Ez is 100 éves háború lesz?

Az immár ötödik éve dúló ukrajnai háború kapcsán nem Tolsztoj Háború és béke című műve, és nem is a háború vagy béke kérdése, hanem – hallgatva több nyilatkozót – a háború és háború eshetősége vetülhet leginkább elénk. Egy olyan konfliktus, amelyet mintha nem akarnának soha félbeszakítani…

Petrusák János írása a #moszkvater.com számára

„A gyors orosz odacsapás megállítása után, már az első napokban előre lehetett látni az ukrajnai háború nagy város-csatáit, ahol egy-egy város, de akár egy nagyobb falu is erőd”
Fotó:EUROPRESS/AFP/IRYNA RYBAKOVA/PRESS SERVICE OF THE 93RD KHOLODNYI YAR SEPARATE MECHANIZED BRIGADE

A világ fegyver fejlesztőinek és fegyver gyártóinak nagy kísérleti pálya Ukrajna, mint ahogyan a katonai vezetők taktikai és stratégiai értelemben vizsgálják a harcokat. Amely, majdnem olyan, akár a második világháború, csupán modernebb fegyverekkel vívják. Harckocsizó erőkkel, hadseregszinten, beásott csapatokkal, és több „mini Sztálingráddal”. Miért is?

Az oroszoknak mindig erős tüzérségük volt, a 20. század húszas-harmincas éveitől pedig mozgékony páncélosaik, az ezzel együtt haladó rohamlövegekkel és a gyalogsági páncélosokkal szállított gyalogsággal. Egyértelműen azért, hogy áttörjék az ellenséges védelmet, vagy ne is engedjék azt kialakulni. Sőt, a mozgékony csapatokkal üldöznek, bekerítenek, és ezek az ellenséges erők szétverésében is részt vehetnek. A 2022. február 24-én meginduló orosz támadás teljes egészében ezt a képet mutatta, azzal együtt, hogy az orosz légierő már az első órában, szinte percekben „leradírozta” az ukránokat az égboltról.

„Viszont az ukrán csapatok az orosz taktikát és hadászati szinten a stratégiát fordították a támadók ellen. Ha úgy tetszik, akkor azok saját erősségét. Talán a gyors orosz sikerek elmaradásának oka itt keresendő! Továbbá abban, hogy egy több tízmilliós és nagy hadsereggel rendelkező országot támadtak meg, amely már hosszú évek óta tudatosan készült a harcra”

Miért is városokról, sőt falvakról szól ez a háború?

„A városi harc (Urban Warfare) a harckocsik pokla. Szűk utcák, törmelék, a felső emeletről és alagutakból, vagy éppen kapubejáratok fedezékéből, pinceablakokból, így a föld színéről indított támadások. Sok esetben egy harckocsira nem is egy ember, így egy helyről lő. Most akkor a harckocsi melyikre válaszoljon, merre fordítsa a tornyát? Ha nincs gyalogság, amely már előre bejárja az utcákat, fedezve az előrenyomulást, hogy a harckocsik mozgó erődök legyenek, nagy tűzerővel, ha nincsenek műszaki alakulatok a gyalogosokkal, leginkább aknászok-tűzszerészek, hogy még a házi készítésű bombát is semlegesítsék, legalább felismerjék, akkor… A harckocsizókra nagy veszteségek várnak! Esetleg ez akkor minimalizálható, ha a harckocsilövegekkel széjjel lőnek minden utcán, vagyis minden házat, amerre mennek. De ez rengeteg lőszer, nagy pusztítás és sok idő!

„A városban a harckocsi tehát csak rendkívül szoros gyalogsági kísérettel (tank-infantry team) maradhat életben, és végezheti el feladatát, a megerősített állások, védelmi gócpontok szétlövését”

Amit a rakétákkal felszerelt gyalogságra, aknavetősökre, vagy az előrenyomuló gyalogságot kísérő lövészpáncélosokra, esetleg rohamtüzérekre is bízhatnak… Harckocsikat a felelős parancsnokok csakis végszükségben vetnek be, amikor más lehetőség nincsen a városok ellen! Ennyit az elméletről. Ahogyan azt Nyugaton tudják. És, Keleten?

A harckocsizó minden hátránya elő fog jönni, néhány másodperc alatt, amely után a harckocsi nem modern előny lesz, hanem hátrány, egy fémcsapda, amely mindjárt ócskavassá válik, széjjel nyílva, akár egy több évtizede romlott konzerv, amely nem felpüffed, hanem már széjjel is robban a gázoktól.

Lehetséges, hogy fentről dobnak kézigránát kötegeket a búvónyílásokra, persze, hogy a nyitottra, vagy a motortér szellőzőire, esetleg, oldalról a lánctalpakra. És, már ettől is megállnak a vasak, lehet végleg, ha a láncot éri a baj. Ugyanis, hogyan cserélnek ki bármit, még ha csupán egy helyen is szakadt meg a lánc, amit a tartalékszemmel helyre lehetne állítani? Ha kézifegyverrel is lőnek a harckocsikra, akkor bent, ettől a harckocsiban védve vannak, de meddig kuporognak ott majd bent, napokig?

„Így aztán nemhogy szakaszok, hanem egész századok és nagyobb harcjármű oszlopok a szűk utcák fogságába eshetnek. Különösen, ha az első meg az utolsó harckocsit kilövik, vagy megállítják”

Akkor, se előre, se hátra, se megfordulni, sem a házak falát – amelyek emeletesek körülöttük – nem lehet áttörni. Harckocsival meg egy udvarba beállni? Ugyan már, az lehet a filmeken! Hollywoodi trükkel és nem a valóságban.

Bennünk kétség ne legyen, kettő-három fős kis csoportok, azokból is kettő-három elegendő a város egy-egy utcájának a lezárására, és az ott közlekedő harckocsi oszlopok feltartóztatására. Közben, igaz, a főbb utakon, a széleseken lehet haladni, ott forogni és az ágyút meg a géppuskákat használni. A felsőbb emeleteket is széjjel lőve, odatüzelve. A támpontokat, barikádokat letiporva, de… Minek van ez? Három-négy vagy több sugárút, széles körút meg a terek mind a támadóké, viszont a kicsiny utcák halmaza, ezzel maga a város a védőké marad. Ezt csak szétlőni lehet, bár akkor is maradnak a pincék meg a csatornák szintje, a földalatti járatok zegzuga, ahová, aztán harckocsikkal tényleg nem lehet bemenni, vagy pedig – akár a második világégésben – arrafelé csakis a nagy gyalogos erőkkel, utcáról-utcára kell haladni. És, ehhez igazán nagy gyalogos erők, továbbá hosszú idő kell, mindez nagy veszteségek mellett.

„A gyors orosz odacsapás megállítása után, már az első napokban előre lehetett látni az ukrajnai háború nagy város-csatáit, ahol egy-egy város, de akár egy nagyobb falu is erőd”

Amennyiben elég védő van – vagy el tudják hitetni a támadókkal, hogy sokan vannak ott – egy falu egy zászlóaljat köt le, egy város meg egy vagy inkább több dandárt és hadosztályt. A nagyvárosok pedig hadtesteket, amelyek megállnak. Mint a középkorban, ellenséges erődöt ugyanis a hadvezér nem hagyhat maga mögött!

„Miért tarthat hosszú ideig az ukrajnai háború? Ezért! Mert amennyi nagyváros, város és falu van, abban meg fanatikus, vagy fanatizált ellenálló, és persze fegyver és lőszer is, addig lesz a háború!”

Meg persze, ameddig a politikusok akarják ezt. Hiszen minden háborút a politikus indít el, és a politikus zár is le. Bár egy fanatizált – vagy mondjuk úgy, mindenre elszánt – népesség csak azért is ellenállhat, a politikusi akart ellenére, akár. Gerilla, vagy errefelé úgy mondják, partizánháborút vívva. Ki tudja azt, meddig…

Moszkvában egészen másra készültek

A nagy, de óriási, több mint ezer kilométeres vonalban széttagozódott haderő. A sok deszantos és leginkább harckocsizó. Azaz, a nagy erővel és gyorsan odacsapó erők. Viszonylag kevés gyalogsági páncélos – akkor még – tüzérség szinte semmi, csupán a rohamlövegek, amelyek a gyorsan előretörő harckocsikat tudják követni. És persze a légierő. Az szerepelt egyedül jól orosz szempontból.

„A szovjet vadászgépek leradírozták az ukránokat”

Ami ukrán repülőgép az első óra után megmaradt, az fel sem mert és tudott szállni. Mivel teljesen vakon voltak, nem volt már radar, sem légi irányítás. Ha Ukrajnának nem is egészén, de majdnem egész területén – pedig a Krím nélkül is 600 ezer négyzetkilométer az – minden légi vezetési pontot megsemmisítettek, legalábbis jó időre kikapcsoltak. Igen, ez az orosz „Blitzkrieg” a levegőből úgy tűnt, hogy máris sikerült.

A földön szintén, már az első nap és napokban mindenhol előretörtek az orosz egységek, melyeket, nagy általánosságban úgy tűnt, hogy semmi sem állíthat meg. Az ukrán terminus szerinti szakadárok által már eddig is ellenőrzött dél-kelet ukrajnai területek – a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságok – földjén felszabadítóként fogadták az orosz csapatokat, és a Krím felől érkezőknek sem igen állták útját.

„Az első nap valóban úgy tűnhetett, hogy talán három nap, és véget ér a konfliktus”

Északon pedig elkezdődött a kijevi csata, amelyben első lépcsőben a katonai, de polgári hírközlési infrastruktúrát, ha nem is megsemmisítették, de kikapcsolták, jelentősen megrongálva azt. Az oroszok szerint 24-én, az ukránok állítják, hogy másnap megérkeztek az első támadók. Igaz, az ukránok elismerik, hogy vadász- és vadászbombázó támadások, továbbá rakétatámadások már az első naptól folyamatosan voltak. Az orosz légi szállítású deszantosok több stratégiai pontot, így repülőteret elfoglaltak, még az Ukrán Legfelsőbb Tanács épületét is megközelítették. (Az ukrán jelentés szerint leleplezett szabotőrök voltak azok.) Viszont az ukránok a lakosság körében több ezer, vagy lehetséges több tízezer fegyvert osztottak ki (lőszerrel), amivel nemcsak a kijevi lakosok kormányuk melletti kiállását demonstrálták, hanem komoly veszélyt is jelentettek a támadóknak.

„Egyrészt, még egy késsel is lehet ölni vagy sebesíteni, amennyiben ilyen szándékkal teszik”

Így a gyakorlatlan kézben ugyanúgy elsül a fegyver, bár lehet, sőt biztosan nem talál, de sok lövés mégis megállítja a támadót. Aki, persze visszalő. Másrészt, amint a katona visszalő, akkor civilt talál el, amivel aztán a védőknek demonstrálni lehet, hogy a támadó katonák a civil lakosságot lövik.

Arról nem is szólva, hogy Kijevben, mint máshol, a civil lakosság felfegyverzésével és fanatizálásával – egy ember egy Kalasnyikovval rálő egy gépjármű oszlopra, sokszor harckocsikra – bár veszélyt hozhat a saját civil lakosságukra, de komoly gondot is a támadóknak. A partizán harcnak errefelé nagy múltja van. Az oroszok, amit 1941-44-ben a németek és szövetségeseik ellen tettek, azt most a saját csapataikkal élhetik át. Bármelyik bokor, kapualj vagy ablak lőhet! Bármikor, bármi felrobbanhat, az előbb még barátságosan mosolygó lány kézigránátot dobhat. Ez persze idegessé teszi a bevonulókat, ráadásnak állandó idegfeszültségben tartva, másrészről az ideges katona hamarabb lő, ezért le civileket. (Talán ártatlanokat is.) Mindezt a védők propagandája nagyon jól kihasználhatja.

Az orosz „Blitzkrieg” nagyon nem jött be

Az orosz vezetés nem számított az ukrán fanatizmusra, ahogyan a jelentős nyugati segítségre sem, elsősorban a robotrepülőket és rakétákat célravezető műholdakkal szemben nem tudtak – és akartak – a világűrben küzdeni. A műholdak pedig fentről jól látták az orosz csapatmozgásokat, amelyek réseibe ukrán ellenállókat tudtak mozgatni, és így, már az első napokban a gyors előrenyomulást megakadályozni. Több forrás utal rá, a műholdas felderítés segítségével az eleve nagyobb létszámú ukrán erőket mindenütt erőfölénybe voltak képesek csoportosítani minden előretörő orosz ékkel szemben. Ráadásul, ahol nagyobb orosz csapatösszevonás történt, oda rakétát vagy robotrepülőt küldtek, amely lehetséges, hogy csupán néhány járművet semmisített meg, viszont azonnali szétbontakozásra késztette az orosz erőket. Szétbontakozva és nem koncentrálva pedig támadni nehezen lehetséges!

„Hogy az első napokban, a megközelítően 200-280 ezres támadó erőket tovább gyengítsék, nemcsak a nagyvárosokat, hanem a kisebbeket is, sőt néhány falut erőddé alakítottak át, amelyet a falvak esetében lehetséges csupán néhány szakasz védett, mégis ezeket módszeres ostrommal – idő! – be kellett az oroszoknak venniük”

Továbbá, a harcok elhúzódásával az utánpótlást úgyszintén ki kellett építeniük, amely utánpótlási bázisokat és vonalakat szintúgy jelentős erővel védeni kellett. Ezért néhány héten belül tartalékosokat kellett behívniuk, hogy a támadó alakulatok mögött a hátországot megszállhassák. Ezt pedig az ukrán és a Nyugati média kihasználta, máris az oroszok gyengeségéről papolva.

Az orosz „Blitzkrieg” teljes kudarccá lett 

Mint ahogy a Szovjetunió ellen a németeké is, anno 1941-ben. Történt egy gyors támadás – igaz az több hónapig tűnt sikeresnek –, amely éppen ezeken az ukrajnai területeken akadt el. Akkor is, mint most, a nagy távolságok, a gyenge úthálózat, a rossz idő (nagy sár), a helyi lakosság halált megvető fanatizmusa és az idő maga lett a hátráltató tényező. A Szovjetuniónak 1941-től nyugati segítséggel a nagy hátországába visszavonulva sikerült – óriási véráldozat árán és több év alatt – nem csupán megállítani a támadókat, hanem ellentámadásba menni, amelyre Ukrajna és szinte ugyanazon nyugati országok készülnek mostanság, együttesen.

„Az orosz <Blitzkrieg> győzelme esetén lett volna esély a konfliktus gyors lezárására. Majd még márciusban is, amikor az orosz vezetés már láthatta, hogy csakis nagy erőfeszítés árán érhet el sikereket. Viszont így, amint egyre inkább telik az idő, ezzel egyre inkább a hosszú, ha nem is éppen a <100 éves háború> képe rajzolódik elénk”

Az emlegetett „100 éves háború” 1337-től 1453-ig tartott, tehát több is, mint száz esztendőig, amelyben Anglia és Franciaország, meg a szövetségeseik, elsősorban francia területen a lovagkori módszereknek megfelelően leginkább kicsiny csapatokkal, néha ugyan nagyobb seregekkel küzdöttek. És végül minden maradt majdnem ott, ahol a háború kitörésekor volt, bár területek fennhatóságot cseréltek, de egyik fél sem bírt a másikkal, ráadásnak mind a két fél meggyengült. Most, szintúgy valami hasonló várható?

„Az ukránok az időre játszanak”

Ha időt nyernek, akkor életet nem is, de Ukrajnát nyerhetnek. Mert eltelik néhány nap, vagy hét, és jönni fog, mert jönni kell a segítségnek. (Amit, amúgy a Nyugatiak már évek óta ígérnek.) Segít az ENSZ, az EU, vagy a NATO, esetleg „csak” az USA, vagy Németország. Jön fegyver, pénz, hadianyag és talán katona. Akkor pedig Ukrajna nem védekezni, hanem támadni fog. Lesz képes. Meddig? Voronyezsig, ott a határon, vagy kissé beljebb, Rosztovig, egészen talán Moszkváig, vagy éppen Vlagyivosztokig mennek, akkor majd?

„Az oroszok úgy érezhették, ezt kell megakadályozniuk!”

Vagy azt, hogy az ukránok legyenek erősebbek, jobb fegyverzettel, és így azok jöjjenek. A „nagyon művelt és nagyon humánus Nyugat” már erre is felkészítette a világot. Ukrajna jogos háborújáról beszélve, amely mindig jogos lesz!

Propaganda háború is zajlik, már előbb, mint ahogyan kezdődött a vérengzés. Hogy a propaganda csata a fegyverszünet alatt és után is tartson majd. Mind a kettő harcoló fél bizonyítani kívánja majd önmagának, így a saját lakosságának, hogy értelme volt az értelmetlen öldöklésnek, hogy valamit nyertek, amiért érdemes volt rengeteg életet és pénzt feláldozni.

„A kibicek oldalán pedig mi történik majd? Azok eddig is beleszóltak az események menetébe, tanácsokat adtak, vagy éppen bírálták a résztvevőket, sokszor persze kéretlenül. Leginkább az Európai Unió volt ez, annak politikai vezetése. Hogy a háború előrehaladtával egyre nagyobb legyen a hangjuk”

Már pénz – paripa helyett – harckocsi, és fegyverek után meg mellett európai katonákat kívánnának küldeni Ukrajnába! (Igaz, néhányan – még – mondogatják, hogy a fegyverszünet ellenőrzésére.)

Amennyiben NATO tagállam háborús konfliktusba keveredik, nem fog automatikusan az egész NATO abba kerülni, hiszen ez védelmi szövetség. Viszont a megtámadott, jelen esetben Oroszország nagyon úgy érezheti, hogyha majdnem mindegyik NATO tagállammal áll szemben, akkor az egész katonai szövetséggel, hogy ez a következő világégést, valószínű az utolsót jelentse.

Tehát ki tudhatja, mit hoz a jövő…

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com