„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Megemlékezők gyertyái a kijevi Holodomor emlékműnél 2017-ben
Fotó:EUROPRESS/Genya SAVILOV/AFP
Aligha lepődhetünk meg azon, hogy a kormányok időről időre az aktuálpolitika szolgálatába állítják a történelmet is. Így van ez a kollektivizálás és a sztálini önkény következtében az 1930-as évek elején a szovjet lakosságot sújtó, különböző számítások alapján 3-8 millió halálos áldozatot követelő éhínséggel is, amelyet a nemzetépítés és az erősödő oroszellenesség jegyében a 2000-es évek közepétől Ukrajna az akkori elnök Viktor Juscsenko vezetésével kisajátított magának.
Tény, hogy az alapvetően mezőgazdaságból élő ukrán területeket jobban érintette az éhezés, egyes kutatások szerint az áldozatok fele ukrán volt. Az élelmiszerhiány kialakulásához egyes kutatók szerint hozzájárult az is, hogy 1932-33-ban rossz időjárás volt. A szovjet hatalom azonban ennek ellenére a legtöbb búzát külföldre exportálta. A városokat gyakran rendőr kordonnal vették körül, nehogy az éhezők a városba költözhessenek. Az élelmiszer erőszakos begyűjtés még akkor is folyt, amikor egyes falvak lakosságának már 70 százaléka meghalt. A padlások lesöprése, a kuláktalanítás, a kollektivizálás nem Ukrajna, hanem az egész Szovjetunió parasztsága ellen irányult, és az ennek nyomán tombolt az éhínség a kazah, a belarusz vagy az orosz területeken is.
„Az 1926-os és az 1937-es szovjet népszámlálásokat összevetve kiderül, hogy Ukrajna lakossága 20,5, az Észak-Kaukázusé 20,4, a Volga menti területeké 23, míg Kazahsztáné 30,9 százalékkal csökkent”
Az első Majdan utáni ukrán vezetés azonban a szenvedéstörténetre és az oroszellenességre alapuló nemzetépítés jegyében a milliók életét követelő „nagy éhínséget” az ukránság elleni támadásként állította be. Az ukrán parlament 2006. november 28-án törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt. A holodomor az ukrán identitás része lett, és Kijev elvárta, hogy az egész világ genocídiumnak, az ukránokkal szembeni népirtásnak ismerje el.
Az amerikai szenátus tíz országgal egyetemben holokausztnak ismerte el az 1932-33-ban történteket, azonban a holodomor jogi megítélése megosztja a világot. A napokban az ukrán politika felháborodását az váltotta ki, hogy
„a német kormány nem látja lehetségesnek, hogy a holodomort genocídiumnak ismerje el”
Mint Michael Roth német külügyi államtitkár az illetékes bizottság előtt elismerte, hogy az 1932-33-ban szörnyű tragédia sújtotta a Szovjetunió, benne Ukrajna lakosságát, ám a nemzetközi jog az 1948 előtt történtekkel kapcsolatosan nem ismeri a genocídium kifejezést. Andrej Melnyik ukrán nagykövet az UNIAN hírügynökségnek nyilatkozva ezt tagadta. A diplomata nem fogadta el azt sem, hogy az 1932-33-as nagy éhínség Ukrajnán kívül más területeket érintett. Mondhatjuk erre, hogy történelemből egyes, ám pontosabban fogalmazunk, ha a történelem aktuálpolitikai szempontú átírásáról beszélünk. Ukrajna most ezt teszi, és ezzel szemben láthatóan az új hatalom sem kíván fellépni. Talán abban bízhatunk, hogy zászlókat lobogtatni talán nem fog, és inkább a jelen és a jövő, semmint a múlt érdekli.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Európai téridő says:
Csak hát a kiagyalóik, végrehajtóik nem grúzok, oroszok, stb. voltak, hanem SZOVJETEK. Az volt az “identitásuk”. Azért is nyomatták tízezerrel az internáci mételyt.