Magyarország a határnyitással komolyan hozzájárult a német egység kialakulásához, a rendszerváltással azonban nem cserélődött le igazán a politikai elit, és harminc év múltán is akad még bőven tennivaló.

Szolga Réka írása a #moszkvater számára

Az egységes Európa több mint gazdasági együttműködés. Szabad népek és a szabadságukat kiharcoló népek együttműködése. Németországot felvillanyozták a magyarországi történések a ’80-as években, mindenki tudta, hogy erre a népre fontos feladat vár. A Nyugat 1956 után láthatta Mindszenty bíboros meghurcolását, a megtorlásokat, de a kommunista rendszer végleg megingott a magyar események hatására. Magyarország új fejezetet nyitott a világtörténelemben. Edmund Stoiber a német CSU tiszteletbeli elnöke, a közép-kelet-európai rendszerváltás idején bajor miniszterelnök (1988-1993) értékelte így a rendszerváltás eseményeit. A Csoda vagy szükségszerűség című konferencia rangos meghívott előadói 30 év távlatából értékelték a ’80-as, ’90-es évek történéseit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

„A vasfüggöny leereszkedése, a helyi közösségek és kultúra elpusztítása során a magyar és a német sors összefonódott, így közösen emlékezhetünk szabadságunk visszanyerésére, hiszen együtt szenvedtük meg a 20. század történelmét”

 – idézte fel az eseményeket Koltay András. Az egyetem rektora úgy vélte, a müncheni diadalív kicsit a miénk, magyaroké is. A jelenben a magyar-német szövetség békés, egységes Európát akar, a schumanni, adenaueri eszmék hívei vagyunk. Közösen sok erőt meríthetünk a kommunizmus megdöntéséből. Koltay mindehhez hozzátette, ha ezt képesek voltunk véghezvinni, akkor az aktuális európai kérdésekre is tudunk válaszolni, a múltunkból tanulni. Örüljünk hát a szabadságnak, a nyílt, őszinte eszmecsere lehetőségének, amelyeket hosszú évtizedeken át nélkülöznünk kellett.

Az egykori bajor miniszterelnök kifejtette, gondolatai szárnyalnak, amikor a ’80-as évek Magyarországára gondol, hiszen Antall József és a rendszerváltók tettei felvillanyozták a németeket. Egy hónappal a berlini fal leomlása előtt Lipcsében 70 ezren tüntettek, drámai helyzet alakult ki. Elkerülhetetlenné vált a változás.

„A rendszerváltás folyamatának kiindulópontja igazából az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, ami pszichológiailag determinálta a korszakot. Ez a forradalom európai ügy volt, történelmi fordulópont”

Edmund Stoiber szerint hazánknak jogos helye van az egyesült Európában. Kontinensünk országai csak szuverén nemzetek közreműködésével egyesíthetők, és úgy látja, az Európa-eufória elnyomja a kritikus kérdéseket. Ez nem a helyes út, hiszen a kritika, a vita nem jelent Európa ellenességet, csupán pozitív változásokat indíthat el.

– Legyünk büszkék arra, hogy mi,  magyarok leromboltuk a falat, új történelmi korszakot teremtettünk – kiáltott fel Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Széchenyi-díjas történész. Mint hozzátette, ne vegyük át azt a német gyakorlatot, hogy nem hangsúlyozzuk eléggé a szabadságharcosok szerepét a rendszerváltásban. Reagan amerikai elnök szerepe a berlini fal leomlásában vagy Helmut Kohl, mint az egység kancellárja, II. János Pál pápa támogatása szintén nem szerepelnek a nyugat-európai közbeszédben, róluk hallgatni kell. Az antikommunista nemzet felszabadító küzdelem eredményeképpen nem akarunk újra gyarmatbirodalom részeivé válni, ahol megmondják nekünk, hogyan kell demokráciát építeni, szabadnak lenni. Schmidt Mária aláhúzta, mi magunk képesek voltunk átállni a piacgazdaságra, kiépíteni intézményrendszerünket. Rámutatott arra, hogy a nyugati normakövetésnek a posztkommunisták voltak a hívei, az MDF-kormány a nemzeti sajátosságok megőrzésére törekedett. A történész kifejtette, hogy

„a nyugati politika vak másolása a szakadékba vitte hazánkat, hiszen pusztán a nyugati mintakövetés nem működik. Harminc éve, sikerek és kudarcok kíséretében, saját utunkat járjuk, győztes nemzet vagyunk”

Egységes volt Magyarország 1956-ban – mondta el Kónya Imre, a magyar rendszerváltás egyik ikonikus alakja, aki az Antall-kormány idején az MDF frakcióvezetője, majd később a Boross-kormány idején belügyminiszter volt. A szovjetek vérbe fojtották a forradalmat, ennek ellenére az eredmény nem maradt el, hiszen a kompromisszumos alapokon létrejövő Kádár-rendszer nem tudta tartósan biztosítani a jólétet. Békés, erőszakmentes változás, társadalmi közmegegyezés alapján született meg a pártállamból a demokratikus jogállam. Ugyanakkor csalódás volt a rendszerváltók számára az, hogy a taxisblokád idején a nép a taxisok mellé állt, majd 1994-ben szocialista-liberális győzelemmel zárultak a második szabad választások. Kónya úgy látja, az Antall-kormány nem bukott meg, négy éven át stabilan kormányozta az országot.

Oliver Jörg, a rendezvény szervezésében közreműködő Hans Seibel Alapítvány főtitkára köszönetet mondott amagyaroknak, amiért kiütötték az első köveket a berlini falból, és hozzájárultak a német egység kialakulásához. John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke egyenesen a magyarság főszerepét hangsúlyozta e korszakalkotó időkben, a kommunizmus megdöntésében. A közép-keleti európai népek által kialakított filozófia adja régiónk alapértékeit. Mint mondta, Európa egyediségét épp a nemzetek közötti különbségek adják. Hubertus Knaube történész, a Hohenschönhausen Stasi Emlékmúzeum korábbi igazgatója szégyenét fejezte ki, amiért a német sajtóban gyakran negatív kontextusban említik Magyarországot. Ellenezte a kommunista bűnök elhallgatását, a büntetések elmaradását. Mint a német történész kifejtette, az elitváltás igazán sehol sem működött, pedig sok-sok évet loptak el az életünkből az erőszakos üldözések, a vallatások, amely traumák belénk vannak oltva.

„Ha ma a kommunista rendszer áldozata szeretne belenézni a régi iratokba, ugyanazok a belügyesek szolgáltatnak információt, akik annak idején az erőszak oldalán álltak. A rendszerváltás után 30 évvel tehát bőven akad még tennivaló”

Az egyetem rendezvényén magyar, német és amerikai szemszögből is hallhattunk tapasztalatokat a rendszerváltás időszakáról. Ami bizonyos, hogy egészen eltérő nézőpontok is felmerülnek, amelyeknek összehangolása, vizsgálata a jövő nemzedékének feladata. Több hasonló esemény szükséges ahhoz, hogy értelmezni, értékelni tudjuk, ami velünk történt 1989-ben.