„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com számára
„A kétezres évekre mindkét ország megértette, hogy sohasem lehet teljes és egyenjogú tagja a nyugati közösségnek. Az áttörést a két ország kapcsolatában Putyin és Erdogan elnökök 2009-es találkozója jelentette”
Fotó:EUROPRESS/Adem ALTAN/AFP
A geopolitikában sokáig alapvető axióma volt, hogy Oroszország melegvízű kikötőket akar megszerezni magának, és a nyugati nagyhatalmak minden eszközzel megakadályozzák ezt. Bár Nagy Péter kinyitotta a Balti-tengert az oroszoknak, az igazi cél az orosz stratégák szemében a földközi-tengeri kijárat megszerzése maradt. Ennek elsődleges akadálya az Oszmán Birodalom volt, amely a helyi törzsek legyőzése után a Fekete-tenger partvidékét uralta. Nagy Péter energiájából a déli előrehaladásra is futotta, 1696-ban elfoglalta Azov városát, közel a hasonló nevű tengerhez. Utódai másfél évszázadon át harcoltak a török birodalommal az azovi és a fekete-tengeri kijárat megszerzéséért, illetve ellenőrzéséért.
Az 1853-55 között zajló krími háború tankönyvszerű pontossággal mutatta be, hogy az ideológia a geopolitikában általában csak üres maszlag. A keresztény nyugati hatalmak, a britek és a franciák a visszaszorulóban levő, iszlám vallású oszmán birodalom segítségére siettek a szintén keresztény Oroszországgal szemben. Bár az oroszok a vereségük után is megőrizték a félszigetet, a nyugati hatalmak fenntartották igényüket a Fekete-tenger ellenőrzésére. Amikor közel kétszáz évvel később azt látjuk, hogy a britek és a franciák a Krím „felszabadítása” érdekében ismét háborúba indulnának az oroszok ellen, megint megerősödhetünk a geopolitikai érdekek fontosságában.
„A mostani orosz-ukrán háború is a Krím körül kezdődött el, a jelentősebb tengeri flottával rendelkező nyugati hatalmak számára a félsziget megszerzése és a Fekete-tenger fölötti ellenőrzés megszerzése a lényeg, kerüljön akárhány ukrán és orosz életbe is”
Hatvan évvel a krími háború után a nyugati hatalmak már Törökország ellen vonultatták fel hadihajóikat a Boszporusz irányába. Az első világháború utáni „török Trianon”, amelyet Kemal Atatürk tépett szét papírrongyként, a soknevű várost, Konstantinápolyt (Isztambult, Cárgrádot) Törökországból kiszakítva nyugati ellenőrzésű kikötő-gyarmattá alakította volna. Így immár saját maguk, török bábok közreműködése nélkül zárhatták volna le a Földközi-tengeri kijáratot az oroszok előtt. Az „elveket” természetesen ismét elsodorta a geopolitikai érdek, a Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia megtámogatta Oszmán Birodalommal szemben ezúttal a gyenge cári birodalom tűnt praktikusabb szövetségesnek.
„De az orosz forradalmak és Kemal Atatürk sikeres küzdelme a nyugati megszállók ellen szétzúzta az imperialista terveket. A fiatal Szovjetunió és a fiatal Törökország jó kapcsolatot épített ki egymással. Leninék az otthoni polgárháború terhei ellenére már 1920-tól fegyverrel és arannyal támogatták Kemal Atatürk háborúját és 1921 márciusában Szovjet-Oroszország volt az első állam – Szovjetunió egy évvel később alakult meg -, amely elismerte a Török Köztársaságot”
A bolsevik forradalom sok tekintetben hatott Atatürk rendszerére is. A monarchia eltörlése, a szultáni család elűzése, a vallási elit uralmának szétzúzása, a külföldi monopóliumok elleni fellépés, a gazdaság és a kultúra állami irányítása Törökországban is megtörtént, de a kapitalizmus alapjaiban megmaradt. Nagy leegyszerűsítéssel élve Lenin a forradalomban, Atatürk a reformokban hitt. Politikatörténeti érdekesség, hogy mindkettejük pártja máig létezik, mindkettő ellenzékben van, bár az orosz kommunisták súlya jóval kisebb, mint a kemalista Köztársasági Néppárté. A két vezér amúgy sohasem találkozott egymással, de a két ország a második világháborúig laza barátságban együttműködött.
„Törökország 1945 után a hidegháborúban semlegességét feladva az Egyesült Államok mellé állt, és 1952-ben belépett a NATO-ba”
A Boszporusz az 1936-ban megkötött montreux-i egyezmény értelmében demilitatizált tengerszoros maradt, amit ha időnként ki is játszottak az oroszok és a nyugatiak, de alapvetően mégis érvényben van azóta is. Törökország NATO-tagként sem vált igazán oroszellenes héjává. Bár az ország már a hatvanas évektől érdeklődött a nyugati gazdasági integrációban való részvétel iránt, a brüsszeli bürokraták és főnökeik folyamatosan hátráltatták ezt. Ráutaló magatartásuk mindvégig a NEM volt a török ambíciókra. Hasonlóan negatívan fogadta a Nyugat Putyin elnök első közeledései kísérleteit a NATO felé.
„A kétezres évekre mindkét ország megértette, hogy sohasem lehet teljes és egyenjogú tagja a nyugati közösségnek. Az áttörést a két ország kapcsolatában Putyin és Erdogan elnökök 2009-es találkozója jelentette”
Oroszország és Törökország azóta elmélyítette gazdasági, energiaipari együttműködését, és a két elnök rendszeresen találkozik egymással. Néhány kérdésben – Szíria, Koszovó, Bosznia, örmények és azeriek – ellenérdekelt felek, míg mindketten támogatják a palesztin ügyet. A két nép a felmérések szerint alapvetően kedveli egymást, a török tengerpart igazi orosz turistaparadicsom. Tartja magát a feltételezés, hogy a 2016-os puccs idején Putyin és az orosz titkosszolgálat tájékoztatta időben Erdogan elnököt, megmentve ezzel az életét és rendszerét. Ez azóta sem tisztázódott, de ha Erdogan úgy tudja, hogy a CIA akarta megöletni és az oroszok mentették meg, akkor ez a meggyőződése erős alap az együttműködéshez.
„Az orosz-ukrán háború kitörése után Törökország nem csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz, nem zárta le a légterét az orosz gépek elől, és több alkalommal közvetített a harcoló felek között”
Törökország NATO-tagsága ellenére katonai téren is együttműködik Oroszországgal, s az egyetlen NATO-tagállam, amely nem szerepel Moszkva „barátságtalan nemzetek” listáján. 2024 szeptemberében Törökország jelezte, hogy csatlakozni kíván a BRICS-hez, ami nyilván még jobban elmélyíti majd a két állam együttműködését. Ha a BRICS megszilárdul, e két ország lesz annak az „európai” tengelye.
A geopolitika, mint írtam, a valós érdekek érvényesítésére épül. Meggyőződésem azonban, hogy a Nyugat Törökország és Oroszország esetében saját hosszútávú érdekei ellen döntött, amikor ideológiai és kulturális okokból lényegében elutasította e két nagy ország befogadását a „globális Nyugathoz”. Ez a döntés tartós károkat okoz majd az EU-nak és részben a NATO-nak is, és erős partnerekkel gazdagítja Kínát és az úgynevezett globális Dél államait.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
brüsszelita says:
A törököket a nyugati és a globális elit azért nem fogadta be, mert a térségben más, önálló geopolitikai játékot űznek, mint amilyet ők szeretnének, magyarán sok esetben ellenségek. Ehhez járul, hogy az ottani elitek erős önazonosság tudattal és jelentős fizikai erőforrásokkal rendelkeznek, ezért nem lettek volna hajlandók alávetni magukat az angolszász, illetve globalista törekvéseknek, és behódolni nekik mint a franciák vagy németek.
Ezzel együtt a britek a török politikára így is jelentős befolyást gyakorolnak, és a térség fellazítása érdekében egymással gyakran összefognak hol Izrael, hol Irán, hol Szíria, hol pedig Oroszország ellen.
Ugyanakkor Törökország Oroszországnak szövetségese gazdasági értelemben, aminek meglesz a politikai hatása is természetesen, mivel Ankara az eurázsiai térség piacaira erősen rá van szorulva, hogy a termékeit eladja. Ennek egy része most az EU-ba irányul annak ellenére hogy annak nem tagja, ezért vámot fizet érte, viszont a vele való kereskedelem vissza fog szorulni a válság és az EU fokozódó protecionista intézkedéseinek hatására. Így előtérbe kerülnek az oroszok, akikkel majd ki kell egyeznie a Kaukázusban és Közép-Ázsiában, akár az USA, akár Kína ellenében.
E kérdéseket rendezheti Jalta 2.0, miután Erdogánt vagy utódját Washington majd Moszkvába zavarja, vele kell egyezkednie, mert ő lesz a hallja kend a térségben. Persze ha Kína is úgy akarja, amit beleírnak a titkos záradékba, majd titkosítják az egészet, és ráütik a pecséteket, hogy hétpecsétes titok legyen.
Azt viszont még nem tudom, hogy a megállapodásra a világháború után, vagy helyette kerül-e sor, mert előtte nem hiszem, hisz addig még kavarják a káoszt a britek, hogy kis sámlin a nagyok kerekasztalához odaülhessenek. Előtte már csak azért sem, mert azt nem szabad felfogni hagyományos értelemben széles frontokkal és hangzatos szólamokkal, különösen mert már megkezdődött különböző proxikkal Ukrajnában, Iránban, Kambodzsában, Pakisztánban és sok helyütt a világban. Viszont még rá lehet dobni néhány lapáttal, a britek mesterei ennek, amíg pofán nem vágják őket, és a mögöttes globális erőket.
.
HandaBandy says:
Egyszer nagyhatalom, örökre nagyhatalom?
brüsszelita says:
Róma, az örök város? Mert városnak város, de hol a hatalma? Ott, ahol hamarosan a Pax Americana!