Egy évvel ezelőtt sokakat meglepve a hatalmi átmenetet indította el a nemzet állapotáról a törvényhozás két háza előtt tartott szokásos értékelő beszédében Vlagyimir Putyin. Az orosz elnöktől most is meglepetést vár a világ. Bejelenti az ukrajnai szeparatista alakulat, az LDNR elismerését? Vagy az orosz-belarusz államszövetség kérdésében várható nagy dobás? Netán körvonalazódik a találkozó időpontja Joe Bidennel? Esetleg a már az összes orosz diplomata kiutasítását fontolgató Prágának üzen?

Az év elején lett volna esedékes, de előbb Alekszej Navalnij hazatérése, majd a Donbassz körüli feszültség növekedése és Washington keménykedése miatt halasztódott a parlament két háza előtt április 21-én esedékes, a stratégiai irányokat kijelölő éves elnöki üzenet. Most éppen az újabb szankciókkal fenyegető cseh-orosz viszály vet rá sötét árnyékot. De biztos, ami biztos, elvinnék a show-t a Navalnij mellett tüntetők is.

„Vlagyimir Putyintól most a világ a geopolitikai kihívásokra várja a választ, míg a választók a járvány csendesülése után a gazdaság újraindításának mikéntjére, és főképp a romló szociális helyzet kezelésének módjaira kíváncsiak. A helyzet jól mutatja, hogy Moszkva geopolitikai ellenlábasai mennyire nem adnak esélyt Oroszországnak saját belső problémáinak a kezelésére”

Az élet, pontosabban a globális kihívások a hírek szerint már többször is átírták az elnöki üzenetet, amelyen Putyin általában még az utolsó pillanatban is alakítani szokott. Olyannyira, hogy sokszor még arra sem volt idő, hogy a végleges szöveget kinyomtassák. Az idén különösen hektikusan alakult az üzenet sorsa. Januárban a Navalnij-ügy vitte volna el a show-t, ezért tavaszra tolódott ki időpont. Az elemzők, de alighanem a Kreml stratégái is úgy gondolták, hogy az elnöki üzenettel az ország szimbolikusan új lapot nyit a járvány után, és ezzel egyben az élet újraindításának irányait megadva mintegy megalapozza a kampány indulását.

„Mert ősszel parlamenti választások lesznek, és ennek most a politikai átmenet megindulásával a szokottnál nagyobb a súlya”

Maga a politikai átmenet is komoly kihívás elé állítja a rendszert, nem beszélve arról, hogy a koronavírus járvány Oroszországban is visszavetette a már enélkül is stagnáló gazdaságot, így a megnövekedtek a szociális problémák. Nem Alekszej Navalnijtól kell tehát tartania a hatalomnak, hanem a szociális elégedetlenség növekedésétől, amelyre természetes módon rárakódik még sokak, főképp a fiatalok változás utáni vágya.

„E kihívások közepette logikus lenne, hogy stratégiai beszédében Putyin az orosz lakosság, és a politikai berendezkedés égető problémáira adjon válaszokat, és ezekben a kérdésekben mutasson irányt”

Csakhogy Moszkva geopolitikai ellenfelei a nyomás növelésével és állandósításával éppen azt akarják megakadályozni, hogy Oroszország összeszedje magát. Sőt, naiv módon éppen Putyin gyengítésére játszanak. Abban reménykednek, hogy a szankciók kiterjesztése, Oroszország elszigetelése, ennek következtében az életszínvonal romlása elégedetlenséget szít a társadalomban és megosztja az elitet, jobb esetben Putyinnal szembe fordítja annak egy részét. Már ez is illúziónak tűnik, az pedig végképp naiv elképzelés, hogy egy Putyin nélküli Oroszország majd kezelhetőbb lesz.

„Nem, ez már nem a Szovjetunió felbomlása utáni szétesett, térdre ereszkedett ország! Vlagyimir Putyin az alkotmány reformjával nemcsak az ország fejlődésének posztszovjet korszakát zárta le, hanem mintegy megerősítette a nevével fémjelzett rendszer felépítését is. A politikai átmenet ugyan nem lesz egyszerű mutatvány, ám rossz hír az Oroszországot ismét <kezelhetővé> tenni akaróknak, hogy a <putyinizmus> már Putyin nélkül is életképes”

A jelenlegi turbulenciában Putyin nem teheti meg, hogy ne adjon választ az eléje kesztyűt hajítóknak. Már csak azért sem, mert a nemzetközi környezet alakulása jelentős mértékben befolyásolják az ország belső kihívásaira adandó válaszok körüli mozgásteret is. Nem lepődhetnénk tehát meg, ha Putyin váratlan lépésre szánná el magát e sakkjátszmában. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy ebben a geopolitikai viharban sem feledkezik meg a fő feladatról, Oroszország szuverenitásának, stabilitásának megőrzése mellett a politikai rendszer dinamizálásáról, a gazdasági növekedés beindításáról és általában véve a versenyképességet javító modernizációról. Ennek megalapozásáról, nem pedig az újabb elnöki ciklusokról szólt már igazából az alkotmány módosítása is, hiszen a posztindusztriális világ építésében lemaradó országok nem táplálhatnak globális ambíciókat sem.