„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A jelenlegi katonai realitások közepette a tárgyalásokat úgy kell felfognunk, mint Ukrajna esélyét a teljes katonai vereség elkerülésére”
Fotó:EUROPRESS/Tetiana DZHAFAROVA/AFP
Alapítása óta talán legsúlyosabb válságát éli ma az Európai Unió. Keleten az egyre kilátástalanabb ukrajnai háborúval néz szembe, míg délen egyik legszorosabb partnere, Izrael vív több olyan katonai konfliktust, amelyből már nem kerülhet ki győztesen. Ugyanakkor a transzatlanti szövetséget is végletekig feszíti az Ukrajna melletti, világos kifutási pontok nélküli elköteleződés. Miközben Oroszország Ukrajna állandó semlegességét és a biztonságpolitikailag, valamint geostratégiailag kulcsfontosságú kelet-ukrajnai területek elcsatolását követeli, az Egyesült Államok saját befolyási övezetének kiterjesztésén fáradozik, és NATO-szövetségese, Dánia stratégiai jelentőségű területe, Grönland felé terjeszkedik. Iránban teljesen kontrollálhatatlanná váló háború fenyeget, amely hosszú évekre káoszba taszíthatja az Európával szomszédos Közel-Keletet. Kínával, a felemelkedő globális hatalommal az EU továbbra sem találja a stabil együttműködés alapjait. A BRICS+ államok új csoportját pedig – amely demográfiai, gazdasági és technológiai téren már most lekörözte az Európai Uniót – Brüsszel könnyelműen figyelmen kívül hagyja.
„Az Európai Unió pozícióit nem utolsósorban az ukrajnai háború gyengítette meg, aminek következtében a nagyhatalmi játszmákban is háttérbe szorult. Ezt a folyamatot tovább mélyítik Európa struktúrális problémái, a biztonságpolitikai, energiapolitikai és technológiai függőség, amely folyamatosan erodálja világpolitikai befolyását. Az Oroszország elleni szankciók pedig rávilágítottak sérülékenységünkre, fokozták a belső ellentéteket, és felerősítették a közösséget szétfeszítő centrifugális erőket”
E fejleményeknek már most súlyos geopolitikai és gazdasági következményei vannak. Olyan hatások, amelyek tartósan veszélyeztetik a jövő nemzedékek biztonságát és jólétét. Ennek ellenére az EU és – kevés kivételtől eltekintve – a tagállamai alig képesek más válaszra, mint üres fenyegetőzésekre, önkárosító szankciókra és egy elkapkodott, rendkívül költséges fegyverkezési programra. Egy olyan korszakban, amely józan elemzést és megfontolt cselekvést követelne, Európa az önelégültség és az önteltség csapdájába esik, foglyul ejtve magát egy moralizáló információs háborúban, amely eltorzítja a valóságérzékelését.
Nekünk, európaiaknak – beleértve a kontinens összes nem uniós tagállamát, így Oroszországot is – végre össze kell szednünk a bátorságunkat, hogy új utat keressünk az önérvényesítés és a béke felé. Ehhez az Európai Uniónak, mint a földrész legnagyobb politikai közösségének, ki kell törnie a saját maga által felöltött morális kényszerzubonyból, amely megakadályozza abban, hogy egyáltalán szóba álljon ellenfelével.
„Ideje szembenézni az új realitásokkal, hogy valódi esélyt kaphasson a diplomácia”
Elsődleges prioritás a béke az európai kontinensen
Az Európai Uniónak és Oroszországnak a jövőben is osztoznia kell az európai kontinensen – akár egymással együttműködve, akár egymás mellett élve. Az, hogy mi, európaiak miként rendezzük egymás közötti viszonyunkat, sorsdöntő lesz. Ezen múlik, hogy mi és az utánunk jövő nemzedékek biztonságban és jólétben élhetnek-e a kontinensen. Ez a kapcsolat tehát mindkét fél számára alapvető fontosságú. Földrajzi fekvése és korlátozott nyersanyagbázisa miatt ráadásul az EU valószínűleg még inkább rá van utalva az Oroszországgal fenntartott stabil és békés viszonyra, mint fordítva.
„Ha békében akarunk élni, végre meg kell tennünk azt, amit az elmúlt négy évben következetesen elutasítottunk, tárgyalóasztalhoz kell ülnünk Oroszországgal az ukrajnai háború békés lezárása érdekében. Csak így teremthetjük meg ugyanis egy olyan tartós, összeurópai biztonsági és békerendszer feltételeit, amely minden európai érdekét szolgálja”
Időközben – bár az európai politikai elit köreiben továbbra is a háborús retorika az úr – már hallani az első halkabb hangokat, amelyek a tárgyalásos megoldás szükségességét hangsúlyozzák. A német kancellár négyévnyi hadakozás után végre elismerte, Oroszország európai ország, amellyel törekedni kell a kiegyezésre. Az olasz miniszterelnök és a francia elnök azt szorgalmazza, hogy Európa újítsa fel a közvetlen párbeszédet Oroszországgal, és vállaljon szerepet az ukrajnai konfliktus békés rendezésében. Meloni ezen felül – az egységes fellépés érdekében – egy uniós különmegbízott kinevezését sürgeti. Konkrét lépések azonban mindmáig nem történtek, és békejavaslatok sem születtek. Túl sokan bíznak még az orosz katonai gépezet közeli összeomlásában, és reménykednek abban, hogy Ukrajna a harctéren mégis képes lesz kicsikarni a győzelmet.
Ezen a ponton kívánunk hozzájárulni a folyamathoz a béketárgyalásokra vonatkozó részletes javaslatunkkal, amelyet Horst Teltschikkel, Peter Brandttal, Hajo Funkéval és Johannes Klotz-cal közösen dolgoztunk ki. A közelmúltban közzétett,
„Ukrajna és Oroszország: Hogyan lehet véget vetni ennek a háborúnak tárgyalásos békével”
című dokumentumban konkrét javaslatokat teszünk a tárgyalások keretfeltételeire, a területi kérdések rendezésére, a NATO szerepére és Ukrajna lehetséges semlegességére, a biztonsági garanciákra, az ukrán haderő jövőbeli nagyságára, valamint a békeszerződésre és a tűzszünetre. Emellett kidolgoztuk egy regionális biztonsági architektúra és egy jövőbeli európai békerendszer alapvetéseit is – hiszen ezek nélkül nem jöhet létre fenntartható béke Ukrajna számára sem.
Az alábbiakban a sikeres béketárgyalások három olyan alapvető előfeltételét részletezzük, amelyek a javaslatunkban implicit módon már benne foglaltatnak.
A megértés légkörének megteremtése elengedhetetlen
Az Európai Unió és tagállamai ma saját háborús propagandájuk foglyai – ebben rejlik a legnagyobb problémájuk. Az olyan nyilvános kijelentések, amelyek az orosz elnököt Hitlerhez hasonlítják, vagy azt harsogják, hogy „Oroszország örökre az ellenségünk marad”, esetleg „eltörölhető a történelemből”, illetve az orosz állam szétzúzását és független egységekre darabolását követelik, vak gyűlöletről tanúskodnak. Az ilyen retorika inkább a vesztesekre jellemző, a gyűlölet azonban rossz tanácsadó, és teljesen összeegyeztethetetlen a komoly béketörekvésekkel.
„Amíg a nyugati politikusok abban a hitben élnek, hogy Oroszország a háború tetszőleges meghosszabbításával térdre kényszeríthető, a tárgyalásoknak nincs esélyük”
Ez a meggyőződés ráadásul életveszélyes. Az Egyesült Államok visszahúzódása után az európai NATO-tagállamok – amelyek még egymás között is megosztottak – sem anyagi, sem katonai erőforrásokkal nem rendelkeznek egy ilyen irányvonal fenntartásához. Fennáll a veszélye egy olyan forgatókönyvnek, amelyben az ukrán védelem összeomlik. Ezt mindenáron meg kell akadályozni, mert a katonai kudarc elkerülhetetlenül magával rántaná Ukrajna politikai stabilitását is, az ukrán állam pedig életképtelenné válna. Pontosan ezért van szükség azonnali tárgyalásokra!
„A jelenlegi katonai realitások közepette a tárgyalásokat úgy kell felfognunk, mint Ukrajna esélyét a teljes katonai vereség elkerülésére”
Ez alapvető szemléletváltást követel az ukrán kormánnyal és Oroszországgal szembeni hozzáállásunkban. Aki tárgyalásos békét akar, annak a szavait is meg kell válogatnia. A diplomáciai erőfeszítések alapja a tisztelet, az odafigyelés és a megértésre való hajlandóság – még a hadban álló féllel szemben is. Ez minden háborút lezáró diplomáciai törekvés alapkövetelménye, és ez alól az ukrajnai konfliktus sem kivétel.
Nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni a háború által teremtett realitásokat
Az Európai Unióban az ukrajnai háborút túlnyomórészt erkölcsi szemüvegen keresztül szemlélik. Kétségtelen, hogy minden háború erkölcstelen. Ám a fegyveres konfliktusok világában nem morális kategóriákról, hanem kizárólag ütköző érdekekről van szó. Ez a józan – és sokak számára zavarba ejtő – felismerés elengedhetetlen a komoly béketárgyalásokhoz.
„A háborúk akkor törnek ki, ha a kulcsfontosságú érdekeket – különösen azokat, amelyeket az egyik vagy másik fél egzisztenciálisnak tekint – politikai vagy diplomáciai úton már nem lehet összehangolni”
Az ukrajnai háborúra is érvényes Clausewitz híres tézise: „A háború a politika folytatása más eszközökkel.” A háború ugyanis nem öncélú esemény és nem korlátozódik pusztán a katonai műveletekre, a politikai cél mindvégig meghatározó marad. Mivel a konfliktus mértéke, intenzitása és mindenekelőtt a lezárása mindig a politikai célkitűzésekhez igazodik, a politikát és a diplomáciát a harcok idején sem szabad felfüggeszteni.
„Aki békét akar, annak óvakodnia kell a maximális követelésekhez való ragaszkodástól”
Azok a feltételek, miszerint Oroszországnak először ki kell vonulnia az összes megszállt területről, súlyos jóvátételt kell fizetnie, politikai vezetőit nemzetközi bíróság elé kell állítania, és minden kifogását fel kell adnia Ukrajna NATO-tagságával, sőt a NATO-csapatok ukrajnai állomásoztatásával szemben, de facto Oroszország kapitulációját jelentenék. A háború menete azonban más realitásokat szült. Ukrajna helyzete rendkívül kritikus. Amennyiben Oroszország katonai győzelemmel érné el céljait, az azt jelentené, hogy a tárgyalások – már ha egyáltalán sor kerülne rájuk – kizárólag az orosz követelések mentén zajlanának. Hiszen minden háborúban a győztes diktálja a feltételeket – ez itt sem lesz másképp.
A tárgyalásokat pozitív békeperspektívára kell alapozni
Ha a háborút katonai úton már nem lehet megnyerni, kizárólag a tárgyalások maradhatnak eszközként egy még elfogadható megoldás eléréséhez. Ilyenkor a cél az, hogy a diplomáciai érdekegyeztetés révén olyan feltételeket teremtsünk, amelyek a hátrányosabb helyzetbe került fél számára is vállalhatóak. A történelem számos példát ismer, amikor ez sikerült, és Ukrajna kiváló diplomatákkal rendelkezik.
„Békejavaslatunkban ezért három átfogó tárgyalási célt jelöltünk meg, amelyekben minden érintettnek előzetesen meg kellene állapodnia. Ezek Oroszország és az EU közös felelősségére építenek egy független, stabil és életképes Ukrajna, valamint Európa jövőbeli biztonsága és békéje érdekében. Ezek tehát elsősorban összeurópai békecélok”
– Ukrajna fennmaradásának biztosítása szuverén, független és működőképes európai államként, visszaadva a jövőbe vetett hitet a lakosságnak négyévnyi pusztító háború után.
– Egy összeurópai biztonsági architektúra és békerendszer alapjainak lefektetése, amely egyaránt figyelembe veszi Oroszország és Ukrajna biztonsági érdekeit.
– Konkrét megoldások kidolgozása a legfőbb konfliktus forrásokra, hogy a háború – mindkét fél kellő kompromisszumkészsége mellett – végleg lezárható legyen.
Mivel ezeken a tárgyalásokon egymással mélyen ellenséges felek ülnek majd asztalhoz, a békecélok közös rögzítése segíthetne konstruktívabb légkört teremteni. Kétségtelen, hogy az elérésük módjáról továbbra is éles viták zajlanának.
„Ám így a folyamat már nem győztesről és vesztesről szólna, hanem arról, miként festhet egy közös Európa az EU-val, Oroszországgal, és a középpontban egy szuverén ukrán állammal”
Ennek a megközelítésnek lenne egy további előnye is, nem kerülne ellentmondásba az Egyesült Államok békepolitikai törekvéseivel, hanem egy önálló európai iránnyal ésszerűen kiegészítené azokat. Így Washington érdekei összefonódhatnának az európaiakkal. Az eredmény egy sokkal stabilabb és jövőbe mutató béke lehetne – de ehhez az egyelőre még önmagába zárkózott Európának is akarnia kell a részvételt.
Rövid utógondolat Németországról
A német kormány láthatóan vezető szerepre törekszik az Európai Unióban, amit a kancellár az ukrajnai háború kapcsán is egyértelművé tett. Éppen ezért lenne indokolt, ha Németország a békés megoldás keresésében is az élre állna. Az ország alaptörvénye (Grundgesetz) lényegét tekintve békealkotmány. A preambulum világos irányt szab a felelős politikai döntéshozóknak, kimondva, hogy
„Németországnak egy egyesült Európa egyenjogú tagjaként a világ békéjét kell szolgálnia”
Németország jelenleg Ukrajna messze legnagyobb pénzügyi támogatója, ezért elemi érdeke kellene legyen, hogy milliárdos forrásait ne fegyverekre és további pusztításra, hanem a szörnyű kínokat elszenvedő ukrán nép életfeltételeinek újjáépítésére fordítsák. Ez egyúttal utat nyitna Németország számára a felemelkedő ázsiai gazdaságok piacaihoz és nyersanyagaihoz is. A válság spirálba került német gazdaság profitálna ugyanis a legtöbbet az Oroszországgal fenntartott kooperatív viszonyból.
Ehhez társul egy sajátos történelmi felelősség is. Németország az első és a második világháborúban, majd a hidegháború alatt is szemben állt Oroszországgal, és jelenleg ismét ellenfélként tekintenek egymásra. Éppen ezért Németországnak saját, jól felfogott érdekében kellene bebizonyítania, hogy létezik egy másik út.
„Ahogy Németország és Franciaország egykor képes volt felülemelkedni az úgynevezett <ősi ellenségeskedésen>, úgy kellene ma Berlinnek tartós megbékélésre törekednie Oroszországgal”
Egy ilyen lépés végre megteremthetné azt a biztonságot, amelyre a számtalan háború által szaggatott európai kontinensnek oly égető szüksége van.
Bízunk benne, hogy békét célzó javaslatunkkal szerény hozzájárulást tudunk tenni ehhez a célhoz.
A szerzőkről:
Harald Kujat a német légierő nyugalmazott négycsillagos tábornoka, 2000 és 2002 között a Bundeswehr vezérkari főnöke, 2002-től 2005-ig pedig a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt, amely az észak-atlanti szövetség legmagasabb katonai tisztsége. E minőségében ő töltötte be a NATO-Oroszország Tanács, valamint a NATO-Ukrajna Bizottság vezérkari főnöki szintű elnöki tisztét is.
Michael von der Schulenburg 34 éven át dolgozott az ENSZ-nél, illetve rövid ideig az EBESZ-nél a világ számos válság- és háborús övezetében. Legutóbb az ENSZ főtitkár-helyettesi rangjában szolgált. 2024 óta az Európai Parlament képviselője, ahol elsősorban kül- és biztonságpolitikai kérdésekkel foglalkozik.
(Magyarra Péli Éva fordította.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
HandaBandy says:
“Szerintem a honvédő háború nem az.”
Lehet, de a soha nem volt Ukrajna háborúja már régen nem az. Ugye itt van az a békés felkészülés az orosz támadásra ami csodák csodája, be is következett. Hogy mik vannak! Várjuk tehát a fényes ukrán győzelmet, mint Szaddám Irakban a sajátját.
“München, 1938. Az is milyen jól működött…”
Ugye ott is a németeket terelték az oroszok felé. Igen valóban jól működött. Tuco úr, kérem! Legalább a saját hozzászólásait olvassa el alaposan!
“oroszok ezt nem így gondolják. Ők meg vannak győződve arról, hogy képesek katonailag győzni”
Vázolná, kérem a küszöbön álló orosz vereség módozatait? Ugye megint a Blitzkrieg kitörölhetetlen emléke, mint nosztalgia. Az EU + részben az USA vív a fél kézzel kardozó oroszokkal és bizony, bizony… A szimpla lőszert úgy kell összekoldulni a 155mm-es világból. Igen, az úr a pokolban is úr, csak ott már minek (kieg. tőlem)
csakafidesz says:
HandaBandy!
Nagyjából az a helyzet. Ami félelmetes az au újabb technika. Napoleon visszavonuló seregét olyan ágyúkkal bombázták amelyek lőtávolságát méterekben mérték, ma kilométerekről van szó. A náci németek a háború végén legyártották az első széria ME 262 vadászrepülőt amelyben egy pilóta ült és 900 km/h sebesslggel repült, Ez volt a világ első sugárhajtású gépe. A mai gépek sokkal gyorsabbak a hangsebességnél és sok tonna bombát tudnak szállitani. A régi V2 rakéta játék a Marsra is irányítható rakétákhoz képest. A drón teljesen új harci eszköz. A kommunikációban és a navigációban fényévekkel vagyunk előrébb. A fejlett Nyugat úgy gondolja, hogy a technikája sokkal fejlettebb az oroszokénál. Sajnos tévednek. (Azt már el is felejtik, hogy Gagarin volt az első űrhajós és a koreai háborúban a MIG 15 repülőgépekkel nem tudták a versenyt felvenni. Jó lenne szerényebben gondolkodni, mert vannak és lesznek még meglepetések.
A szomorú dolog az, hogy a fegyverkezési versenyben a halál vámszedői, a fegyvergyárosok járnak jól mindenki más csak szenved a háborúban. Ráadásul senki sem akar “hősi” halott lenni, mégis milliók halnak meg. Túl drága dolog, és túl sok áldozattal jár a háború ahhoz, hogy a műszaki fejlődés motorja legyen.
HandaBandy says:
ME-262… Az anekdota szerint már ment a Barbarossa hadművelet de még a Szu-ból mindig jöttek a mangán, molibdén, kobalt stb. szállítmányok. No, ezt aztán leállíttatta J.V.Dzs. és utána a Jumo004 nem is nagyon élte túl az 50 (!!!) üzemórát. TAlán az volt a világ szerencséje az volt, hogy AH még a műszaki dolgokba is beleszólt, mert kompetensnek érezte magát. Aztán lehet, hogy csak ráfogják.
ng says:
„Egyre kilátástalanabb” Ukrajna helyzete; „fennáll a veszélye, hogy az ukrán védelem összeomlik”; „jelenlegi katonai realitások”, küszöbönálló „teljes katonai vereség”.
Valahogy ez a „teljes katonai vereség” már 4 éve a küszöbön áll, de a Moszkvából fizetett németek (továbbá magyarok, franciák, szlovákok, sőt, lengyelek) nagy-nagy szomorúságára valahogy csak nem akarja átlépni a küszöböt.
Vajon az 5. hadoszlop milyen filmet néz?
Már legalább 4 éve oda vannak korcsolyázva, ahol a korongnak lennie kellene. De nincs ott. Most akkor marad a könyörgés. Mondjuk ez se kevésbé hatástalan, mint a „világ 2. legerősebb hadserege”.
Stier Gábor says:
Ön milyen filmet néz? Felőrlő háborúról még nem hallott? Ennek a lényege, hogy a győztes is megrokkan, de tovább bírja. Tényleg úgy gondolja, hogy ezt a háborút Ukrajna megnyerheti? Akkor sokan hallgatta a “münchenieket”.
ng says:
Ezt a háborút Ukrajna már megnyerte. Azzal, hogy nem veszítette el. Putyin egyetlen hadicélja sem teljesült. Se demilitarizáció, se a denacifikácó. Nem “münchenieket”, hanem a “moszkvaiakat” hallgatom. Onnan tudom, hogy fordulat nem várható, hogy az oroszok már nem követelik se a hadsereg csaknem teljes leszerelését, se a kormányváltást. Amit követelnek, az a Donbász maradéka, azaz a harctéren azt se tudják megszerezni. A felőrlő háború már 4 éve nem tűnik nagy sikernek. Ez van, így állunk. Ukrajna ezt a háborút már megnyerte. Még – elvileg – elveszítheti, de erre az oroszok szerint sincs érdemi esély.
HandaBandy says:
“Ezt a háborút Ukrajna már megnyerte. ”
Igen, ez kb. olyan mint amikor(ha jól emlékezem) Woody Allen egy filmjében megjelenik ő miután egy kocsmában alaposan helyben hagyják és megmagyarázza. hogy “Az állammal erősen öklön vágtam a másikat és erőfitogtatás gyanánt a homlokommal összetörtem egy asztalt”.
Okos enged, szamár szenved. Szerep szabadon választható. Amióta a Nagy Fényes Ellenoffenzíva még véletlenül sem a Krim irányában ment amit sugalltak a sponzorok rendesen, azért lohadt a katonai támogatási kedv, noha valóban nem szűnt meg. Ki tudja miért?
Stier Gábor says:
Ez is egy nézet, de Ukrajna elvesztette a jövőjével együtt, míg Oroszország nyerésre áll, de nem így képzelte. Persze, még nincs vége.
csakafidesz says:
“Valahogy ez a „teljes katonai vereség” már 4 éve a küszöbön áll, de a Moszkvából fizetett németek (továbbá magyarok, franciák, szlovákok, sőt, lengyelek) nagy-nagy szomorúságára valahogy csak nem akarja átlépni a küszöböt.
Vajon az 5. hadoszlop milyen filmet néz?”
————————————————————————
Ember! Te milyen 5. hadoszlopról beszélsz? Vannak Ukrajnában “Moszkvából fizetett németek (továbbá magyarok, franciák, szlovákok, sőt, lengyelek)” ?
ng says:
Ha hallott volna a ’21. karácsonyi orosz ultimátumról, akkor lenne némi fogalma arról, hogy ki ellen vívja ezt a háborút a moszkvai mjasznyik.
Stier Gábor says:
Az az “ultimátum” továbbra is tárgyalási alap.
Tuco says:
„Ha békében akarunk élni, végre meg kell tennünk azt, amit az elmúlt négy évben következetesen elutasítottunk, tárgyalóasztalhoz kell ülnünk Oroszországgal az ukrajnai háború békés lezárása érdekében.”
München, 1938. Az is milyen jól működött…
“Aki tárgyalásos békét akar, annak a szavait is meg kell válogatnia. A diplomáciai erőfeszítések alapja a tisztelet, az odafigyelés és a megértésre való hajlandóság – még a hadban álló féllel szemben is.”
Ez ugye Medvegyevre és hasonszőrű társaira is vonatkozik? Vagy nekik szabad az ukránokat hoholoknak, ukronáciknak, banderistáknak nevezniük?
“Kétségtelen, hogy minden háború erkölcstelen.”
Szerintem a honvédő háború nem az.
“Azok a feltételek, miszerint Oroszországnak először ki kell vonulnia az összes megszállt területről, súlyos jóvátételt kell fizetnie, politikai vezetőit nemzetközi bíróság elé kell állítania, és minden kifogását fel kell adnia Ukrajna NATO-tagságával, sőt a NATO-csapatok ukrajnai állomásoztatásával szemben, de facto Oroszország kapitulációját jelentenék.”
Ezt már nagyon rég nem követeli senki sem Ukrajnában, sem nyugaton. Az ukránok már azzal is beérnék, ha az aktuális kontaktvonal lenne a de facto határ és biztosítékot kapnának arra vonatkozóan, hogy az oroszok nem támadják meg őket.
“Ha a háborút katonai úton már nem lehet megnyerni, kizárólag a tárgyalások maradhatnak eszközként egy még elfogadható megoldás eléréséhez.”
Csakhogy az oroszok ezt nem így gondolják. Ők meg vannak győződve arról, hogy képesek katonailag győzni és ezzel minden kitűzött céljukat elérni. Majd ha ez másként lesz, akkor lesz tere az érdemi tárgyalásoknak és a kompromisszumos békének.
csakafidesz says:
Anno édesapámmal az NDK-ban autózva Rügen felé egy laktanya mellett hajtottunk el. Nagy vörös betűkkel ez volt a kerítésre festve: “A legyőzhetetlen szovjet hadseregtől tanulunk.” Apám megcsikorgatta a fogát és kijelentette, hogy már torkig van a legyőzhetetlenséggel és a németek inkább ne tanuljanak semmit. Megértettem. Őket elhajtották Ukrajna kellős közepére a “legyőzhetetlen Wehrmacht” vezetésével. Amúgy nagyon sajnálatos, hogy a németek elfelejtették hová is jutottak 1945-ben. Akkor az volt a legnagyobb probléma, hogy egy használható romházban valahol meghúzzák magukat, és sokan így is a puszta földön aludtak.
Oroszország legyőzése hiú ábránd. Adott egy végtelen nagy ország. A vonat 140 km/h sebességgel folyamatosan robog a Bajkál tó felé, és még a harmadik napon is robog a nagy semmiben. Addig amíg ez az élmény nem lesz a sajátjuk addig fel sem foghatják, hogy Oroszországot már a méretei miatt sem lehet legyőzni.
Amúgy a cikk inkább kívánság gyüjtemény, az Európai Unió vezetői sajnos gyenge elméjűek és nem fogják fel a realításokat. Egyetlen dolog amit Oroszországgal tenni lehet az, hogy ténylegesen kölcsönös kereskedelmet és együttműködést alakítanak ki. Mindenki jól járna. Első lecke az lenne, hogy Oroszország a nagyobbik fél, vele érdemes jóban lenni. A süket szankciózás senkinek nem jó, és most már örüljenek, ha az oroszok a régebbi feltételek mellett még szóba fognak állni a tébolyult európai vezetőkkel.