//Hokis legenda a politikában
Vjacseszlav Fetyiszov #moszkvater

Hokis legenda a politikában

MEGOSZTÁS

Múltidéző. Vjacseszlav Fetyiszov az orosz jégkorong egyik legnagyobb csillaga. Az utolsó aranygeneráció tagja, aki nemcsak a pályán tűnt ki, de szembe mert szállni a legendás tréner Viktor Tyihonovval is. Így aztán csak 31 évesen szerződhetett az NHL-be, ahol szintén megállta a helyét. Mint ahogy pályafutása befejeztével a sportvezetésben és a politikában is. Most egy a 2000-es évek közepén, még sportminiszterként vele készült interjúnkat idézzük fel.

Vjacseszlav Fetyiszov  Szergej Makarovval, Igor Larionovval, Vlagyimir Krutovval és Alekszej Kaszatonovval az 1980-as évek legendás ötösfogatának a tagja. Hosszú, 1976-tól 1998-ig tartó pályafutása alatt 11 világbajnokságon hét aranyat, három olimpián két aranyat és egy ezüstöt szerzett a „szbornajával”. A CSZKA-val szovjet bajnok 1975-ben, majd 1977 és 1989 között, a Detroit Red Wingsszel pedig további két Stanley-kupát nyert. Beválasztották a Hírességek Csarnokába, és az indoklás szerint csakis Bobby Orr volt hozzá fogható tudású hokis a hátvédek között. Edzőként nem sikerült a csúcsra vinnie az orosz válogatottat a Salt Lake City-i olimpián. A profi pályafutása után a politikai pályán is sikereket ért el. Az Egységes Oroszország párt tagjaként a 2000-es évek derekán dolgozott sportminiszterként, majd tagja volt a felsőháznak, jelenleg pedig a dumának és a hatalmi párt vezető testületének.

Vjacseszlav Fetyiszov #moszkvater
Vjacseszlav Fetyiszov
Fotó:EUROPRESS/Evgeny Biyatov/Sputnik

Az interjú elkészítése idején, 2005-ben mély strukturális válságban volt az orosz sport. Mutatta ezt a még éppen elfogadható olimpiai szereplés ellenére az egykor sikert sikerre halmozó hokisok mélyrepülése, a kosarasok elszürkülése, vagy a labdarúgó-válogatott akkor sokakat megrázó megszégyenítő veresége a portugáloktól. Melyek a krízis okai, milyen összefüggésben vannak az ország rendszerváltás utáni problémáival? Ezekről beszélgettünk Vjacseszlav Fetyiszovval, az Orosz Állami Sporthivatal elnökével, az egykori legendás jégkorongozóból lett sportminiszterrel. Idézzük fel a vele még sportminiszterként készült interjúnkat, a másfél évtizeddel ezelőtti helyzetet, és mindenki eldöntheti, hogy mennyit változott az azóta!

– Térségünkben a sport és a politika évtizedekig a kelleténél jobban összefonódott egymással. A portugáloktól elszenvedett megsemmisítő, 7-1-es vereség után a labdarúgó-szövetségnek adott ultimátuma kapcsán manapság ismét attól hangos az orosz sajtó, hogy a Kreml túlságosan beavatkozik a sportéletbe. ..

– A társadalmi szervezetek dolgába az állam nem avatkozik bele, ugyanakkor tény, hogy a világtrendnek megfelelően egyre nagyobb szerepet játszik a testnevelési kultúra és a sport felvirágoztatásában. Az említett vita sokkal inkább arról szól, hogy az orosz sport mára egyfajta rendszerválsággal küszködik. A szakszövetségek a társadalmi szervezetekről alkotott 1999-es törvény alapján működnek, ez a szabályozás azonban láthatóan elavult, újat kell kidolgozni. A labdarúgó- és jó néhány más szövetséggel a probléma az, hogy alapszabályzatuk ellentmond a józan ész törvényeinek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság chartájának, s egyfajta sajátos szektákként, zárt részvénytársaságokként működnek. Az államtól támogatást kapnak, amellyel aztán nem hajlandók elszámolni. Tevékenységük elszakadt a társadalomtól, költségvetésük átláthatatlan, működésük érthetetlen, eredményeik pedig siralmasak. Leglátványosabb példa a labdarúgó-válogatott mélyrepülése.

– A portugáloktól elszenvedett 7- 1-es vereség mellett érzékeny pofon volt az orosz sportrajongók számára az is, hogy a szebb napokat látott hokisok ismételten leszerepeltek a világversenyeken, de az olimpián sem a megszokott eredményeket produkálták sportolóik. Miként éli meg ezt az érezhető hanyatlást és mit tehet a felemelkedés érdekében?

– Két és fél éve, mióta a miniszteri székben ülök, e balsikerek okainak megszüntetésén fáradozok, s mint már említettem, arra a következtetésre jutottunk, hogy a problémák az orosz sport jogi bázisának gyengeségére és sok tekintetben a végzett munkáért érzett felelősség hiányára vezethető vissza. A változtatáshoz azonban idő és türelem kell.

– Beszéltünk a sport és a politika viszonyáról, amely a negatívumok mellett pozitív hozadékkal is járhat, így például feltehetően ennek köszönhető, hogy még a szovjet időszakban, főképp a moszkvai olimpiára épített létesítmények nem lettek az enyészeté. Vajon mekkora lökést adna az orosz sportnak, s az egész országnak, ha pályázatuk sikeres lenne a 2012-es olimpiára?

– Egy számunkra kedvező döntés vitán felül nagy lendületet adna nemcsak a sport, de általában az infrastruktúra fejlődésének, s nem csupán Moszkvában. Az olimpia igazi ajándék lenne a sportolóknak és a sportkedvelőknek, s a rendezés lehetősége, mint mindenütt, a nemzetpolitika prioritásává tenné a sportot. Biztos vagyok abban, hogy bizonyos objektív nehézségek ellenére Moszkva kitűnő házigazdája lenne a 2012-es olimpiának. Ennek lényegében minden feltétele biztosított. A pályázók többségével ellentétben például gazdag tapasztalatunk van a nagy nemzetközi versenyek rendezésében, Moszkvában már most érezhetően fejlődik a sport infrastruktúrája, hogy csak egyet említsek, nemrégiben adtuk át a krilatszkojei Jégpalotát.

– A sport normális esetben nem csak az államtól várhat segítséget. Milyen szerepet játszik ma önöknél a támogatásban a magántőke?

– A magántőke jelentős részt vállal az orosz sport működtetésében. Más kérdés, hogy a mecénások, szponzorok, befektetők munkájának feltételei nincsenek világosan lefektetve, ami ismét csak a jogi szabályozás hiányosságaira vezethető vissza. Az is igaz, hogy a biznisz inkább a marketing szempontból vonzó sportágakat keresi, így a futballt, a jégkorongot és a kosárlabdát. E téren igyekszünk változtatni, így már sikerült bevonni a magántőkét egyes gyermek- és tömegsport rendezvényekbe is.

– Ha a sportról beszélünk, akkor hajlamosak vagyunk leragadni az élsportnál, önöknél azonban komoly hagyománya van a tömegsportnak is. Mára mintha eltűnőben lenne ez a háttér, miközben egyre tragikusabb méreteket ölt a lakosság egészségi állapota, a népességfogyása. Mit tesznek e trend megváltoztatása érdekében?

– A demográfiai helyzet Oroszországban valóban okot ad a nyugtalanságra. A statisztikák szerint lényegében csupán az iskolások harmada mondható egészségesnek. A problémák ugyanabból fakadnak, mint máshol, így önöknél is. A gyerekek egészségtelenül sok időt töltenek a számítógépek előtt, keveset mozognak, helytelenül táplálkoznak, és már korán elkezdenek dohányozni, alkoholt fogyasztani. A nemzet egészsége, amely szélesen vett értelemben magába foglalja az általános kultúrát, kihat az ország nemzetközi presztízsére, de a védelmi képességekre is, így karbantartása alapvető feladatunk. Ezért életet leheltünk a már-már elfeledett szpartakiádokba. A szovjet időkben e tömegsport rendezvények ugyanis nemcsak széles tömegeknek adtak alkalmat a sportolásra, de nagyszerű utánpótlás bázisnak is számítottak.

A KÉT VJACSESZLAV CSATÁJA. A 2004-es év végén már hónapok óta tartotta izgalomban az orosz sportkedvelő közvéleményt a két Vjacseszlav, Fetyiszov sportminiszter és Koloszkov labdarúgó-szövetségi elnök csatája. Előbbi, pontosabban a rajongók és nem utolsósorban Putyin orosz elnök számára a portugáloktól elszenvedett megsemmisítő, 7-1-es vereség után telt be a pohár. A több mint húsz éve a posztján lévő Koloszkovot azonban nem rendítette meg sem az orosz futball mélyrepülése, sem pedig a sporttárca kemény fellépése. Le akarta őt váltatni már Jelcin is, sikertelenül. Ezúttal a FIFA-t és az UEFA-t hívta segítségül a sportdiplomata, s a nemzetközi szervezetek szankciókat helyeztek kilátásba, amennyiben az állam nyomást gyakorol a szövetségre. Fetyiszovék erre visszafogtak a kezdeti lendületből, Koloszkov pedig magabiztosan kijelentette, csak akkor távozik, ha a válogatott nem jut ki a 2006-os világbajnokságra.
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.