//Hmelnickij mesterműve
„A felkelők a győzelmet követően több lengyelek védte várat bevettek, s néhány erőd kivételével egész Kelet-Ukrajna a kezükbe került” #moszkvater

Hmelnickij mesterműve

MEGOSZTÁS

A mai Közép-Ukrajna területét előbb lángba borító, majd egyesítő kozák hetman, Bohdan Hmelnickij 1648. május 7-én aratta egyik legnagyobb katonai sikerét, amikor a Zsovtyi Vodi csatában szétzúzta a lengyelek nemesi seregét. Nem véletlen, hogy az ukránok ma nemzeti hősként tekintenek rá.

„A felkelők a győzelmet követően több lengyelek védte várat bevettek, s néhány erőd kivételével egész Kelet-Ukrajna a kezükbe került” #moszkvater
„A felkelők a győzelmet követően több lengyelek védte várat bevettek, s néhány erőd kivételével egész Kelet-Ukrajna a kezükbe került”

Bármilyen furcsán is hangozhat, az 1648 és 1657 között a lengyel elnyomás ellen kirobbant kozák nemzeti-felszabadító háború fő okát Bohdan Hmelnickij a következőkben látta. „A kozákok nem azért lázadtak fel a polákok ellen, mert elvették tőlük atyáik földjét, és nem is azért, mert úgy bántak velük, mint a legkegyetlenebb fáraók a zsidókkal az egyiptomi fogság idején. Ugyanis ezt még el tudták volna viselni a kozákok. A harc legfőbb kiváltó oka az volt, hogy arra kényszerítették őket, hagyják el őseik hitét és csatlakozzanak egy hamis tanhoz. Gonosz gyűlölettel akarták elpusztítani lelkük halhatatlanságát” – olvasható az ukrán történelem egyik legnagyobb hősének tartott hetman visszaemlékezéseiben. Ez érthető is, hiszen a mai Ukrajna területén akkor élők a Lengyel-Litván Királyság keleti szláv, pravoszláv vallású, a lengyeltől kicsit eltérő nyelvet beszélő lakosságaként írhatók le, akik felveszik a kozák identitást. A mai értelemben vett nemzettudatról nem beszélhetünk, sokkal inkább a feudális rendből, elnyomásból kiszabadult elemek közösségéről, amelyet persze összeköt a vallás. Ezért válik olyan fontossá ebben az esetben a vallás.

„Nem véletlen, hogy az 1648 februárjában kezdődő háborúnak – amely együtt volt mai értelemben vett nemzeti-felszabadító, szociális és vallási jellegű – a fő mozgatóereje a kozákok, a sértett, magát a lengyelekkel szemben másodrendűnek érző szűk nemesi réteg és a parasztok mellett a pravoszláv papok voltak”

Utóbbiak adták a szabadságharc ideológiai hátterét, míg katonai hátteret a már említett Hmelnickij faragott legszűkebb körének segítségével a kozákokból, a deklasszálódott városi elemekből és a paraszti tömegekből. Hogy kik voltak ők, akik a háború folyamán jeles hadvezérek, államférfiak és diplomaták lettek? A lengyel katonatiszt apától és kozák anyától származó Hmelnickij legközelebbi harcostársai, akiket aztán a hetman kovácsolt eggyé: Ivan Bohun, Kindrat Burljaj, Ivan Hirja, Matvij Hladkij, Filon Dzsedzsalij, Makszim Krivonyisz, Ivan Vihovszkij és Anton Zsdanovics.

„A lengyel elnyomás a 17. században egyre fokozódott az ukrán területen, és amikor a kozákok jogait is megnyirbálták, egyre erősebben volt tapasztalható az elégedetlenség”

A királyhoz hű, ám a lengyelekkel a sérelmei miatt egyre inkább szembe forduló Hmelnickij állt a lázongások élére. Miután Czapliński feldúlta a birtokait, elment IV. Ulászló királyhoz, aki garanciát adott neki. Amikor pedig a szejm nem hagyta jóvá a királyi levelet, ezzel a kiváltságlevéllel állt a felkelés élére. A zaporozsjei szics tanácsa Bohdan Hmelnickijt hetmanná választotta. A fegyveres felkelés kérdése azután dőlt el, hogy az ukrán területeket kezükben tartó lengyel nemesség az ellenállást kegyetlenül letörésére két, egyaránt 12-12 ezer főből álló hadat küldött Zaporozsje felé. Hmelnickij pontosan látta, hogy a saját hadával – amely messze nem állt még készen a szabadságharc megvívására – képtelen lenne győzni a lengyel és litván seregek felett, főleg akkor, ha ezek egyesülnek.

„Szövetségeseket keresett maga mellé – segítséghez folyamodott Moszkvához, a moldvai vajdához és a krími kánhoz –, és a tatár uralkodó, III. Islam-Girej küldött is egy hordát Tuhaj-bej vezetésével”

Létszámukkal kapcsolatban megoszlik a történészek véleménye, hiszen egyesek 20, míg mások 10 ezerre teszik a tatár hadat. A legtöbben ugyanakkor hatezer lovasról adnak számot, így talán ez utóbbi állhat a legközelebb az igazsághoz. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a tatárok a kozák sereg két szárnyát foglalták el, illetve elővédi feladatokat teljesítettek. A lengyel nemesi seregeket Mikołaj Potocki, a hivatalos, az uralkodó által kinevezett kozák hetman és Marcin Kalinowski vezette.

Bohdan Hmelnickij #moszkvater
Bohdan Hmelnickij

Hmelnickij hadseregéhez – amely arra törekedett, hogy még a két sereg egyesülése előtt külön-külön összecsapjon velük – előbb a Dnyeper mentén lefelé haladó szemenek, azaz a lajstromos kozákok csatlakoztak, majd amikor a sereg elért a Zsovtyi Vodi folyóhoz, még több környékbeli paraszt és kozák állt hozzájuk. Ezzel ugyan létszámában fölénybe került a lengyel és litván hadakhoz képest, melyekben sok kozák és pravoszláv vallású paraszt katona szolgált, ugyanakkor reguláris sereg révén a lengyelek mégis minőségi fölényben voltak a felkelőkkel szemben.

„Magára az ütközetre Hmelnickij hadai és Mikolaj Potocki serege között 1648. május 7-én került sor”

Noha az ütközetet végül a kozákok nyerték, sokáig úgy nézett ki, hogy Hmelnickij vereséget szenved a sáncai ellen komoly rohamot indító lengyel lovasságtól, amely akkoriban az egyik legjobb katonai erőnek számított Európában. A kis híján már a teljes szétesés előtt álló kozák-tatár sereget a hirtelen kitört heves esőzés mentette meg. A lovasság rohama elakadt a sárban. Ráadásul a hadi szerencse megfordulásával egyik pillanatról a másikra a lengyel sereg valamennyi kozákja és az ukrán népcsoporthoz tartozó katonája átállt Hmelnickijhez, és ez végzetes lett a lengyelek számára. A lengyel hadak vezérének fia, Stefan Potocki elesett, míg Mikołaj Potockinak sikerült elmenekülnie.

Hmelnickij ezt követően a másik lengyel sereg ellen küldte Tuhaj-bejt és a mellé állt szemeneket, ám a Kalinowski vezette had visszaverte a támadókat. Hmelnickij ekkor a segítségére sietett és sikerült megnyerni a csatát. Ezzel pedig mindkét lengyel sereget teljesen megsemmisítették.

„A felkelők a győzelmet követően több lengyelek védte várat bevettek, s néhány erőd kivételével a mai Kelet-Ukrajna a kezükbe került”

Noha az ukrán történelem egyik nemzeti hősének tartják Hmelnickijt, több történész szerint azonban semmiben sem különbözött a korábbi felkelések vezetőitől. Őt is egy bosszúra vágyó kozák tisztnek tartják, aki a lengyel főurak által megkárosítva a Szicsbe vonult, ahol meggyőzte a kozákokat, hogy álljanak ki a jogaikért. Ugyanakkor, ami megkülönböztette őt a többiektől, az az, hogy személyében olyan rendkívüli szervező, katonai parancsnok és politikus került a mozgalom élére, aki képes volt egy egész Kelet-Európa történelmét befolyásoló felkelés levezénylésére. Ludvik Kubala lengyel történész egészen odáig ment, hogy szerinte

„Hmelnickij hatása az ukrán történelemre olyan jelentőségűnek tekinthető, mint Cromwellé Angliára. Ő volt az, aki egy önbizalomhiányban szenvedő, identitását nem találó – ekkor még ukrán identitásról nem beszélhetünk – közösségből büszke, saját érdekeiért kiállni képes társadalmat formált”

A modern ukrán történetírás atyjának tekinthető Nyikolaj Kosztomarov ugyanakkor úgy ítélte meg Hmelnickij szerepét, hogy az általa vezetett felkelés értelmetlen volt, hiszen utána visszatért a régi rend, sőt a térség a hetman halála után rommá vált. Vele kapcsolatban igazi ritkaság, hogy pozitívumként értékelte az oroszokkal kötött kapcsolatot. Miután 1651-ben Wiśniowiecki leverte a kozákokat, Hmelnyickij az orosz oldalra állt, és a cár 1654-ben „fogadta oltalmába”. Az éledező ukránság nagy költője, Tarasz Sevcsenko ugyanakkor kritikával szemlélte, hogy Hmelnickij orosz kötelékbe sodorta Ukrajnát (amiről ugye akkor még nem beszélhetünk – a szerk.). A szovjet és az orosz történészek szinte egyhangúan az egyik legpozitívabb történelmi személyiségnek tartják Hmelnickijt Egyrészt azért, mert egy elnyomott népcsoport élére állt, de legfőképpen a régió Oroszországgal való egyesítése miatt.

Legyen bárkinek igaza a hetman megítélésében, abban senki sem vitatkozik, hogy „mesterművét”, az „ukrán állam” megalapozását a Zsovtyi Vodi csata megnyerésével kezdte el építeni. (Azért meg kell jegyezni, hogy az 1654-es, a Dnyeper két oldalán elterülő hetmanátus valójában állam az államban, és nagyon nehéz ukrán államnak tekinteni. Mondjuk ki, hogy nem az. Ekként inkább csak a modern ukrán tudatban él. A hatása ilyen értelemben, utólag igazán jelentős. – a szerk.)

MEGOSZTÁS