//Design és doktrína
„Ez a kissé hosszas bevezető azon elsőre furcsa döntés egyik lehetséges magyarázatát vezeti fel, amelyben az orosz katonai vezetés a ténylegesen előremutató műszaki megoldásokat alkalmazó T-14 Armata gyártásának leállításáról döntött” #moszkvater

Design és doktrína

MEGOSZTÁS

Miért állították le a T-14 Armata gyártását? A sok fenyegetést felmutató modern, magas intenzitású katonai műveletekben nem az a kérdés, hogy harcképtelenné válik-e a jármű, hanem az, hogy mikor és hogyan pótolható, javítható. Ez a felismerés vezetett a modern vetélytársához képest egyszerűen, és relatíve olcsón gyártható T-90-es gyártásának folytatásához.

Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára

„Ez a kissé hosszas bevezető azon elsőre furcsa döntés egyik lehetséges magyarázatát vezeti fel, amelyben az orosz katonai vezetés a ténylegesen előremutató műszaki megoldásokat alkalmazó T-14 Armata gyártásának leállításáról döntött” #moszkvater
„Ez a kissé hosszas bevezető azon elsőre furcsa döntés egyik lehetséges magyarázatát vezeti fel, amelyben az orosz katonai vezetés a ténylegesen előremutató műszaki megoldásokat alkalmazó T-14 Armata gyártásának leállításáról döntött”
Fotó:EUROPRESS/Alexander NEMENOV/AFP

Némileg rendhagyó módon hadd kezdjem egy vallomással.  Gyerekkorom óta az összefüggések érdekelnek, és a megszerzett tudás talán a legfőbb út ennek eléréséhez. Több alkalommal előfordult, hogy különböző társaságokban mindennapi jelenségek tágabb összefüggéseit, nagyobb kiváltó okait feszegettem. A beszélgetés résztvevői legtöbbször azt a kérdést tették fel először, miért gondolom, hogy hétköznapi jelenségek mögött is nagyobb összefüggések húzódnak. Azután ahogy belemerültünk a beszélgetésbe akár a klasszikus piramis vagy éppen a fordított piramis sémával leírható kapcsolat szinte mindig felismerhető volt.

A jelenségek mögött mindig nagyobb összefüggések húzódnak. Így van ez a haditechnikában is, és azok a nagyobb összefüggések alapján meghatározott, doktrínának nevezett alapelvek tetten érhetőek nemcsak a harc eljárásokban, hanem az eszközökben magukban is. A doktrínákat viszont az adott állam történelmi tapasztalatai, hagyományai, és ideális esetben lehetőségei határozzák meg.

„Kitűnő példa erre a második világháborús japán eszközök esete, az A6M Zero vadászgéptől kezdve a haditengerészet nehézcirkálóiig”

Az elsőt pilótái szívesen hasonlították a híres szamurájkardhoz, a katanához. Kifinomult, ennek ellenére halálos, leginkább egyféle módon lehet csak használni. Ugyanis ahogy a japán kardvívásban minimális a hárítások száma, mivel a rendkívül bonyolult éllel rendelkező kard erre nem is igazán alkalmas, úgy az Zérót is egyetlen dologra tervezték. A légi közelharcra. Ebben könnyű súlyához mérten erős motorja, egyszerű szerkezete, és relatíve erős fegyverzete, valamint az olyan technológiai újítások, mint a pillangó fékszárny szinte legyőzhetetlenné tették. Amikor ellenfelei megpróbáltak az erősségeivel szembeszállni, rendre alulmaradtak, legyen szó a szovjet MiG, Jak, vagy La vadászokról, a brit Spitfire-ról, vagy az amerikai P-40-ről. Nem járt jobban a haditengerészet tömzsi Grumman F4F vadászgépe sem.

„Egyes japán pilóták, hogy az Zéró kitűnő képességeit tovább növeljék, még a rádiót is kiszerelték a gépből, hogy ezzel is fokozzák teljesítményét! A háború második felében a nagyobb, nehezebb, erősebb szövetséges vadászgépek ellen a könnyű és törékeny Zéró már szinte semmit sem ért”

Szívós, és jól felfegyverzett utódjának kifejlesztése és legyártása azonban a háború végéig nem történt meg, ami jól mutatta a japán ipar korlátait. Hasonló volt a helyzet a japán császári haditengerészet Furutaka osztályú nehézcirkálóival, illetve későbbi utódaikkal, amelyek a maximális tűzerő és ütőerő mellett meglehetősen kevés védelemmel rendelkeztek.

„Fentieket azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert a japán szamurájok, a busidó szellemének megtestesülését láthatjuk mindkettőben”

Ezzel együtt a korabeli Egyesült Államokhoz képest elhanyagolható ipari kapacitással rendelkező Japán nem engedhette volna meg magának, hogy a nehezen pótolható, kiképzett pilótákat egy szinte semmilyen védelmet nem nyújtó vadászgépekben áldozza fel, vagy korlátozott ipari erőforrásait „egyszer használatos” hadihajókban pazarolja el. Ezzel szemben az amerikai vadászgépek páncélzattal, önzáró benzintartályokkal rendelkeztek, így olyan sérüléseket is képesek voltak elviselni, amelyeket a könnyűszerkezetű Zérók egyáltalán nem. Ugyanez volt igaz az átlagnál erősebben páncélozott hadihajóira is, amelyeknél ráadásul a legénység minden egyes tagja fel volt készítve a kárelhárítási munkákban való részvételre.

Érdekes, hogy ezzel szemben a harckocsik területén egyértelműen nem a legénység túlélése, vagy a harcképesség volt az elsődleges szempont, hanem a tömeggyártás. A náci Németország minőségi fölényre történő erőfeszítéseit többszörös túlerővel ellensúlyozták, függetlenül attól, hogy technológiailag legalább egy szinten állt velük az Egyesült Államok.

„Ez a kissé hosszas bevezető azon elsőre furcsa döntés egyik lehetséges magyarázatát vezeti fel, amelyben az orosz katonai vezetés a ténylegesen előremutató műszaki megoldásokat alkalmazó T-14 Armata gyártásának leállításáról döntött”

Mielőtt a végigmennénk az ide vezető lehetséges okokon, érdemes megvizsgálni a szovjet harckocsik sajátosságait. Nem meglepő módon a T-64-esig tartó fejlődés a híres „tricjaty csitvjorkával”, a T-34-essel elkezdődik. A korábbi közepes harckocsi végül alapharckocsivá (Main Battle Tank – MBT) nőtte ki magát. Fejlődését alapjaiban határozta meg az a második világháborús szovjet tapasztalat, amely alapján az ötvenes évektől nem építettek 50 tonnánál sokkal nehezebb járművet a későbbiekben. Ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy még a T-72-esekben az előd korszerűsített V-2-es motorja került, amelynek nyilvánvalóan megvoltak a maga korlátai.

A döntés, amely szerint inkább a hagyományos, kipróbált T-90 gyártása folytatódik – szemben a modern és összetett Armatáéval –, elsősorban az ukrán háború tapasztalatai alapján értelmezhető. A határaink mellett dúló háború rámutatott arra a tényre, hogy még a legmodernebb eszközök is sebezhetőek olyan viszonylag egyszerű megoldásokkal szemben, mint például a harckocsi akna. Emiatt az a nyugati felfogás, amely párhuzamba állítható a második világháborús német gondolat minőségi fölényre való törekvésével, a tényleges csatamező körülményei között egyértelműen elbukott.

„A sok fenyegetést felmutató modern, magas intenzitású katonai műveletekben nem az a kérdés, hogy harcképtelenné válik-e a jármű, hanem az, hogy mikor és hogyan pótolható, javítható. Ez a felismerés vezetett véleményem szerint a modern vetélytársához képest egyszerűen, és relatíve olcsón gyártható T-90-es gyártásának folytatásához”

Ugyan a sebezhető automata töltőberendezés, a minél nagyobb tűzgyorsasághoz ragaszkodó felfogás miatt része maradt a járműnek, ennek ellenére nem túlzás kijelenteni, hogy a modern csatamező kihívásainak – legalábbis orosz szempontból – a T-90-es felel meg leginkább. A grillráccsal, és reaktív páncéllal felszerelt, relatív könnyű járművet az izraeli Trophy rendszerhez hasonló modern aktív védelmi elhárító rendszerhez hasonló eszközzel egyelőre nem látták el. Amennyiben mégis, a kombináció egy ideális ár-értékű járművet eredményezne véleményem szerint. Bár erről érdemi információ nincs, valószínű, hogy a csatatér követelményei, a harceljárások, illetve a nyugatiakhoz képest nagyjából fele akkora logisztikai háttérrel rendelkező orosz egységek miatt a jelenleg Proriv-3 változatú harckocsi üzemeltetése is a korábbi elveket követi. Ez azt jelenti, hogy addig használják az eszközt, amíg nem kell javítani, és erre van felkészítve a javítási, logisztikai háttér is.

„Érdekes a fentiekkel szembeállítani az amerikai felfogást, amely az M1 Abrams harckocsiban testesül meg legláthatóbb módon. Gázturbinája, amelynek működés közbeni leállítása üzembiztonsági okok miatt szinte lehetetlen, ütemezett karbantartásai az amerikai hadsereg bőséges logisztikai képességeit szem előtt tartva lettek megtervezve”

Emiatt például 2003-ban egy amerikai páncélos hadosztály üzemanyag igénye, egy nap 1,9 millió (!) liter üzemanyag volt. Ez az óriási szám nyilvánvalóan hatalmas terhet jelent a logisztikai utánpótlás számára. Másik szempont a tervezett és ütemezett karbantartás kérdése, amelyet egy modern, nagy intenzitású küzdelem harctéri körülményei között meglehetősnek nehéznek tűnik kivitelezni. Érdekes, hogy a T-80-nál orosz oldalon is megjelent a gázturbina, mint erőforrás, azonban karbantartás igénye és jelentős fogyasztása miatt széles körben nem terjedt el.

A modern páncélelhárító eszközökkel szemben korától függetlenül minden harckocsi sebezhető, így ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy egy modern Leopard 2A6-ról, vagy egy modernizált, közel hatvanéves Leopard 1-esről van szó, vagy éppen a T-90 Proriv 3-ról, illetve a hidegháborús T-55-ről. A mindent látó felderítés korában egy mélységi, hadászati áttörésnek nincs sok lehetősége, így a harckocsi egyre inkább a gyalogság harcát támogató eszközzé vált, ahol elsősorban az elérhető darabszáma, semmint a modernsége számít.

„Jobb néhány biztosan elérhető öreg harckocsi ma a csatamezőn, mint talán holnap egyetlen modern”

Összefoglalva a fentieket, és visszatérve a T-90 Proriv 3 harckocsira, mint napjaink orosz harceszközeinek kiválasztott, jellegzetes példájára, jól felismerhetőek azok a fenti döntések, amelyek nemcsak a modern csatatér kihívásainak, hanem a hagyományoknak és az orosz állam lehetőségeinek legmegfelelőbb megoldást eredményezték.

„Érdekes kérdés, hogy a 21. század csataterének hidegháborús hátterüket messze maguk mögött hagyó nyugati hadseregek alapharckocsijai – hogy maradjunk ennél a kategóriánál – mennyire felelnek meg. Elsősorban a háborús erőfeszítés, azaz gyártási, javítási, pótlási aspektusból”

A Leopard 2-essel, vagy Panzerhaubitze 2000-essel szerzett ukrán tapasztalatok ebből a szempontból kevéssé értelmezhetőek, mert a kezelő és karbantartó személyzet a jelentős kiképzési erőfeszítések ellenére is teljesen eltérő felkészítéssel, és üzemeltetési kultúrával rendelkezett.

Fenti eszmefuttatásból, mint cseppben a tenger, kirajzolódik egy modern hadsereg összetettsége, az egymásra épülő elméleti és gyakorlati döntések halmaza, amelyek végül doktrínákban, azok pedig harci eszközökben és használatukban nyilvánulnak meg. És mint a történelem során mindig, a háború tüze érleli ki, melyik az, amelyik életképes, és melyik bizonyul használhatatlannak.

MEGOSZTÁS