A lítium kitermelés engedélyezése váltott ki tömegtüntetéseket, de nem ingatta meg a szerb elnök hatalmát. A Szerbiával aláírt szándéknyilatkozat a lítium felhasználásról viszont könnyen zsarolhatóvá teheti az Európai Uniót.

Gyetvai Mária írása a #moszkvater.com számára

A sajtó megkülönböztetett figyelmet szentelt azoknak a tömegtüntetéseknek, amelyeket a lítium bányászat engedélyezése váltott ki Szerbiában.  Voltak, akik  Alekszandar Vucsics, szerb elnök hatalmának megingását, sőt, végét vizionálták. Nem így lett. Visszanézve, ez az egész inkább egy sakk játszmára emlékeztet. Vucsics jól bánik a „népakarattal”, és a „nép” is mindig készséges, amikor a kormány politikáját kell megtámogatni. Így van ez akkor is, amikor látszólag ellene tüntet.  Brüsszelt azonban arra sarkallta, hogy sürgősen kinyilvánítsa jóindulatát Szerbia uniós csatlakozási erőfeszítései iránt. Jóllehet, az utóbbi időben többször bírálta Belgrád lankadó buzgalmát az EU által megkövetelt reformok végrehajtásában. Szerbia valóban mérsékelt igyekezetről tesz tanúbizonyságot a csatlakozási feltételek teljesítésében, mert – jó szimattal – gyanítja, hogy az EU már nem „nyerő” az átalakuló világban.

„Akkor honnan ez a hirtelen támadt engedékenység Brüsszel részéről? Nem valószínű, hogy a tüntetések, vagyis amiatt, hogy a Vucsics-rezsim esetleg megbukik”

Az egyik lehetséges magyarázattal az alábbi váratlan események, illetve látogatások szolgálnak. Illusztris vendégek érkeztek augusztusban Belgrádba Olaf Scholz, német kancellár társaságában. A szlovák Maroš Ševčovič, az Európai Bizottságnak az Európai Zöld Megállapodásért felelős alelnöke, az EBRD, a zöld és klímavédelmi projekteket finanszírozó KFW Bank, az Olasz Fejlesztési Bank és a Mercedes Benz vezérei, hogy csak a „nagyágyúkat” említsük. Egy, a tüntetésekhez képest  sokkal kevésbé rivaldafénybe állított rendezvényre érkeztek, amelyet „Csúcstalálkozó a Stratégiai Nyersanyagokról” szerény cím alatt a szerb kormány szervezett.

„Ennek eredménye egy Ševčovič és Dubravka Djedovics Handanovics, szerb energetikai és bányászati miniszter által aláírt szándéknyilatkozat volt a Szerbiában majdan felszínre hozott lítium európai felhasználásáról”

Vucsics és az európai vendégek az egekig magasztalták a jelentőségét, mondván, mérföldkő az európai gazdaság „zöldítésében” és a szerb gazdaság fejlesztésében. Mondhatni, Szerbia szabadjegye az EU-ba. Hazai „fogyasztásra” Vucsics azt hangsúlyozta, hogy egy grammot sem fognak kivinni az országból, hanem egy egész értéklánc épül majd rá, amely több ezer munkahelyet biztosít a polgároknak, és 6 milliárdos fejlesztési pénzt hoz az országnak. A becsült szerbiai készlet a világ ismert lítium készletének 1 százaléka. Kitermelésére már 20 évvel ezelőtt vállalkozott az ausztrál Rio Tinto Társaság, de környezetvédelmi okokból megvonták tőle az engedélyt.

„Az elektro mobilitás erőltetett programja okán azonban az európai autóiparnak most hirtelen szüksége van erre a nyersanyagra,  távoli forrásokból – például Ausztráliából – való beszerzése ugyanis megbízhatatlanná vált a szállítási útvonalak veszélyessége miatt”

A szerb kormány szerint a Jadar völgyében található lítium az európai szükséglet legalább 20 százalékát tudja majd fedezni. Scholz a környezetvédelmi előírások legszigorúbb betartását ígérte a kitermelés során.

Egy mindössze néhány nappal később lezajlott esemény tanúsította az értéklánc magvalósulására vonatkozó ígéret komolyságát. A Stellantis, hollandiai székhelyű járműipari konszern újonnan létesült kragujeváci üzemében legördült a szalagról az első Szerbiában gyártott elektromos meghajtású autó, egy Fiat Grande Panda.

„Szerbia körbe udvarlásából nem akart kimaradni Franciaország sem. Emmanuel Macron, francia elnök a fölöttébb ingatag belpolitikai helyzet ellenére augusztusban szintén elutazott Szerbiába, de a német kancellárral ellentétben nem hozni akart pénzt, hanem vinni”

Az utóbbi időben megkaparintott sok beruházás, mint például a belgrádi metró építése mellett, a mostani tárgyalások két legfontosabb témája 12 Rafale harci repülőgép vásárlása, és egy atomreaktor építése volt. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet adatai szerint a 2018-22-es időszakban Szerbia költötte a legtöbbet fegyverkezésre (1,4 milliárd dollárt), és többnyire francia gyártóktól vásárolt.

Augusztus hónapban a CIA igazgatója, William Burns és a NATO főtitkár-helyettese, Boris Ruge is a térségbe látogatott. Eltérő sorrendben, de mindketten útba ejtették Belgrádot, Pristinát és Szarajevót.

„Az útvonalból következtetve a cél a politikai tűzoltás lehetett. Figyelmeztetni jöttek a feleket, hogy az ukrajnai és a gázai konfliktus mellé  Washington nem akar még egy harmadikat”

Az aggodalom érthető is, figyelembe véve az elmúlt hetek, hónapok eseményeit. Milorad Dodik boszniai szerb vezető bejelentését a boszniai Szerb Köztársaság békés kiválásáról Bosznia-Hercegovinából, Albin Kurti koszovói miniszterelnök kezdeményezését a Kosovska Mitrovica albán és szerb lakta részét elválasztó Ibar-híd megnyitásáról, és a párhuzamos, Belgrádból finanszírozott szerb intézmények bezárásáról, vagy Belgrád mélységes hallgatása a koszovói Banjskában tavaly történt szerb terrortámadás kivizsgálásáról. Még sok mindenről szó eshetett, de Burns belgrádi megbeszéléseiről semmi sem szivárgott ki.

„Tekintettel az elektromos autók iránti csökkenő keresletre, aligha a lítium volt a Scholz vezette illusztris társaság belgrádi látogatásának fő indítéka”

Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy ugyanaz, ami az amerikai látogatókat is Belgrádba hozta, a tűzoltás, de más eszközökkel. Németországban nagy hagyománya van az ilyesféle mézesmadzagoknak, mint a majdan kitermelt lítium hasznosítására üzemek nyitása, adott esetben még parírozni is lehet a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátor gyárnak, amelyik nota bene a BMW-nek gyárt majd akkumulátorokat. Amerika a megszokott „sárgarépa és bunkósbot” gyakorlatából úgy tűnik, most csak az utóbbit, a bunkósbotot vetette be. Franciaország mindig is „külön utas” volt, nem igazodott olyan szófogadóan Washington iránymutatásához. Pénzt szívesebben visz, mint hoz, de Szerbia felfegyverzése már a XIX-XX. század fordulóján is szívügye volt.

„Vajon eredményes lesz-e az európai udvarlás, és az amerikai dörgedelem? Ráveszi-e a szerb politikát, hogy egyértelműen a Nyugat mellett tegye le a voksát? Aligha. Vucsics mesterfokon űzi ezt a hintapolitikát, ami egyébként nagy hagyományokra tekint vissza a szerb politikában”

Fegyvert szállít Ukrajnának, de Oroszország legfontosabb szövetségese a Balkánon. Az új kormányban Ivica Dacsicsot, Szlobodan Milosevics pártjának egykori szóvivőjét, Moszkva feltétlen hívét a külügyminiszteri poszton lecserélte, és a volt washingtoni nagykövetet ültette a helyébe. Marko Djurics a nagyszerb politika emblematikus alakját, Nikola Pasicsot tudhatja felmenői között.  Szerbia háborús bűnösöknek és elítélt bűnözőknek ad menedéket, de kiszolgáltatja Minszknek és Moszkvának a hozzá menekült rezsim kritikus személyeket, jóllehet tudván tudja, mi vár rájuk odahaza. Ami a sokat emlegetett hozzájárulását illeti a térség stabilitásához, vajon az lenne Montenegró lopakodó bekebelezése,  Bosznia-Hercegovina destabilizálása és a feszültség folyamatos fenntartása Horvátországgal, és az időszakos „bekeményítés” Koszovóban?