Lebensraum) biztosítson keleten, és hogy legyőzze a vallás- és nemzetellenes bolsevik ideológiát, a valódi indítékok sokkal inkább gazdasági jellegűek voltak. Miután Németország kudarcot vallott az angol csatában, a nyersanyag- és munkaerőhiány miatt a gazdaság helyzete egyre kétségbeejtőbb lett.

Ami az előbbit illeti, Hitler elsősorban Ukrajnát tekintette a mezőgazdasági termékek reménybeli forrásának, a kőolajszükségletet pedig a kaukázusi lelőhelyekből pótolták volna. Később, a Nürnbergi perben Albert Speer fegyverkezési miniszter ez utóbbit nevezte meg a Barbarossa-terv fő indokának. A munkaerőhiány felszámolását Hitler szerint úgy lehetett volna megoldani, hogy a Szovjetunió legyőzésével leszerelték volna a német katonákat, a szovjet lakosságot pedig kényszermunkára kényszerítették volna. De távoli célként még mindig ott lebegett a német vezérkar előtt, hogy ha a Szovjetuniót térdre kényszerítenék, azzal Nagy-Britanniát is jobban el lehetne szigetelni.

„Jól látszik ebből, hogy a Wehrmacht már a kezdetektől alábecsülte a szovjet képességeket, ami nagyban volt köszönhető annak a (hibás) feltételezésnek, hogy a harmincas évek közepétől a nagy tisztogatás során Sztálin teljesen kivéreztette a szovjet hadsereget. De legalább ekkora hiba volt, hogy Hitlerék arra számítottak, hogy az elfoglalt területeken azonnal felkelés tör majd ki a bolsevik hatalom ellen, amely képtelen lesz tovább mozgósítani”

Ilyen motivációkkal és feltevésekkel láttak neki a német katonai vezetők elkészíteni a Barbarossa-tervet, ami előbb az Ottó nevet viselte volna (Nagy Ottó német király nyomán), de végül mégis Barbarossa Frigyes nevét kapta. A Barbarossa-terv végső katonai célja az úgynevezett A–A-vonal elérése volt, vagyis az Arhangelszk-Asztrahány tengely, amiből pontosan látszik, hogy a gazdasági erőforrások megszerzése Hitler számára rendkívül fontos volt.

Az első terveket a Szovjetunió megtámadásáról még 1940 nyarán készítették, ezeket szeptembertől egyesítették egy nagy támadássá (vagyis hibás az a nézet, hogy a Barbarossa-terv Hitler tervezőasztalán született). Miután Hitler tetszését elnyerte a Friedrich Paulus által felügyelt, de számos német katonai stratéga által készített terv, a Führer decemberben jóváhagyta azokat. Itt fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy bár a németek rendkívüli fegyelmezettséget követeltek a titoktartásra (ezért még a tervet is csak „elővigyázatossági intézkedésként” szabadott említeni a német tiszteknek), a szovjet katonai hírszerzés kitűnő munkát végzett.

„Így Sztálint már december végén értesítették a német támadási tervről, amit – mint ismert – a szovjet vezető nem vett kellően komolyan”

A terv végrehajtása azonban folyamatosan húzódott, aminek valószínűleg az volt az egyik oka, hogy időközben módosultak a célok. Míg korábban a németek fő célja az volt, hogy a Szovjetunió legyőzésével térdre kényszerítsék a briteket, addig 1941 elején már a Szovjetunió teljes megsemmisítése volt a célja, amit csak egy totális háborúval lehet elérni. További érv volt a halasztás mellett, hogy Németországnak időközben problémái akadtak a Balkánon. Köszönhetően annak, hogy a Benito Mussolini által vezetett Olaszország kudarcot kudarcra halmozott Görögország megszállásakor. A fasiszta vezért végül csak az mentette meg a kudarctól, hogy a német katonaság is besegített az olaszoknak. További erőket kötött le Jugoszlávia is, igaz csak rövid ideig, mert a jugoszláv monarchia hadserege szinte azonnal elvérzett a fronton. A német győzelmek azonban nem jelentették azt, hogy a figyelmüket már a Szovjetunióra összpontosíthatják Hitlerék. Egyre több információ érkezett ugyanis a vezetéshez a szövetségesek balkáni partraszállásának a terveiről. Ez óriási erőket kötött volna le a németek részéről, így Hitlerék egyelőre kivártak, mit lépnek a szövetségesek.

„De térjünk vissza a Barbarossa-tervhez! Ami a részleteket illeti, meglehetősen gyorsan megjelentek az ellentétek Hitler és a német katonai stratégák között”

A Wehrmacht vezetése ragaszkodott az eredeti tervekhez, mely szerint a prioritási sorrend az, hogy először Ukrajnát, a Donyec-medencét, illetve a bakui olajmezőket foglalják el, amelyek fontos erőforrásokat biztosítanának a többi fronton. A katonai vezetők szerint csak ezután következett volna a középső frontszakaszon Szmolenszk, majd Moszkva elfoglalása és a végére hagyták volna Leningrádot. Hitler viszont – aki katonai zseninek tartotta magát – kijelentette, hogy először Leningrádot kell elfoglalni, utána Donyecket, és csak azután kerülhet sor Moszkvára.

De a német hadsereg részéről már korábban is jelezték, hogy nem támogatják a támadás tervét. Már 1940 őszén jelezték magas rangú katonatisztek egy memorandumban, hogy a balti államok, Belorusszia és Ukrajna megszállása inkább csak gazdasági terheket jelentene Németországnak. Mások azzal érveltek, hogy a szovjetek a jelenlegi állapotukban nem jelentenek veszélyt Németország számára. De meg kell itt említeni Georg Thomas német tüzérségi tábornok nevét is, aki óva intett egy ilyen háborútól.

„Thomas – akinek a nevét inkább a szovjet lakosság kiéheztetési tervéről ismerheti a világ – részletes elemzést készített arról, hogy a Szovjetunió megszállása csak veszteségeket jelentene Németországnak, kivéve persze, ha mindent épségben sikerülne megszerezni”

Hitler azonban lesöpörte ezeket a kritikákat az asztalról, így a Barbarossa-terv alapján megkezdődött a hadművelet előkészítése. A szovjet hírszerzés ismét jól dolgozott, így meglehetősen gyorsan tájékoztatták az ország vezetőit a német csapatmozgásokról. A Vörös Hadsereget – sokadszori brit, illetve amerikai figyelmeztetés után – Sztálinék mégis csak mozgósították a határra, ami persze nem jelentett sokat katonai szempontból. Arra viszont a csapatmozgás kitűnő alapot adott a németeknek, hogy június 22-én agresszív szándékkal vádolják meg a Szovjetuniót, ami miatt megelőző csapást indítanak.

Érdekesség, hogy a világháború után éppen ez a szovjet katonai átcsoportosítás nyújtott alapot ahhoz, hogy egyes történészek előálljanak a szovjet első támadás elméletével. Eszerint a Szovjetunió készült Németország, majd Európa katonai lerohanására. Az erre vonatkozó bizonyítékok ugyanakkor nem voltak túl meggyőzőek. Az egyik ilyen bizonyíték Zsukov marsall egyik javaslata volt, amiben a Vörös Hadsereg titkos mozgósítását követelte a nyugati határ mentén. Mások viszont olyan feltételezésekkel álltak elő, hogy Sztálin célja az volt, hogy miután a náci Németország meggyengül a nyugati fronton, akkor induljon meg a Vörös Hadsereg nyugat felé, hogy ezzel megszállja Európa nagy részét.

„Ezeket a teóriákat persze a legjobban éppen a német támadás előtti napok eseményei cáfolják. A szovjet vezetés ugyanis rendkívül félvállról vette a sorra érkező figyelmeztetéseket”

A brit diplomácia június 10-én bekérette a londoni szovjet nagykövetet, akinek jelezték, hogy hatalmas német katonai szállítmányok indultak a szovjet határ felé. Emellett több, egymástól függetlenül dolgozó kém is jelezte, hogy június 22-én a németek megindítják a támadást a Szovjetunió ellen. Sztálin azonban mégsem akart lépni, mert arra számított, hogy elhúzódnak még a német előkészületek. Persze Sztálin hezitálásában nyilvánvalóan szerepet játszott az is, hogy ő volt a leghangosabb szószólója a harmincas években annak, hogy ha háborúra kerülne sor, az a Szovjetunió határain kívül történne, így támadásra kell felkészíteni a hadsereget és nem védekezésre (az első szovjet támadás elméletét támogató történészek ezt is gyakran felhozzák érvként az állításuk igazolására).

„Ennek a szovjet magatartásnak lett a következménye az, hogy a német hadsereg elleni fellépésre csak órákkal később adott parancsot Sztálin, ekkorra viszont a német erők már több helyen mélyen benyomultak az ország területére”

A kezdetben rendkívül sikeres német támadás azonban nem mutatkozott tartósnak, amiben tagadhatatlan szerepe volt az eredeti Barbarossa-tervnek is. Mint azt korábban említettük, a német vezetés rendkívül alábecsülte a szovjetek katonai potenciálját, amire aztán Moszkva nagyon gyorsan rácáfolt, különösen a katonai mozgósítást illetően. Ugyan Hitlerék azt feltételezték, hogy a lakosság a német támadás után nem lesz többé lojális Moszkva felé, az események gyorsan megmutatták, hogy a szovjet hatalom a ’40-es évek elejére – minden visszásság, tisztogatás és terror ellenére – mégis csak elfogadtatta magát a lakosság nagyobbik részével. A Barbarossa-terv így nem számolt a lakosság egyre erősebb ellenállásával, különösen azzal nem, hogy a terv nyomán bevezetett német katonai közigazgatás óriási ellenszenvet váltott ki a megszállt területeken.

„Azonban a szovjet katonai erők alábecsülése csak az egyik oka volt a német kudarcnak”

Mint említettük, a Wehrmacht vezetői a Donyec-medencét és a bakui kőolajmezőket tartották az első és legfontosabb célnak, a Barbarossa-terv azonban felülírta a stratégák elképzeléseit. A német hadsereg ugyanis egyszerre próbálta elfoglalni a három stratégiai célt, aminek nem egyszer az lett a következménye, hogy a középső hadseregcsoportnak (vagyis amelyiknek Moszkva bevétele lett volna a célja) időnként ki kellett segítenie a déli és az északi szárnyat.

Végzetes hibának bizonyult az is, hogy a Barbarossa-terv nem számolt a hadművelet elhúzódásával. Túl azon, hogy külső körülmények miatt a német támadás eleve több hónapot késett, a hadsereget nem készítették fel arra az esetre, ha a villámháború meghiúsulna. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a németek nem biztosították megfelelően az utánpótlási vonalaikat, így fordulhatott elő, hogy nem egyszer fordult elő olyan eset, hogy üzemanyag-hiány miatt kényszerültek vesztegelni a német tankok a fronton, pedig nyitott volt előttük az út. Csak növeli a terv szerzőinek a felelősségét, hogy az utánpótlás fontosságára korábban rengetegen felhívták a figyelmet, azonban ők annyira hittek a villámháború sikerében, hogy nem törődtek ezzel. Az utánpótlás hiányosságai azonban csak később bosszulták meg magukat.

„És végül az is végzetesnek bizonyult, hogy a német felső vezetés már a kezdetektől sem volt egységes a tervet illetően. Míg kezdetben a fő ellentétek a Wehrmachton belül jelentkeztek, addig a terv előrehaladtával egyre inkább a katonai vezetés és a politikai vezetés között feszült az ellentét. Ezeket a konfliktusokat jellemzően az utóbbi nyerte meg, ami egyáltalán nem ígért sok jót a támadóknak”

Mindezek miatt a történészek többsége úgy látja, hogy a Barbarossa-tervbe már a kezdetektől kódolva volt a kudarc, ráadásul úgy, hogy a német katonai stratégák előre figyelmeztették a felső vezetést a hiányosságokról. Hitlerék viszont óriási magabiztossággal vágtak neki a terv végrehajtásához. 1941. június 22-én vasárnap, hajnali 3 óra 15 perckor megindult a német hadsereg, hogy térdre kényszerítse a Szovjetuniót.

MEGOSZTÁS

Majláth Ronald
Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    A jogállamiság csődje

    2025. jún. 9.
    Elképesztő fordulatot vett a brüsszeli politika. Az EU szankciós csomagjával először sújtott német újságírókat, akik a hivatalos narratíváva...

    Vissza a józan észhez

    2025. jún. 4.
    „A világ a multipoláris rend felé tart, ez pedig Európa számára komoly biztonságpolitikai kihívásokat jelent” – hangsúlyozta Alice Weidel, a...

    „Ez egy rendkívül kockázatos játék!”

    2025. jún. 7.
    Harald Kujat volt tábornok Az orosz stratégiai bombázók elleni ukrán drón támadások messzemenő következményeire figyelmeztet Harald Kujat. A...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    Hirdetés
    Hirdetés
    Hirdetés