Kezdőlap » x-demokrata » „Az ukránokkal többet nem lehet viccelni!”
Roman Cimbaljuk #moszkvater

„Az ukránokkal többet nem lehet viccelni!”

Roman Cimbaljuk az UNIAN hírügynökség moszkvai tudósítója a gyűlöletről, az ukránok lelkéről, és arról, hogy ki használ kit

Sokáig az egyetlen ukrán tudósító volt Moszkvában. Most már egy tévéstáb is megjelent az orosz fővárosban. Roman Cimbaljuk 11 éve tudósítja az UNIAN hírügynökséget és egy tévécsatornát is az orosz-ukrán „front” orosz oldaláról. Nem egyszerű feladat a jelenleg a két ország között 2014 után kialakult feszültség, az elmérgesedett hangulat közepette. Az ukrán újságírót az orosz fővárosban sokan nem szeretik, de elmondhatja a véleményét. Állandó kérdezője Vlagyimir Putyin sajtótájékoztatóinak, és szereplője az orosz médiának. Nagy kérdés, hogy orosz újságíróként mindezt megtehetné-e Kijevben. E paradox helyzetről beszélgettünk Roman Cimbaljukkal Moszkvában.

Roman Cimbaljuk #moszkvater
Roman Cimbaljuk

– Ukrajna és Oroszország viszonyát jól mutatja, hogy nemrégiben Strasbourgban ukrán parlamenti képviselők és újságírók egyenes adásban lökdösték Olga Szkabejevát az orosz Pervij kanal tudósítóját. Az egyik képviselő Boriszlav Berjoza ezt azzal magyarázta, hogy ő csak féltette a rada alelnökének Irina Gerascsenkónak a táskáját, hiszen a közelében oroszok tartózkodtak, így könnyen ellophatják, míg Alekszej Goncsarenko az eset kapcsán arra hívott fel mindenkit, hogy csak kesztyűben fogjanak oroszokkal kezet. Önnel is csak kesztyűben fognak kezet itt Moszkvában az orosz politikusok?

– Általában bizalmatlanok velem szemben, de vannak olyan emberek is, akik elkerülnek. Mintha fertőző lennék! A sajtó pedig sokszor úgy ír rólam, mint ukrán provokátorról. De a kérdésre válaszolva azért megjegyezném, hogy én soha nem viselkedtem olyan kihívóan, mint tette ezt Strasbourgban Szkabejeva. Egy újságírónak tudnia kell, hogy nem etikus beleszól, belekérdezni egy másik csatorna egyenes adásába.

– S mennyire etikus valakit letolvajozni csak azért, mert orosz?

– Álljunk meg egy pillanatra! Az alaphelyzet az volt, hogy az ukrán újságírók kérdezték a parlament elnökét, amikor az egyenes adásban beletolakodott az orosz újságíró. Ha egy kis finomság lett volna ugyanis benne, akkor legalább megvárja az egyenes adás, az interjú befejezését. Nézze, ha valaki ilyen durván lép fel, akkor úgy is viszonyulnak hozzá. Én nem értek egyet azzal az ukrán kollégával, aki lökdöste Szkabejevát. Így nem szabad viselkedni, ám a helyzetet is meg kell érteni.

– Önt ezzel szemben senki nem akadályozta meg abban, hogy provokatív kérdéseket tegyen fel Vlagyimir Putyinnak. Sőt! Erre mintha Dmitrij Peszkov külön ügyelne. Nyíltan vitatkozhat Marija Zaharova külügyi szóvivővel is. Nem gondolja, hogy az orosz fél Önnel demonstrálja nyitottságát, kulturáltságát, ráadásul még az ellenségképet is erősítheti az orosz társadalomban azzal, hogy szót ad? Nem zavarja, hogy így az orosz kommunikáció eszközévé válik? Ne köntörfalazzunk, felhasználják!

– Ez így van, engem tesznek az orosz demokrácia kirakatába.

– S ez tetszik?

– Engem ez nem érdekel. A lényeg számomra az, hogy felteszem azokat a kérdéseket, amelyek Ukrajnában fontosak. De, ha már itt tartunk, az én kérdéseimet az orosz médiában nem ismétlik meg. Csak minősítik, hogy provokatív. De mondok egy konkrét esetet. Putyin decemberi nagy sajtótájékoztatóján a kercsi szorosban foglyul ejtett ukrán matrózokról tettem fel kérdést, majd meghívtak a már említett Szkabejeva műsorába, a 60 percbe. A kérdés Oroszország számára kínos részét azonban kivágták a bejátszásból. Így kell manipulálni! De nem felejtsük el, hogy én ukrán tudósító vagyok, s otthon az egész kérdés elhangzott, az ukránok pedig megtudhatták erről Putyin véleményét. Ez a fontos, és engem nem érdekel, hogy az oroszok hogyan játsszák el a demokráciát, demonstrálják a vélemények sokszínűségét. Engem csak a biztonságom érdekel, így minél előbb szeretnék már otthon lenni.

– Mert fél? Mitől?

– Itt minden irányított, így aztán könnyen fel lehet hergelni az indulatokat, s ráengedni ezt a dühöt bárkire. Ezt nagyon nem szeretném megvárni.

– Világos, mikor otthon meg hősként tekintenek Önre ezek miatt a provokatív kérdések miatt. Hogyan viseli ezt a népszerűséget?

– Azért nem mindenki lát bennem hőst. Sokan felteszik azt a kérdést, vajon miért maradhatott ez a fiú ilyen sokáig Oroszországban, s viselkedhet ilyen kihívóan. Mi lehet emögött?

– Szóval kombinálnak, és nem bíznak Önben?

– Azért ez nem így van. Aki ismeri a sajtót, a körülményeket, az tisztában van vele, hogy ebből a helyzetből az oroszok is kihozzák azt, ami jó nekik.

– De így van ezzel Ön is. Ukrajnában már szinte mindenki ismeri Roman Cimbaljukot, a moszkvai tudósítót…

– Ez így van. A napokban voltam otthon, és szinte sokkolt, hogy az emberek már fotózkodnak velem az utcán.

– Mint egy celebbel. Ez nem zavarja?

– De. Itt Moszkvában azért járok a szememre tolt baseball sapkában, hogy ne ismerjenek fel a rosszakaróim, míg Kijevben azért, hogy a jóakaróimat elkerüljem valahogy. Kicsit feszélyez ez a népszerűség.

– Azzal kezdtük a beszélgetést, hogy mennyire elmérgesedett már a hétköznapok szintjén is az ukrán-orosz viszony. De sajnos ezt lassan már elmondhatjuk az ukrán-magyar kapcsolatokról is. Az ukrán sajtó olyan sértően ír Magyarországról, mint Oroszországról. Kinek jó ez? Van kiút ebből a zsákutcából?

– Úgy gondolom, hogy most mindenkinek ki kell fújnia magát. Le kell nyugodni. Egymás szemébe kell nézni, és örülni annak, hogy nem jutottunk el a nyílt katonai konfrontációig. Azt ajánlanám a magyaroknak, hogy értsék meg az ukránok helyzetét. Most nem az a fontos, hogy kinek van igaza, s ki kezdte. Ez vita nem ér meg egyetlen magyar vagy ukrán életet sem. Ez a lényeg!

– S az ukrán sajtó komolyan gondolja a kárpátaljai magyar szeparatizmust? Higgye el, Magyarországon ez nem központi téma. S egyébként is, Kárpátalja egykor valóban Magyarországhoz tartozott, de nagyjából 15 százalék a magyarok aránya…

– Ukrajna 2014 óta nagyon érzékeny a szeparatizmusra. Hiába mondják például sokan Zsirinovszkij beszólásaira reagálva, hogy ő csak egy politikai bohóc, a kijelentései realitásokká váltak. Velünk ezért többet nem lehet viccelni! Ezekhez a dolgokhoz már másképp viszonyulunk.

– S mi lesz az oktatási törvénnyel, ami finoman szólva sem nevezhető európainak?

– Meg kell találni e kérdésben az egyensúlyt. Biztos vagyok benne, hogy e cikk olvasói közül egyetlen magyar sem fogadná el, ha Magyarország egy régiójában élők nem beszélnének és nem is akarnának megtanulni magyarul. A kárpátaljai magyarok külön világban élnek. Még egyszer mondom, ki kell fújni magunkat, és meg kell találni annak a módját, hogy a Kárpátalján élő magyarok a stabilitás tényezői legyenek, nem pedig a bizonytalanságé.

– S el tudja képzelni, hogy egyszer majd a magyar nemzeti színekbe öltözött munkácsi vagy a beregszászi stadionban is zúg a Nélküled című dal? És egyetlen ukrán sem érzi sértésnek azokat a sorokat, hogy mi, kárpátaljai és anyaországi magyarok egy vérből vagyunk? Szlovákiában sem tudták volna ezt elképzelni még 10-15 éve, most pedig Dunaszerdahelyen a DAC minden mérkőzése előtt szól a Nélküled…

– Bármennyire furcsa is, annak, hogy ez így történjen, az előfeltétele Ukrajna EU- és NATO-tagsága. Az egyesült Európában oldódtak fel a magyar-román, magyar-szlovák történelmi viták, sértettségek is. A határok teljes felszámolása, a személyek, a szolgáltatások és a munka szabad áramlásának megvalósulása után tudnak az emberek nyíltan és őszintén egymás szemébe nézni. Nincs köztük verseny, míg a határok az ellentéteket csak elmélyítik.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.