//Birodalom születik egy jégmezőn
Vlagyimir Szent herceg megkeresztelkedése Viktor Vasnetsov festményén (1890) #moszkvater

Birodalom születik egy jégmezőn

MEGOSZTÁS

Oroszhon háborúzik. Talán nem olvasták a háború és béke igazságát oly megragadóan elénk táró írót?  Miféle kényszer térítette ezt a hatalmas országot a sehová nem vezető útra? Szerzőnk az orosz történelem rögös útján barangolva, az oroszság gyökereihez leásva annak járt utána, hol és hogyan kezdődött, hogyan jutottak el idáig.

Vlagyimir Szent herceg megkeresztelkedése Viktor Vasnetsov festményén (1890) #moszkvater
Vlagyimir Szent herceg megkeresztelkedése Viktor Vasnetsov festményén (1890)
Forrás:Wikipédia

I. Vlagyimir, Kijevi Nagyfejedelem, a Kijevi Rusz, ha beszélhetünk erről, az orosz birodalom elődjének első uralkodója aligha gondolta, hogy amikor belehajtotta népét a Dnyeperbe és belevetette a folyóba a pogány szentségeket, egy nagy birodalom alapjait rakja le. És elkezdte egy nagy nemzet egységbe kovácsolását.

„Talán még kevésbé volt ezzel tisztában, mint kor- és uralkodótársa, Szent István”

Ő némi vívódás után bölcs döntéssel más irányból közelítette meg a kérdést. Az államalapításhoz elengedhetetlen kereszténységet választotta, és a római pápa primátusát fogadta el. Hogy országalapítása nem végződött még egy regionális hatósugarú birodalom létrejöttével sem, annak okát a magyar történelem kanyargós, zsákutcákban és vakvágányokban bővelkedő folyamában kell keresnünk.

Történelmünk a kezdeti dinasztikus kapcsolatok után az időközben a szlávság vezető erejévé emelkedett birodalommal több alkalommal érintkezett, ám ennek a későbbiekben sem a mi történelmünkre, sem az erőre kapott és hatalomra, befolyásra szert tett nagy keleti szomszéd történelmére döntő, évszázadokra szóló  befolyással nem volt. Voltak ugyan kellemetlen találkozási pontok. Részünkről a semmivel nem igazolható a hadüzenet a Szovjetuniónak, az ő oldalukról 1849 vagy 1956. Ha történelmi léptékkel nézzük, az gyorsan átlépett rajtuk.

„Próbáljunk hát leásni az oroszság gyökereihez. Ez elszakíthatatlan a szláv népek történelmétől, hiszen az orosz a legnagyobb létszámú, birodalom- és államalkotó szláv nép”

A szlávság központja a X. század után Kijevből gyorsan áttevődött északra Novgorodba. És az itteni nagyfejedelemség lett évszázadokon át a majdani orosz föld és hatalom várományosa. Már amennyire orosznak nevezhetjük az itt élő népet, hiszen a nyelv, amit beszéltek meglehetősen különbözött Puskin és a későbbi klasszikusok nyelvétől. Ami természetes. Egy XXI. századi magyar irodalombarát aligha olvassa könnyedén az Ómagyar Mária-siralmat vagy a Halotti Beszédet. Ám ebből az ősi szláv nyelvből, mint nyelvjárások kialakultak a későbbiek, a kisorosz és  fehérorosz, mai nevén ukrán és belorusz. Persze ettől történelmi barangolásunkban még messze vagyunk, hol van még az első nagy ukrán költő Tarasz Sevcsenko, vagy a nagyszerű belarusz prózaíró, Vaszil Bikov.

„Különös társaság, közösség volt ez a novgorodi. Az orosz történészek köztársaságként tisztelik. Nyugati kollégáik kételkednek abban, hogy a 12-14 században létezhetett demokratikus köztársasági államrend. Ahol az uralkodót az alattvalók választják. Pedig így igaz”

A novgorodi nagyfejedelemség a maga idejében Európa egyik jelentős képződménye volt, szerepet játszott a kelet-nyugati kereskedelem bonyolításában.  Novgorodiak tették meg az első lépéseket Szibéria meghódítása felé.

Ám ami a leglényegesebb, valahol itt kell keresnünk az orosz birodalom, a mai Oroszhon, és az oroszság gyökereit. Hogy megértsük a később átélt sok tragédia, megpróbáltatás milliónyi áldozatának helytállását.

„Huzatos volt ez a vidék már kezdettől fogva. Egyrészt nyugatról szorongatták svédek, dánok, a Hanza Városok Szövetsége és a német lovagrendek. És az erőre kapó és öntudatára ébredő fejedelemséggel szembeni játszmába beszállt még a római pápa is, gyengíteni próbálva a pravoszláv egyház hatalmát”

Ebből a kettős satuból bontakozott ki az az állam, melynek vezetője, fejedelme lett az orosz történelem első kiemelkedő személyisége. Talán tudjuk, hogy a nemzettudat kialakulása és a nemzetállamok létrejötte valamikor a XVIII-XIX. századra tehető. Annak ellenére, hogy sokan és szívesen visszavetítenék előző korokba, igazolva egy nemzet létét, államalapítási jogát, valós vagy mímelt nagyságát.

„Ki kell ábrándítanom az olvasókat. Egészen a XIX. századig aligha beszélhetünk nemzettudatról, egyáltalán nemzetről”

Mátyás király birodalmának az alattvalói, többségükben írni-olvasni sem tudó földművesek csak annyit tudtak, hogy „Mátyást mostan választotta, Mindez ország királyságra”. Ami persze nem igaz, mert nem volt ez valós választás. Talán jég sem volt a Dunán annyi, hogy elbírta volna az ujjongó tömeget. De megnyugtatta őket, hogy Mátyás a mi királyuk, akinek a képét a pénzérmen láthatták. S a nagy uralkodó birodalmában bizony több volt az olyan alattvaló, aki nem beszélt magyarul, pontosabban más nyelven beszélt, más nép fia volt.

„Novgorodban és környékén a XI-XII. században ez nem volt gond, mert egy közös szláv nyelvet beszélték és értettek. Ekkor történt az az ütközet, ami megvetette alapjait egy új birodalomnak. Sikere pedig egy névhez, Alekszandr Nyevszkijhez köthető, aki nem túl népes, de elszánt seregével megnyerte. És nem akárhol, hanem a befagyott Csúd-tó jegén. Így lett a nagyfejedelem a <jégmezők lovagja>”

Igaz, most akadtak skrupulózus történészek, akik azon eszmélkednek, hogy a csata nem is volt akkora, a jég nem is volt olyan vastag, és még sorolhatnánk.

Nyugtassuk meg háborgó tudós lelküket. Az ütközetnek nem annyira hadtörténeti, mint történelmi és lélektani jelentősége volt. És még valami, ami annál is fontosabb. Összekovácsolt egy közösséget, egy népet, amely elindulhatott a haza és a birodalom építésének hosszú és rögös útján. Amely csatákon vagy okos kompromisszumokon át vezetett oda, hogy Oroszhon idővel a világ vezető hatalma lett. És ha kellett, más hatalmakkal, országokkal együtt fellépve képes volt áldozatokra az emberiség békéje, jobb jövője érdekében. Nem véletlen, hogy a fasiszta Németország hitszegő támadása után egy hétig hallgató, majd magához térő Sztálin a szovjet néphez intézett beszédében a „jégmezők lovagjának” példáját is felhozta: a haza veszélyben, fogjunk össze, nem engedünk át egy talpalatnyi földet sem az ellenségnek.

„És az sem véletlen. hogy a világhírű filmrendező, Eisenstein filmjét, a felemelő és harcra buzdító <A jégmezők lovagját> ezidőtájt forgatta (1938), amikora fasizmus árnya fenyegetőn borult Európára”

 

Azt a honvédő háborút, miként korábban sok mást, megnyerte Oroszhon, az agresszor vereséget szenvedett. A történelem sugallta üzenet célba ért.

Csak remélhetjük, hogy a hazájáért, szülőföldjéért, annak egységéért oly sok vért és verítéket áldozott nép bölcs belátással megszabadul az agresszió bélyegétől, megoldást talál, hogy tovább építhesse remélhetőleg derűsebb jövőjét. Amire a történelem tanulságai is kötelezik.

Mi pedig tovább folytatjuk barangolásunkat az orosz történelem rögös útján.

MEGOSZTÁS

Pályámat „külügyérként” kezdtem az Írószövetség nemzetközi osztályán. Huszonhárom esztendőt töltöttem az írók rokonszenvesen békétlen családjában, s közben mint fordító eljegyeztem magam az orosz irodalommal, kultúrával. A rendszerváltás után a szükség arra késztetett, hogy pályát váltsak. Felvettek a Magyar Országgyűlés sajtóirodájára tanácsosnak, majd a sors kirepített Brüsszelbe, ahol szintén sajtótitkárkodtam. Telt-múlt az idő. Hazatérve ismét felfedeztek, mint fordítót, írót. Másfél méter az általam fordított és írott művek hossza könyvtárszobám polcán. Írásaim száma ezernél is több. Örülök, hogy élek, hogy még tudok dolgozni, hogy még vannak barátai az írott szónak, akik előítélet nélkül nézik a hozzánk egyre közelebb kerülő nagyvilágot. Köszönet nekik az érdeklődésért. Amíg lehet, szeretném szolgálni őket.