„Ezt is meg fogjuk oldani!”

Oroszország mellett még közel három év után is lényegében elmegy a háború. Persze, nem a határ menti régiókban, de távolabb az oroszok élik az életüket. S messze nem olyan rosszul – sőt! -, mint az sokan gondolnák vagy remélik. A látvány, az emberekkel folytatott beszélgetések megerősítettek abban, hogy az oroszok a jelenlegi tempó mellett még sokáig bírják ezt a háborút. Kérdés, hogy mi, európaiak meddig bírjuk? Életképek Moszkvából és Murmanszkból.

A szerző felvétele

A kurszki betörés ismét felélesztette Oroszország ellenségeinek a háború kimeneteléhez fűződő reményeit. Az ukrán hadsereg és a társadalom utóbbi időben érezhetően gyengülő eltökéltségének erősödése érthető. Mint ahogy az is, hogy az akció felrázta a háborús elfáradásból a nyugati eliteket és a médiát is. Ez volt Kijev talán legfontosabb célja ezzel a stratégiai értelemben egyébként kockázatos, sokak szerint egyenesen öngyilkos támadással.

„A rövid távon mindenképpen sikeresnek nevezhető betörés ugyanakkor tápot ad a vágyvezérelt gondolkodásnak is. Ismét szárnyra kaptak mind Kijevben, mind pedig Ukrajna támogatóinak a körében az orosz rendszer összeomlását és a társadalom elbizonytalanodását vizionáló, a valóságtól távol álló elképzelések is”

Putyin bukása például egy brit konzervatív képviselő szerint már csak idő kérdése. Daniel Hannan a The Telegraph számára írt cikkében azt fejtegeti, hogy a háború költségeinek az emelkedése elkerülhetetlenné teszi az orosz elnök bukását, ami gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet. A cikk szerzője szerint Volodimir Zelenszkijnek az a legfontosabb célja, hogy Oroszországban a tábornokok rádöbbenjenek a háború értelmetlenségére, majd emiatt szembeforduljanak Putyinnal, ahogy annak idején Jevgenyij Prigozsin tette. Daniel Hannan a nagyvárosokon kívül a növekvő inflációs pirált, áru- és munkaerőhiányt vizionál, ami majd a Kreml ellen fordítja az orosz társadalmat. A szerző szerint a kurszki betörés végső soron azt a célt szolgálja, hogy előbbre hozza a „diktatúra” végét. Mások, így a neves elemző Edward Lucas a The Timesban hasonló szellemben „csak” az orosz rendszer törékenységére mutat rá az ukrán akció kapcsán, ami szerinte is elhozhatja az orosz összeomlást.

„Hasonló eszmefuttatásokat újra gyakrabban hallhatunk az ukrán elit soraiból is. Egyesek már egyenesen arról értekeznek, hogy Putyin kapkod, idegessé és bizalmatlanná tették a történtek, és eluralkodott rajta a félelem és a paranoia”

A szerző felvétele

Az ember azonban Oroszországban járva egyáltalán nem ezt tapasztalja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nyugati várakozásokkal ellentétben elmegy mellette a háború. Természetesen nem a határmenti régiókban élőkről, vagy a Kurszki területről evakuált mintegy 130 ezer emberről van szó, hanem Oroszország mélyéről, adott esetben Moszkváról és Murmanszkról. Pániknak vagy félelemnek annak ellenére sem tapasztaltam nyomát az utca emberével beszélgetve, hogy ottjártamkor, vagy néhány nappal előtte mindkét város környezetét érte ukrán drón támadás. A hatalommal szembeni elégedetlenség sem érződik a közhangulaton.

„Az oroszok döntő többsége éli a megszokott életét, ezt sem a szankciók, sem pedig a háború nem borította fel. A háborút azért nem szeretik, de még kevésbé fogadnák el a vereséget. A kurszkihoz hasonló betörések idején megnövekedik bennük az aggodalom, ám inkább az apátia jellemzi a hozzáállásukat a háborúhoz”

A szerző felvétele

– Ezt is meg fogjuk oldani! – nyugtat meg Oleg, a moszkvai taxis, amikor felvetem, hogy mi történt Kurszknál. – Kicsit bealudtunk, de látja, már egyenesednek ki a dolgok. Így van ez errefelé. Az orosz ember akkor kezdi el vetni a keresztet, amikor kitör a vihar. Hát most lecsaptak a villámok – mosolyodik el.

Oleg a társadalomnak ahhoz a nagyjából 20 százalékát képviseli, akik a leginkább elkötelezettek. Nincs benne gyűlölet, nyugalma egyáltalán nem megjátszott, de higgadtsága mögött érződik az eltökéltség. Minden szava az Oroszországot manapság jellemző erőt és önbizalmat tükrözi.

A szerző felvétele

– Akkor lesz ennek az egésznek vége, ha a Nyugat elfogadja Putyin feltételeit. Tudja, amiről az elnök 2021 decemberében beszélt. Addig harcolunk, amíg a céljainkat el nem érjük. Nyugodjon meg, ezeket nem tévesztjük szem elől – magyarázza, amikor a háború lehetséges végéről kérdezem.

„Mindehhez még hozzáteszi, hogy ehhez van elég fegyver és katona is”

– Bőven jelentkeznek önkéntesek a hadseregbe. Tudja, jól fizetnek a haza védelméért. De ha nagy lenne a baj, akkor én is mennék. Erre azonban most nincs szükség, nem kell a frontra rohanni. Tudja, a baj, a nehézségek csak összerántják a társadalmat. Ne számítson senki arra, hogy összeugraszt bennünket – fejtegeti.

A szerző felvétele

Amikor a hadseregben uralkodó korrupciót, a sokszor, így a Kurszki területen történtek esetében is a hadvezetés részéről tapasztalható inkompetenciát vetem fel, nyugodtan és kimérten csak annyit mond, hogy ami a háború előtt üzletnek számított, az most bűnnek.

– Tudjuk, mi a dolgunk háború idején! – egyértelműsíti.

Azzal kapcsolatban sem hagy kétséget, hogy kit tart ellenségnek. Az ukránokról egy szót sem ejt, a Nyugatról, mindenek előtt Amerikáról annál többet.

– Már megint a fél Európával állunk szemben, mint a világháborúban! Ha Amerika akarná, már vége lenne ennek az egésznek – mondja.

S hogy még jobban értsem, mi a baja a Nyugattal azon kívül, hogy támogatja Oroszországgal szemben a háborút, a telefonján mutat egy képet, amelyen egy férfi jégkorongozó a jégen kéri meg a csapattársa kezét.

– Na, ebből aztán nem kérünk! – emeli fel a hangját.

A szerző felvétele

Azt sokan nem értik, hogy miért kell háborúzni, főleg egy testvér nép ellen. Azt azonban a többség tudomásul veszi, hogy ezzel már nincs mit tenni, valahogy győzni kell, és akkor le lehet zárni ezt a szörnyűséget.

– Valakiknek nagyon jó, hogy szlávok ölik egymást – mondja sokat sejtetően már a murmanszki kikötőben az egyik árus.

Hosszasan fejtegeti, hogy itt fent a sarkkörön túl a háború nem igazán érződik. Az életük nem nagyon változott. A boltokban nagy a választék, az árak nem vészesek. Leginkább arra panaszkodik, hogy elmaradtak a nyugati turisták. Jönnek helyettük a kínaiak, de a franciákat, németeket, amerikaiakat nem tudják kiváltani.

„Irina szintén a társadalom többségének véleményét képviseli már azzal, hogy felcsillan a szeme, amikor megtudja, hogy magyar vagyok”

– Orbán Viktor! – jegyzi meg sokatmondóan.

Amikor a mindennapi életre terelődik a szó, még engem is meglep azzal, hogy mennyire elmegy mellette a háború.

– Az elmúlt két évben jobb lett az élet, fejlődik a város – hallgatom értetlenkedve, amikor a nehézségekről kérdezem.

A szerző felvétele

Aztán magyarázatként hozzáteszi, hogy épülnek az autópályák, épül-szépül a város. Az élet jobb lett. S valóban. Moszkvában és környékén már nem lepődik meg az ember azon, hogy háború ide vagy oda, egymás után nőnek ki a földből a lakóparkok, épülnek az egyébként biliárdasztal simaságú autópályák. De Murmanszkban, kétnapi vonatozásra Moszkvától és 1200 kilométerre Szentpétervártól? Igen. A boltok választéka sem hagy maga után kívánnivalót. Az alap élelmiszereket tekintve Oroszország önellátó, de nem tűntek el a polcokról a nyugati márkák sem. Az árak kifizethetőek, az árszínvonal alacsonyabb, mint a magyar. Hogy az autóipar közben azért megérzi a szankciókat? Különösebb probléma ebből sincs, hiszen a piacot gyorsan elfoglalták a kínaiak. S itt a kínai Moszkvics! A középkorú hölgy azért panaszkodik is, de akkor sem a háború vagy a hatalom a téma.

– Egyre több a migráns. A közép-ázsiaiak megkeserítik az életünket. Azt mondják, hogy jó Oroszországban dolgozni, csak kicsit sok az orosz. Érti!? – tárja szét a kezét.

A szálloda felé én is fejemet csóválva gondolkodom el a hallottakon. Betérek egy kávézóba, majd néhány élelmiszer boltba, és megbizonyosodok arról, hogy Irina és a többi beszélgetőpartnerem igazat mondott. Persze, eszembe jutnak moszkvai politológus ismerősömnek a szavai is, aki azért kritikusabban fogalmazott a háborúról, de erre mondják, hogy az aggodalmaskodó értelmiség véleménye hibahatáron belüli.

„Az átlag orosz, ha nem is örül annak, ami körülötte történik, éli az életét. S nem is olyan rosszul, mint azt egyesek remélik vagy gondolják. S ha romlana is a helyzet, az orosz ember megtanult túlélni. És túlélte Napóleont, Hitlert, a kommunizmust, túl fogja élni ezt is”

Erre azért „rásegít” a hivatalos kommunikáció is. A nyugati fősodor médiában idegesként bemutatott Putyin lényegében úgy tesz, mintha igazából semmi sem történt volna. Kurszk? Ukrán betörés? Lehet tovább haladni! Megoldjuk. Nézem a hírműsorokat, és tényleg, mintha egy természeti katasztrófáról szólnának, amelynek körzetéből sikeresen evakuálták a lakosságot. Aztán bemutatják, hogy kilőttek egy amerikai páncélozott harcjárművet, majd áttérnek a Donbasszból érkező hírekre, ahol sikeresen törnek előre az orosz csapatok.

Elmosolyodom. Feltolulnak bennem a nyugati fősodor média hírei, amelyekből süt, hogy nem értik, nem akarják érteni Oroszországot. Aztán belegondolok abba, hogy ebből a jelenleginél is nagyobb baj lehet, és elkomorodom. Én ugyanis nem bízom abban, hogy mi is megoldjuk.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com