//Bern – mennyből a pokolba
Puskás (balra háttal) gratulál a győztes német válogatottnak az 1954-es berni labdarúgó vilgbajnokság döntőjében #moszkvater

Bern – mennyből a pokolba

Amikor 66 évvel ezelőtt a világ legjobbjának tartott magyar labdarúgó válogatott 1954. július 4-én elveszítette a világbajnoki döntőt az NSZK csapatával szemben, a kommunista országok sajtója fájdalmas kudarcként élte meg mindezt. Ezzel nemcsak a vb-aranyat bukta el Magyarország, de ettől kezdve fokozatosan megszűnt létezni a verhetetlennek tartott Aranycsapat.

Puskás (balra háttal) gratulál a győztes német válogatottnak az 1954-es berni labdarúgó vilgbajnokság döntőjében #moszkvater
Puskás (balra háttal) gratulál a győztes német válogatottnak az 1954-es berni labdarúgó vilgbajnokság döntőjében
Fotó:EUROPRESS/STR/INTERCONTINENTALE/AFP

Nem állunk messze az igazságtól, hogy a magyar labdarúgás történetében az egyik legtöbbet emlegetett mérkőzés – a londoni 6:3 és az 1986-os vb szovjetek ellen elszenvedett hatgólos vereség mellett – az 1954-es világbajnoki finálé, melyet az Aranycsapatként emlegetett válogatott kétgólos előnyről végül elveszített. Persze számtalanszor próbálták már megmagyarázni a szinte megmagyarázhatatlant, hogy a világ legjobbjának tartott magyarok miért is veszítettek a világbajnoki döntőben. Ma már azonban nem érdemes azzal foglalkozni, mi lett volna, ha Puskást nem rúgják le a németek az első mérkőzésen, ha Sebes Gusztáv nem cseréli meg a két szélsőt, Tóth II-t és Czibort az utolsó pillanatban. Vajon győztünk volna-e akkor, ha nem rendeznek a döntő előtti éjszakán hajnalig tartó rézfúvós felvonulást a magyarok szállodája előtt. Vajon az angol bíró a londoni 6:3 miatt tényleg bosszúból nem adta meg az egyenlítő gólunkat a 88. percben, vagy tényleg lesen volt Puskás a labda elrúgásának pillanatában.

„Maradt a tény, hogy az akkor már négy éve, 1950. május 14-e óta – Ausztria győzte le utoljára – veretlen magyar válogatott 32 meccset követően éppen története legfontosabb találkozóján veszített”

Pedig a négy esztendő alatt négy döntetlen mellett 28 alkalommal győzött, 144-szer talált az ellenfelek hálójába, míg 32 alkalommal zördült csak meg a saját hálója. Többek között megnyerték Helsinkiben az 1952-es olimpia aranyérmét, 1953 novemberében pedig a hazájában 90 éve veretlen angol válogatottat győzték le 6:3-ra. Ám amikor Bernben az NSZK 3:2-re megverte az Aranycsapatot, az a vereség jóval több volt a magyarok számára, mint egy fájdalmas sportkudarc. Ugyanakkor a „berni csoda” Németországban a háború utáni időszak első büszke pillanatát jelentette. De vajon az akkori kommunista blokk országainak sajtója miként írt a magyar válogatott dicsőséges meneteléséről, majd a bukásáról…

„Egy biztos, 1954-ben a magyar válogatott esélyei a közelgő világbajnoksággal kapcsolatban nagyon jók voltak, amit a vb előtti utolsó nagy mérkőzés diadala még jobban alátámasztott”

Május 24-én abszolút telt ház előtt fogadták a Népstadionban Puskásék a fél éve porrá zúzott Angliát. Érdekesség, hogy a végül 7:1-es magyar győzelmet hozó mérkőzés hírértéke elmaradt a londoni évszázad mérkőzésétől. Ennek ellenére tíz ország adott helyszíni közvetítést, legalább száz külföldi újságíró és fotós tudósított az Aranycsapat utolsó felkészülési mérkőzéséről, és még a Szovjetunióból is érkezett egy komoly sportküldöttség a találkozóra.

Az újabb kiütéses magyar győzelmet követően szinte egyértelmű volt – főleg a szovjet blokk országaiban – a sajtó számára, hogy a közelgő világbajnokságot nem is nyerheti más, mint Magyarország. A moszkvai Pravda szerint annak ellenére fölényesen nyert a magyar válogatott, hogy az angolok ezúttal jobban készültek az összecsapásra, mint a korábbi, londoni mérkőzésre.

„Az angol együttes támadósora új összetételben szerepelt a magyar együttes ellen, a mérkőzés azonban mindvégig a magyar labdarúgók nagy fölénye jegyében zajlott. A vendégcsapat nem tudott ellenállni a magyar válogatott jól összehangolt, céltudatos játékának. 3:0-ás magyar vezetés után az angolok minden erőfeszítést megtettek, hogy javítsanak, de ez is hiábavalónak bizonyult. Újabb négy gólt kaptak, s csak egy góllal tudtak szépíteni. Ez a válogatott mindenképpen győzelmi esélyekkel megy a világbajnokságra” – volt olvasható a szovjet napilapban.

Nem fogalmazott szerényebben a Bolgár Kommunista Párt központi lapja, a Rabotnyicseszko Gyelo sem a 7:1-es győzelmet követően:

„A hatalmas Népstadion közönsége melegen ünnepelte a magyar labdarúgókat kiváló győzelmükért, amellyel ezúttal is bebizonyították a népi demokratikus országok sportjának állandó emelkedését. Jöhet Puskásék és a béketábor számára a világbajnokság, az újabb nagy diadal”

A L’Humanitében idéztek a Francia Kommunista Párt kongresszusának anyagából, ahol egy lyoni pártmunkás kijelentette, miszerint azzal kell meggyőzni a francia sportoló fiatalokat a szocializmus magasabbrendűségéről, hogy Magyarország csapata azért győzhette le Angliát, mert a magyar kormány támogatja a sportot, Magyarországon a sport a tömegeké, a népé. A világszerte tapasztalható nagy várakozást a hivatalban lévő FIFA-elnök, Jules Rimet is megerősítette, miután az osztrák Weltpresse-nek elmondta:

„Magyarország csapatának nincs gyenge pontja… Még sohasem láttam olyan csapatot, amely annyira kiegyensúlyozott, mint a magyar válogatott.”

Érdekesség, hogy a kommunista országok médiája egyébként vezérszálként fogadta el és követte a magyar pártsajtó cikkeit és beszámolóit a világbajnokság előtt és alatt. A párt öklének számító Szabad Nép például a vb alatt az utolsó oldalt végig a svájci eseményeknek, mérkőzéseknek tartott fent – akárcsak például a Népszava, míg a Népsport szinte mindent ennek rendelt alá –, és egyértelműen azt sugározta a világbajnokság előtt és teljes ideje alatt, hogy a magyar csapat a legnagyobb esélyes a végső győzelemre. Érdekes, hogy ez akkor sem változott, amikor Puskás súlyos bokasérülést szenvedett Liebrich szabálytalanságának köszönhetően.

„A gyalázatos, alattomos rúgást mindenki látta. Osztatlan, mély felháborodással ítélték el a Svájcban összegyűlt külföldi szakemberek, játékosok, szurkolók ezt a merényletet, mert játéknak ezt már igazán nem lehetett nevezni”

– volt olvasható szinte valamennyi kommunista ország újságjában. Innentől kezdve nem múlt el nap, hogy az újságírók ne találgatták volna, vajon felépül-e a magyar válogatott csapatkapitánya a világbajnokság végéig.

Ám a válogatott Puskás nélkül is menetelt a hőn állított aranyérem felé. Amikor a Kocsis vezette magyarok rendkívül kemény és sportszerűtlen mérkőzésen 4:2-re legyőzték a vereséget elviselni képtelen brazilokat, a II. világháborút követő időszakban talán utoljára fogott össze az európai sajtó egymással. A politikai rendszerektől függetlenül. Ugyanis az amerikai lapokban az jelent meg, hogy a találkozó végén a magyarok támadtak rá a brazilokra, verekedést provokálva, ráadásul a díszpáholyban szurkoló Puskásról azt állították, hogy az lerohanva az öltözőbe, a folyosón egy üveggel arcon vágta Pinheirot. Valamennyi európai újság, rádió cáfolta az amerikai és dél-amerikai vádakat, míg Puskás-ügyben maga Ernst Thomen, a FIFA alelnöke nyilatkozta egy berni sajtótájékoztatón:

„Ez durva rágalmazás. Puskás a dísztribün mögött az utolsó sorok egyikében ült és fizikailag is képtelen lett volna a mérkőzés befejezésekor a játékosokkal egy időben az öltözőben jelen lenni”

És amikor Kocsis újabb csodálatos teljesítményével a címvédő Uruguayt is 4:2-re verték a magyarok, és kiderült, hogy a csoportmeccsen egyszer már 8:3-ra legyőzött NSZK lesz az ellenfél a döntőben, nem volt ember, aki ne adta volna előre oda a vb-aranyat a magyaroknak. Még a magyarokkal nem éppen rokonszenvező román és csehszlovák sajtó is az Aranycsapat dicsőségét zengte, mint a szocialista rendszer győzelmét a nyugati kapitalista világ felett.

És talán éppen ezért minden újságban az volt a fő kérdés, vajon a nem teljesen egészséges Puskást beállítja-e Sebes Gusztáv szövetségi kapitány. Miután a csapatkapitány játékra jelentkezett, Sebes egyszerűen nem akarta (merte) kihagyni a világ legjobbjának tartott balösszekötőt. Ugyanakkor azt is tudta, Puskás nem teljesen egészséges, így felforgatta a csapatot. Kihagyta Budait, a helyére a jobbszélre átrakta Czibort, balszélsőként Tóth Mihály került, akinek az volt a feladata, hogy Puskás helyett is fusson, védekezzen.

„Ezek a változások sem jelentették azt, hogy a média akár egy pillanatra is ne a magyarokat tekintette volna a vb-döntő esélyesének”

Egyszerűen átléptek azon, hogy a nyugat-németek csapatát az első mérkőzéshez képest Sepp Herberger hat helyen változtatta meg. Azt sem tartották fontosnak, hogy az NSZK könnyebb ágon és pihentebben érkezett a berni fináléba, hogy azt már ne is említsük, hogy az új német sportszergyártó, az Adidas az esős talajra kifejlesztett stoplikkal látta el Fritz Walterék döntőben használt futballcipőit.

Az eredmény ismert. A magyarok Puskás és Czibor találataival 2:0-ra elhúzott, ám végül Rahn duplájával és Morlock góljával fordított az NSZK, és 3:2-es győzelmével elhappolta a vb-címet a magyaroktól. Ezzel Magyarország csapata lett az első olyan válogatott, amely két világbajnoki döntőt is elvesztett. Az Aranycsapat úgy lett „csak” ezüstérmes 1938 után másodszor, hogy eközben 27 gólt szerzett a világbajnokság során, ami a mai napig rekord.

A nem várt és sokak által elképzelhetetlennek tartott vereség után – a kommunista hatalomátvétel óta először – spontán tüntetés kezdődött Budapesten, a dühös szurkolók kirakatokat törtek be. A három napon keresztül tartó zavargásokat az ÁVH végül elfojtotta.

„Említsük meg, hogy Uruguayban a magyaroktól az elődöntőben elszenvedett vereség után ugyanolyan, vagy még nagyobb nemzeti katasztrófát váltott ki, politikai zavargásokat, társadalmi válságot. Mert a legnépszerűbb csapatsport erre is képes…”

A keleti blokk sajtója ugyanúgy, mint a világbajnokság alatt, ezután is a magyar médiában megjelentekből merítkezett. A fájó vereséget követően az Aranycsapat 12. tagjaként emlegetett Szepesi György a Népszavában gyászos hangulatú beszámolót írt, de a vereség okait keresve hiába szólaltatta meg Sebes Gusztávot. A Szabad Nép majdnem egy oldalon számolt be a döntőről. Nem ítélte el a válogatottat, hanem megdicsérte a kiemelkedőnek nevezett második helyért. Ugyanis ez volt a hivatalos állásfoglalás. Legalábbis a sajtóban – mindenhol a kommunista országokban.

Mindeközben a vereséggel súlyos csorbát szenvedő pártvezérkar szemében – önmagán kívül – mindenki hibás volt. Megtalálták például Szepesit, aki hónapokig nem közvetíthetett futballt, illetve Feleki Lászlót, a Népsport főszerkesztőjét, akit leváltottak a pozíciójából, mondván, mindketten rosszul végezték a dolgukat. Bűnük az volt, hogy nem jól készítették fel a közvéleményt, elhitették a néppel, hogy világbajnok lesz Magyarország, feleslegesen felszították a hangulatot. A Politikai Bizottság határozati javaslatban fogalmazta meg. „A K. V. Agit. prop. és Adminisztratív osztálya az OTSB-vel (Országos Testnevelési és Sportbizottság) közösen vizsgálja meg a magyar sportsajtó helyzetét, és tegyenek intézkedéseket a sportsajtó szerkesztésének megjavítására, az OTSB vezetői és a sportújságírók közötti elvtársias, pártszerű kapcsolatok kialakítására. Feleki László elvtárs rosszul vezeti sportlapunkat, nagymértékben felelős a vb utáni és a főiskolai világbajnokság alatti tüntetésekért.”

„Innentől kezdve a béketábor sajtójának a hangneme is megváltozott. Megkezdődött a vereség okainak a boncolgatása, Sebes Gusztáv felelősségének firtatása”

Mindenhol átvették Vető József (Szabad Nép) elemzését, amelyben többek között leírta, a magyar labdarúgóknak három hét alatt öt ellenfelet kellett maguk alá gyűrniük, 480 perces kimerítő, kemény csatát kellett vívniuk a világbajnokság mérkőzéseinek során. „Soha ilyen erős, ilyen felkészült csapatok ilyen nagy számban nem találkoztak egymással. És Magyarország csapatának ezek közül is a legnehezebb ellenfelek jutottak. A magyar labdarúgóknak nem kisebb feladat jutott, minthogy négy napon belül a két világhírű dél-amerikai csapatot győzzék le” – állt az elemzésben, amely szinte valamennyi szocialista állam sportsajtójában megjelent. Persze két dolgot mindenképpen kiemelnek. Puskás nem volt hibás semmiért, ő jól játszott, gólt is lőtt – második találatát les címen nem adta meg Ling angol bíró. Emellett kiemelte a cikkíró, hogy a világ és a futballszakértők szerint a magyar válogatott volt a világbajnokság legjobb csapata, nem pedig a végül győztes NSZK. Ezt egyébként a világ nagy részén több futballszakértő szintén elismerte.

„Fáradtan játszott a magyar csapat és így hiányzott a gyorsaság és a robbanékonyság”

„A magyaroknak rengeteg helyzetük volt, és véleményem szerint, ha Puskás egészséges, meg is nyerték volna a mérkőzést. A németek lelkesen, rendkívül nagy akarással játszottak. Nem ismertek elveszett labdát és végeredményben azt mondhatjuk, hogy megérdemelten győztek. Meg kell azonban azt is állapítanom, hogy játéktudásban nem érnek fel a németek a magyar csapathoz” – nyilatkozta Vittorio Pozzo, egykori olasz szövetségi kapitány.

Az angol Willy Meisl szerint Nyugat-Németország a világbajnok és Magyarország a világ legjobb csapata, míg a francia Gabriel Hanot kijelentette, a magyar csapat döntőbeli veresége nagy meglepetés volt még azok számára is, akik számoltak azzal a ténnyel, hogy a magyar csapat fáradtabb lesz az uruguayi kétórás mérkőzéstől. Az uruguayiak világklasszisa, Schiaffino állította, hogy a magyarok idegfáradtságuk miatt vesztettek a döntőben. Úgy vélte, a játékvezető is a magyarokat sújtotta téves ítéleteivel, miután szerinte Puskás gólja teljesen szabályos volt.

„A magyar válogatott kétségtelenül a torna erkölcsi győztese és méltán tartja őket egyhangúan mindenki a világ legjobb csapatának”

– jelentette ki a dél-amerikai játékos.

Ezeket a nyilatkozatokat természetesen a béketábor sportsajtója is lehozta, mintegy bizonyítva, kinek járt volna az aranyérem, míg az NSZK sikerét a lehető legkisebb híradásokban említették, az NDK-ban pedig azon kívül nem is nagyon írtak róla, hogy egy mondatban beszámoltak a vb-döntő eredményéről. Pedig a sokáig mindenhonnan kitiltott német sportélet szempontjából ez a siker egy új Németország megszületését eredményezte. „Wir sind wieder wer”, azaz újra vagyunk valakik! Számukra társadalomlélektani szempontból ez a lelki talpra állás pillanata volt.

„A keleti blokk sajtója szépen lassan túllépett a vereségen – most már senki sem emlegette a népi demokráciák felsőbbrendűségét –, míg a magyar sporttörténetben lassan a helyére került ez a világbajnoki ezüstérem, ami a magyar labdarúgás az egyik, ha nem a legnagyobb sikere”

MEGOSZTÁS