Új kihívásokkal szembesült a Kreml

Az életszínvonal érezhető csökkenése és a nyugdíjkorhatár felemelése jelentette sokk új politikai folyamatokat indított el a monolitnak tűnő orosz rendszerben

Nyakon csípve. Orosz rendőr egy fiatal fiút hurcol el Szentpéterváron, a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen tartott tüntetésen 2018. szeptember 9-én
Fotó:EUROPRESS/AFP/Olga Maltseva

Bár a szeptember elején tartott regionális választások eredménye első pillantásra azt mutatja, hogy a hatalmi párt tartja a pozícióit, a felszínt megpiszkálva azonban jól látszanak a repedések. A frusztráció, a szociális biztonság érzésének gyengülése a rendszeren belüli baloldali erők malmára hajtja a vizet, s megnőtt az igény az Egységes Oroszországgal szemben egy szociálisan érzékeny párt megteremtésére. Az új helyzetről Ilja Grascsenkovot a Regionális Politikai Fejlődés Központjának igazgatóját kérdeztük.

A protesthangulat erősödése a politológus szerint érthető. Az elmúlt közel két évtizedben a Putyin-rendszer mindig kínosan ügyelt a szociális biztonság fenntartására. Ez a szempont a hatalom és a társadalom között megkötött virtuális szerződés alapeleme volt. Az emberek, ahogy ezt még a szovjet időkben megszokták, számíthattak az államra. Hittek abban, hogy nem hagyja magukra őket, s gondoskodik róluk. Ez a hit most a nyugdíjkorhatár felemelésének bejelentésével megtört,  a társadalom nagy része védtelennnek érzi magát. Az ebből fakadó frusztráció sokakat az állam ellen fordít. Az sem érdekli ezeket a csalkódottakat, hogy a kényszertől hajtva ugyan, de a hatalom végre nekifogott a reformoknak, így az első lépésként a gazdasági növekedés megindítására, a kiadások optimalizálására és a bevételek növelésére koncentrál, s talán eljut az intézményrendszer átalakításhoz is. Az állam tehát nem a belső fogyasztás növeléséree alapozva, hanem a klasszikus liberális úton indult el, ami az átlagemberre nézve komoly terhekkel, új kihívásokkal jár, s az intézkedések gyümölcse jó setben is csak később érik be. Ebben a helyzetben a társadalom érezhetően balra tolódik, felerősödik a nosztalgia érzése, a szociális igazságosság iránti vágy, a félelem az árak, a munkanélküliség növekedésétől. Így aztán nem meglepő, hogy Levada központ felmérése szerint a júliusi 37-tel szemben már a lakosság 53 százaléka kész az utcai tiltakozásokra.

„A mostani eredményekből ugyan ez még nem igazán látszik, de a közvélemény-kutatások már egyre nyilvánvalóbbban mutatják a hatalom befolyásának a csökkenését. A Kremlnek minél gyorsabban reagálnia kell erre az új kihívásra” – értékel Grascsenkov. Az elemző szerint az események két fő forgatókönyv alapján alakulhatnak. Az egyik út a gőz kiengedése érdekében a politikai tér liberalizálása. Ugyanúgy, mint 2013-ban, amikor a Kreml figyelő tekintetétől kísérve, de mégis csak új pártok alakultak, rugalamasabbá vált a választási rendszer. A másik lehetőség a csavarok meghúzása, a politikai tér felégetése, a viták teljes lefojtása.

Grascsenkov úgy látja, hogy a második, az utcai tüntetések durvulását feltételező forgatókönyv nagyon nem lenne kívánatos. Nem akarhatja ezt maga a hatalom sem, ezért nem lát sok esélyt arra, hogy eképpen alakulnának a fejlemények. Éppen ellenkezőleg, arra számít, hogy több levegőhöz jut a politikai szabadság növelésének az irányába elmozduló rendszer. A politológus szerint eljött az ideje egy új, az Egységes Oroszországgal szembeni baloldali ellenpólus kialakulásának is. Mint megjegyzi, a központosított, a mostani választásokon immár több helyi törvényhozásban is kisebbségbe került Egységes Oroszország egyre kevésbé alkalmas a politikai stabilitás megőrzésére, s a Kreml csak egy rugalmasabbá tett berendezkedéssel képes a jövőben ellenőrizni a politikai mezőt. A legközelebbi parlamenti választásokig még bőven van idő a politikai rendszer átalakítására, új játékosok megjelenésére. Grascsenkov nem zárja ki ugyanakkor azt a lehetőséget sem, hogy az ellenőrzés gyengülésére a hatalom a kontroll megkeményítésével válaszol, mint ahogy e két módszer vegyítését sem tartja elképzelhetetlennek.

„A politológus nem ért egyet azzal, hogy a regionális elit megfiatalítása önmagában megoldaná a problémát”

„Szó sincs itt valódi elitcseréről. A most megjelenő fiatal technokraták csupán végrehajtók. Közben maga a Kreml is változtatott az elképzelésein, s a technokratákkal szemben egyre inkább előnyben részesíti a mozgalmár aktivistákat. Olyan embereket, akiket nem számításk, az érdekek hajtanak, hanem élvezik magát a vezetést” – fejtegeti a Ilja Grascsenkov, aki szerint a valódi megoldás a demokratikus intézményrendszer megerősítése lenne még akkor is, ha ez kétségkívül lassú folyamat. Mindez már csak azért is fontos, mert az életszínvonal csökken, a fiatalok tömegeinek nincs határozott jövőképe, s egyre inkább az elfáradás jelei mutatkoznak a társadalmon. A hatalom és a társadalom közötti szociális paktum kényszerű felrúgása pedig csak a protest hangulatot erősíti. Ezt a helyzetet pedig csak a rendszer rugalmasabbá tételével lehet igazán kezelni.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com