//Erdogan beint
„Erdogan hintapolitikája tehát az egyik oldalon előnyökkel jár, ám a másikon ilyen lépésekkel találja magát szembe” #moszkvater

Erdogan beint

MEGOSZTÁS

Váratlan akadály jelent  meg Svédország és Finnország NATO csatlakozása előtt. Recep Tayyip Erdogan török elnök vétóval fenyegetőzik, amennyiben figyelmen kívül hagyják Ankara érdekeit. Törökországnak persze esze ágában sincs megakadályozni a NATO északi bővítését, csupán jó alkalmat lát arra, hogy közben a saját pecsenyéjét sütögesse. Ilyen a politika világa! Nem csak lánglelkű forradalmárokból áll, akik lelkesülten, csillogó szemmel akár saját nemzeteik érdekeivel szembe mennek, csak hogy megfeleljenek a „Nagy Testvér” akaratának.

„Erdogan hintapolitikája tehát az egyik oldalon előnyökkel jár, ám a másikon ilyen lépésekkel találja magát szembe” #moszkvater
„Erdogan hintapolitikája tehát az egyik oldalon előnyökkel jár, ám a másikon ilyen lépésekkel találja magát szembe”
Fotó:EUROPRESS/Adem ALTAN/AFP

Megijedt Ukrajna megtámadásától és szakítva hagyományos semlegességével csatlakozni szeretne a NATO-hoz Svédország és Finnország. Persze, erre a lépésre a két ország nemcsak az orosz agresszió miatt szánta rá magát, de tény, hogy Moszkva lépését kihasználva teremtett az Egyesült Államok vezette Nyugat olyan légkört Európában, amely nemcsak az euroatlanti blokk egységes felsorakozásához, de bővüléséhez is vezetett. E tekintetben a Kreml elszámolta magát, hiszen Ukrajna „finlandizációja” helyett éppen Helsinki tér le a finn útról, amely a hidegháború közepette nemcsak Finnország biztonságát erősítette, de fel is értékelte az északi országot.

„Gondoljunk csak arra, hogy a semleges Finnország milyen kiemelkedő szerepet játszott a szembenálló felek összehozásában”

Otthont adott az európai biztonsági és együttműködési konferenciának, és a történelemben „Helsinki folyamatként” ismert tárgyalássorozat eredményeként enyhülés vette kezdetét a kelet-nyugati kapcsolatokban. Tervezett NATO-csatlakozásával Finnország hátat fordítana a nemzetközi kapcsolatokban játszott pozitív szerepének, de új helyzetet is teremt Észak-Európában. Egyrészről a bővítés jelentősen megnöveli az észak-atlanti szövetség katonai erejét, javítja a Nyugat pozícióit az Arktisz körül a jövőben várhatóan egyre jobban kiéleződő vitákban. Másrészről az a tény, hogy több mint 1200 kilométerrel meghosszabbodik a NATO és Oroszország közös határa, válaszlépésekre készteti Moszkvát, ezzel pedig gyengül magának az atlanti tömbnek, főképp pedig Észak-Európának a biztonsága.

Erről persze a jelenlegi, a valós veszély megnövekedésén túl érzelmi alapon, mesterségesen hiszterizált helyzetben érdemi vita nem folyik. Washington és Brüsszel számára a legfontosabb most az, hogy minél gyorsabban lezavarja e két ország felvételét.

„Sima és gyors csatlakozásról beszélt Jens Stoltenberg NATO-főtitkártól Joe Bidenen át Josep Borrellig, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjéig mindenki. Egészen addig, amíg meg nem szólalt Erdogan, és közölte, hogy Ankara erre nem tud rábólintani”

Meg is lepődtek az érintettek, és találgatni kezdték, miért is akarja megakadályozni Törökország a két északi ország csatlakozását a NATO-hoz. Az első gondolat természetesen az volt, hogy ezzel Erdogan Moszkvának segít, aztán mielőtt még nagyon beleélték volna magukat a nyugati elemzők ebbe az elméletbe, a török államfő néhány pontban közölte a „zöld lámpa” felgyújtásának a feltételeit. Ebből rögtön kiderült, hogy Ankarának nem magával a bővítéssel van baja, alkalmasnak látja azonban a kialakult helyzetet egy kis alkudozásra, érdekeinek érvényesítésére. De legalábbis arra, hogy ezekre felhívja a figyelmet. A lázas nyugati sietséget látva pedig minden esélye megvan arra, hogy néhány kérdésben engedményeket csikarjon ki. Erre enged következtetni az is, hogy a két észak-európai ország vezetőit nyugtatva Joe Biden amerikai elnök arról beszélt, hogy a problémák gyorsan megoldhatók.

„Annyit a török elnök minden esetre már most elért, hogy a közelgő, 2023-ban esedékes török választások előtt sikerült elterelnie a figyelmet a belső bajokról”

A gazdaság bukdácsol, az infláció már elérte 70 százalékot, az elnök népszerűsége pedig csökken. A török államfő ezt fokozott nemzetközi aktivitással ellensúlyozhatja, megmutatva, hogy milyen fontos figurája a globális politikának. Ráadásul a nacionalistákkal koalícióban kormányzó elnök számára Svédország ebben a helyzetben kimondottan könnyű célpont, hiszen a két ország vezetésének ideológiai, eszmei különbségei miatt az emberi jogok, vagy a nemek közötti egyenlőség kérdésében Ankara és Stockholm között az elmúlt években már voltak ütésváltások. A riogatás a kurd terrorizmussal pedig mindig még inkább jó pont a nacionalisták szemében.

Erdogan legfőbb baja ugyanis, hogy a két észak-európai ország szerinte több módon is támogatja a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Törökország nemzetbiztonsági kérdésnek tekinti a két skandináv államban, főképp Svédországban tevékenykedő Kurd Munkáspárt (PKK) országa ellen irányuló aknamunkáját. Ezt a napokban folytatott telefonos beszélgetésen elmondta Magdalena Andersson svéd miniszterelnöknek is.

„Ankara azt várja, Svédország hozzon konkrét és komoly intézkedéseket annak bizonyítására, hogy osztja Törökországnak az Ankara által terrorszervezetként kezelt PKK, valamit annak szíriai és iraki szövetségeseivel kapcsolatos aggodalmait”

„Fel kell hagyniuk a PKK üzleti tevékenységével, szervezeteinek, magánszemélyeinek és mások jelenlétével!” – fogalmazott Erdogan. Ez a kérdés állt Sauli Niinistö finn államfővel folytatott beszélgetésének középpontjában is. A török elnök hangsúlyozta, ha egy NATO-szövetségest egy terrorszervezet részéről fenyegető veszéllyel szemben nem lépnek fel, az ellentétes a szövetség szellemével. Mind a svéd miniszterelnök, mind pedig a finn államfő nyílt és közvetlen párbeszédről beszélt, és támogatásukról biztosították a terrorizmus elleni harcot. Csakhogy amíg a konkrét esetben Stockholm és Helsinki politikai üldözöttekről beszél, addig Ankara terroristákról.

A PKK 1984 óta folytat egy hullámzó intenzitású, katonai szempontból egyre kilátástalanabb gerillaháborút a török állam ellen. A szervezet katonai szárnyát az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja számon, ugyanakkor ezt a kérdést a törökök meglehetősen tágan értelmezik. Olyannyira, hogy egy kalap alá veszik a PKK-val a szíriai háborúban a helyi 2,5 milliós kurd kisebbség vezető erejévé vált Népi Védelmi Egységek (YPG) nevű milíciát is. Ehhez jön még, hogy Ankara ebbe a körbe sorolja a 2016-os puccs szervezésével vádolt hitszónok, Fethullah Gülen híveit is. Így a svéd és finn hatóságoktól 17 állítólagos PKK-tag, és 33 gülenista kiadatását várja.

„A demokráciáról vallott elvi ellentétek ellenére is célba érhet Erdogan, hiszen hasonló játékot játszott 2009-ben a dán Anders Fogh Rasmussen NATO főtitkári kinevezésekor, és ha nem is azonnal, de elérte, hogy Koppenhága bezárja az általa kifogásolt kurd tévé csatornát”

A kurd kérdéskörhöz kapcsolódva Erdogan a 2009-es, a YPG-t a határ menti területekről kiszorító szíriai török invázió után a Törökország ellen elrendelt fegyverexport-embargó feloldását is követeli, mivel ez szerinte nem egyeztethető össze a NATO szellemiségével. A dolgot bonyolítja, hogy Ankara az orosz-ukrán háború árnyékában ismét felerősítette a szíriai kurd területek bombázását.

Míg a Törökországgal szembeni svéd és finn fegyverexport embargónak nincs igazán gyakorlati, inkább csak elvi tétje, addig a hasonló amerikai szankciók érzékenyen érintik Ankarát. Nem meglepő tehát, hogy a török elnök a bővítés kapcsán Washingtonra is megpróbál nyomást gyakorolni. Az Egyesült Államok az Oroszországtól vásárolt Sz-400-as rakétavédelmi rendszer miatt sújtotta szankciókkal Ankarát, amely ezzel a lépéssel arra válaszolt, hogy Washington a technológiai háttér megosztása nélkül akart csak neki Patriot rakétákat adni. Az amerikai vádak szerint ez felvetette volna a veszélyét annak, hogy a kényes technológia orosz kezekbe kerül. Emiatt zárták ki Ankarát a legmodernebb exportálható amerikai harci repülőgép, az F-35-ös programjából is. Ankara a fegyverexport-tilalom miatt ugyancsak hiába várja, hogy befusson egy korábbi amerikai megrendelése, amellyel az F-16-os harci repülőgépeit szerette volna felújítani.

„Erdogan hintapolitikája tehát az egyik oldalon előnyökkel jár, ám a másikon ilyen lépésekkel találja magát szembe”

A NATO soros bővítése várhatóan még csak komolyabb késlekedést sem szenved majd, a török fenyegetőzés azonban megmutatja, hogy míg az igazán nagyok erőből megoldják nemzeti vagy éppen szimplán hatalmi érdekeik védelmét, addig a kisebb államoknak – a nagyok rosszalló megvetése mellett – marad a bazári alkudozás.

(Az írás eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, és teljes terjedelmében itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.