„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
„Ettől a felismeréstől pedig Zelenszkij és csapata sarokba szorítva érzi magát, így egyre kétségbeesettebben próbál kievickélni ebből a helyzetből. De még mielőtt minden rosszért a Bankovát hibáztatnánk, azt azért jegyezzük meg, hogy az egyre nagyobb elfáradás ellenére azért még a társadalom többsége sem akar okvetlen kapitulálni”
Fotó:EUROPRESS/JOHN THYS/AFP
Nem tudom, az Európai Unió vezetői és a nyugat-európai politikai fősodor mikor veszik észre, hogy a tűzzel játszanak. Pedig csak figyelni kellene arra, amit az ukrán elnök mond, és akkor normális esetben csak bekapcsolna az a bizonyos vészjelző. Még akkor is, ha a morális burokból nem igazán érzékelhető a valóság. Volodimir Zelenszkij azonban rettenetesen riasztó dolgokat beszél. Olyan pőrén zsarolja a nyugati döntéshozókat, hogy ez a primitív logika még a morális burkon is át kellene hogy üssön. Értik is ezt nagyon jól Washingtonban, és ezzel magyarázható az a visszafogottság, amellyel a Fehér Ház fogadta Kijev úgynevezett győzelmi tervét. Azzal pedig nem nagyon törődnek az óceánon túl, hogy mi lesz így az Európai Unióval. Sőt, úgy gondolják, hogy Európa vegye csak le Washingtonról az ukrajnai konfliktus anyagi terheit, biztosítsa az állam működését, és az európai integrációval még kárpótolja, nyugtassa is az atlanti tagságra egyelőre hiába váró, és enélkül frusztrált ukrán vezetést.
„Valójában ugyanis arról szó sincs, hogy Ukrajnát győzelemre vezethetik a <győzelmi tervnek> elkeresztelt elképzelések, és ezzel még az ukrán elit is tisztában van. A Nyugatot azonban nem engedné kiszállni ebből az őrült körhintából, és ennek érdekében Kijev akár még egy atomháborút is megkockáztatna. Ha pedig mégis csak be kell fagyasztani ezt a konfliktust, akkor Zelenszkijék szeretnék azt a lehető legjobb feltételek mellett megtenni”
Mindez a gátlástalan és felelőtlen, egész Európa biztonságát kockára tevő politika Kijev részéről még érthető is. Ukrajnát ugyanis a „védelmezői” belevitték egy kilátástalan háborúba, és akkor sem engedték abból kiszállni – lásd az isztambuli tárgyalások zátonyra futtatása -, amikor Zelenszkijék ezt megtették volna. Ma ezen már régen túl vagyunk, és az ukrán vezetés sem nagyon tud, de nem is akar ebből a háborúból kiszállni. Az a bizonyos körhinta pedig egyre őrültebb sebességgel forog, az ország minden értelemben pusztul, és a helyzete egyre kilátástalanabb.
„Európa szintén beleszédült ebbe a körforgásba, ám hiába szenved egyre látványosabban, a vezetői beleélték magukat abba, hogy legyőzik Oroszországot. Washingtonban meglehetős józansággal és elégedetten figyelik ezt a véres búcsúi kavalkádot. Nem kergetnek olyan illuzórikus álmokat, hogy legyőzik Oroszországot, megelégednek azzal, ha meggyengül és nem győz, Ukrajna pedig területveszteséggel, de fennmarad. S hogy mi lesz közben Európával, és mennyit szenved még Ukrajna? Hát – tárják szét a karjukat – ez járulékos veszteség”
Ám még mielőtt az a vád érne, hogy Oroszországról, Moszkva felelősségéről egy szót sem szólok, álljunk meg itt egy pillanatra. Mint már annyiszor elmondtuk, igen, ez agresszió, ám az idáig vezető út felveti mások felelősségét is. Arról nem is beszélve, az óceánon túl pezsgőt bontanának, ha a Kreml is felszállna erre a körhintára, és a háborúba beleszédülve olyan álmokat szőne, hogy az uralma alá hajtja az egész Ukrajnát. Ám Moszkvában a döntéshozók nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ez lenne Oroszország második Afganisztánja. Már azt sem dolgozták fel Moszkvában olyan egyszerűen, hogy belekeveredtek egy kiterjedt háborúba, az ukrán frontokon kivéreztetni Oroszország erejét azonban végképp nem akarják. Nem az zavarja a legjobban a Kremlt, hogy a nyugati világ elítéli az agresszió miatt – amelynek egyébként a saját szövetségesei sem örülnek -, hanem a háború következményei.
Persze, ebből a helyzetből Moszkva akár még viszonylag jól is kijöhet – megerősödött hadsereggel és gazdasági szuverenitással -, ám ettől még önbecsapás lenne, ha elhinné, hogy ez a saját forgatókönyve. Nem, ezt a Kreml „benézte”, aztán elég jól alkalmazkodott az új helyzethez, és szerencséjére a vérszagot kapott Washington is elmérte a lehetőségeit.
„Így most ott vagyunk, ahol a történelemben már annyiszor, senki sem akart ekkora háborút, és lám mi lett belőle”
Most már minden oldalon a kármentés folyik, és a már így is kilátástalan helyzetben lévő Ukrajna kivételével a nagyobb bajt, a közvetlen ütközést szeretnék elkerülni. S közben keresik a lehetőséget arra, hogy valahogy kiszálljanak ebből az egészből, de ez már ilyenkor nagyon-nagyon nehéz. Most már mindenki győzelmi kényszerben van, és ez nem a közeli béke esélyeit növeli.
De térjünk vissza Zelenszkij „győzelmi tervéhez”, ami megint csak tovább távolítja a békét. Annak ellenére – pontosabban épp erre válaszul -, hogy a nyugati blokkban is egyre kitapinthatóbb az elfáradás, és érik a háború Ukrajna számára súlyos kompromisszumokkal járó befagyasztásának a gondolata.
„Ettől a felismeréstől pedig Zelenszkij és csapata sarokba szorítva érzi magát, így egyre kétségbeesettebben próbál kievickélni ebből a helyzetből. De még mielőtt minden rosszért a Bankovát hibáztatnánk, azt azért jegyezzük meg, hogy az egyre nagyobb elfáradás ellenére azért még a társadalom többsége sem akar okvetlen kapitulálni”
Zelenszkij ebben a helyzetben (is) mindenek előtt pénzt és fegyvert kér, most éppen nagy hatótávolságú rakétákat, mellé egy rábólintást, hogy azokkal mélységi orosz területeket is támadhasson. Aztán meg már csak megszokásból is azonnali meghívót a NATO-ba, vagy legalábbis olyan biztonsági garanciákat, amelyek lényegében ezzel érnek fel.
„S még mielőtt annak elemzésébe belebonyolódnánk, hogy Zelenszkij sokadszor újracsomagolt <rendezési terve> a háború menetének megfordításához nem elegendő, szögezzük le, hogy nem is ez a cél. Sokkal inkább olyan feszült helyzet teremtése, amelyben a Nyugat nem ülhet le a háború befejezéséről tárgyalni Oroszországgal”
Így aztán Zelenszkij a maga keresetlen stílusában kér, követel és fenyeget. És Európa ezt a primitíven fenyegető stílust nem veszi, nem akarja észrevenni. Mert, hogy is adná ki magát ilyen helyzetben rendre utasítani a valóban több szempontból is áldozat Ukrajnát. Megjegyzem, amikor Kijevben a lengyel kérdésben elgurult a gyógyszer, akkor Varsó kérlelhetetlenül helyre tette mind Zelenszkijt, mind pedig Kulebát. A „jóemberkedésbe” belegabalyodott, és a körhintán ehhez még el is szédült nyugat-európai elit azonban erre képtelen.
Annak ellenére, hogy az úgynevezett győzelmi terv lényegében csak a feszültséget igyekszik növelni Oroszország és a Nyugat között, és az eszkaláció veszélyével jár. Kijev elkerülné az idő előtti, és a szempontjából rossz kompromisszumokon alapuló tűzszünetet, és abban reménykedik, hogy kellő segítséggel, ha nem is fordíthat a helyzeten, de tárgyalásokra kényszeríti Moszkvát. S akárhogy is alakul a katonai helyzet – mint a volt washingtoni nagykövet Valerij Csalij fogalmazott -, az ukrán vezetés mindenképpen biztosítani szeretné az ország felvételét a NATO-ba.
„Kijev a terv értelmében a nagy hatótávolságú rakéták mellett a nem nukleáris elrettentéshez szükséges eszközöket kér, amelyhez egyre elkerülhetetlenebb a nyugati kezelő személyzet”
A támogatásért cserébe felajánlotta a Nyugatnak Ukrajna stratégiailag fontos ásványkincseit – lítium, urán, titán, grafit -, ha pedig nem veszik fel a NATO-ba, akkor kilátásba helyezte saját atomfegyver fejlesztését és bevetését Oroszország ellen. Mindezt Zelenszkij még azzal fejelte meg, hogy a háború befejeztével az Egyesült Államok Európa védelmét nyugodtan a harcedzett ukrán hadseregre hagyhatja. Zelenszkij tehát előbb kért, majd követelt, közben ígért, majd a legdurvábban megzsarolta a Nyugatot. Pedig az atommal zsarolni nem játék. A világnak még csak az hiányzik, hogy Ukrajna elkezdjen az atomfegyverrel zsonglőrködni.
„Ha másra nem, ez az egész cirkusz azért arra mindenképpen jó, hogy Európa rájöjjön, mit is várhat Ukrajnától”
Mindenek előtt ezt a stílust, és elképzelhetjük, hogy az Európai Unió tagjaként ez mivel járna. Az unión belüli törésvonalak végletes elmélyülésével. Aztán a nagyrészt az EU pénzén felfegyverezve Kijev érvényesítené az amerikai érdekeket, ezzel végképp megerősödne a London-Varsó-Vilnius-Kijev tengely. S hogy még szebb legyen az egész, egy állig felfegyverzett Ukrajna Oroszország szomszédságában a háború állandó veszélyét jelentené, ami végképp lerombolná nemcsak az európai versenyképességet, de az európai biztonságot is. Félő tehát, hogy az úgynevezett győzelmi tervben körülírt, Oroszország számára készítendő ukrán bomba egyszer az Európai Unió alatt robbanhat.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ha e „győzelmi tervben” foglaltaknak csak a felét teljesíti a Nyugat, az megint csak távolabbra tolja a tárgyalások lehetőségét. Ezek után tényleg csak abban bízhatunk, hogy lassan azért az Európai Unió is felébred, és elgondolkodik ezen a jövőképen. Persze, látva a választások után alakuló új vezetést, erre nincs sok esély.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
