„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Makronóm Intézet
„A jelenlegi helyzet élesen eltér a történelmi mintától”
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP
Több szakértő is arról értekezett, hogy az orosz hadsereg látványos kudarcot vallott, hiszen a nyár elején indított offenzívájuk, amelytől azt várták, hogy végleg összeroppantja az ukrán erőket, végül csupán 0,3 százalékos területnyereséggel végződött. Nagyobb városokat nem sikerült elfoglalni és Pokrovszk ostroma is rendkívül elhúzódott. Vagyis az orosz hadsereg sokkal sebezhetőbbnek tűnt, mint azt a Kreml hangoztatta, ezért sokan úgy gondolták, hogy ha az ukránok megkapják a szükséges támogatást a Nyugattól, akár képesek lehetnek a saját szájuk íze szerint alakítani a háború menetét és a tárgyalóasztalhoz kényszeríteni Putyint.
„Közhellyé vált Nyugaton, hogy Putyin biztosan vesztesként kerül ki az ukrajnai kalandból. Ezt a vártnál gyengébb katonai teljesítmény mellett arra alapozták, hogy nem sikerült megtörni az ukrán szuverenitás igényét, illetve Finnország és Svédország NATO-csatlakozásával az atlanti szövetség stratégiailag is közelebb férkőzött az orosz érdekszférához. A Foreign Policy szakértői azonban rámutatnak, hogy az orosz fél valójában már azzal is nyert, hogy a Nyugat megosztottá vált Ukrajnával kapcsolatban, ez a széttartás pedig egyre erősödik”
Ehhez kapóra jött Donald Trump visszatérése, aki a háború mihamarabbi lezárását szorgalmazza úgy, hogy közben Európának nem osztana lapot.
Eközben Putyin helyzete országán belül sem romlott számottevően, hiszen az Ukrajna elleni háború támogatottsága stabil, 70-80 százalék körül mozog. Igaz, a célokat illetően vannak viták, de a frontokon elszenvedett veszteségek hatásait igyekeznek tompítani – például azzal, hogy főként önkénteseket vagy gyakran priuszos zsoldosokat küldenek az első vonalakba.
„A nyugati döntéshozók és politikusok hiába áltatják magukat azzal, hogy az orosz társadalom belefárad a háborúba, a közvélemény-kutatások mást mutatnak, sőt nagyobb tüntetésekre sem került sor”
Bár a megkérdezett oroszok többsége nem hiszi el azt a hivatalos indoklást, hogy a háború célja a „nácitlanítás”, a fiatalok és az idősebb generációk egyetértenek abban, hogy a Nyugat „provokálta ki” az orosz támadást.
Emellett a szláv testvériség eszméje megerősíti az oroszok többségét abban, hogy az ukránok az ő kistestvéreik, akikkel valaha „egységes egészet” alkottak, a Kijevi Ruszt pedig az orosz kultúra bölcsőjének tekintik. Ezt olyan értelmiségiek is vallották, mint a Nobel-díjas író, Alekszandr Szolzsenyicin, ezzel igazoltnak tekintve az ukrajnai követeléseket.
A nyugati szankciók szintén nem érték el a céljukat. Bár Oroszország recesszióba került, válságba nem, a kőolajvállalataikkal szemben kiszabott korlátozások hatását pedig enyhíti, hogy Kína és India továbbra is nagy mennyiségben vásárol tőle kőolajat és földgázt.
„Amióta Trump újra hivatalba lépett, világossá vált, hogy Nyugaton nemcsak Ukrajna ügyében nincs közös álláspont, hanem alig akad olyan kérdés, amelyben egy nyelvet beszélnek”
Ez részben az ukrajnai konfliktus megéléséhez kapcsolódik. Európa egzisztenciális fenyegetésként tekint erre, míg a Trump-kormányzat tagjainak nagy része úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak teljesen ki kellene maradni a háborúból.
Washington ezért rendszeresen kritizálja az európai mainstream irányvonalat – így a liberális és progresszív politikákat. J. D. Vance alelnök, aki a legnagyobb eséllyel léphet Trump nyomdokaiba az elnöki pozícióban, olyan keresztény nacionalista vonalat képvisel, amelyet Európa már régen hátrahagyott. Sőt, gyakran hangoztatja rendkívül euroszkeptikus álláspontját, sokszor a szovjet rendszer működéséhez hasonlítva az Európai Unió struktúráját.
„Az ellentétek éleződésének tökéletes példái a december eleji béketárgyalások, amelyek az Atlanti-óceán két partján zavaros vádaskodásokba fulladtak”
Az amerikaiak és az európaiak egymással összeegyeztethetetlen békejavaslatokat tettek, majd egymást vádolták a tárgyalások szabotálásával. Az európai vezetők – Friderich Merz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök – kimondottan figyelmeztették Volodimir Zelenszkijt, hogy Trump „elárulhatja” Ukrajnát a területi kérdésekben. A 28 pontos amerikai béketervre válaszul pedig Merz, Macron és Keir Starmer brit miniszterelnök egy módosított, az ukrán érdekeket jobban szem előtt tartó – és a realitásoktól valamivel elrugaszkodottabb – verziót is kidolgozott.
De Trump sem maradt csendben, a Politicónak adott interjújában gyengének és hanyatlóban lévőnek minősítette Nyugat-Európát. Ez a kijelentése összecsengett a nemrég kiadott amerikai nemzetbiztonsági stratégia azon állításával, miszerint „az európai civilizáció az eltűnés közelébe” sodródott – többek között azért, mert a migrációs politikájáért a „nyugati identitásával” fizetett. A dokumentum azt is felveti, hogy bár Európa továbbra is fontos szövetségese az Egyesült Államoknak, „kevesebb mint 20 éven belül felismerhetetlenné válhat”, egyes európai államok pedig gazdaságilag és katonailag is annyira meggyengülhetnek, hogy nem lehet rájuk többé megbízható szövetségesként tekinteni.
„A nyugati megosztottság nem korlátozódik az amerikai-európai ellentétre, a republikánus párton belül is egyre nagyobb éket ver”
A 28 pontos amerikai béketervet Don Bacon republikánus képviselő az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította, amikor London és Párizs szemet hunyt a csehszlovákiai Szudétavidék német megszállása felett.
A harmadik ellentétpár Kijev és Brüsszel – főként a <hajlandók koalíciója> –, valamint a Trump-kormányzat nézeteltérése Ukrajna területi kérdéseit illetően. Ebben a kérdésben Európa elkezdte a saját útját járni az Egyesült Államoktól való valódi stratégiai függetlenség nélkül. Ennek és az amerikai támogatásnak a hiányában viszont vajmi keveset érnek a hangzatos ígéretek, a jól csengő szavak és a Moszkvával szembeni elrettentés lobogtatása.
A viaskodás eredménye az európai társadalmakban is lecsapódik. A megkérdezettek közel fele Európa ellenségeként tekint Trumpra – derül ki a Cluster17 francia közvélemény-kutató felméréséből. Egyre világosabbá válik ugyanis, hogy az amerikai elnök a saját érdekei mentén (America First) Európa feje fölött fog megegyezni Oroszországgal, és nem Ukrajnával.
„A transzatlanti kapcsolatok jelenlegi menete fordulópontot jelöl. Bár az amerikai-európai ellentétek nem új keletűek, az, hogy nincs egységes álláspont Oroszországgal szemben, példátlan. A Nyugat ugyanis sokáig egységes volt ebben a kérdésben”
A Nyugat már a 19. század elejétől kezdve Oroszországgal szemben határozta meg önmagát. Bár a cári birodalom a napóleoni háborúk lezárásakor formálisan bekerült az európai hatalmi rendszerbe, mindig gyanakvás övezte. A korabeli francia és brit gondolkodók és szakértők is a Nyugattól idegen, keleti hatalomként írták le Moszkvát.
Az elidegenedés a 20. században folytatódott. Az 1917-es forradalom után, a rövid második világháborús szövetséget leszámítva, a hidegháború idején a Nyugat a Szovjetunióval szemben határozta meg önmagát. Az Egyesült Államok vezetésével egy Kelet-Nyugat törésvonal alakult ki, amely hosszú időre politikai, katonai és ideológiai egységbe kényszerítette a nyugati országokat. Hasonló, bár csak átmeneti összezárás volt megfigyelhető az ukrajnai háború kezdetén is, amikor Washington mozgósította a NATO-t Oroszországgal szemben.
„A jelenlegi helyzet élesen eltér a történelmi mintától”
A Nyugat ma inkább megosztottnak tűnik, Trump politikája pedig – különösen az európai szövetségesekkel szembeni távolságtartás – azt a benyomást erősíti, hogy az Egyesült Államok és az EU Oroszország ügyében teljesen eltérő pályán mozog. Az amerikai hozzáállás ráadásul kapóra jön Moszkva azon tervéhez, hogy minél inkább meggyengítse az uniót.
Putyin a hatalomra kerülését követően együttműködött volna a nyugati szövetségi rendszerekkel, ám a NATO keleti bővítése, valamint az orosz gazdaság elhúzódó válsága fokozatosan az orosz birodalmi gondolkodás felé terelte a Kremlt. Putyin a Nyugat „Oroszország-ellenes projektjére” figyelmeztet, ezek a sérelmei pedig nem csupán a hidegháború utáni időszakra, hanem egészen a cári Oroszország nyugati elutasításáig nyúlnak vissza. A Krím 2014-es annektálásakor a Kreml nyíltan jelezte, Oroszország feladta azt a törekvését, hogy a nyugati civilizáció részévé váljon a második világháború utáni liberális nemzetközi rendszer keretei között.
„A döntő fordulatot most az jelenti, hogy a Trump-adminisztráció lényegében ugyanúgy megkérdőjelezi ezt a nemzetközi rendszert”
Az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia a saját regionális dominanciájára szűkíti a külpolitikai ambícióit, elutasítva a globális intézményrendszer és a demokratikus értékek exportját. Európai szemszögből ez azt jelenti, hogy a Nyugat már nem egy egységes politikai és stratégiai közösség, sőt talán sosem volt még ennyire megosztott, így Putyin máris nyert – a frontvonalaktól függetlenül is.
Az írást jegyezte: Páczi Zsolt
(Az írás eredetileg a makronom.eu blogon jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
A “Nyugat” mint egység soha nem létezett. Korábban egymással harcoló gyarmattartó országok barátsága csupán érdekközösség.