//Belarusz atomhordozók?
"Alekszandr Grigorjevics sem találta fel a meleg vizet, csupán a jelenlegi háborús helyzetben egy rá jellemző, politikailag könnyen eladható kardcsörtetésbe kezdett"

Belarusz atomhordozók?

MEGOSZTÁS

Habár Alekszandr Lukasenko belarusz államfő nyilatkozata az atomhordozó repülőgépekről elsőre félelmetesnek hangozhat, az ördög a részletekben rejlik. Avagy Alekszandr Grigorjevics sem találta fel a meleg vizet, csupán a jelenlegi háborús helyzetben egy rá jellemző, politikailag könnyen eladható kardcsörtetésbe kezdett. Mindezt minimális anyagi ráfordítás, ámde annál nagyobb sajtóvisszhang mellett.

"Alekszandr Grigorjevics sem találta fel a meleg vizet, csupán a jelenlegi háborús helyzetben egy rá jellemző, politikailag könnyen eladható kardcsörtetésbe kezdett"
„Alekszandr Grigorjevics sem találta fel a meleg vizet, csupán a jelenlegi háborús helyzetben egy rá jellemző, politikailag könnyen eladható kardcsörtetésbe kezdett”
Forrás:russianplanes.net

Az elmúlt napokban bejárta a világsajtót Alekszandr Lukasenko belarusz államfő első hallásra félelmetesnek tűnő nyilatkozata. Ez pedig nem volt más, minthogy Minszk több, szolgálatban álló vadászgépét is alkalmassá tette nukleáris fegyverzet hordozására. Bár a BelTA hírügynökség által idézett szövegben kezdetben még konkrétan szerepelt a Szuhoj Szu-24, mint hordozóplatform, később a szerkesztőség az általánosabb „Szuhoj típusra” módosította a közleményt.

„Ám ahogy Lukasenko esetében rendszeresen lenni szokott, a bejelentés füstje nagyobb volt, mint a lángja”

Elsőként érdemes sorba venni mely típusok is jöhetnek szóba, mint potenciális szereplők. Jelen helyzetben a Szuhoj tervezőiroda kettő – pontosabban három, de arról majd később – típusa áll a Belarusz Légierő állományában. Ezek közül az egyik a nemrégiben beszerzett, 4,5. generációs Szu-30SzM, míg a másik az orosz repülős szlengben csak Varjúként emlegetett Szu-25 csatarepülőgép. Noha elméleti szinten a Szu-25 is képes lenne atomfegyverzet hordozására, repülési teljesítménye, lehetséges bevetési profilja, illetve alapvetően feladatköre alapján biztosan kizárhatjuk. A csupán szubszonikus repülésre képes Szu-25-t az ellenséges vadászgépek vélhetően még a határ átlépése előtt képesek lennének lelőni. Maradna tehát a Szu-30SzM, ám nem szabad elfeledkeznünk a felvezetőben is említett Szu-24-ről.

„Hiszen Belarusz 2012-ben hivatalosan kivonta a típust, a gépek jelentős részét Minszk nem adta el, vagy semmisítette meg”

A 2010-es adatok szerint nagyjából 23 Szu-24M, és 12 darab felderítő feladatkörű Szu-24MR repült fehérorosz színekben. Utóbbiakat egyből le is vehetjük a potenciális jelöltek listájáról, mivel a beépített felderítő- és zavarókonténerek következtében az MR variáns a fedélzeti gépágyún túl nem rendelkezik offenzív kapacitásokkal. A globális fegyverkereskedelmet vizsgáló Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet – SIPRI – adatai szerint a kivont gépekből 8 darab került át 2013-16 között Szudánba, ám fennmaradó részük Belaruszban, a baranovicsi légibázis térségében maradt lekonzerválva a többi, korábban vagy később kivont típussal együtt. A konzerválás lényege pedig pont az, hogy az adott sárkányt rövid időn belül könnyen lehessen reaktiválni, avagy egyfajta tartóstárként szolgál. Még akkor is, ha az összes Szudánnak átadott gép a csapásmérő M – modernizált – verzióból került ki, a megmaradó 15 darab még mindig képes kiadni nagyjából egy századot.

Fehérorosz Szu-24M a lengyelországi Radom repülőterén 2009-ben #moszkvater
Fehérorosz Szu-24M a lengyelországi Radom repülőterén 2009-ben
Forrás:Wikipedia

„És itt kezdünk el az igazán érdekes részletekhez megérkezni”

A Szu-24-es típust ugyanis már a fejlesztési folyamat kezdete során is a variaszárnyú amerikai F-111 vadászbombázó szovjet megfelelőjének szánta a Szovjetunió. Avagy alacsony magasságon, lehetőség szerint hangsebesség felett végrehajtott bevetési profillal, az ellenséges légvédelmet áttörve tudjon taktikai nukleáris tölteteket célba juttatni. Igaz az akkori tervek szerint még „csupán” a nyugat-európai NATO célpontokra vonatkoztak, azóta viszont sokat változott az európai biztonsági környezet. Nem véletlen telepítette egykoron Moszkva a Szu-24-k többségét a Szovjetunió nyugati területeire, illetve a Varsói Szerződés tagállamaiba. Akárcsak Magyarországra vagy az NDK-ba. Cserébe mivel Belarusz a Szovjet Légierő gépeit örökölte – az atomfegyvereket elengedve pár kisebb-nagyobb kivétellel mindegyik tagköztársaság azt a technikát kapta, amelyik a felbomlás idején a területén állomásozott –, így érdemi nagy átalakítás nem szükséges az atomfegyverek hordozásának lehetővé tételére. Mivel már alapból magát a platformot is annak fejlesztették.

Szovjet Szu-24 vadászbombázók kivonása az NDK-ból 1989-ben. Lehet, hogy a technika egy része végül épp Belaruszban kötött ki.

„Részben hasonló mondható el a Szu-30SzM-ek esetében is”

Bár dedikált vadászbombázók helyett a Szu-30SzM-k multifunkciós vadászgépek annak előnyeivel és hátrányaival, a többi ODKB taghoz hasonlóan Minszk is orosz belpiacra szánt Szuhojokat kapott. Utóbbiak nukleáris hordozóvá történő átalakítása pedig orosz részről gyakorlatilag rutinművelet, ismét csak azért, mert egykoron a tervezők az alapként szolgáló Szu-27 családnál is számoltak az atomfegyverzettel. A nagyobb kérdést inkább maga a képzett személyzet jelenti. Mivel bár sokan szeretnének, ad-hoc alapon mégsem szállingózhat még a légierőn belül sem bárki atomfegyverekkel. El kell sajátítani az ilyenkor alkalmazott bevetési profilokat, magának a fegyvernek a használatát, ismerni kell a lehetséges ellenséges veszélyforrásokat, légvédelmet. Plusz a téma érzékeny mivolta folytán a jogosultság megszerzésének legfőbb kitétele a megbízhatóság. Anno a Magyar Néphadseregen belül is gyakorlatilag két kézen megszámolható volt azoknak a száma, akik ilyen jogosultsággal bírtak. Belarusz esetében pedig hiába rendelkezik Minszk kikonzervált, nukleáris csapásmérésre képes vadászbombázókkal vagy új vadászgépekkel, vélhetően képzett pilóták nem tartoznak hozzájuk. Még a légierő tagjaiként szolgáló személyek továbbképzése is hosszabb, több hónapot vagy éveket felölelő program része. Így hiába lobogtatja Lukasenko az atomhordozó kártyáját, az érdemi változást a fennálló helyzetben nem jelent. Az atomfegyverzet hiányáról nem is beszélve.

Nukleáris csapásmérés gyakorlására szánt IAB-500 imitációs atombomba egy orosz Szu-30SzM-re felszerelve #moszkvater
Nukleáris csapásmérés gyakorlására szánt IAB-500 imitációs atombomba egy orosz Szu-30SzM-re felszerelve
Forrás:VK

„Amennyiben tényleg képesek lesznek belarusz repülőgépek atomfegyverek használatára, az nem fog sokban különbözni az egykoron a Varsói Szerződésben tapasztaltaktól, vagy a NATO-ban ma is élő nuclear sharing programtól”

Avagy az egyik fél – jelen esetben Belarusz – adja magát a hordozóplatformot, ám a nukleáris fegyver továbbra is az adott atomhatalom – Oroszország vagy az Egyesült Államok – tulajdonában marad, azt a másik állam nem tudja beleegyezése és jóváhagyása nélkül használni. Elég csak példaként felhozni az egykoron Magyarországon tárolt szovjet taktikai atomfegyverzet megosztásra kijelölt hányadát, vagy a nuclear sharing keretében azt a nagyjából 200 darabnyi amerikai B61 atombombát, amely öt nyugat-európai állam területén található. Így például hiába van papíron a németországi Büchel légibázisán több amerikai atombomba, azokhoz Washington tudta és hozzájárulása nélkül Berlin fizikailag nem fér hozzá, nemhogy használni tudná azokat. Az élesítési kódokról nem is beszélve. A NATO nuclear sharing programja keretében a korábbi fejezetben felvázolt rendszer szerint kapnak a fogadó ország egyes pilótái felkészítést és jogosultságot az atomfegyverek használatára, illetve történik meg a kiválasztott gépek átalakítása a feladatra. Nem véletlenül döntött résztvevőként Németország elsőre az amerikai F-18, majd az ukrajnai háború hatására szintén tengerentúli F-35 típus rendszeresítése mellett, ugyanis az eddigi hordozóplatformként szolgáló Panavia Tornado már erősen élettartama végéhez közeledik. Washington pedig saját üzleti érdekénél fogva nem engedélyezte, hogy esetleg Németország által üzemeltetett, ámde európai fejlesztésű Eurofighter Typhoon kaphassa meg a szükséges átalakítást az B61 alkalmazására.

F-35 vadászgép a B61 bomba legújabb változatának robbanófej nélküli tesztpéldányát indítja 

„Belarusz esetében is hasonló várható”

Azaz akár a leendő Iszkander rakéták, akár a légi atomfegyverzet esetében, Alekszandr Lukasenkonak lesz gyakorlatilag a legkisebb beleszólása azok használatába. Az „atomkulcsot” akárcsak nyugaton Washingtonban, úgy keleten Moszkvában őrzik.

MEGOSZTÁS

1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.