Andrew Korybko írása a #moszkvater.com-on

Andrej Bezrukov
Fotó:Wikipédia
Andrej Bezrukov, egykori titkos orosz ügynök felszólalt a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon (SPIEF) az Oroszországot fenyegető jövőbeli fenyegetésekről. Mint kiindulási pontként leszögezte, Oroszország új típusú háborúba keveredett, amely nem a területekről, hanem a felőrlésről szól. A Nyugat el akarja kerülni az Oroszországgal vívott nukleáris háborút, így az állandó provokációkkal szép lassan „főzi a békát”. Bezrukov úgy véli,
„ez egy új világháború része, amely Ukrajnában kezdődött, átterjedt Iránra, és Kelet-Ázsiában érhet véget”
A jelenlegi helyzetről az Arany Kupolára utalva azt mondta, hogy a Nyugat űrbe telepített rendszerekkel és további <Pókháló hadműveletekkel> igyekszik semlegesíteni Oroszország nukleáris erőit. Emlékeztetett arra, hogy tavaly nyáron az országon belülről vette célba Oroszország nukleáris triádját. A következő cél Oroszország politikai destabilizálása, amelynek eredményeként a mesterséges intelligencia segítségével a rendszer kritikus pillanatokban végtelen számú bemenettel túlterhelhető, ami megbénítja azt, és nem képes megfelelő döntéseket hozni egy válságban.
Bezrukov továbbá a kritikus infrastruktúra elleni támadásokat jelölte meg a Nyugat további céljai között, amelyeket véleménye szerint a Starlink hihetetlenül pontossá tesz, és elismerte, hogy Oroszország nem voltunk felkészülve erre a fejleményre. Az Oroszországot érintő jövőbeli fenyegetések felsorolása magától értetődő biohadviselés. S hogy mit kellene tennie Oroszországnak?
„Mindenek előtt tudomásul venni, hogy ez az <új háború>, amelybe belekeveredett, akár évtizedekig is eltarthat, és más régiókra is átterjedhet. Ezért aztán erre mindenkinek fel kell készülnie”
A teljes védekezésre való összpontosítás mellett Bezrukov azt tanácsolta, hogy a gazdaságnak egyensúlyt kell teremtenie a védelem és a fejlődés között, az új technológiai ciklus pedig, amelybe szerinte a világ belépett, bőséges lehetőséget kínál új kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére, amely alacsonyan tartja a munkanélküliséget. Az első számú feladat szerinte az összes kritikus infrastruktúra védelme a támadásoktól.
Emellett új döntéshozatali kultúrát, a bizalom, a szolgálat kultúrájának az erősítését szorgalmazta, amely a jelenleginél optimálisabban delegálja a felelősségeket a rendszer tetejétől lefelé. A következő javaslata egy olyan rendszer volt, amely figyelemmel kíséri a biológiai fenyegetéseket, és egymást erősítendő összevonja a hadsereg és a társadalom kultúráját. Bezrukov végül
„felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba a <kedveskedést> az ellenségeivel, mivel már nem félnek tőle és a <vörös vonalak> átlépésétől”
Bezrukov egy mai orosz hős, aki évtizedes szolgálata során kiérdemelte a jogot arra, hogy megfogalmazzon konstruktív bírálatot. Ő a hatalom köreiben a negyedik és messze a legkritikusabb hang, aki az elmúlt két hónapban megszólalt. Őszintén beismerte, hogy Oroszország felkészületlenvolt a saját területét érintő precíziós drón támadásokra, új politikai irányítási rendszert sürgetett, valamint megfogalmazta, hogy Oroszország többé nem engedheti meg az úgynevezett vörös vonalak átlépését. Ilyen értelemben a felszólalása igazán történelmi volt, akárcsak az establishment szakértői szárnyához tartozó Dmitrij Trenyin, Ivan Tyimofejev és Vaszilij Kasin írásai. Bezrukov azonban e szárny és a hírszerzési szárny között helyezkedik el, amely nagyon befolyásos a mai Oroszországban. Éppen ez teszi őt a status quo legjelentősebb és legbefolyásosabb kritikusává. Szavai ennek következtében visszhangra találnak az egész orosz elitben, és ezektől a szavaktól sokan azt várják, hogy végre elindul néhány régóta esedékes reform, amely segít Oroszországnak túlélni az „új háború” elkövetkező évtizedeit.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater