„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

Ha Moszkva nem is, a világ hitt a könnyeknek

2024. febr. 14.
B. Molnár László

MEGOSZTÁS

Vélhetően maga a film rendezője, Vlagyimir Menysov sem gondolta 1980. február 11-én, hogy amikor a világ megismerte a Szovjetunióban már hónapok óta nagy sikerrel vetített Moszkva nem hisz a könnyeknek című alkotását, sokan ez alapján fogják azonosítani a kommunista világhatalomban játszódó mindennapokat. Aztán filmtörténelem egyik legelismertebb szovjet mozija lett, amely 1981-ben megkapta a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját.

„Maga a cím is sokaknak elgondolkodtató, holott mindössze egy orosz közmondás megidézése, amely semmi mást nem jelent, mint hogy Moszkvát nem hatják meg a könnyek, és ha valamilyen problémája van valakinek, sírással itt nem megy semmire. Mindent mindenkinek magának kell megoldania” #moszkvater

„Maga a cím is sokaknak elgondolkodtató, holott mindössze egy orosz közmondás megidézése, amely semmi mást nem jelent, mint hogy Moszkvát nem hatják meg a könnyek, és ha valamilyen problémája van valakinek, sírással itt nem megy semmire. Mindent mindenkinek magának kell megoldania”

Erről a filmről igazából nem lehet objektíven beszélni. Alapmű. Az ember gyakran elfelejti, vagy a történelemben játszott szerepe miatt egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy a Szovjetunióban is éltek, nevettek, sírtak, szerettek az emberek, és hajszolták a boldogságukat, mint bárhol máshol. És ahogy sehol a világon, hát ott sem volt egyszerű rátalálni az igazira. Aki már látta, az egyetérthet abban e sorok írójával, hogy a Moszkva nem hisz a könnyeknek a korához képest modern, és a bemutatott, vászonra vitt stílusokat elnézve simán lehetne mai darab.

„Maga a cím is sokaknak elgondolkodtató, holott mindössze egy orosz közmondás megidézése, amely semmi mást nem jelent, mint hogy Moszkvát nem hatják meg a könnyek, és ha valamilyen problémája van valakinek, sírással itt nem megy semmire. Mindent mindenkinek magának kell megoldania”

.embed-container { position: relative; padding-bottom: 56.25%; height: 0; overflow: hidden; max-width: 100%; } .embed-container iframe, .embed-container object, .embed-container embed { position: absolute; top: 0; left: 0; width: 100%; height: 100%; }

A koronavírus-fertőzés következtében 81 évesen meghalt Vlagyimir Menysov egyébként nem is vehette át művéért 1981-ben a legjobb idegen nyelvű Oscar-díjat, ugyanis csak a hírekből értesült a rangos elismerésről. A rendező helyett a szovjet nagykövetség kulturális attaséjának, Anatolij Mihajlovics Djuzsevnek adták át az Oscar-szobrocskát.

„A film a szovjet életmodell névjegykártyájaként járta be a világot, miközben szerzőjét nem tartották bizalomra érdemesnek”

– mondta később keserűen a rendező, aki 1988-ban csak átvehette az Oscar-díjat az első Nika díjátadón. A szervezők azt tervezték, hogy Menysov csak pár pillanatra veszi majd kézbe a szobrot, ám ő soha többet nem volt hajlandó megválni tőle.

Egy biztos, a szovjet filmforgalmazásban a maga 84,4 milliós közönségével a második legsikeresebb mozi  volt. Nem véletlen, hogy amikor 1985-ben Ronald Reagan első találkozójára készült Mihail Gorbacsovval, az amerikai elnök többször is megnézte Menysov filmjét, mert a legaprólékosabban meg akarta ismerni a szovjet emberek viselkedését, és ehhez ezt az utat tartotta a legjobbnak. Maga a rendező nyilatkozta később egy interjújában, hogy ez nem kitaláció, az elnöki tanácsadók ajánlották Reagannek a filmet. „Csodálatos elismerés volt ez a számomra” – emlékezett vissza minderre Menysov.

„Persze, nemcsak az amerikai elnök ismerte el a Moszkva nem hisz a könnyeknek filmet, hanem a kritikusok, és maguk az egyszerű emberek is”

A három lány története fiatalon, majd húsz évet ugorva megkapó, emberi történet, ami akkor is ott lesz a filmtörténet legjobbjai között, amikor a sok thriller már régen a szemétdombra kerül. Bár több mint 50 éves a szovjet film, még ma is átjönnek rajta a különböző érzelmek, most is megállja a helyét a világban. Nem beszélve arról, hogy a három nő életén keresztül a világ megismerhette az orosz lelket.

Magában a történetben se tavaris, se Szása, se sztálinorgona, se orosz menyecskék honvédő önfeláldozása az ügyért. Bármilyen hihetetlen, de egy Lenin kép sincsen, csak egyszer, egy másodpercre, az igazgatói irodában. Viszont van benne szó olyan emberi dolgokról, mint a barátság, vagy például a szerelem, és a film végkicsengése kedves és pozitív, amely bőven ad a nézőnek útravalót is.

„A film három fiatal nő – Katyerina, Ljudmila és Antonyina – sorsát mutatja be, akik 1958-ban vidékről érkeztek Moszkvába, ahol egy munkásszállón laknak közös szobában és barátokká válnak”

Különböző módon próbálnak érvényesülni. A történet 1959-ben megszakad – érdekes átvezetéssel, hiszen Katyerina ébresztőórájának hangja alatt húsz évet ugrunk az időben –, majd 1979-ben folytatódik a sztori, amikor Katyerina már gyárigazgató, de a magánéletében boldogtalan, Ljudmilla elvált a férjétől, és egy vegytisztítóban dolgozik, míg Antonyina boldog házasságban él, három fia van. A három barátnő kitartott egymás mellett, és a film végére a boldogtalan Katyerina is megtalálja a szerelmet.

A film forgatókönyvét Valentyin Csernyih írta meg 19 nap alatt egy Moszkváról szóló forgatókönyv-pályázatra, és a bírálók már erre felfigyeltek, hiszen a versenyben végül a 3. díjat kapta meg. Menysovot egyébként a fent említett húsz éves ugrás fogta meg elsősorban a forgatókönyvben. A film helyszíneit feleségével, Vera Aljontovával járták végig, és végül 550 ezer rubeles költségvetésből forgatták le a klini Kimvolokno üzemben. Ráadásul úgy, hogy a munka végig a megszokott rendben folyt.

A film a Klinben, a maidanovoi üzem kultúrtermében tartott 1979. decemberi premierje után – melyen a rendező és a Katyerina szerepét végül eljátszó felesége is jelen volt – kissé hűvös modorú kritikákat kapott. Volt olyan újságíró, aki meglehetősen olcsó, a közönség alapérzéseit kihasználó melodrámának nevezte. Az Oscar-díj és a film hatalmas kasszasikere teljes meglepetésként érte a filmeseket és a kritikusokat, és ez azonmód megváltoztatta a filmről kialakult képet.

Stáblista:

Szereplők

Katyerina – Vera Aljontova

Ljudmila – Irina Muravjova

Antonyina – Raisza Rjazanova

Gosa – Alekszej Batalov

Szergej Gurin – Alekszandr Fatyusin

Vologya – Oleg Tabakov

Alkotók:

Rendező: Vlagyimir Menysov

Forgatókönyvíró: Valentyin Csernih

Zeneszerző: Szergej Nyikityin

Operatőr: Igor Szlabnyevics

Vágó: Yelena Mikhajlova

A teljes filmet két részben magyar felirattal itt és itt tekintheti meg.

 

Források:

https://www.filmtett.ro/cikk/897/vlagyimir-menysov-moszkva-szlezam-nye-verit-moszkva-nem-hisz-a-konnyeknek-1979

https://port.hu/adatlap/film/tv/moszkva-nem-hisz-a-konnyeknek-moskva-slezam-ne-verit/movie-10194

https://www.elte.hu/content/moszkva-nem-hisz-a-konnyeknek.e.11818

https://www.oscars.org/oscars/ceremonies/1981

https://spb.aif.ru/dontknows/1195719

https://444.hu/2021/07/05/koronavirus-olte-meg-vlagyimir-menysovot-a-moszkva-nem-hisz-a-konnyeknek-rendezojet

http://smoking-room.ru/data/kino/moskvaneverit.html

https://archive.aif.ru/archive/1639558

https://snitt.hu/filmek/moszkva-nem-hisz-a-konnyeknek-1980

https://vkuspo.info/zvjozdnyj-mir/predatelnica-s-nesovetskoj-vneshnostju-vechnoe-klejmo-evgenija-vetlova

https://hu.marywinstead.org/publication/1339931/

 

MEGOSZTÁS

B. Molnár László

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK