„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Az oroszok egyre nagyobb árat fizetnek a háborúért, a stratégiai kezdeményezés azonban továbbra is az ő kezükben van. Az ukránok jobban állnak, mint egy éve, jobban és szervezettebben védekeznek, ezzel párhuzamosan pedig látványos mélységi csapásokra képesek az orosz területeken. Közben persze azt se felejtsük el, hogy az ukrán hátországot érintő orosz csapások kevésbé látványosak, ám sokkal pusztítóbbak”
Fotó:EUROPRESS/Sefa Karacan/Anadolu/AFP
A háború menetének megfordításáról szóló narratíva uralja már egy ideje a nyugati fősodor médiát. Ennek a lényege, hogy Ukrajna átvette a kezdeményezést, Oroszország nagyon nehéz helyzetbe került, és ha a Nyugat kitart Kijev támogatása mellett, akkor siker koronázhatja az erőfeszítéseit. A minap egy lengyelországi konferencián már a NATO főtitkár-helyettese is arról beszélt, hogy Ukrajna már megfordította a háborút, a Moszkva és Szentpétervár elleni dróncsapások az orosz fél gyengeségét és az ukránok stratégia fölényét bizonyítják. Radmila Sekerinska szerint az ukrán mélységi támadások súlyos károkat okoztak az orosz olajfinomítókban és növelik a költségvetés hiányát. Mások közben azt prognosztizálják, hogy Ukrajna a szárazföldi összeköttetés tűz alatt tartásával teljesen elszigetelheti, sőt akár vissza is szerezheti a Krímet. Egyre többet halljuk azt is, hogy az ukránok állítólag hónapok óta több területet vennének vissza, mint amennyit elveszítenek.
„Ezt a narratívát látványosan demonstrálják a nyugati fősodorban megjelenő írások, amelyek erősen felnagyítják az ukrán sikereket, és úgy állítják be a helyzetet, mintha Oroszország az összeomlás szélén állna”
Jó példa erre Martin Sandbu elemzése a Financial Times-ban. A szerző alaptétele, hogy a háború mérlege fokozatosan Ukrajna javára tolódhat el, miközben Oroszország gazdasági mozgástere egyre szűkül. Sandbu szerint az ukrán hadsereg az elmúlt időszakban jelentős technológiai előnyre tett szert, különösen a drónok és más korszerű fegyverrendszerek alkalmazásában, ami érzékelhető változást hozott a harctéri helyzetben. Az elemzés ezzel párhuzamosan megismétli megalapozatlan, havi 30–40 ezer fős orosz veszteségekről szóló állításokat. A lap kiemeli, hogy az orosz olajfinomítók és más stratégiai létesítmények elleni egyre nagyobb ukrán csapások nyomást helyeznek Moszkvára. Az elemző szerint az ország költségvetési hiánya növekszik, miközben az infláció a hivatalos adatoknál is magasabb lehet. Meglehetős optimizmussal írják le eközben az ukrán gazdaság állapotát, amely az FT állítása szerint a folyamatos orosz támadások ellenére fokozatos stabilizálódást mutat. A lap megjegyzi, hogy az ország ugyan továbbra is jelentős nemzetközi pénzügyi támogatásra szorul, ugyanakkor az elemzés szerint az Egyesült Államok visszafogottabb szerepvállalását egyre inkább pótolja Európa. Ráadásul – teszi hozzá a lap – az Európai Unió által jóváhagyott pénzügyi csomagok egy része már az ukrán hadiipar fejlesztését szolgálja.
„Elvitathatatlan, hogy a Starlink elvesztése és a viszonylag olcsó, a fejlett mesterséges intelligencia révén pedig nagy pontosságú amerikai Hornet csapásmérő drón kifejlesztése érzékenyen érintette az oroszok erőket, amelyek ezen a két területen átmenetileg hátrányba kerültek”
Az ukrán oldal most a drónok terén folyó technológiai versenyben némi előnyt szerzett, ennek következtében az orosz logisztika most éppúgy szenved, mint anno a HIMARS elterjedése idején. Az is tény, hogy több régióban – a legrosszabb a helyzet a Krímben – korlátozni kellett a benzin és a dízel lakossági vásárlását, de a finomítói kapacitások átmeneti kiesése hatással van az árakra is. Moszkva azonban ura a helyzetnek, és egyebek mellett a belarusz, valamint a kazah, sőt az indiai import felfuttatásával igyekszik stabilizálni az ellátást. Arról a nyugati információs buborékban kevés szó esik, hogy a helyi sajátosságok miatt a benzinkutakra fókuszálva Moszkva is szisztematikusan rombolja az hálózatot, így már Ukrajnában is akadozik az üzemanyag ellátás.
Az orosz hátország is egyre inkább megérzi tehát a háborút, az elmúlt több mint négy év tapasztalata alapján azonban biztosak lehetünk abban, hogy Moszkvának erre is lesz válasza. Csodafegyver pedig nincs, és ebben az anyagháborúban a két háborúzó fél, és a mögöttük álló erők összképessége számít. Abban minden fegyver csak egy elem, és minden újdonság elmúlik. Ami pedig a területeket illeti, a drón technológia fejlődésével a feleket a fronton elválasztó halálos terület akár 50 kilométerre is kiszélesedett, így a szürke zónával könnyebb játszani annak igazolására, hogy megfordult a háború menete. Az orosz előretörés az év első hónapjaiban valóban lelassult, a nyár elejére azonban ismét felgyorsult. Különösen a Moszkva számára legfontosabb Donbasszban. Az ukrán védelem jelentősen meggyengült Konsztantyinovkánál és Limannál, és az orosz erők tehát törnek előre Szlovjanszk és Kramatorszk felé. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy az év első felében sűrűsödő ellentámadások ukrán oldalon jelentősen megnövelték a veszteségeket.
„Az oroszok egyre nagyobb árat fizetnek a háborúért, a stratégiai kezdeményezés azonban továbbra is az ő kezükben van. Az ukránok jobban állnak, mint egy éve, jobban és szervezettebben védekeznek, ezzel párhuzamosan pedig látványos mélységi csapásokra képesek az orosz területeken. Közben persze azt se felejtsük el, hogy az ukrán hátországot érintő orosz csapások kevésbé látványosak, ám sokkal pusztítóbbak”
Csak a Nyugat ábrándja tehát, hogy Ukrajna fordított az erőviszonyokon. Ha még pontosabbak akarunk lenni, akkor messze nem csak ábrándról van szó, hanem tudatos narratíva építésről, amelynek célja Trump elbizonytalanítása, jó esetben átállítása. Az persze már nem illik bele a fordulatról felépített képbe, hogy a négy maradék erődvárosból elesett a harmadik legnagyobb.
Az alaszkai csúcstalálkozó óta eltelt egy évben Oroszország elfoglalta a hosszú ideje nyomás alatt állt Pokrovszkot, Mirnohradot, Szeverszket, Huljajpolét, és immár lényegében Konsztantyinovkát. A Dnyipropetrovszki és Szumi területen lassú, de érezhető az előrehaladás. Oroszország eközben 2025 ősze óta leállította Ukrajna energiatermelésének a felét. Ukrajna óránkénti kiesésekkel töltötte a telet, a januári támadások pedig áram és fűtés nélkül hagyták Dnyipropetrovszkot. De említhetnénk azt is, hogy Oroszország egyre hatékonyabban bénítja az ukrán kikötőket, ezzel az exportot, amit visszaigazolnak Kijev mind hangosabb segélykérései a fekete-tengeri kereskedelmi útvonalak sorsát illetően.
„A mélységi orosz területek elleni látványos dróncsapásokkal alátámasztott, a háborúban beállt fordulatot sulykoló nyugati-ukrán narratíva elsődleges célja tehát Ukrajna támogatásának a megerősítése”
Közben ugyanis nemcsak az ukrán, hanem a nyugati társadalmakban is egyre kézzelfoghatóbbá válik a háborús fáradtság, miközben az Iránnal szembeni kudarc után a novemberi félidős választások közeledtével Trump politikai fáradtsága is egyre erősödik. Az Ukrajna sikereit, a háborúban beállt állítólagos fordulatot kidomborítani hivatott kommunikáció a G7-ek eviani találkozójára csúcsosodott ki, Kijev és európai támogatóinak egyértelmű célja ugyanis az volt, hogy az amerikai félidős választások közeledtével egyre inkább időzavarban lévő, és az egész közvetítésbe siker híján belefáradt Donald Trumpot maguk mellé állítsák.
Ebben a kontextusban értelmezhetők az olyan erősen felerősített kijelentések, miszerint Trump – megint csak állítólag – magánjelleggel azt tanácsolta Zelenszkijnek, hogy merészebben lépjen fel Oroszországgal szemben. Az európai-ukrán narratíva ezt úgy értelmezi, hogy a felerősödött ukrán aktivitást – dróncsapások Moszkvára és a Krím-félszigetre – eleve az magyarázza, hogy a Fehér Ház zöld utat adott a háború kiterjesztésére orosz területre. Méghozzá annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak Moszkvára, és így a több mint négy évnyi kimerítő és nagyrészt patthelyzetben lévő konfliktust végre kimozdítsák a holtpontról. Pedig jó eséllyel mindez fordítva van.
„Ukrajna és az európaiak e látványos és részben hatékony támadásokkal próbálja elhitetni Trumppal azt, hogy közelebb a háború vége, ha Ukrajna akarata érvényesül, és most itt a pillanat, hogy az állítólag megrendült Putyint tárgyalásokra lehet kényszeríteni”
Persze, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az egész közvetítésbe érezhetően belefáradt Trump éppen azt mondja, amit a vele szemben ülő hallani szeretne, hiszen néhány nappal korábban éppen Putyint biztosította arról, hogy a G7-es csúcson majd nyomást gyakorol az európaiakra. Az amerikai elnök fásultságát jól mutatja, hogy amikor arról kérdezték, miként lehetne visszacsalogatni a háborúzó feleket a tárgyalóasztalhoz, csak annyit mondott: „Nem bánom! Úgy értem, hadd egyezzenek meg.”
Persze, a nyugati narratíva továbbra azt sugallja, hogy Trump megváltoztatta a véleményét Ukrajnáról. Erre azonban ne vegyünk mérget. Az európai narratíva sulykolásában élen járó Financial Times szerint például az amerikai elnököt lenyűgözték Kijev legutóbbi katonai eredményei, és állítólag beleegyezett az orosz energiaszektor elleni szankciók szigorításába. Azt tudjuk, hogy Ukrajna Oroszország elleni nagy hatótávolságú csapásait az amerikai hírszerzés támogatja, és ettől Washingtonnak nincs szándékában elállni. A Fehér Háznak sincs ugyanis ellenére, hogy nyomás alatt tartsák Moszkvát, és így kompromisszumokra kényszerítsék nemcsak a háború lezárását illetően, de egyengessék az amerikai tőke visszatérését is Oroszországba. Trump tehát akár rá is bólinthatott arra, hogy amennyiben erőteljesebben támogatják és ellátják Ukrajnát, akkor az képes valódi operatív eredményeket elérni, hiszen Oroszország védelmi vonalai nem áthatolhatatlanok. De azt se felejtsük el, nem is olyan régen még az amerikai hírszerzés is úgy vélte, hogy Oroszországnak van fölénye a háborúban, és Ukrajna nem nyerhet. Néhány sikeres ukrán támadás után aligha elképzelhető tehát, hogy ez a véleménye megváltozott volna. Elképzelhető, hogy Trump elbizonytalanodott, ám inkább a politikai kommunikáció részének tekinthető, hogy Macron szerint az amerikai elnök feladta a semlegességét, és az európaiak – és természetesen Ukrajna – oldalára állt.
„Trump pálfordulásában azonban a nyugati oldalon is sokan kételkednek – ezen a véleményen van a volt ukrán külügyminiszter, Dmitro Kuleba is -, és nem hiszik, hogy valóban lép is Ukrajna egyértelmű támogatásának az irányába”
Már csak azért sem, mert az amerikai elnök általában nem áll be mások vélemény mögé, hanem mindenről saját és nem egyszer sajátos álláspontja van. Ráadásul az elemzők egy része azt is kétségbe vonja, hogy az Ukrajna által fokozott csapások valódi lendületet adhatnak a béketárgyalásoknak. Véleményük szerint ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy a helyzet éppen ellentétes hatást vált ki, és megerősítheti az orosz közvéleményben azt a meggyőződést, Ukrajnát le kell győzni.
A Kreml természetesen az amerikai álláspont tisztázását követeli, illúziói azonban nincsenek Trump megbízhatóságát illetően. Moszkva kezdettől tisztában van azzal, hogy az amerikai elnök koránt sem tudja rákényszeríteni az akaratát a szövetségeseire, ám nem akarta elengedni a háború lezárásának diplomáciai lehetőségét sem. Erre az Alaszkában kialakított keretek között bele is ment volna.
„Anchorage tehát létezett, csak Trumpnak nem volt elegendő ereje a megállapodás érvényesítésére. Anchorage szelleme így szép lassan elpárolgott, és ezzel egyúttal eltűnt a feleket a katonai megoldás mindenhatóságától visszatartó erő is”
Amíg lehetett hinni ebben a megoldásban, addig minden érintett fél igyekezett a körülményekhez képest jól viselkedni, így óvakodott attól, hogy magára haragítsa Trumpot. Most azonban már nincs más választás. Moszkva már nem bízik a tárgyalásos rendezésben, és a kommunikációjával ellentétben Ukrajna is a frontokon képzeli el a pozíciói javítását. A diplomáciát felváltotta a tiszta anyagháború, ami egyben a végjáték eldurvulásával is jár.
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Józsa Edmond says:
Jó áttekintő cikk. Hogy a Nyugat szisztematikusan igyekszik átverni az oroszokat, aztán a saját „ügyeikért” rendre őket teszik felelősse—régóta tudjuk (ld. másik hozzászólásom akár, nyilván az oroszokat sem kell félteni, senkit sem!).
Több forrás szerint az oroszok a hátországukat ért meglepetéstámadásokkal kapcsolatban július- augusztus folyamán jelentős eredményt fognak felmutatni. A Starlink gyengítése az egyik fő csapásirány, a nélkül az ukrán stratégiai csapások többsége nem lesz. Most a legújabb sugárhajtóműves Geran-5-öt az ukránok nem tudják az elfogódrónjaikkal semlegesíteni, csak sokkal drágább rakétával (3000 dollár vs 30 000)… gyorsan változik a helyzet. Nem tudom, meglátjuk.
A Nyugat azt hiszi, ami korábban nem nagyon működött (mint II. Vh. német hátország stratégiai bombázás), most fog. Az oroszok többsége egyre türelmetlenebb Putyinnal szemben, puhatökűnek tartják őt, és nem békekötést, hanem az eddiginél sokkal keményebb fellépést vár az elnöküktől — kb. 70-80%. A többség azt gondolja, már 2014-15-ben sokkal határozottabban kellett volna fellépnie Putyinnak, és akkor nem lett volna ideje a NATO-nak felkészíteni Ukrajnát. Sokan azt vélik, már 2022-ben mozgósítani kellett volna, és nem a fegyverrendereket tesztelgetni hosszasan (Gurkin és kat. bloggerek is) – bár most az ukrajnai hadszíntéren rendkívül értékes tapasztalat- és adathalmaz keletkezik, amely elég jó áron értékesíthető (Nyugat, Kína stb. sorban állnak).
HandaBandy says:
Két dolog. Nyilván az oroszok sem nézik bambán, hogy pusztítják a hátországot, az amúgy elég magas elfogási ráta mellett ami persze nem elég. Ehhez jőn, hogy a petrolkémiai üzemekben elég egy eldobott csikk is néha. A közúti szállítás… nos a régi konvoj rendszer. stb.stb. Amúgy a gyalogságot már felfegyverzték anti drón kézi tűzfegyverekkel. A tapasztalat most gyűlik.
Tuco says:
Tegyük fel, hogy valóban létezett Anchorage-ban egy szóbeli megállapodás (Rubio szerint nem, de ezt most tegyük félre), amely szerint az amerikaiak rákényszerítik valahogy az ukránokat, hogy adják fel harc nélkül a Donbasz általuk ellenőrzött részét, cserébe Putyin megígéri, hogy ennyivel beéri és befejezi a háborút. Most őszintén, ki az, aki ezt a Nyugaton és Ukrajnában elhinné Putyinnak…? Hogy nem kellene neki a másik két elcsatolt ukrán megye maradéka? Hogy nem kellene neki Odesza, a teljes ukrán fekete-tengeri partvidék és “Novorosszija” többi területe, amit újabban egyre többet emlegetnek? Hogy lemondana az Ukrajna meghagyott területébe mélyen benyúló, tartósan orosz ellenőrzés alatt maradó “biztonsági zónák” tervéről? Egyáltalán, hogy tiszteletben tartaná a maradék Ukrajna szuverenitását, miközben eddig az államisághoz való jogát megkérdőjelezte?
Nem csoda, hogy Putyin nem hajlandó tárgyalni közvetlenül az ukránokkal, mert azok pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyit érnek Vlagyimir Vlagyimirovics ígéretei és “valamiért” kételkednek az őszinte békés szándékaiban.
HandaBandy says:
“ki az, aki ezt a Nyugaton és Ukrajnában elhinné Putyinnak…”
Nos:
Ad1) A “Nyugatnak” mi a hervadt köze van ehhez? Az önjelölt igazságtevőket sehol nem kedvelik. A hívatlan prókátor esete.
Ad2) Ukrajna hosszú ideig és tudatosan tett azért, hogy a kapcsolatok a szomszédokkal zátonyra fussanak. Nem tudom most, miért s min van bárki is meglepődve. Ez is már vagy 100x el lett mondva.
Még valami és ezt Stier úr sem hallja szívesen. Ukrajna egy friss, sebtében összerakott kreálmány, olyan orosz területeket gondol magáénak ami egy szerencsétlen véletlen folytán került átmenetileg a hatókörébe. Ezen felül módszeresen alárendelt szerepbe szorított néptömegeket, nem gondolván a következményekre. Miután már mi etetjük azt a vállalhatatlan egyletet duplán jogom van nem szeretni a vircsaftjukat. Adott egy csomó régió ahol nem kérnek Ukrajnából, de az ő véleményük természetesen másodlagos, vagy ami rosszabb indifferens. Vajon miért nem indítottak inváziót anno a Krim “felszabadításáért”. Avagy kissé szelektív ez az érzékenység.
Az ellenszenvünk nem az ukrán emberek ellen szól, őket megvezették a negédes EU dallammal, meg a mostani háborús propagandával. Nem, a megvetés az ukrán vircsaft ellen szól. Amúgy ezek a finomítók elleni támadások egyértelműen az orosz lakosságnak szólnak és nem igazán értem mi köze van a megszálló csapatok kikergetéséhez. Mint ahogy a nukleáris flotta elleni támadás, no meg a kurszki hibbant kaland sem világos.
Tuco says:
“Adott egy csomó régió ahol nem kérnek Ukrajnából”
Sajnos 1918-ban ez Magyarországgal is megtörtént. :(
Ukrajna… olyan orosz területeket gondol magáénak ami egy szerencsétlen véletlen folytán került átmenetileg a hatókörébe.”
Ezek után kiváncsi vagyok, mit gondol Kalinyingradról (leánykori nevén Königsbergről). :)
Józsa Edmond says:
Ön eléggél alultájékozott.
2022 óta számtalan helyzetben verték át a Nyugat országai az oroszokat. Isztambul 2022, Anchorage 2025 — hosszú a lista. Gyakorlatilag szisztematikusan ezt teszik. 2015– Minszk I és II — valamennyi nyugati közreműködő (Merkel Holand, ukránok stb.) nyilvánosan elismerte már, egy percig nem vették komolyan a vállalásaikat, és nem volt szándékukban a megállapodás betartása, illetve betartatása, és nem törekedtek a békés rendezésre – talán mert nem ez volt a céljuk, hanem időnyerés, és Ukrajna felkészítése a háborúra. Kb. egy oldal a megállapodás, szerintem még nem olvasta, de VÉLEMÉNYE van (ha tudás nincs, valaminek kell lennie…). Egy betű nem valósult meg belőle. A Budapesti egyoldalas memorandumot sem olvassa el senki, de folyton arra hivatkozik (hogy van ez?). NATO-terjeszkedés — jaj, azt hagyjuk is.
Ez alapján érthető, ha az oroszok bizalma bármely nyugati országban nem nulla, hanem mínusz, és sajnos a fegyverek fognak dönteni, rengeteg szenvedés és rombolás jön még.
Tuco says:
“sajnos a fegyverek fognak dönteni, rengeteg szenvedés és rombolás jön még”
Ebben az egyben egyetértünk. A többiben nem, de az nyílvánvalóan az alultájékozottságomból és tudatlanságomból fakad. :)
Borz says:
Igen, abból…
Stier Gábor says:
Akárcsak viszont.