//Egy okkal, ok nélkül elfeledett író
„Merezskovszkij képtelen kibékülni a bolsevik hatalomátvétel realitásával, s az emigráció legelszántabb antibolsevik tagja lesz” #moszkvater

Egy okkal, ok nélkül elfeledett író

MEGOSZTÁS

Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal egy olyan emberről mesél, akinek élete megint csak magán viseli a 20. századi Oroszország keménységét, tragédiáját. Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij élete végéig az új vallást kereső zavaros hittel bonyolította maga körül az életet. Beleszállt Dosztojevszkijbe, Tolsztojba, együttműködött Gorkijjal, bízott egy becsületes forradalomban, majd gyűlölte a bolsevik rendszert és a hazáját is. A szuperművelt, és ragyogó társalgó önkritikusan állapította meg magáról, hogy Oroszhonban nem szerették és szidtak, miközben külföldön kedvelték és dicsérték, de sem itt, sem ott nem értette meg senki.

„Merezskovszkij képtelen kibékülni a bolsevik hatalomátvétel realitásával, s az emigráció legelszántabb antibolsevik tagja lesz” #moszkvater
„Merezskovszkij képtelen kibékülni a bolsevik hatalomátvétel realitásával, s az emigráció legelszántabb antibolsevik tagja lesz”
Forrás:Wikipédia

Évtizedekig nem létezett az olvasók számára a Szovjetunióban. Veszteség volt ez? Vajon kinek? Ma már nehéz erre egyértelmű választ adni. Az emigráns sors minden nyűge, nyomorúsága kijutott neki. Ma sem tudnánk megmondani, hogy saját magán kívül igazából mit és kit okolhat ezért.

1905 és 1917 között a petrográdi szellemi élet színe-java megfordult irodalmi szalonjában. Összegyűjtött műveit még élete delén 18, később 24 kötetben kiadják. Többször javasolják Nobel-díjra, amit sohasem kap meg. Élete végén hazájától távol, magára hagyva, nélkülözésben hal meg. Egy világégés első hónapjaiban. Melyet lelkesen üdvözöl, hazájával szemben a másik partról. Igaz, utolsó napjainak egyik szemtanúja szerint ráeszmélt, hogy kérlelhetetlen gyűlölete tévedés volt.

„Ám ez már mit sem változtatott kacskaringós irodalmi pályája megítélésén”

Petrográd előkelő negyedének, a ma természetvédelmi területként védett Jelagin-szigetnek egyik palotájában látta meg a világot. Apja II. Sándor udvari hivatalának vezetője csak anyagilag gondoskodott hat fiú- és három leánygyermekéről. Anyja a petrográdi rendőrfőnök hivatalvezetője, ritka szép és angyali természetű teremtés, ám a rideg otthoni légkört nem pótolta az ő szülői szeretete. Természetesen fia a legjobb neveltetésben részesül. Több nyelven beszél, ír, olvas és hihetetlen műveltségre tesz szert. Nyugtalan, kutató lélek. A gimnáziumban az általa szervezett kör Moliéret játszik. A korra jellemző, hogy a petrográdi rendőrség harmadik ügyosztálya nyomban érdeklődik iránta. Ki is hallgatják, de apjára való tekintettel az ügyet eltussolják.

„Korai ismeretsége a költő Gleb Uszpenszkijjel és hosszabb kirándulása Oroszhon távoli vidékén, ahol az államilag kanonizált egyháztól elfordultak élnek, megerősíti élete végéig új vallást kereső hitét”

Dmitrij Szergejevics Merezskovszkij (1865-1941) költőként jelentkezik az orosz irodalomban. Jelizavet Voroncova, a művészetek iránt érdeklődő főúri hölgy bíztatja. Dosztojevszkij viszont, akihez 1880-ban apja elviszi, türelmetlen bosszúsággal rázza le a pironkodó és dadogó ifjú költőt, így értékelve verseit: „Gyöngék, gyöngék, semmire nem jók. Ha jót akar írni, szenvedjen…”

A fiatal irodalmár egy időre felhagy a költészettel, s inkább az irodalommal foglalkozik. Előadást tart az orosz irodalom legújabb irányzatairól és hanyatlásáról. A kiutat a misztikus tartalomban, a szimbolista kifejezésmódban  és az impresszionizmusban jelöli meg, s hangsúlyozza, javítani kell az orosz irodalom érzékenységén. Soha jobbkor. Hát persze, hogy kap hideget, meleget. Tolsztoj, Dosztojevszkij még él, Csehov szárnyait bontogatja.

Kritikusi tevékenységét is szerencsétlenül kezdi. A „Szevernij Vesztnyik” folyóiratban 1896-ban Csehovról ír. „Egy régi kérdés egy új tehetség kapcsán”: Szerzője óvatosan más, „irracionalista igazságot” keres az akkor még pályakezdő író művészetében. Csehov csak annyit jegyez meg a cikk kapcsán: „Fő hibája – hiányzik belőle az egyszerűség”, és elutasít mindenféle kapcsolatot a kritikussal.

Megjegyzése találó. Merezskovszkij tanulmányaira élete végégig hihetetlen gazdag műveltsége, és az egyéni látásmód mellett a nehéz értelmezhetőség a jellemző”

Merezskovszkij, belehabarodva vallásfilozófiai eszméibe, nem érzi a kor társadalmi forrongását. Szubjektív kritikai attitűdje – amit csak jóval később ismernek el – sokkolja a műértő közönséget. Jó két évtizeddel később viszont már gimnáziumi ajándékkönyv „Örök útitársaink” címmel egybegyűjtött tanulmánykötete.

Fordít, Aiszkhüloszt Szophoklészt, Euripidészt, majd később Edgar Allan Poet (A holló”-t) és Charles Baudelairet. Vonzódik a dekadens művészethez. Ezekben az években jelenik meg újabb tanulmánya. Tolsztoj, Turgenyev, Goncsarov munkásságában azt a három, irodalmat megújító elemet (misztika, szimbolizmus, impresszionizmus) fedezi fel, amit korábbi és nagy botrányt kiváltó előadásában már követendőnek kiáltott ki. Később újabb nagy tanulmányban elemzi Dosztojevszkijt és Tolsztojt, éppen abban az időszakban, amikor a Jasznaja Poljana-i remete elfordul a hivatalos egyháztól.

„Merezskovzskij szerint ezzel Tolsztoj elfordult az európai és orosz kultúrától is, nihilizmusával önmagát ítéli pusztulásra. Féligazságok kimondása közben képtelen megérteni Tolsztoj igazi nagyságát”

Később, 1904-ben Tolsztoj vidéki otthonában fogadja Merezskovszkijt. „Örülök, hogy eljött. Tehát már nincs Önben semmi ellenérzés irántam” – e szavakkal búcsúzik a házigazda, ám álláspontjaik lényegében nem változtak. Merezskovszkij nem fogadja el az új vallást építő író törekvéseit, aki változatlanul nem ért egyet Merezskovszkij vallásfilozófiai és esztétikai elképzeléseivel.

Az író egy Harmadik Szövetség felépítését szorgalmazva (mely túllép az Ó- és Újszövetségen) fejti ki vallásfilozófiai elképzeléseit – a jó és a rossz kibékítését. Ezt történelmi regényciklusának (Krisztus és Antikrisztus) első részében, Az istenek halála / Julian Apostata-ban próbálja szépírói eszközökkel kibontani. Filozófiai útkeresése tükrözi a kor zavaros eszmei kiúttalanságát, és gyöngíti az ábrázolást. Ez a műve először franciául jelenik meg.

„Az orosz irodalmi élet nem fogadja kitörő lelkesedéssel. Sőt, kiemelik szépírói gyarlóságait. Azt, hogy a művészi ábrázolást feláldozza bonyolult vallásfilozófiai eszméinek oltárán”

Ez alól csak későbbi, egyetlen igazából értékes szépirodalmi műve, a történelmi regény Krisztus és Antikrisztus. 2. Leonardo da Vinci a kivétel. Ez a műve Párizsban 10 év alatt 23 kiadást ér meg. Közben létrehozza Vallásfilozófia Társaságát, ahol „misztikus összejöveteleket” rendez. Második verses kötetén, mely a vájt fülű olvasók körében jó fogadtatásra lel, érződik Balmont és az „ezüst kor” hatása.

„Merezskovszkij még pályája elején megismerkedik a 19 éves Zinaida Gippiusszal”

Házasságuk, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat, ám működik. És amikor megszorulnak anyagilag, a dekadens költőnő, – mellesleg ügyes irodalomszervező és kiadó – segít rajta. Miként az őt időnként meglátogató apja is. Feleségével mindketten a művészet modernista, dekadens, l’art pour l’art szellemű megújításáért harcolnak. Jó ideig aktív résztvevői a világot realista módon látó színházi és művészeti nagyágyú és szervező Szergej Gyagilev „Művészet világa” társaságának munkájának.

Az 1905-ös forradalom, és az azt megelőző események Merezskovszkijt arról győzik meg, hogy a cári önkényuralmi rendszer keresztényellenes. Mintha ez lenne vele a legnagyobb baj. Üdvözli a polgári szabadságjogok bevezetését, és az eszerek politikai csoportosulásához csatlakozik. Elítéli a vereséggel végződő orosz-japán háborút. Három arcátlan veszélyforrást lát az orosz történelem forradalmi változásaiban. Az egyházat, mely kiszolgálja az önkényuralmat. Magát az önkényuralmat. Ám leginkább a jövőtől fél, a forradalmi események továbbfejlődésétől, a szegények, a feketeszázasok uralmától. Kimondja, a forradalom szélvihara előbb-utóbb elsöpri a cári birodalmat. És ha nem is a nép lelkületét, de az államot tépázza meg. Ebben igaza van, a cári államhatalom összeomlása ekkor már – és ez lassan világos mindenki számára – elkerülhetetlen.

„Merezskovszkij rosszul érzi magát Petrográdon. A házaspár két évre önkéntes száműzetésbe menekül Párizsba a vallásfilozófiai törekvéseikben őket támogató irodalom esztéta Dmitrij Filoszofovval”

A francia fővárosban már korábban vásároltak egy lakást, ami otthonuk, és emigráns irodalmi kör. Párizsban kapcsolatba kerülnek Anatole France-szal, a filozófus Henry Bergsonnal, a Mercure de France folyóirattal. Azonban rá kell döbbenniük, hogy az európai értelmiség udvarias közönnyel fogadja gondolataikat. Megismerkednek az orosz emigráció szellemi palettájának baloldali képviselőivel is, az anarchokommunizmust megalapító Pjotr Kropotkinnal és a forradalmár és marxista teoretikus Georgij Plehanovval, az oroszországi szociáldemokrata mozgalom egyik megalapítójával. Mindez nem ingatja meg sajátos vallásfilozófiai eszmerendszerüket.

„Visszhangtalan emigrációjukból hazatérve petrográdi otthonuk pezsgő irodalmi szalonná válik”

1915-ben közeli kapcsolatba kerülnek Alekszandr Kerenszkijjel, s csatlakoznak Gorkij törekvéséhez egy baloldali hazafias társaság létrehozásában, ami a háború mielőbbi befejezését tűzné ki célul. 1917 elején a házaspár hazatér Kiszlovodszkból Petrográdra. Lakásuk majdhogynem a Duma kihelyezett részlege lesz. Abban bíznak, hogy egy becsületes forradalom (Merezskovszkij értelmezhetetlen meghatározása) véget vethet a háborúnak, s elhozza a szabadságot. A vallásét is a törvény előtt. Minden párttal együttműködnek, kivéve szociáldemokratákkal. Pedig ők az egyedüliek, akik meg tudják szólítani a tömegeket. Kerenszkij kétszer is meglátogatja a házaspárt lakásán és – kabaréba illő jelenet – próbálja rávenni őket, hogy írjanak brosúrát a dekabristák példájával bíztatva (sicc!) a cári hatalomért harcolni nem akaró katonákat. Újabb márciusi találkozásuk már kiábrándító hatással van Merezskovszkijra. Látván Kerenszkij tehetetlenségét és tetye-tutyaságát, mély depresszió lesz úrrá rajta.  Azért annyira nem elvakult, hogy ne érezné előre az Ideiglenes kormány bukását és a bolsevik hatalomátvételt.

„Győz az októberi forradalom, és elkezdődik a Merezskovszkij-páros mélyrepülése”

Kiállnak az Ideiglenes kormány letartóztatott tagjainak kiszabadításáért, illegális búvóhelyet tartanak fel az eszer pártnak. Ahol lehet, felszólalnak a bolsevikok ellen. Mindez nem akadályozza meg őket abban, hogy dolgozzanak a Gorkij szervezte világirodalmi könyvkiadónak, ahol élelmiszer fejadagban részesülnek. Közben az író naplójában gazembereknek titulálja a bolsevik vezetőket. Legrosszabb becsületes fajtájuk, akik „kínai hús bűzét árasztják”.  Tragikomikus jelenet, mely a fejekbe manapság döngölt sablonoktól kissé eltérő képet ad a bolsevik terrorról. 1919 karácsonyának napján a petrográdi szovjet engedélyezi, hogy a korábban pár napot elzárásban is töltött író házaspár az „ősi Egyiptom történelméről és mitológiájáról” tartson előadást ifjú vöröskatonáknak. Előadásról persze szó sincs, kiszöknek Petrográdról, és előbb Wiesbadenbe, majd Párizsba menekülnek.

„Merezskovszkij képtelen kibékülni a bolsevik hatalomátvétel realitásával, s az emigráció legelszántabb antibolsevik tagja lesz”

Fokozatosan elveszíti emigráns íróbarátait, csak az a Bunyin tart ki mellette, aki őt lekörözve kapja meg a Nobel-díjat. 1932-ben Csehország, Szerbia és Franciaország leállítja az orosz emigránsoknak kiutalt anyagi támogatást. Merezskovzskijék Mussolini fasiszta rezsimjénél lelnek támogatásra, ahol az író ösztöndíjat kap egy Dante könyv megírására. A Ducéval való személyes találkozásokon igyekszik rávenni az olasz fasiszta diktátort a Szovjet-Oroszország elleni szent háborúra.

Közben anyagi helyzetük teljesen ellehetetlenül. Bár Merezskovszkij szakadatlanul dolgozik, próbálkozásai rendre megbuknak. Kölcsönökből élnek. Az író, bár rádöbben a fasizmus veszélyeire, Hitlert kevésbé veszélyesnek tartja Európára nézve, mint a bolsevizmust.

„Azt hihetnénk, hogy ennél már nincs lejjebb. Németország megtámadja a Szovjetuniót. Merezskovszkij a német rádióban isteníti a Führert, „szent háborúnak’ titulálja a német támadást és a Hitlert Jeanne d’Archoz hasonlítja”

  1. december 7-én agyvérzésben hal meg. Sírkövére a pénzt kiadói adják össze. Zinaida Gippiusz négy évvel éli túl, és Párizs felszabadítása után egy hónappal követi urát a temetőbe.

Merezskovszkij a szuperművelt, és ragyogó társalgó önkritikusan állapította meg magáról: „Oroszhonban nem szerettek és szidtak, külföldön kedveltek és dicsértek, de sem itt, sem ott senki nem értett meg.”

Talán a legtalálóbb Trockij véleménye az íróról: „Miközben szuverenitása megőrzéséért küzdött, elhatárolta mindenkitől magát, székesegyházat emelve magának. Én és a kultúra, én és az öröklét – ez volt egyetlen témája…”

Gorkij epésebben ír róla:

„Merezskovszkij keresztény meggyőződésű, istenszerető kisember, akinek irodalmi tevékenysége írógépre emlékeztet, a betűi könnyen kivehetők, de amit ír, az lelketlen és unalmas.”

Könyvei elérhetők. Szerzőjük talán több, mint egy szócikk a lexikonokban.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.