„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Buda János írása a #moszkvater.com számára
A Bajkál-tó partján
A szerző felvétele
A szankciók miatt nagyon bonyolult volt az út. Nincs közvetlen repülő járat Moszkvába. Lehet Dubai felé, Isztambul felé menni, de végül Gdanskba tudtunk elrepülni, hogy onnan busszal átutazhassunk Kalinyingrádba, majd tovább már repülővel Moszkvába. A 21. században nem lehet utazni, nem lehet bankkártyát használni, de még a banki átutalás is bonyodalmas volt. Szerencsére egy erre specializálódott cég segített az összes jegyet online megvenni és átutalni.
„A világ épp háborúkba és szankciókba bonyolódik, mi pedig útra keltünk Európa pereméről Szibéria szívébe”
Általános iskolában tanultam oroszul. Akkor hallottam először az orosz történelemről. Arról a skizofrén valóságról, amit a diktatúrák és a zsenialitás egyszerre szültek. Gyerekként nagyapám mesélt Leninékről, Sztálinról és a kommunista rémtettekről, ugyanakkor orosz írókat, zeneszerzőket, festőket dicsért. A Pacsirta rádióból a Szabad Európát hallgattuk, miközben Puskin, Tolsztoj, Csajkovszkij és Tarkovszkij neve szentként csengett a házban.
Moszkva gyönyörű
A szerző felvétele
Most pedig, évtizedekkel később, ott álltunk a seremetyjevói repülőtéren, a Vörös téren, a GUM áruházban, a Kreml árnyékában, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház színes kupolái alatt. A Lenin-mauzóleum üresen áll, de azért készítettünk képet előtte állva.
„Moszkva gyönyörű – modern, tiszta, fegyelmezett. A városban daruk százai építik a jövőt, a szupermarketek nyugati mintára telnek meg emberekkel, az utcákon pedig ismeretlen orosz és kínai autócsodák hömpölyögtek”
Semmit sem láttunk a háborúból. Csak embereket, akik élnek. Akik reggel dolgozni mennek, este vásárolnak, nevetnek, sétálnak, szeretik a gyerekeiket. Oroszország él, erős, gazdag és lenyűgözött minket.
Oda-vissza két-két napot töltöttünk Moszkvában a Magyar Kulturális Központ, a Liszt Intézet vendégeként a diplomata negyedben. Az épülettel szemben a Gnyeszin Orosz Állami Zeneakadémia. Fiatalok százai tanulnak itt komolyzenét. Aztán indultunk tovább a legendás Transzszibériai Expresszel Irkutszk felé.
„Négy éjszaka egy mozgó világban”
A kabinunk kényelmes volt, a gyerekek gyorsan feltalálták magukat. Pom-Pom meséit nézték a tableten, (Sajdik Ferencnek örök hála…) miközben odakint a végtelen tajga váltakozott. Az ősz épp megérkezett, és az ablakon túl lassan aranyba borult a szibériai táj.
Két kedves, szigorú nő vigyázott ránk a kocsiban – ők voltak a kalauzaink, a „provodnyicák”. Ha kértünk teát hoztak, és gondoskodtak róla, hogy a gyerekek biztonságban legyenek. Naponta porszívóztak, port töröltek. Időnként mosolyogtak is.
„Az út végtelensége közben azon gondolkodtam, hogy Oroszországnak nem kell Európa”
Nem kell hódítaniuk, mint ahogy ezt mantrázzák nyugaton. A „Nyugat” sokkal inkább az elveszett gyarmatokat próbálja erősen vágyakozva pótolni. Oroszország gazdag, óriási birodalom. Külön világ. És valahol ott, a távoli falvak és a végtelen fenyvesek között, mintha megéreztem volna, mi az, amit a Nyugat sosem fog megérteni ebből a népből. A csendet, a konok kitartást, a hazájuk iránti mély szeretetet.
Irkutszk
A szerző felvétele
Irkutszkba megérkezni olyan volt, mintha egy másik valóságba léptünk volna. A fesztivál szervezői kedvesen fogadtak. Tágas lakosztályt kaptunk, mellé sofőrt, mikrobuszt és egy mosolygós, mindenre figyelő kísérőt – Annát. Ő lett a gyerekeink szibériai „tündére”. Játszótérre, fagyizni vitte őket, miközben mi vetítéseken, szakmai találkozókon vettünk részt.
„A Bajkál Nemzetközi Természetfilm Fesztivál méltóságteljes és elegáns esemény volt. A filmünk versenyben volt – de nem nyert. Vigasztaltuk magunkat és már nem is bántuk nagyon. A mi győzelmünk az volt, hogy ott lehettünk. Egy régi bakancslista egyik eleme”
Hajókirándulás a Bajkál-tavon
A szerző felvétele
A szervezők hajókirándulásra vittek a Bajkál-tóra. A víz tükre végtelen volt, a part mentén fenyők és köd, gyönyörű kikötők, a levegőben valami ősi, tiszta illat. Kóstoltunk helyi ételeket, kaviárt, vodkát, füstölthalat, és egy napot töltöttünk a Taltsy etnográfiai múzeumban, ahol fából épült házak és templomok idézték meg Szibéria múltját. Minden pillanat dokumentálva volt. Kettő kamerát is vittem – az egyik mindig forgott. Ebből film lesz. Egyszer biztosan. Hamarosan.
„A visszaút már ismerősen hosszú volt, de a szemünkben másként telt az idő. A gyerekek megtanulták kimondani, hogy <spasiba>, mi pedig megtanultuk, hogy a világ határai nem politikai, hanem lelki határok”
Amikor végül újra magyar földre léptünk, éreztem, hogy valami örökre megváltozott bennünk. Nemcsak láttunk egy országot, hanem megértettünk valamit belőle. A filmfesztivál, a hosszú utazás, az orosz ősz, a moszkvai éjszakák és a tajgán suhanó vonat – mind ugyanarról mesélt, az emberi kitartásról, a hitről, hogy a szépség ott is létezik, ahol a világ már lemondott róla. És amikor itthon megkérdezték tőlem, hogy „megérte-e?”, csak annyit mondtam,
nem lehet nem elindulni, ha az út hív.
Daszvidanyja Oroszország!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Nohiszen, a fene gondolta volna, hogy “a Lenin-mauzóleum üresen áll”, szerintem csak nem látogatható. Mert ha az öreget kipakolnák onnan, abból Moszkvában botrány kerekedne, nem biztos, hogy Putyinak most erre van szüksége. Sztálint és csöndben vitték ki mellőle, habár játszott valami rezesbanda, de nem verték nagydobra. Szelfiző turistákat az archív felvételen nem láttam mindenesetre, meg semmilyet se, háromszázhatvan fokban lezárták a Vörös teret hatvan kilométeres körzetben.
De azért az útra én is elmentem volna, biztos szép lehetett, habár szépséget Moszkvában is lehet látni, azért nem kell olyan messze utazni. Az éjszakai életet kell megnézni, mert olyan csajok máshol nincsenek, meg maseratik, ferrarik és egyebek. Vannak a Jútúbon akik azzal szórakoznak, hogy mennek végig az utcákon és veszik fel amit látnak.
Lehetne ugyan mutatni demónak szánt drónfelvételeket meg egyéb propaganda filmeket, az újévi vörös téri vásárról mutatok is egyet, habár azon Lenin nem szerepel, majd legközelebb. Vicc a gorbacsovi szesztilalom korából: A turisták lemaradnak Leninről, mert a mauzóleumba hosszú a sor, ezért megkérik az ott posztoló rendőröket, hogy intézzék el nekik az öreget. Letesznek egy láda vodkát nekik, mire azok azt kérdezik: Bemennek megnézni, vagy kihozzuk maguknak?
A másik felvételen viszont csajok vannak tömegével, nem kell kihozni őket, maguktól jönnek, viszont érdemes rájuk kattanni. Kattintani. Habár az első videó pár éves, a bulizós viszont néhány hónapos, de nem úgy tűnik, mintha a toborzók gumibottal fognák a hadfiakat, ott én is buliznék szívesen, csak a Bajkálról le ne maradjak amiatt.
https://www.youtube.com/watch?v=VYvdW_sZMfc&t=5s
https://www.youtube.com/watch?v=yPjU3jy2YhA&t=1s