Margó. Földeák Iván arról mesél, ami még lábjegyzetben sem kerül bele az irodalom annaleseibe. Ezúttal azt bizonyítja, hogy egy szlavista a világ bármely pontját össze tudja kötni az orosz irodalommal. Strasbourgból például a Nagy Péter ösztönzésére sok más kereskedővel és vállalkozóval együtt szerencsét próbálni az orosz fővárosba induló ifjú Philipp Demut útját követve jutunk el Puskinig. Kettejüket összeköti a Mojka csatorna partján felépített vendégfogadó, amelynek története több ponton is találkozik az orosz irodalommal.

Vagy másfél évtizedig jártam ki a kedves elzászi városba Strasbourgba, amely ma már az európai nagypolitika egyik boszorkánykonyhája. Itt székel az Európa Tanács, ide telepítették az Európai Parlament plenáris üléseit is, havonta egy hetes hurcolkodásra késztetve a 705 képviselőt. És itt működik a döntéseivel a gyakran botladozó nemzeti igazságszolgáltatások gyarlóságait felülíró Emberi Jogok Európai Bírósága. Jómagam közel másfél évtizedig, szlavista és orosz műfordító előéletem elfeledve, egy időre szinte második otthonomnak tekintettem a várost. Nem is sejtve, hogy amikor visszatérek eredeti hivatásomhoz, rá kell döbbennem, hogy még ennek az Oroszhontól  topográfiailag távoli városnak is van köze az orosz irodalomhoz, nagyjaihoz.

„A történet valamikor a XVIII. században kezdődik. Nagy Péter ösztönzésére sok más kereskedővel és vállalkozóval együtt az ifjú Philipp Demut is elindul Strasbourgból a Balti-tenger partján rohamléptekkel épülő új orosz fővárosba, Szankt-Peterburgba, hogy megcsinálja szerencséjét”

A Mojka csatorna partján felépít egy „traktírt”, vendégfogadót, ami nem teljesen fedi a szó mai jelentését, mert több volt annál. Idővel előkelő szálláshellyé nőtte ki magát. A XVIII. század végi francia és angol bedekkerekben már melegen ajánlják a külföldieknek, hogy ott vegyenek ki szobát. A tulajdonos szépen meggazdagszik, és az I. Péter felállította ranglistán a 8. fokozatot éri el.

Törvényszéki ülnök lesz, ami azt is jelentette, hogy áldásos tevékenysége elismeréseként megkapja a nemesi rangot, s azt gyermekei is örökölhetik. Így lett már lánya, Elisabeth orosz arisztokrata hölgy, és egyben új tulajdonos, aki egy tehetséges francia hadfival kötötte össze életét. A férj, Francis Tyran derekasan szolgálta az orosz birodalmat, és alaposan kivette részét egykori uralkodója, Napóleon elpáholásában is. Asszonyát a peterburgiak tréfás elismeréssel „őrnagy asszonynak” becézték.

„De ne rohanjunk ennyire előre. Maradjunk a XIX. század elején. A 12 éves Puskin 1811-ben érkezik először bácsikájával Peterburgba. Akkor még nem is sejti, hogy a városnak ez a része milyen fontos szerepet tölt majd be életében. Fontosat, és nem mindig derűset”

A versei tartalma miatt hét éves száműzetésre ítélt költő a büntetés letöltése után 1827-ben ebben a fogadóban húzta meg magát egy két szobás kis lakásban. Itt látogatta meg őt költői pályára buzdító mestere, Vaszilij Zsukovszkij, a költő és publicista, de főképp szatirikus meséivel hírnevet szerzett Ivan Krilov. Puskin nem egyszerűen elidőzött a Demutov fogadóban, hanem remekműveket alkotott! Évtizedekkel később, amikor a népszerűség már szárnyára kapta, itt dolgozott az „Anyegin”-en, és itt fejezte be poémáját, a ”Poltavá”-t.

Nem kellett neki luxus lakosztály a remekművekhez, elég volt egy szerény szobácska. Hiszik, vagy sem, de még a petrográdi rossz idő is alkotásra ösztönözte. Bizonyítékul idézzük egyik kortársát:

„Az összes évszakból leginkább az őszt kedvelte, s minél cudarabb volt, annál jobban. Mondogatta, hogy csak az ősz indítja be verselő kedvét… Az időjárás ilyenkor undorító… És ő egész nap csak írt. Még álmában is versek jártak a fejében, éjszakánként fel-felpattant ágyából és sebtében papírra vetette az eszébe jutó sorokat. Ha rátört az éhség, leszaladt egy közeli vendéglőbe, ahová a versek is követték, gyorsan befalta, amit elé tettek, és rohant haza, hogy lejegyezze azt is, ami futtában és evés közben az eszébe jutott. Több száz verse született így…”

„Bármilyen különös, Puskinnak sohasem volt a fővárosban saját lakása, többnyire csak bérelte őket. Az utolsó nincs messze első szálláshelyétől. Egy tekintélyes lakrész Bolkonszkij herceg palotájában, ami az arisztokrata jó szándékából került a költő használatába”

Közel volt a Téli palotához, s mivel a cár önmagát jelölte ki a Puskin cenzorának (minő kegy!), a kurír könnyedén és gyorsan átvihette az új remekműveket az irodalomhoz nem túlságosan értő cárhoz. Kevés költőnek volt ilyen illusztris cenzora a világirodalomban! Puskinnak ráadásul szerencséje volt, az uralkodó nem értette meg a költő zseniális sorok közé rejtett igazságait.

A cár egyébként nem volt túl kegyes a poétához. Amikor Puskinnak anyagi gondjai támadtak, s azon felesége adósságokkal terhelt hozománya sem könnyített, az uralkodó egy elég gyatra kincstári jövedelemmel szolgáló ranggal – kamarás-apród – ajándékozta meg a költőt. A rang méltatlan volt Puskin költői nagyságához.

„A költő házasságának legfontosabb eseményei is a fővároshoz kötődnek. 1831-ben újdonsült arájával, Natalja Goncsarovával itt szállt meg az esküvő után, s innen mentek tovább Carszkoje Szelóba”

Megoszlanak a vélemények, hogy vajon szerencséje volt-e Puskinnak a friggyel. A feleség megítélése viták kereszttűzében állt, és áll ma is. Egyesek azzal vádolták, hogy elcsábította a nagyvilági élet. Joggal, mert gyönyörű teremtés volt, s közismert, hogy a cár rajongott érte. Sőt, az udvaroncok előre megterveztek egy „véletlen” találkozót az uralkodói pár, és az Alekszandr fiával sétáló Goncsarova között az egyik előkelő parkban. A kortársak közül sokan azt hangsúlyozzák, hogy Natalja megmaradt egyszerű és vidéki úrilánynak. Mások becsvágyónak írták le, aki megszédült a környezettől, a pompától. Egyben szinte mindenki egyetért, nem volt túlságosan művelt és fantáziadús. Levelezésében ugyanakkor nyoma sincs kicsapongó életmódnak, többnyire a család és a háztartás gondjai foglalkoztatták.

„Megváltozott a helyzet, amikor a feleség életében jelentkezett Georges Charles de Heeckeren d’Anthès, az akkor a fővárosba települt holland nagykövet kalandor fia”

Hogy mi volt a valódi kapcsolat a költő asszonya és a férfi között – noha könyvek tucatjai születtek róla -, mind a mai napig tisztázatlan. Szerelmesek voltak egymásba? A férfi – ismert csélcsap – leveleiben forró szerelmet vallott. Goncsarova válaszai igazából már nem erről tanúskodnak. Egy biztos, a szóbeszéd megmérgezte a személyére joggal büszke költő életét. Az udvar közönyösen nézte a kibontakozó tragédiát. Azt, hogy Puskin párbajra hívta ki d’Anthès-t. Némi gyanúra adhat okot, hogy a párbaj nem volt véletlen. Hasonló módon, párbajban halt meg a másik, a hatalom orra alá ugyancsak sok borsot tört orosz költő óriás, Lermontov is. Halálával nagy szolgálatot tett a cári hatalomnak, megszabadította egy – ma így mondanánk – „kultúrpolitikai gondtól”.

„Nem messze a lakástól és a szállótól, a Nyevszkij sugárút sarkán áll a Wolf és Beranger cukrászda, ahol Puskin D’Anthes segédjével megbeszélte a halálos párbaj részleteit”

Tobias Wolf és Johannes Beranger a svájci Davosból kerültek Oroszországba, s lettek a megalapítói sok egyéb, nekik tisztes jövedelmet hozó vállalkozás mellett a cukrászdának. Az „édes intézmény” később a neki hírnevet szerző szomorú tényt kihasználva irodalmi kávéházzá lépett elő. Van más tragikus momentum is a kávézó életében. A fáma szerint Csajkovszjkij itt kért és kapott egy pohár hideg, és ami a lényeg, forralatlan vizet. Pár nappal később kolerában elhunyt. Hogy volt-e köze a víznek a zeneszerző halálához, arról nincsenek hiteles információink. Puskin viszont a becsületéért vívott párbajban halálos sebet kapott és miután visszavitték a lakására, meghalt. Van még egy más, hasonlóan szomorú kötődése is a helynek az irodalomhoz. Nem messze, az Istálló téren álló kis templomban ravatalozták fel a költőt.

„A fogadóból szállóvá nemesedett épület jól szolgálta az orosz történelmet, irodalmat, ikonisztikus helyszínné vált”

Megfordultak benne a dekabristák, a kivégzett Pavel Pesztyel és Gavriil Batyenkov. Lakott itt a drámaíró Alekszandr Gribojedov és 13 éven át Puskin barátja, a költő Pjotr Csaadajev is. Lelkes és gondos irodalomtörténészek kiderítették, hogy Csaadajev szállodai dolgozószobája volt a mintája Anyegin kabinetjének Puskin verses regényében. Még érdekesebb, hogy ebben az épületben találkozott a költő Ivan Ivanovics Zurin huszár kapitánnyal, akiről „A postamester” novella főhősét, Minszkijt mintázta. A nyalka tisztet, aki villámgyorsan meghódította a postamester lányának szívét, és elrabolva, apját megtagadó peterburgi dámává változtatta. Az már csak természetes, hogy a történet végén itt találkozik a csalódott apa alaposan kikupálódott lányával.

„Lakott a szállóban a világhírű sebészorvos Nyikolaj Pirogov, a költő Fjodor Tyutcsev, a forradalmár publicista Alekszandr Herzen is”

Az épület folyamatosan változott, bővült, épületegyüttessé nőtt. Egy újabb külföldi, a belga származású Ernest Eagel éttermet épített hozzá. A nemzetközi rangú vendéglősnek több hasonló intézménye volt Szankt-Peterburgban. Ez, amely a „Medve” nevet viselte, többek között arról volt híres, hogy bejáratánál a vendégeket egy a mancsában tálcát tartó, nagy, kitömött medve fogadta. Idővel írók és más hírességek találkahelye lett, ahol megfordult a nagyszerű énekes Igor Saljapin, és a századforduló dédelgetett, a forradalmi mozgalmat titokban bőkezűen támogató színésznője, Vera Komisszarzsevszkaja.

Voltak kevésbé rokonszenves, irodalomtól, kultúrától távol eső időszakai az elegáns épületegyüttesnek. A XIX. század második felében Peterburgot is elragadta a részvénytársaság alapítási láz. A józanabb üzletemberek, hogy a le s föl liftező részvények árát valahogy kordában tartsák, árnyék börzét rendeztek be a szállóban. Hogy ez milyen hatással volt a múzsákra, arról nincs hiteles adatunk.

„Az épületcsoport hamarosan a petrográdi városi hitelintézet tulajdonába kerül, kibővítik, és itt építik be a fővárosban az első, nem a költészet magasába, hanem a ráépített emeletekbe röpítő elektromos liftet. Majd az előkelő hotel fémszerkezetű télikerttel gazdagodik, amelynek stílusát az íróember vendégek eképp minősítették: <vasba öntött modern>”

Miként az életet, a háztömböt is átformálta 1917. Elsőnek az étterem zárt be. Majd fontos és kevésbé fontos hivatalok kaptak itt helyet. 1929-től a házcsoport felsóhajthatott, végre valami köze lett a kultúrához, irodalomhoz: gyermek színház költözött a patinás falak közé. Az impozáns épületegyüttes kapcsolata az irodalommal, művészettel innentől kezdve nem szakadt meg. 1939-ben az étterem helyén Szatíra Színház nyílt, ahol 43 éven keresztül a közönség rekeszizmait a nálunk is népszerű komikus és színész Arkagyij Rajkin tette próbára.

Ma a házcsoport egy része a történelem viharaitól kissé megkopva, de méltósággal szolgálja a szatíra kedvelőit. Az eredeti épület a városközpontban szállást keresőknek kínál lakást. Aligha sejtik, milyen izgalmas múltra visszatekintő épületben lelnek otthonra.