Milyen jelenleg az élet Kijevben?  Mi történt a háború első heteiben Kijev alatt? Milyen háborúról is beszélünk? Mennyire elszánt az ukrán társadalom? Mennyire kitartóak Ukrajna nyugati támogatói? Van-e esély a közeljövőben a tárgyalásokra? Mi jelentené a győzelmet a harcban álló feleknek? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Konsztantyin Bondarenko ukrán politológussal, az Ukrainszkaja polityika alapítvány vezetőjével.

– Jelenleg hol tartózkodik?

– Kijevben. Végig itt maradtam.

– Hogy változott meg az élet az elmúlt öt hónapban?

– Nézze, az első két hétben akadozott az ellátás, óriási sorok voltak, de aztán e tekintetben rendeződött a helyzet. Jelenleg a legnagyobb gond az üzemanyag hiány. Kijev az invázió utáni első hónap után lényegében kiürült. A lakosság legfeljebb negyede maradt itt. A várost elhagyók mintegy 80 százaléka azonban mára visszatért.

– S Ön miért maradt?

– Hát, a jelenlegi helyzetben a háború elől elfutni nem lehet. A rakéták becsapódnak Ukrajna egész területén. Aztán sokan függnek tőlem, így nem hagyhattam cserben őket. Nem lett volna erkölcsös lépés elmenni.

– E döntés mögött feltehetően az is ott van, hogy igazán életveszélyben nem érezte magát. A nyugati médiában csak a rombolás képeit látjuk, de ezek szerint a városok többségében azért ha nehezen is, de lehet élni…

– Az orosz hadsereg háború megindulása után több oldalról támadta Kijevet. Az elővárosokban nagy volt a rombolás, a város központját azonban szinte nem is érte találat. Inkább a légvédelmi rakéták lehulló részei jelentettek veszélyt. Ez egyértelműen magyarázható azzal is, hogy Kijev szakrális hely, és ezt Putyin is figyelembe vette. Más városok, így Harkiv vagy Csernyihiv eddig jobban megszenvedték a háborút. Mariupolról nem is beszélve.

– Ugyanígy kímélik az oroszok Odesszát is…

– Igen, ez is különleges helyet foglal el az orosz gondolkodásban, és eddig épen maradt.

– Említette Kijev elővárosait, Irpenyt, Bucsát, amelyek kapcsán háborús bűnökről ír a sajtó. Mit lehet tudni jelenleg erről?

– Megbízhatóan annyit, hogy sok a halott és nagy a rombolás. Azt pedig, hogy pontosan mi is történt, független bíróságnak kell kiderítenie. Most sokat beszélnek, a vizsgálat folyik.

– Mondhatjuk tehát, hogy Kijevben visszatért az élet a normális kerékvágásba. A lakosság nem tart újabb támadástól?

– Egyelőre nem, hiszen nincs erre utaló jel. A sajtó ugyan ijesztgeti az embereket újabb ostrommal, ám semmi nem utal erre.

– Az invázió megindulása után az orosz hadsereg sokak meglepetésére azonnal Kijev alatt volt. Mt gondol, mi volt Moszkva terve?

– Az A-terv  egy villámháború volt. Azt gondolták, hogy gyorsan megtörik az ellenállás. Ezt hibás felderítési adatokra alapozták. Úgy gondolom, megtévesztette Moszkvát az oroszbarát ellenzék helyzetértékelése is. Ők ugyanis azt sugallták, hogy az ukrán lakosság átáll majd az orosz fél oldalára. Mint láttuk, nem így történt.

– Mintegy másfél hónap, az újratervezés után azonban új szakasz kezdődött a háborúban, ahol az orosz hadsereg már sokkal átgondoltabban, tudatosabban mozog. Milyen esélyt lát ebben a helyzetben Ukrajna területi egységének megmaradására?

– Mindenek előtt szögezzük le, hogy a Kreml felfogásában Oroszország a NATO-val, a Nyugattal vív háborút, nem pedig Ukrajnával. Az orosz elképzelések szerint Ukrajna területén folyik a háború, de nem Ukrajnával, hanem a NATO-val és a csatlósaival. Moszkva ezzel a „különleges művelettel” azt üzeni a NATO-nak, hogy ha kell, fegyverrel is érvényesíti a geopolitikai érdekeit.

– S mit gondol erről az ukrán lakosság?

– Az ukránok ezt természetesen nem így látják. Ők ez valódi háborúnak érzékelik. Mennek a frontra, megsebesülnek, meghalnak… Hogyan is gondolhatná az ukrán lakosság ezt másképp, mint hogy honvédő háborút vív.

– S Ön hogy látja, ez egy proxy háború?

– Persze. Proxy háború, amelynek a felvonulási területe Ukrajna és ukrán katonák vívják.

– Hát igen, proxy háború ez, de ukránok halnak meg benne. Hol állhat meg ez az egész? Mi jelentené a győzelmet Ukrajna és Oroszország számára? S kinek van több esélye a céljai elérésére?

– Ukrajna számára a győzelmet az jelentené, ha legalább a február 24-diki határok visszaállnak.

– S ennek van realitása?

– Jelenleg nincs.

– S mit érezhet győzelemnek Oroszország?

– Azt, ha a Donbassz mellett az övé legalább Herszon megye, és emellett garanciát kap Ukrajna semlegességére.

– Ez kitől, mitől függ? A hadi helyzet alakulásától, vagy az Egyesült Államok akaratától?

– Nézze, politikai és katonai szempontból jelenleg két állam van komoly befolyással az ukrán vezetésre. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Geopolitikai értelemben e két hatalom céljai különböznek. Washington kész elfogadni minden kompromisszumot, amire Kijev hajlandó, míg London a végsőkig harcolna. Pontosabban bírná harcra az ukrán hadsereget.

– Nem gondolja, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, de ugyanígy Lengyelország között egyfajta munkamegosztás van? Washington alakítja ki a stratégiát, amelyet aztán ezek az országok végrehajtanak?

– Részben. De Londonnak megvannak a saját érdekei is. Így a brexit után látványosan aktivizálta magát Közép-Kelet-Európában, és ennek eredményeképpen Ukrajna, Lengyelország, a balti államok és részben Csehország Nagy-Britannia befolyása alá került.

– S melyek Nagy-Britannia céljai Közép-Kelet-Európával?

– Egy oroszellenes és egyben az Európai Unió befolyását is csökkentő szövetség létrehozása.

– Azért ezt inkább nevezném angolszász stratégiának, hiszen Amerika célja is ugyanaz, Oroszország és az Európai Unió gyengítése…

– Igen, de ez most markánsan brit elképzelés is. S ehhez hozzátenném még a brit birodalmi álmok jegyében Kína feltartóztatását.

– Térjünk vissza Ukrajnához. Milyen most a társadalom hangulata? Belefáradt már a háborúba, avagy harcolna a végsőkig?

– Egyre mélyebbek a gazdasági problémák, egyre kevesebb az ember, de a többség, a felmérések szerint a lakosság mintegy kétharmada kitart, és a győzelemig harcolna.

– Erre mekkora az esély?

– Nehéz megmondani, hiszen a háború első fele lerombolta az orosz hadsereg legyőzhetetlenségének a mítoszát, az ukrán társadalom már nem tart Oroszországtól, kérdés azonban, hogy ez a tudat elegendő-e egy győzelemhez?

– Ehhez persze a jelenleginél is komolyabb nyugati segítségre lenne szükség. Az ukrán vezetés követelőző stílusa azonban siettetheti Európa elfáradását. Nem gondolja?

– Kijev nem is elsősorban Európától vár fegyvert, hanem Amerikától és a britektől. A logika egyszerű. Ha azt akarjátok, hogy győzzünk, akkor adjatok fegyvert!

– Európa azért a demokrácia védőbástyájának nevezi Ukrajnát. De milyen demokrácia az, ahol még ebben a helyzetben is az ellenzék felszámolásán jár a hatalom esze?

– Európa nem avatkozik be az ukrán belügyekbe. Számára Oroszország feltartóztatása a fontos. S azt, hogy ezzel párhuzamosan finoman szólva nem teljesen demokratikus dolgok történnek, azt a háborús helyzet számlájára írja.

– Mennyire lehetnek hatással a vereségek, a látványosan növekvő veszteségek Zelenszkij népszerűségére?

– Zelenszkij népszerűsége jelenleg az egekben van. Nincs alternatívája. Így aztán nem is nagyon tart most a politikai ellenfeleitől. S a háború befejeződéséig ettől nem is kell tartania.

– S ez mikor következhet be?

– A kompromisszumtól, a tárgyalásoktól és még egy tűzszünettől is messze vagyunk még. A békéről nem is beszélve. Jelenleg egyik oldal sem kész tárgyalni, mindenki a győzelemben bízik. A háború elhúzódik, és az első komolyabb köztes értékeléseket, prognózisokat úgy az ősz elején lehet elkészíteni.