Kezdőlap » Történelem » Borisz Godunov, a választott cár
#moszkvater

Borisz Godunov, a választott cár

A 421 évvel ezelőtt elhunyt I. Fjodor halálát követően szerezte meg a bojárok segítségével az orosz birodalom trónját Borisz Godunov

Borisz Godunov #moszkvater
Borisz Godunov

Az orosz történelem egyik legvitatottabb uralkodója volt Borisz Godunov, vagy ahogy cárként lett ismert, I. Borisz. Már a származása sem tisztázott, mint ahogy a mai napig vitatott a szerepe a trónörökös Dmitrij herceg halálában. A történészek nem éppen pozitív képet festenek róla, ugyanakkor például az egyik leghíresebb Godunov-kutató, Ljudmila Morozova szerint az, hogy I. Boriszt ennyire negatívan ábrázolta az utókor, „a zavaros időszak” (szmuta) tálalásának köszönhető.

De ki is volt valójában ez a Borisz Godunov? Több adat mutat abba az irányba, hogy feltehetőleg tatár eredetű család gyermeke. Sőt, egyes kutatók azt is tudni vélik, hogy az ősei között tatár herceg is megtalálható. Mindenesetre konkrét bizonyítékok erre még nem kerültek elő, az azonban biztos, hogy a későbbi cár családja Kosztroma környékéről származott, ő maga pedig Fjodor Godunov és Sztyepanyida Ivanovna házasságából született 1552 körül.

„Politikai pályája szépen ívelt felfelé, és 1581-ben már a bojárok közé emelkedett, majd nem sokkal ezután már az első orosz cár, IV. „Rettegett” Iván bizalmas tanácsadója lett. Hogy ezt tehetségének, már ekkoriban megmutatkozó nyugatbarát külpolitikai irányvonalának, vagy leginkább annak volt köszönhető, hogy Borisz húgát, Irinát feleségül vette a cár második fia, Fjodor Ivanovics, még ma is vita tárgyát képezik”

Például két, már korábban elhunyt orosz történész, Alekszandr Zimin és Ruszlan Szkrinnyikov szerint – mivel Borisz apja a cári szolgálatban nem szerzett érdemeket – Godunov az opricsnyinának köszönhette kiemelkedését és udvari karrierjét. Morozova ugyanakkor minden fellelhető adatot kielemezve arra a következtetésre jutott, hogy levéltári források igazolják, miszerint a Godunov család régi előkelő orosz bojár nemzetség leszármazottja, és tagjai néhány évszázadon át a moszkvai udvarban teljesítettek szolgálatot. Ez két dolgot igazol. Borisz Godunov nem tatár eredetű, illetve nem az opricsnyinához köthető Borisz felemelkedése. Utóbbi egyébként vélhetően nagybátyjának, a IV. Iván cár nyugodt alvásáért felelős Dmitrij Godunovnak köszönhető – ebben Morozova és Szkrinnyikov ugyanazt az elvet vallotta –, aki már 1567-ben magához vette három árván maradt rokonát, Vaszilijt, Boriszt és Irinát. Borisz eleinte a cár öltözékéért felelt, majd egyre magasabb pozícióba került az udvari hierarchiában, végül a cár is felfigyelt az ügyes és határozott ifjúra.

I. Iván halála után második fia, I. Fjodor lépett a trónra, Borisz pedig a cár négy régensének egyike lett. Mint sógor hatalmas befolyást gyakorolt az uralkodóra, sokan úgy vélik, a hatalom szinte teljes egészében az ő kezében volt. Morozova ugyanakkor a tanulmányában úgy írt, miszerint a cár támasza és védelmezője ugyan tényleg a Godunovok népes családja lett, de a Bojárduma legbefolyásosabb emberének a nagybácsi, Dmitrij Ivanovics számított, míg Borisz elnyerte az istállómesteri rangot. Valójában 1588-tól, a moszkvai patriarchátus megszervezése után sikerült Borisz Godunovnak kiemelkednie, és ettől az időtől lett személye és tevékenysége meghatározó Fjodor cár kormányzatában.

Borisz a cár tanácsadó testületének, az öttagú dumának a tagjaként magára vállalta a külkapcsolatok irányítását, diplomáciai levelezést folytatott a nyugat-európai udvarokkal. Hogy a külföld előtt hatalmát és befolyását jelezze, a külkapcsolatokban használhatta „az összorosz földek kormányzója” címet, és Morozova tanulmányában egyértelműen utalt arra, hogy ennek a címnek használata miatt aggatta rá Boriszra több történész, hogy a cár társuralkodója lett volna. Mindenesetre a nyugatbarát külpolitikát folytató Godunov jó kapcsolatot épített ki az osztrák és az angol udvarral, igaz, az a terve, hogy egy lengyel- és törökellenes osztrák–orosz szövetséget kovácsoljon össze, Fjodor cár béketörekvései miatt meghiúsultak. Ennek ellenére Borisz a diplomáciai tevékenységből jó politikai tőkét kovácsolt. Európában ismert személyiségnek számított, és uralkodónak kijáró tiszteletben és elismerésben részesült, sőt, maga a cár is nagyra tartotta az elért eredményeit.

„Mivel I. Fjodornak sokáig nem született gyermeke, a trónörökösi rangot féltestvére, Dmitrij Ivanovics viselte, aki Uglicsban nevelkedett. 1591. május 6-án a nagyherceget holtan találták a palota udvarán, és ez az eset nagy hatással van mind a mai napig Borisz Godunov megítélésére”

Noha a Vaszilij Sujszkij által vezetett vizsgálat során azt állapították meg, hogy Dmitrij epilepsziás rohamot kapott, miközben egy késsel játszadozott, és elvágta a saját torkát. Később aztán a bojár már azt állította, hogy Borisz Godunov bérelt fel gyilkosokat a kisfiú meggyilkolására, ám azok nem Dmitrijt szúrták le, hanem egy játszótársát. Végül 1606-ban Sujszkijt cárrá koronázták, s ekkor trónigénye miatt már azon a véleményen volt, hogy Dmitrijt valóban meggyilkolták, és szentté avatta a cárevicset.

A legtöbben Boriszt tartották felelősnek a nagyherceg haláláért, hiszen így megszabadult I. Fjodor örökösétől, és ő lett a cár legközelebbi rokona. A XVIII.-XIX. századfordulón élő Nyikolaj Karamzin orosz író, költő, publicista, történetíró, nyelvújító – főműve az orosz állam történetéről írott 12 kötetes munkája – Borisz Godunov fő bűnének azt tartotta, hogy megölette Dmitrij cárevicset, Rettegett Ivánnak utolsó, hetedik feleségétől, Marija Nagajától született gyermekét. Gátlástalan, a hatalom megszerzése érdekében bármilyen gonosz cselekedet elkövetésére hajlandó férfit látott benne. A XIX. század első felében alkotó Mihail Kosztomarov egyetlen pozitív vonást sem talált a jellemében, sőt még a jó cselekedeteiben is valamilyen visszataszító motívumot igyekezett kimutatni. Napjainkra azonban a legtöbb történész egyetért abban, hogy valószínűleg nem Borisz volt a gyilkosság kitervelője.

1598. január 7-én meghalt I. Fjodor, anélkül hogy utódját kijelölte volna. A cárral ugyan vége szakadt a Rurik-ház hosszú évszázadokon keresztül uralkodó moszkvai ágának, de a dinasztia nem halt ki, azonban mivel nem volt szabályozott trónöröklési rend erre az esetre, ami eddig apáról fiúra száll, így kétséges volt, ki a törvényes örökös. Ezt a bizonytalanságot használhatta ki Borisz Godunov, aki mivel a cár sógora volt, jó eséllyel pályázott a cári koronára, és a zűrzavarok közepette Jov pátriárka segítségével lépett az orosz trónra. Kétségtelen tény, hogy a koronázásra csak 1598. február 21-én került sor, és Borisz azonnal egyeduralkodónak tekintette magát, amivel azonban az őt támogató bojárok közül sokan nem értettek egyet.

„Ugyanakkor az is tény, hogy az orosz állam történetében először választottak cárt az országos gyűlésen, a zemszkij szoboron, amelyen egyhangúan, mindenféle politikai küzdelem nélkül választották meg Borisz Godunov bojárt minden oroszok cárjává”

Morozova tanulmányában leírta, máig vitatott az, mennyien vettek részt a gyűlésen, milyen volt az összetétele, s az elfogadott határozat törvényesnek tekinthető-e. Az országos gyűlésen a főszerepet Jov pátriárka játszotta, ő javasolta, hogy az új cár Borisz legyen. Érdemeit erősen felnagyító beszédével elérte célját, a küldöttek egyhangúan elfogadták és megválasztották a jelöltet. Borisz Godunov az országos gyűlésen történő egyhangú megválasztása után a hozzáérkező küldöttségek felkérését többször elutasította és csak február 21-én, a Jov által vezetett körmenet nyomására fogadta el a koronát. Az egyházi körmenet egyben azt volt hivatott jelképezni, hogy az új cár nem csupán az emberek kiválasztottja, hanem az Istené is. Borisz elfogadta a trónt, de a Kremlbe csak április 1-jén költözött be.

Uralkodásával kapcsolatban sincs egyforma nézet a történészek, illetve az orosz történelemmel foglalkozók körében. Andrej Platonov szovjet író, filozófus például Dmitrij cárevics meggyilkolásának vádjában politikai rágalmat látott, Borisz sikereit egyéni képességeivel és az állam irányításában Fjodor cár uralkodása idején szerzett jártasságával magyarázta. Szergej Szolovjov orosz történész ugyanakkor elsőként jelentette anno ki, hogy Borisz nem tekinthető nagy államférfinak, a hatalmát kiváló kezdeményező képességgel rendelkező személyiségek – Jov pátriárka, Irina cárnő – és a Godunovok szerteágazó rokonsága támogatták. Sikertelenségét és elbukását az alkalmatlanságával magyarázta, valamint azzal, hogy uralkodását a bizalmatlanság és a félelem árnyékolta be.

Az 1911-ben elhunyt orosz történész, Vaszilij Kljucsevszkij már árnyaltabb képet festett Godunovról, azt mutatta ki, hogy éppen a pozitív vonásai – mély értelem, megfontoltság, a másokról való gondoskodás, jólelkűség, jó képességek az államigazgatás terén – segítették abban, hogy a zemszkij szobor cárrá válassza. Negatív tulajdonságai – hatalomimádata, bizalmatlansága, a bojárokkal való rossz viszonya, a besúgók hada – végül azt eredményezték, hogy az emberei elmenekültek tőle, magára maradt és elbukott. Morozova szerint az orosz kutatók többségének az a véleménye, hogy valamilyen formában – vagy mint „gonosz géniusz”, vagy mint „jóságos óriás” – Borisz Godunov kiváló képességekkel rendelkezett, és azok segítségével jutott hatalomra, de szembekerült kora orosz társadalmával, mert nem sikerült kivívnia az alattvalók támogatását, így elszigetelődött és elbukott.

„Uralkodása első évei azzal teltek el, hogy kiiktatta lehetséges vetélytársait. Közéjük tartozott a Romanov család, melynek fejét, Fjodor Nyikityicset letartóztatták fekete mágia gyakorlása, valamint a cár elleni összeesküvés vádjával”

Kolostorba kényszerítették, ahol felvette a Filaret nevet. A többi Romanovot száműzték az Urál-hegységbe, ahol sokan éhen haltak közülük. A cár a többi bojárt sem kímélte. Valóságos besúgórendszert hozott létre, amely tájékoztatta őt a bojárok minden egyes lépéséről. Ugyanakkor a kortárs visszaemlékezésekből viszont az tűnik ki, hogy két éven át szinte minden társadalmi réteg elégedett volt az új cár tevékenységével, aki a koronázásakor tett ígéreteit igyekezett beváltani.

Az új kinevezések alapján arra is fény derül, hogy Borisz cár nem akart változtatni az előkelők körében előde uralkodása idején kialakult egyensúlyi helyzeten, igaz, a rokonairól sem feledkezett meg. Tevékeny volt, a beadott peres ügyeket személyesen vizsgálta felül, és igazságos ítéleteivel sokakat maga mellé állított. Uralkodása idején a cári szolgálat – háború nem lévén – könnyebbé vált, a városi lakosság és a jobbágyság adóterhei is enyhültek. A kincstár költségén utak, hidak, erődítmények épültek, engedélyezte 1601-ben a György-napot is. Folytatta Szibéria meghódítását, ösztönözte a lakosság odatelepülését.

1601-ben súlyos aszály és éhínség tombolt az országban, mely a további két évben is folytatódott. Az emberek tömegesen haltak éhen, sokan járványok miatt pusztultak el, a parasztok pedig fellázadtak. A kormány hiába tett bármit is, a katasztrófát nem sikerült mérsékelni és megelőzni. Maga a cár sokat jótékonykodott, egy francia kapitány, Jacques Margeret feljegyzései szerint Borisz cár hihetetlen összegeket költött a szegényekre, és Oroszországban nem akadt olyan város, ahol ne járult volna hozzá a szegények ellátásához. A súlyos gondok közepette 1604-ben egy magát a meggyilkolt Dmitrij nagyhercegnek valló ember tört be Oroszországba. A trónkövetelőt sokan támogatták, ám Borisz úgy gondolta, hogy a később I. Ál-Dmitrij néven ismertté vált személy valójában Grigorij Otrepjev, aki éveket töltött a moszkvai Csudov-kolostorban. A cár sereget indított Ál-Dmitrij ellen, és könnyedén legyőzték, azonban őt magát nem tudták kézre keríteni, népszerűsége pedig egyre növekedett. Morozova tanulmánya végén, nagyon találóan fogalmaz. Az álcár nem a csatamezőn, hanem az emberek szívében győzte le Boriszt, az első választott orosz cárt.

„Borisz uralkodása alatt is nyugatbarát politikát folytatott. Gyermekeit angol arisztokratákhoz akarta hozzáadni, nyugati orvosokat alkalmazott, és támogatta a külföldiek betelepedését Oroszországba”

1602-ben fiatal tudósokat küldött Angliába és más nyugat-európai országokba, hogy ott tanulhassanak. Az 1602-től folyamatosan gyengélkedő, majd 1604-ben szélütést kapott cár 1605 áprilisában hunyt el. Halála után a bojárok által fellázított szegény rétegek kiirtották a Godunov családot. Ennek a vérengzésnek az áldozata lett Borisz Godunov fia, Fjodor is, akit 1605-ben, 16 évesen anyjával együtt öltek meg egy palotaforradalom után.